Fő a bizalom és csak pozitívan!

Lehetséges, hogy az én törött agyam jár bakugrásokkal, ám az is igaz, hogy mióta 2012. tájékán megismerkedtem a KLIK nevű tanügyirányító szervezettel, azóta csak folyamatosan rángatózom, mint akit a villám ráz, vagy a rosseb esz. (Kinek mi a kedvesebb, döntse el.)

Mentségemre legyen szólva, már régen kigyógyultam volna, ha nem jönnének elő ismételten, újra és újra kacifántosabbnál kacifántosabb ötleteikkel. Valószínűleg már többször leírtam, hogy kevés bizonyságot tettek eddig arról, hogy lenne közvetlen tapasztalatuk, az iskola működéséről, és a pedagógusok  egyébként eléggé speciális és szerteágazó munkájáról.

Nem tudom teljességgel listázni, de a "Pedagógus-életpályamodell", az maga a tökéletes horror, ép elméjű és gerincű ember számára fogyaszthatatlan. Szót sem érdemel.

A fizetésemelést már bevallottan úgy emlegetik, hogy csak ami a rendszerben volt, azt osztották újra, elvettek, aztán visszaadtak valamennyit, a munkaidőkeretet lényegesen megnövelve.  Ámítás volt, de nem a miénk, mert mi tudtunk róla. Azoké, akiknek családjában, rokonságában, baráti körében nem volt tanár, még el is hitte.

Össze-vissza barmolódott a tananyag, a tankönyvkiadók legnagyobb hányadát taccsra vágták, és minden iskolát köteleztek arra, hogy csakis azokból a lehetőségekből (a többesszám erős túlzás, mondjunk kettőt inkább), válasszon,  amit állami mancsaival felkínált.

Mindenhez hozzányúltak, amihez csak lehetett, ezért aztán már nincsen logopédusunk sem, holott eddig saját állományban volt, őt el kellett száműzni azért, hogy valami utazó pedagógus jöjjön, ha jön, aki nem is ismeri a gyerekeket. 

De nem sorolom, unalmas. Tegnap viszont újdonat gyöngyszemekről hallottam ismét,  folytatván a megkezdett és szokásos KLIK agymenetet.

Az egyik a mi közalkalmazotti minőségünket érinti. Kicsit skizofrén a dolog számomra, mert hol vannak már azok az idők, amikor állami alkalmazottnak lenni, egy nyugdíjas állásban maga volt a kívánnivaló paradicsom. Azt még csak-csak elfogadom, hogy egy közszolga rendelkezzék legalább belépéskor erkölcsi bizonyítvánnyal, meg olvastam régen Galgóczi Erzsébet könyveit, ő eleget csatázott (végzett tanítókén, íróként), a hatalom túlkapásaival.

No, egyre gyorsuló sebességgel közeledünk ehhez a 60-as évek eleji világhoz.

Visszatérve a tegnapra: a Kjt. megfelelő részeit kiegészítették, hogy törvénnyel-e, vagy rendelettel, nem tudom. De úgy szól, ha közalkalmazott ellen bármilyen szabálysértési eljárás folyik (ez lehet egy gyorshajtás, vagy koccanás is), azt haladéktalanul írásban kell jelentenie az igazgatójának. Amennyiben ezt elmulasztja, közalkalmazotti léte hipp-hopp véget ért.

Nem is fűznék hozzá kommentárt, majd jön a válás, az engedély nélküli együttélés, és a zabigyerek tiltása hamarosan.

A következő a tartósan munkára alkalmatlan státus, azaz olyan egészségügyi állapot, amelyben a közalkalmazott huzamos időn keresztül alkalmatlan a munkája elvégzésére. Próbáltam kifaggatni, mit takar ez a "tartós" fogalom, de nem sikerült.

Türelmemet elveszítvén azért muszáj volt hangosan megjegyeznem, hogy ez jelentheti azt is akár, hogy (ne adja ég), kapok egy szívinfarktust, aminek a rehabilitációja (jó esetben ugye!!), eltarthat pár hónapig. Ehhez akkor az a szívélyes jókívánság társul, hogy miközben lábadozom, munkahelyem elvesztéséről értesítenek.  

Gondolom, majd ez nagy mértékben fokozná gyógyulási esélyeimet, vagy bárkiét közülünk.

