A nemzetközi helyzet fokozódik...

Ezért kissé korlátoznom kell magamat, így a hozzáférés szűkebb marad. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a keserveket itten olvasni kell mindenképpen, csak a lehetőséget nem szeretném megtagadni azoktól, akik eddig is érdeklődtek.

Tovább »

Bejegyzés érvényessége

Éppen most beszélt  a DK elnöke arról a képviselői esküről, amelynek szövegén ők változtattak, az ellentmondás feloldására, és amit továbbra is érvényesnek tart. Hát biztosan nem én súgtam meg neki, de úgy tűnik, észrevették a csapdát.

Tovább »

Vidéki krízishelyzet

A gyávaság tönkreteszi a lelket, a félelem bénítóan hat, és mivel a negatív érzelmek valahogy vonzzák egymást (tényleg, erről van már valami kutatásféle?), sokszor párosul gerinctelenséggel, aljassággal, kétszínűséggel, és nem is sorolom tovább, ki-ki bővítheti kedve és emlékezetes esetei okán.

Így lesz, ha egy ember  (s ez szándékos volt), eladja a lelkét a hatalomnak. Na nem kell ám itt valami országosan dicső dologra gondolni, elég ehhez egy pirinyó vaj is, mondjuk egy igazgató választás egy hétköznapi általános iskolában. Az egész esemény sajnos nem is szól másról, mint hogy vannak autonóm egyének, akik még képesek önállóan gondolkodni, bár elismerem, a számuk igen megfogyatkozott, úgyszólván gyatra kisebbség, és van a szolgalelkű ideges többség. Sosem lesznek azonos platformon, mert míg az egyik csoport a problémán agyal, a másik legfőbb problémája a : "..mi lesz, ha??.." kérdése, ami nem a probléma, hanem a saját helyzetük viszonya az eseményekben. 

Nos, ezek után jöhet a java, amikor a két csoport összeül, mert kénytelen, és próbál két kiindulási alapból eredményt kihozni. Nálunk az eredmény megszületett, az értelmesebbje  a logikát, a célszerűséget, a döntések érzelem és személyektől független objektivitását el tudta érni. Szavazás, 1 híján egyöntetű, igen kitaláltátok ő a legbeszaribb volt, és mint ilyen, nyilván súlyosabb érdeke fűződik az ellenszavazathoz,  mert vezetőhelyettes egyben.

Imigyen elvégezvén a dolgunkat, a másnapi kezdés sikerült igazán jellemzővé, ez tán nem is annyira rémes, hiszen kor- és kórtünete a jelen erkölcsi viszonyainak. Aludván egyet, jött a gyávák kijózanodása, az ősfélelem, a "mit fog hozzá szólni" kérdése, noha csupán annyi történt, hogy nem csak a belső, a jelenlegi igazgatónk pályázatát támogattuk, hanem a külsőét is. Ugyanis nem volt egyelőre semmi oka annak, hogy ne tegyük meg, sem szakmailag, sem egyéb tekintetben nem volt alkalmatlan a munkája.  Összetévesztették a  dokumentációk elemzését a választással. Nem lehetett megmagyarázni, hogy a kettő nem azonos, hogy itt személyekről szó nem esik. Az ős-gyávaság rombol, a látást, a tisztán látást elsősorban, és mivel a többit már fentebb elsoroltam, jött az agitációs délelőtt. (Hej, mint a régi szép időkben, csak ott nem így és nem erről.).

Mindenkihez benyitott a két középvezető, nem gondolná-e mégis át a tegnapi döntését. Később kiderült, 2-3 embert azért ebből a szennyes műfajból mégis kihagytak, köztük szerencsére engem is, úgy hiszem, rólunk azonmód lemondtak. Hát, jó érzés volt,  a biztos alapokon állás meggyőző bizonyítéka.  Délre végül visszavonulás lett, mert eredménytelen volt az egész akciózás, mindenki ragaszkodott ahhoz, amiről döntés született, d e m o k r a t i k u s a n. 

Hát így tartunk még az ügymenet elején, ha én lennék a jelölt, nem szeretnék magam köré ilyen "megbízható" híveket, akiknek sem az eszét, sem a bátorságát, sem az egyenességét nem használhatnám, mert olyan nincsen nekik. 

Ja, a szakmáról nem is beszéltünk, a gyerekek pedig amúgy sem számítanak már régóta.

Tovább »

A Szittyamagyarországért előre!

