Szándékosan nem írtam eddig semmit a tüntetésünkről, inkább csak hallgattam és olvasgattam. Néztem a TV-ben nyilatkozókat, még szülői értekezletet is tartottam.
Most értem oda, hogy leülve azt tudom mondani, ha nem lennék ilyen fáradt, az elkeserítő folyományokat hosszasan bírnám elemezgetni és szétszedni.
Nem vagyok mai csirke, régóta ismerem a FIDESZ-típust. Ha valaki még nem tudná, van ilyen lény, mert lassan az ember szót nem szívesen aggatom rájuk. Hívnám őket előbb gyíkoknak, vagy sakáloknak, hiénáknak, csótányoknak, keselyűknek, cápáknak, farkasoknak és patkányoknak, nem folytatva a sort, jól lehet, ezek a szegény állatok nem tehetnek arról, hogy ilyen negatív előítéletet ragasztott rájuk az emberiség a történelme során.
Gondoltam persze, hogy teljes erővel beindul a kampány (ellenpropaganda-gépezet), muszáj sürgősen lejáratni a tüntetést, a pedagógusokat, a pofátlan bandát, akik újabb és újabb bérköveteléseikkel, szegény családok zsebéből markolnának ki ismételt és jogtalan milliárdokat.
S itt látszik, e mindent alulmúló kampány mocskos szennyét tapasztalva az igazam: Vannak OLYANOK, akikkel NEM KELL leülni tárgyalni. Félreértés ne essék, nem az előre pozicionált kudarc miatt, azért nem. Nem azért, mert annyival különbözőbbnek gondolnám magam (egyébként igen), egyszerűen azért, mert EZEK a mesterei mindazoknak az ócska technikáknak, amit egyébként tanítanak is felsőfokon. A manipulációnak, a megvezetésnek, az átnevezésnek, a pozitív tények elferdítésének, a hangulat szításának, a dolgok áthallásos megbélyegzésének, a társadalmi hangulat manipulált irányításának, nem sorolom tovább.
Mindezek Csimborasszója volt Pósán László mai produkciója, ami a szóról szóra való idézetként jelent meg a HVG lapjain.
S amit igen karakán módon (gyáván), letagadott a mai Klubrádiós interjúban, melyet Bolgár György (gratulálok a türelméhez és a méltóságához), készített vele. Ugyanis (magyarázgatta többször is), ő nem a pedagógusokra mondta, hogy pofátlanok, hanem a szakszervezeteikre, azok követeléseire.
Nos, sajnos "ez így, ebben a formában" nem igaz. Rémes volt hallgatni a sok badarságot, amit összehordott, számomra azt bizonyította, hogy ismeretei finoman szólva is hiányosak a témában. Modoros volt, erőszakos, rendreutasította az őt kérdezőt többször is.
Számomra semmi több nem volt, mint egy rosszul nevelt, arrogáns, hatalmát fitogtató neveletlen ember (patkány), akinek az utolsó esélye, hogy emberré váljon az, ha lesz valaki (valakik), akiknek egyszer, vagy a közeli jövőben lesz elég ereje és hatalma ahhoz, hogy az ilyen gerincteleneknek az orrát határozottan belenyomja abba a sok sz@rba, amit ők gyártottak.
Nem örültem Békesi nyilatkozatának viszont, mert kimondta sajnos az én meglátásomat is ebben a helyzetben.
Tehát hiába akarnánk mi szakmai szinten tartani a követeléseket, ez már túllépett ezen a szinten, és nem azért, mert a pedagógusok egyből és nekivadultan rendszert akartak/akarnának dönteni. De muszáj látni, hogy az oktatási rendszer (mint az összes többi is), nem magában való független és pláne nem szabadon, demokratikusan irányított szelete a társadalomnak, merthogy mi a fene is lenne itt szabad és demokratikus.
A FIDESZ a koncot sosem fogja kiengedni a fogai közül, inkább magával viszi a pusztulásba, nem hogy az oktatást, de az egész országot is, ez olyan biztos, mint Gorcsev Iván győzelme a makaóban. (Ami már ugye megvolt.)
Tehát lehet még itt kicsiben emelgetni téteket, leülni mindenféle aktuális smasszerrokkal tárgyalgatni, aztán majd lesz a "Ki röhög a végén"...
Nekem a nagyvonalú, bátor játékosok imponálnak, akik világosan látják (ha most nem, majd 10 év múlva, ha még lesz szemük), akik már most tudják, az erőket összpontosítani kell, túl nagyot kell, hogy szóljon, hogy a legfőbb dakota úr essen le (döglötten) a lóról, mert nekem szimpatikusabb és mindannyiunknak az kellene, hogy legyen, ha inkább a ló szalad el.
ORSZÁGOMAT EGY LÓÉRT!!

.jpg)