S végül de nem utolsó sorban a KLIK majdnem új igazgatója, aki (naná, hogy volt pedagógiai berkekben járatos szakember),  Hanesz József  (aki nem átallott a születésnapomon megszületni!!),  nyilvánvalóan azzal a feladattal lett közgazdászként a nyakunkba ültetve, hogy a megroggyant  és jókora adósságot felhalmozó elefántbébit, mint irányító szervezetet, gazdaságilag helyrerántsa.

Bizalma és barátsága jeléül egy körlevéllel lettünk gazdagabbak, ami a pedagógus munkakörben elkövetett fegyelmi vétségeket sorolja, természetesen példákkal fűszerezve. Tehát uszkve két olyan óráért, ahol előbb elengedjük a tanulókat, már jár a fegyelmi. Gondolom, egy-két fegyelmi hamar megeshet ezek után, aztán repülünk, mint Sztálin idején a győzelmi zászló.

Nem is hiszem, hogy titokban nem azt a feladatot teljesíti, amit megsúgtak neki: csökkenteni ennek az igen nagy létszámú kókler népségnek a létszámát.

Hát, nem is tudom, írogatom itt ezt a sok-sok morgolódást, lehetséges, ez megért már vagy 5 fegyelmit is, és jó, ha kihúzom nyugdíjig a következő tanévet.

Hol is van már az az idő, amikor ez az egész a szakmáról szólt, a gyerekekről, rólunk, a közös együttlét örömeiről is, mert vannak szép és jó emlékeim. Az utolsó 3-4 év nem lesz közte, ezt biztosan állíthatom.

Tovább »

A zuhanás természete, hogy lefelé tart

A minap (ej, de jó szó, jobb, mint az "előcsarnok", pedig a tűznézés közben az nyerő volt!! co:Rejtő-P.Howard), tehát nem régiben, a napokban, múltkoriban éppen, szóval alig-alig a tegnapokban, eszembe jutott, hogy van, akad, létezik olyasmi, amit mindenkoron röstelltem, szégyelltem volna, ha bármilyen módon előfordult volna az életemben.

Azért jutott egyáltalán az eszembe ilyesmi, mert annyira nehéz vele találkozni a mostani mindennapokban, valahogy kikopott, elhalványult, köddé foszlott, kámforrá vált, eltűnt, vagy egyszerűen önmagától olajra lépett. Igen-igen, egy csoportos dologról van itt szó, a becsületről, a tisztességről, az őszinteségről, és még vannak idetartozó társai ezeknek (a hogyishívjákoknak).

Röstelltem volna például:

- ha rám bizonyítható annak éppen az ellenkezője, amit előtte nem sokkal állítottam.

-ha megbíztak volna bennem és megbízhatatlannak bizonyultam volna.

-ha segítséget ígértem volna, és cserben hagytam volna az illetőt.

-ha elvállaltam volna egy feladatot és nem végeztem volna el.

-ha csatlakoztam volna egy közösséghez, majd elárultam volna őket.

-ha nyilvánvalóan én hibáztam, majd másra toltam volna.

-ha titkot rám bíztak, később kifecsegtem volna.

S talán még lehetne bőven folytatni a sort, mit is hibáztunk, hibázhattunk volna, ha megtettük volna, ha eszünkbe jutott volna akkor, ott, amikor kellett volna.

Eddig volt a mellékvágány, mert normálisan működő ember (vagy macskaféle vö. Lázár Ervinnél), jó esetben saját magán kezdi a listázást, a keresgélést. Lehet, hogy ez szoktatás kérdése, sőt bizonyos vagyok benne, hogy az.

De az is nyilvánvaló, hogy mostani közéletünkben ez a szokás kezdetekkor sem volt meg. Valahogy mindig az a reflex jön elő fő-fő tisztségviselőinkből, már az első megszólítás után, hogy: nem én voltam. Más volt, az előzőek voltak, vagy majd biztos azok követik el, akik majd utánunk jönnek, ja nem jönnek utánunk, mert mi maradunk örökkön-örökké ámen.

De az aztán igen kínos, amikor egy ország kormánya, élén azzal a miniszterelnökkel, aki még a kezdetekkor fennhangon hirdette magáról, hogy ő sohasem hazudik, Európa-szerte hazuggá, megbízhatatlanná, hiteltelenné válik.

Feltételezik róla és kormányáról, hogy nem becsületesen járt el az uniós pályázati pénzekkel, hogy csalt a bekerülési összegekkel, az elszámolásokkal, hogy korrupciós társakkal ellopta a pénzek egy tetemes hányadát, és semmilyen hibát, figyelmeztetést nem tűr, bizonyítékokat nem fogad el. 

