Meg kell emlékeznem megboldogult réges-régi disznóölő emberünkről, aki fiatalon ment el, volt vagy 58 éves akkor. De jókat tudott enni, jókat énekelni és iszonyatosan berúgni. Amit művelt viszont a döglött disznóval, az teljesen oké volt. Isteni finom ízei voltak a hurkáinak, a kolbásznak, és azóta sem ettem olyan disznósajtot, vagy szajmókát.
Szegény Nándi szerette az életet, a nőket is persze, mennyit hüledeztem, amikor 50 ezret ígért a nagy légyottért, annak tizedét kerestem akkor. Persze viccnek vettem, lehet, bajban is lett volna az asszony előtt, ha hiányzik a szekrényből a lepedők alól, á nem, inkább a zsírosbödönből 50 lepedő.
De nem is ez a lényeg, amiért eszembe jutott. Még csak nem is a közelgő Halottak Napja. Reggel, hallgattam ezt a béna Kossuth rádiót (szegény Kossuth, hogy jön az elveihez!!), de csak azért, mert a szokásos rádióm elillant erről a helyről és csak interneten tudom már hallgatni, azt meg nem mindig kapcsolom be.
Szóval piacoztak a nyanyák, valami főzőműsorhoz jártak-keltek. Oldalast kívántak venni, és megállapodtak abban, hogy nekik olyan oldalas kell, amin sok hús van, és zsír alig. Lecsaptam a mosogatórongyot, hogy kitöröljem a szemüvegemből a könnyet, ami azért hullott, hogy mivégre is kerülnek ilyen műsorba ily remek hozzáértő szakértők.
Nekem a Nándi annak idején tételesen elmagyarázta:
Az a jó hús kisanyám, amin van zsír. Egyrészt mert a száraz húsnak semmilyen íze nincs, másrészt ha van zsír, kisül a saját zsírján a hús, és milyen finom pecsenyezsírod lesz, majd meglátod.
Nagyon igaza volt, szeretek oldalast sütni, és általában megveszek egy egész oldalas felét, mert olyan hosszú csíkokban kaphatóak a hentesnél. Mindig felemeltetem a kínálatot, és általában a legvastagabbat kérem el.
Abból lesz a finom sült oldalas, ami melegen, pirosan is jó, de hidegen, kenyérrel, uborkával is.
No, majd most ezek után jön a büntetésadó, mert kiderítik hamar, hogy rongálom a közízlést.