A tendencia sem tudott lelkesíteni, és lám ezzel olyan finoman fogalmazok, hogy Csipkerózsika lehelete is elbújhatna mellettem.  Nyögvenyelősen vettem a napi hírbetevőket, belenyugodtam, hogy nyilak helyett immár stadionokkal alázzuk Európát, hát hajrá, kinek mihez van esze, legyen na.

S bár egy percig sem hittem, hogy már túl lennénk a nehezén, vagy immáron a lejtő aljával ismerkedünk gurultunkban, mivel az ember ostoba (vagy mivel érettségi tételként benyalta, hát hitt Madáchnak rendületlenül), mégis élt valami megmagyarázhatatlan reményként a tétel (ha már holnap úgyis kezdődik), miszerint nem jó, nem helyes, veszélyes az irány, de legalább talán másmilyen lesz. A másmilyenről vitatkozni lehet, nem ideológiailag gondoltam ezt, inkább arra, hogy nyugodtabb, megengedőbb. Annyira túlnyerték magukat az újabb 2 harmaddal, normális esetben talán lehet kicsit nagylelkűvé is válni. Bánom is én, még úgy is, mint atyai király az ő hülye népével. Esetleg lehet kis gesztusokat tenni olyan területeken, ami igazán semmit sem jelent, ha csak nem önmagát, hogy jó-jó észrevettük, hogy mit is akartok, vagy hogyan szeretnétek.

Megjegyzem, eléggé naiv elképzelés, hiszen ismerjük a rendszer és a rendszerurak lényegét, bár én más rendszerben énekeltem, hogy "tűzön, vízen át". Ezzel nem azt mondom, hogy az teljesen ok. volt, de több volt benne a "nép" szó, így szimpatikusabb, mint a zemberek.

Szóval az ébredésem igen keservesre sikerült, mivel a Jobbik kapta a kulturális tárcát, vele az oktatást is. Ehhez alig lehet hozzáfűzni valamit, aki ismeri a Jobbik  filozófiáját, jobb, ha nem csak a szemét forgatja, hanem keresgél más után. Hallottuk a 4 év alatt, még a Parlament falai között is folyt az uszítás a melegek, a cigányok, a zsidók ellen. Égették az Unió zászlaját, ősmagyar turulkodásukkal mérgezik a levegőnket és ez még nem is a legfőbb, bár eddig is megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan ténykedésük.. Megtévesztették a rájuk szavazókat, akik hazaszeretetnek, hagyománytiszteletnek, a  magyarság valódi történelmét tükröző rendnek képzelték a szavaik jelentését, nem véve észre, e csomagolás mögötti rémségeket, a faji alapú tisztogatást, a hattárrevíziós terveket, az egyeduralmi törekvéseket.
A Jobbik kulturális elképzeléseibe sosem fognak beleférni a meleg, a zsidó identitású tehetségek, és olyan neveket sorolnék itt, akik nélkül a mai magyar kulturális élet nem (s hozzáteszem a tudományos élet sem!)   lenne azonos önmagával. Radnótinak már mindegy,  de nekünk nem, akik az ő versein (is) nőttünk fel. Az iskolákban új revíziók által válnak majd kötelezővé ordas eszméket hirdető írók, és nem ködös, de kimondott elképzelés a beilleszkedni képtelen, vagy nehéz sorsuk okán magatartászavaros gyerekek javító intézetben való elhelyezése. Gondolom, mindezen elképzelések megvalósítására hithű pedagógusok lennének alkalmasak, a rendszeridegenek megbízhatatlanná lesznek bélyegezve, eltávolításuk tán idő kérdése.
A hitlerista Németországban a fogyatékos gyerekeket elvitték  külön "egészségügyi" intézetekbe, ahol "kegyes módon" megszabadították az árja népet a gyenge "kis korcsoktól". Nem rémítem tovább magamat, ne legyen a szavam önmagát beteljesítő jóslat. Az mindenképpen jelzés és irány, hogy a Fidesz miért is ezt a területet engedte-adta át a Jobbiknak. Ez legalább annyira vészjósló egyébként, hiszen a jövőnkről, a következő nemzedékekről van szó, s az eddigi elképzelésekből is kirajzolódott egy engedelmes, önállóan nem gondolkodó, szolgalelkű kívánalom, amelyik így a Jobbik sütőporával turbósítva, militarizálható is szükség esetén.
Nem tudok nem aggódni, és egyre inkább szégyenkezni ezen az új, formálódó magyar mivoltunkon. A lépéstartással is gondban leszek, mert a sok keresztbekacsázásom orra bukást eredményez, míg az újak dalolva portfólióznak engedelmesen, és nem látják, mert kevés a hátterük hozzá, hogy mihez adják nevüket, munkájukat, szakértelmüket. A kiszolgáltatottságunk determinált, egyedül a szülőknek lenne hatalma ahhoz, hogy gyermekeik védelme érdekében megálljt parancsoljanak, megvédjék őket, még tőlünk is.