A miniszterelnök csaló köztársasági elnököt nevezett ki, aki csalt a doktori disszertációjában, csalt, amikor olyan választási rendszert dolgoztatott ki, ami pártjának kedvezett, amikor átrajzoltatta a választási kerületeket, hogy ne legyen ott ellenzéki többség, ahol sejthető volt. Csalt a társaival, akiket koruk és tapasztalatlanságuk ellenére magas pozíciókba helyezett, ezzel nevetségessé tette a magyar diplomáciát, ellopta az ország lakosainak pénzét és hazudott, amikor azt mondta, egyéni számlán fogják ezt az összeget számukra vezetni, rovott múltú és csaló olajszőkítőkkel mutyizott, és minden országos belső pályázatot úgy íratott ki, hogy csak azok nyerhessenek rajta, akiket előre kijelölt és megnevezett. Egy ország tudná listázni és sok-sok oldalon keresztül sorolni mindazokat a bűnöket, amelyekért arca sem pirul már jó ideje.

S most, az Európai Unió, egy olyan céget, jelölt ki, mindezen pályázati pénzek, dokumentációk átnézésére konzorciumban, amelynek vezetője Dobrev Klára, amely cég mondhatnánk Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök cége.

Nos, ő egyszer azt mondta, hogy hazudtunk éjjel és nappal. ... Nyilvánvalóan a hitele és az erkölcsi tőkéje hangyányit sem csökkent, és több, mint pikáns dolog, hogy kvázi egy volt miniszterelnök ("a"bukott baloldal" "hazug" miniszterelnöke), majd most szépen megnyálazza az ujjait és belepillant mindabba, amit nem csak előle rejtegettek eddig inuk szakadtáig. (Jó, persze, kedvező árajánlatot tett, de magyarázhatják akárhogyan is, bárkit nem engedtek volna a feladat közelébe, akármilyen árajánlattal sem.) 

S hogy még szebb legyen az egész megbízatás, hát ez a konzorcium, melynek a vezető cége az Altus, mind a 28 tagállam pénzfelhasználási szerződéseit, elosztási rendszerét vizsgálja, természetesen az uniós pályáztatási rendszerek felhasználása okán.

Ez bizony eléggé nagy csapás a mostani miniszterelnöknek, tán nem is annyira a kézenfekvő dologi okok miatt, inkább az a fránya státus fájhat, ha még fáj valami egyáltalán. Mert ez bizony sehogyan sem hasonlít egy koronára, amit a fejére tehet. 

Asperius nihil est humili, cum surgit in altum.

Tovább »

Logika kicsiben és nagyban

Azt kívánom, hogy az orvosoknak is legyen valamijük, meg a jogászoknak is legyen, meg mindenféle szakmának legyen, olyanjuk, mint ami nekünk van, ez a hogyishívják: KLIK.  Mellesleg a mai napig megkövetem gróf Kelebersberg Kunó  volt minisztert, akinek hitvallása gyökeresen különbözött attól a felfogástól, ami a mai politika nézete az oktatásról és a nép műveltségéről. Olvastam annak idején, amikor a tankerületeket és az egész nagy vízfejet a kultuszminiszterről elnevezték, hogy a még élő rokonai tiltakoztak és a név visszavonását kérték. De amint látjuk, nem jártak sikerrel, hiszen az intézményfenntartó központot máig a volt miniszter neve fémjelzi. Ahhoz, hogy elismerjük a rokonok érveinek jogosságát,  idecitáltam egy-két kiragadott mondatot Klebelsberg írásaiból:

"A politikai demokrácia nem lehet üdvös egy nemzetre akkor, ha a kultúrdemokrácia nem készíti elő."

Nálunk a kultúrdemokrácia úgy szól, hogy se kultúrát, se demokráciát, de a kettőt együtt különösen nem kell adagolni a népnek, hiszen az irányíthatóság és a népbutítás inkább járnak karöltve, demokratákat, pláne kiművelt emberfőket irányítani majdnem lehetetlen azzal a demagógiával, ami a regnáló hatalom kizárólagos sajátja.

