Iskolának lassan úgysem nevezhetem. Pedig ebben telt el az egész szakmai létem, hogy amit egyszer végre megtettünk, és kezdtünk is belejönni, mire valóban magunké lett volna, kidobódott.
Konkrétan most (nem arra!!) a szöveges értékelés körüli "hoffmaniádákra" gondolok éppen.
Nagyon nehéz volt vele elindulni, aki élt és mozgott, mindenki ellene volt. Ebben aztán majdnem tényleg megvolt az egység a pedagógus, a szülő és gyerek között. Nagyon sokszor kellett nagyon sokunknak magyarázni azt, hogy mire is jó a szöveges értékelés.
Mégegyszer és utoljára megint megpróbálom: (röviden!!)
A szöveges értékelés legfőbb előnye, hogy pontosabban tájékoztat, mint az osztályzat. Ehhez hozzátenném, hogy akkor, és feltéve, ha jól értelmezi a pedagógus és jól is csinálja. Azaz nem sablonszerűen húzgál alá különféle kifejezéseket és mondattöredékeket, hanem valóban egyéni értékelést ír a gyerekről. Mit tud, biztosan tudja-e, miben van elmaradása, hogyan fejleszthető és a továbbiakban milyen területen kell segíteni és mit fogok tőle elvárni. Azaz az éppen pillanatnyi és aktuális tudást nem minősíti egy 2-es, 3-mas stb osztályzattal, hanem megfogalmazza az állapotot, minősítés nélkül. S ez nagyon fontos a dologban.
.jpg) |
| Ez az, ami nem megfelelő forma |
Tudjuk, hogy nem érnek a gyerekek egyszerre, és sokszor van olyan, hogy ha azonos időben mérem őket, a különbségek nem feltétlenül abból adódnak, hogy egyik okos, a másik buta, hanem mert egyik gyorsabb, a másik lassúbb, több időre van szüksége. Megoldható persze az is, hogy nem azonos időpontban mérem, hanem elcsúszva többször is. De ehhez azt hiszem, a legtöbben még nem szoktunk hozzá.
Nos erre pont jó a szöveges értékelés. Nekem senki ne bájologjon itt azzal, hogy de a szülők mindig azt kérdezik, hogy akkor ez hányas lenne. Sehányas, mondanám én, mert a tudása felől tessék érdeklődni, az számít ugyanis. Tehát nem osztályoznék. Más kérdés az érdemjegy ügye. Nem vitatom, hogy esetleg szükség lehet rá (???), ha nagyon kíváncsiak vagyunk ilyenekre, hogy milyen az átlaga és stb.
Csak ezzel együtt azt mondom, a rendszer akkor koherens, ha végigviszi a logikát, és ezért bukik meg a szöveges értékelés, mert a 4. év végén már osztályoznak és felsőben is.
Nem értem miért kell egy iskolafokozaton belül különféleképpen eljárni. Persze, hogy borul az egész. Mondjon nekem valaki egy esetet, amikor osztályozni annyira szükséges lenne. Még később sem, mert ha valamit éppen számszerűsíteni akarnék, akkor megmondom a százalékos mutatókat a felmérőlapra, vagy a feladattípusra, ahogy tetszik. Azt hiszem, a gyereknek a tudásra van elsősorban szüksége, a biztatásra, a sikerre, az örömre, hogy 2 hete még nem tudta, most meg már igen. Ezt kellene "segítenem" olykor egy egyessel? (Merthogy nem tudta ugye!)
Sajnos a pedagógusok zöme és az iskolák nagy része is most kapva-kap a lehetőségen és bújik vissza az osztályzatok mögé, a szülő is azt hiszi, hogy elégedett lesz majd, szegény gyerek meg érti is és nem is, és azt mondja majd, amit a felnőttektől hall.
Szóval végülis nehezen, de sikerült meggyőznöm szülőket arról, hogy olvassák csak amit a gyerekről irogatunk és bele is lehet kérdezni. Lassan kezdték érteni is azokat a kifejezéseket, amiket néha muszáj volt beleírni. Most úgy tűnik repül az egész és gyanítom, hogy fő oka a kényelmesség.
(Majd szólok az orvosomnak is, a zárójelentésben eszébe ne jusson leírni az egészségi állapotomat, főként nem részletesen, egyszerűen írja oda, hogy 3-mas. Abból tudni fogom, hogy se jó, se rossz. Többre talán nincs is szükségem.)