Tovább »

Éljen május másodika is....

Eszem ágában sincs, most nosztalgiázni, meg zengjükadaltüdemámorosajakkal és majális, vonulással, meg ilyen hangulatok. Persze az ember felidézi, még, amíg lehet és emlékezik rá. De leszögezhetjük előre, normális esetben sincs semmi értelme a hátrafelé való tekintgetésnek, hacsak nem okulásul, hogy többet ne. Tudjátok mi az öregség (vagy jó, legyen, a kezdődő tapasztalatok) jele? Kevésbé legyintek határozottan arra, hogy jaj, már a családunk (megmaradt) öregjei megint azt mantrázzák, hogy debezzegamiidőnkben....

Sosem tudtam másnak elfogadni, mint valami természetes vágyódásnak az ifjúságuk után, s nem igazán annak, ami valójában volt. Ugyanis az életet nem láttam még távlatosan, 20-30-40 évvel azt hiszem, azért nem lehet, mert nem ez a fontos, egyébként pedig a visszatekintéshez éppen az az idő kelletik, ami akkor még legfeljebb csak gyülekezik, de nincs meg.

Egyre inkább meggyőződésem, hogy amiről beszéltek, az objektíven is helyes meglátás volt, legfeljebb kiszíneződött kissé az érthető személyes kötődésekkel, emlékekkel

A világ értékrendje ma már alapjaiban más, de ne menjek ilyen messzire, a mai Magyarországon a május elseje is fényévekre van, csak az én emlékeimtől.  Nem kell itt mesésen szép dolgokra gondolni, kellően utáltuk a kötelező kirendelést, hogy mennünk kellett, hiába nem volt iskola, vagy munkanap, korán keltünk. Gyülekezni, zászlót vinni, felöltözni, nyakkendőt kötni (amit rögtön levettünk a vonulás után), hozzá lelkesen énekelni... szóval mai fogalmak szerint ez igenis sértette az egyéni jogok egy részét. Aztán a délelőtti beszédek meghallgatása után és egyéb nyűgök levetésével, jöhetett a valódi szórakozás, amiben az volt a legjobb, hogy mindenki ott volt.

Szólt a mozgalmi zene, ettünk is, ittunk is, felültünk erre-arra (hányni volt bokor elég), szóval az már a színtiszta és üdítő szabadság volt.
(Egyik kedvencem vagy 72-ben, amikor Veszprémben a városi sportcsarnok füvén e nótára emelgették a fiúk a hosszú tornapadokat, míg mi kendőcskéket lengettünk, hagyományos tornadresszünkben, gumicsíkkal a csípőnkön. Igazán újszerű és bátran formabontó volt, zeneileg egészen biztos. Szóval látványnak is  szuper volt, sok óránk elmaradt miatta.)

De vissza a mához! Micsoda hamisság a munka ünnepét éljenezni ott, ahol elsősorban a munka fogalma kétséges (a munkahelyekről most nem beszélve), a becsületéről nem is szólva. Ilyen, hogy munkásosztály, ilyen állatfajta már nincs is, a szakszervezetek önmaguk karikatúrái, a neves nagy gyárak eltűntek, a mostani munka világa a közmunkásoké, alkalmazottaké, vállalkozóké, a politikusoké, és ki tudja még kiké.

Mit is ünneplünk ilyenkor? Nem tudok másra gondolni, talán azt, hogy még élünk, még dolgozhatunk, még a tavasz semmit nem tudván jött, mint máskor.

Tavaly még elmentünk vonulni, még talán hittünk abban, hogy amikor úgy gondoljuk, akkor változtathatunk.   Az idén nem vonulunk, nem megyünk majálisra, bár az ünnepet 4 naposra  pörgették fel.

Szép is ez. Minél inkább csökken egy hagyományos ünnep tartalma és jelentése, annál nagyobb durranást csapunk körülötte. A mérlegelvnek mindig igaza volt, és lesz is.

.



Na és csak halkan: Nem hallok emlékezésekről, ünnepről, hogy éppen ma, 2004. május 1-én csatlakoztunk az Európai Unióhoz.  (Ennyit azért sikerült kinyögni.) Elérve e 10 év alatt azt, hogy amit erről gondoltunk, a mi életünkben már nem lesz, s még mi lesz, azt felhős homlokkal immáron kezdjük sejteni.

Tovább »