"Műveltség nélkül elképzelhetetlen a gazdasági siker. Gazdasági sikertelenségeink jórészt két okra vezethetők vissza. A gazdasági helyzet megítélésénél, az üzleti lehetőségek felismerésénél, a vállalatok elgondolásánál, megkoncipiálásánál, megszervezésénél, irányításánál és vezetésénél nálunk sokszor hiányzik a nyugateurópai és amerikai tapasztaltsággal, rutinnal és tudással párhuzamba állítható szakismeret. Az anyagi kivitelben pedig a dolgozó magyar tömegek önhibájukon kívül nincsenek azon az értelmi színvonalon, mint a munkásság tőlünk nyugatra, amelynek teljesítményeivel nekünk mégis csak tartanunk kell a versenyt. Ha e kettős kulturális inferioritás helyzetéből hatalmas erőfeszítésekkel ki nem ragadjuk magunkat, akkor a gazdasági versenyben elbuktunk."

Ez annyira igaz, hogy a legutóbbi jelentések szerint, kezdenek visszajelezni az idetelepült nagy autó-összeszerelő gyárak, hogy lasszóval kell lassan fogni a megfelelően képzett szakembereket.  Pletyka szinten már kilátásba került, hogy képzett munkaerő híján tán odébbállnának. Talán erre utal  az a politikai szándék, irányultság,  hogy örökké Ázsiában, és keleten keressen gazdasági társakat? 

"Mindent elkövetek, hogy iskolarendszerünket úgy alakítsam át, hogy a korábban túltengő elméleti irányt az élet nagy szükségleteivel számoló gyakorlati tendencia váltsa fel. Én jól tudom azt, és e részben ne akarjanak kitanítani engem, hogy ezzel sok szépség, sőt tovább megyek, sok vonzó nemzeti tulajdonságunk is veszendőbe mehet, de amikor egy társadalmi osztály akkora megélhetési krízisben vergődik, mint Trianon után a magyar intelligencia, akkor a kultuszminiszternek nincs joga esztétizálni, hanem azt kell nyújtania a jövő nemzedéknek, amire majd az életben szüksége lesz."

Nos, éppen ezt húzta ki a regnáló kormány azzal, hogy a sok-sok fejlesztést, az alternatív oktatási módokat tollvonással megszüntette, a kompetencia alapú oktatást kidobta az ablakon, és semmi más nem érdekli, egyedül a papír, a dokumentáció.

Erre a tegnapi napon kíváló példát kaptam a nyakamba én is. Újabban a korrepetálásokat nem az osztálynaplóban vezetjük úgy, hogy beírjuk 5. vagy 6. órában, és az azokon részt vevő gyerekek nevét is be szoktuk írni. Valamint a napi hiányzáshoz hozzácsaphattuk így azt is, ha korrepetáláskor hiányzott. Most viszont csoportnaplót kell vezetni és oda beírni, ha hiányzott. Igen ám, de hiába vezetem ott a hiányzását, ezt az osztálynaplóba beírni nem lehet, mert ott csak az órarendi órák hiányzásait lehet jelölni. Tehát így az, hogy korrepetáláson ott volt-e a tanuló, vagy nem volt, sehol máshol nem szerepelhetett, sem a naplóban, sem az ellenőrzőjében, sem a bizonyítványában, egyáltalán sehová nem vezetett ez a hiányzásvezetés. Csak volt ott a csoportnaplóban.  Hát megmondom őszintén, ebből kifolyólag kellő renyheséggel vezettem a csoportnapló hiányzási rovatait (valahogy egyre kevésbé tudok ráhangolódni arra a tevékenységre, ami a nagy semmibe vezet), és ez szúrt szemet a nagy ellenőrző hivatalnak a KLIK-nek.

Valóban cél lehet az, hogy az  ilyen alant lévő tanerőket kell molesztálni, szemben azzal a nagyvonalúsággal, ami a Quaestor nevezetű brókercéggel történt, hogy vagy 10 évig nem ellenőrizte őket a kutya sem, így aztán csináltak egy 150 milliárdos hiányt?!! 

Nem látom a koherenciát, mert ha minket piszkálnak holmi 5-10 órás tanulói hiányzások nem kellő jelölése miatt, az éppen senkinek nem kerül sem pénzébe, sem egyéb dokumentációs további hibába. Ha viszont elfogadom azt a szemléletet, hogy a pontos, precíz munka mindenütt követelmény, kerül, amibe kerül (vagy nem),  ez elv, sőt axióma, akkor odafönt a nagyoknál miért is ez a piszok nagyvonalúság?
Ja!  Ugyan büntetést nem kaptam, sem figyelmeztetést, csak észrevételt, akár jó kedvem is lehetett volna, hiszen egy szinten állok a főmaffiásokkal, kormányközeli és kormányon lévő miniszterekkel. Legalábbis abban a vonatkozásban, hogy bármit elszúrnak, eltolnak, ellopnak, ők sem kapnak semmi büntetést, náluk is elkaszálódik simán a dolog.

Az icike-picike, apró különbség csupán annyi: az ő tetemes összegre szóló  hibáikat mi fizetjük kamatos kamattal, eladósítva immár a már létező és a még nem létező unokáinkat is, ha itt élnének.

Tovább »

Lenyúlás könyökig

Igazán senki nem szólhat egy büdös szót sem, hagytam a Húsvétot lecsorogni magamon, mindenféle bugyuta politikától mentesen. Erőst koncentráltam csak az enni és innivalókra, ja és arra, hogy mindezekből nekem mi juthat.

Nos, hogy így elmúla a Húsvét (de nem múla el a bejgli), hát máris kinyílt szemem-fülem az újabb tréfákra, amikkel minket a KDNP újonnan megörvendeztet majd. Ehhez képest a vasárnapi zárva tartás, kismiska lesz, meglátjátok!! (Bocs, a szókimondó "zeneműért, de a néplélek azt hiszem, úgyis itt tart már a közelében.)

A legújabb gyöngyszem immár a családok belső élete, ott is az egyik legkevésbé publikus terep, a jövedelem, pénzmozgás, adósságok. Egyelőre úgy szól a tervezet, hogy önkéntesen lehet belépni a családi csődrendszerbe, ezáltal, részben csökken az adósság (ki tudja mitől??), viszont a csődbiztos nagy elánnal ellenőrizheti, hogy nem költekezem-e túl magam. Esetleg kiszortérozhatja alólam az autót, telket, hétvégi házat, ha úgy látja, hogy nagyobb lábon élek, mint ami nekem megengedett az adott helyzetben. Kis engedményt már előre tesznek, az élelmiszer-vásárlásokba nem szólnak bele.

Hej, pedig ha tudnák (mert nem tudják, ezt rögtön szögezzük is le), hogy milyen frankó drága lett hazánkban az élelmiszer és bizony egy hétvégi kisebb bevásárláshoz egy 5 ezressel menni tiszta tébolyda.

A kérdésem ehhez a nagyszerű és bizonyára elkészülő törvényhez, már csak az lenne, hogy ki a fene fogja immár megvédeni azt a pénzt is, amit elköltöttünk??

Csak azért kérdezem ezt így, mert amit megtakarítottunk, arról már lement a gondunk, amit épp most keresünk, azzal "mehetünk a ligetbe csurifészket keresni", amit pedig már kinyögtünk, csak még vóna rajt' kis opció, hát azzal akkor most már nem kell tovább gondolkodnunk.

Szép kormányunk lett, hol ennek, hol annak keze matat zsebünkben, pénztárcánkban, számláink között. 

Tudom egyébként már egy ideje, hogy miért ez a hajcihő és kiállás az Iszlám Állam ellen, hogy még katonákat is küldünk. Egyszerű. Ott még mindig levágják a tolvajok kezét, hát hogy nézne ki népünk dicső kormánya csupa zsebre dugott, üres kabátujjal!

Tovább »

Mit együnk...vagy ne?

Szép ünnep a húsvét, majdnem olyan, mint a karácsony. Most ezen nem kell nagyot hördülni, csak arra gondoltam, hogy hagyományosan minden ünnepünk az evésről szól. Legtöbb háziasszony hetekkel előtte azon görcsöl, mi legyen az ünnepi menü és mindez hogy gazdálkodható ki a büdzséből

Hallgatom a rádiót, a műsorban elhangzik pár szám arról, hogy "mibe is kerül ez nekünk?!"  Megrohamozzuk az áruházakat, piacokat és jól túlvásároljuk magunkat, mert bizony időnként ezt is szoktuk tenni.

Na de mit is együnk, akár ünnep van, akár nem. Nem tudom, milyen lapjárás köszöntött rám, de egyre inkább azon kapom magamat, hogy boltokban járva, lassan mindent veszek, csak élelmiszert nem. Legalábbis, rendre nyögvenyelősen. Semmi köze sincsen ennek  fogyókúrához, koplaláshoz, még pénztárcához is alig. (Hozzáteszem, annak jól esik a dolog:)

Úgy 3 hónapja kezdődött ez, szinte mint egy különös betegség. Megvettem a szalámikat, tízórainak valót,  felvágottat, ezt, azt.

Amikor már 3. vagy 4. alkalommal kötött ki a kutya szájában, akkor leültem, hogy erről diskurzust folytassak, mivel csak ketten vagyunk, hát ketten nem esszük meg valamiért. Kiderült, ugyanaz volt vele a bajunk. A hamar romló vizesebb felvágottak (parizer, soproni, gépsonka, olasz stb), rémes mellékízzel bírtak, eldönteni sem tudtuk, hogy mitől. Abban megállapodtunk, hogy húsféle talán nincs is bennük, de mindenféle csontliszt, zselésítő, állományjavító, savanyúságot szabályozó anyag, s még fogalmunk sincsen mi, de nem kérjük.

A tartósabbnak szánt felvágottak, mint a Pick szalámihoz hasonló termékek, kolbászok annyira tele vannak salétromsóval, hogy szinte savanyú tőlük az egész.

Nos, lekerült a napirendről. Közben furcsán kiderült, hogy nem kellene margarint enni, és az étolaj helyett a természetes zsírok, mint a sertés és kacsa éppen hogy  nem növelik a koleszterinszintet, bár ebben nem vagyok biztos, mert mindig más kerül a pellengérre.

Na, de akkor mit is együnk? Nyilván, míg megtehetjük, hazai gyártásút. Háznál vett disznóból való sonka, szalonna, kolbász és zsír. Tudom, hogy mi van benne, mert együtt pakoltunk, fűszereztünk és tartósítószer a közelébe sem került.

Miért is hoztam elő mindezt? Hát csak azért, mert régóta tartózkodom egyes boltokban kapható zöldségféléktől. A paradicsomtól már pár éve, mert ciki megkérdeznem és úgysem válaszolnák az igazat, hogy honnan is való a szállítmány.  Olvastam egy cikket és azóta inkább csak akkor eszem paradicsomot, ha már ideje van itthon és különösen nálam. 

Nem is értem, a paprikával miért nem foglalkoztam eddig. Nyilván, mert eddig nem olvastam róla semmit, nem került a szemem elé.

De most végül komolyan: hogyan menjek zöldségféléket is vásárolni, ilyen tudattal, hogy mérgeznek bennünket a gyönyörű termékeikkel és annyi vegyszert megeszek gyanútlanul, hogy végül világítani is fogok, ha túlélem? A vegyszerek jó része nem ürül ki, összeadódik, zsírban elraktározódik, és hosszú ideig bennünk marad. (A DDT amit betiltottak, egyáltalán nem bomlik le, nem is ürül ki és megettük az állatok húsával anno.)

Lehetetlen úgy vásárolni menni, hogy ferde szemmel vizslatom a kígyóuborkát, a fejes salátát, no az aztán mindent begyűjt a spenóttal együtt. 1986-ban külön harsogta a rádió Csernobil után, hogy szabad földön termesztett salátát ne együnk és ne adjuk az állatoknak sem. A fóliás cuccokat meg telenyomják vegyszerrel. (Jól van, az állatok húsában meg hormonkészítmények vannak és antibiotikumok.)

Rémálom az egész, és úgy néz ki, mintha totál idegbajos lennék mindentől, pedig ez sosem volt így. Mai napig kimegyek a kertbe és simán eszem a mosatlan cseresznyét (kukaccal együtt), jól lehet a szomszédom nagy disznótenyésztő, még a trágyadombja is majdnem az udvaromban van. Ez nem akadályozott eddig abban, hogy leszedjem és helyben megegyem a málnát, szedret, bármit.

A lelkiismeretlen kisüzemi és nagyüzemi vegyszerezők és annak mennyiségét letagadók, mindenki egészségét veszélyeztetik, felnőttekét, gyerekekét egyaránt. Azt hiszem, hogy hiába kaphatóak már  biotermékek, azokat ritkán lehet rendszeresen  megfizetni, és valódiságukat leellenőrizni sem. Csak egyben lehetünk biztosak, hogy azok jóval drágábbak.

Nos, akkor miket is vegyünk és együnk eme szép és igen gazdag kulináris ünnepen?

Nem tudok tanácsot adni, csak egyet: legyünk óvatosak, inkább kissé gyanakvók, és ha nincsen saját kertünk, kerítsünk egy olyan jó barátot, akinek van.  A kertben való segítés és buzgólkodás  jót tesz egészségnek, barátságnak egyaránt. Jól időzítve, bár nem volt szándékomban, tán tönkretettem pár ember gyanútlanságát ez ügyben, és most szidalmak özönét idéztem a fejemre. Nos, amit én gondolok erről, azt csak nyilvánossá tettem, és nem hiszem azt, hogy ebben velem egyet kell érteni.

Jó étvágyat és szép húsvétolást kívánok!

Tovább »