Kommentár nélkül
Tovább »
2011. június 29.
2011. június 28.
Abcug 10 hét!
Most Pokorni Zoltán Fideszes képviselő-polgármester könnyítene a szülők terhein azzal, hogy a nyári szünidő ne legyen ilyen maratoni, inkább a húsvéti és karácsonyi szünetet nyújtsák vele. Különben is, nálunk nagyon hosszú ez a szünet és a szülők sem tudnak ennyi ideig felügyelni a gyerekeikre.
Ebben azért pár probléma össze van sűrítve rendesen. Bár ezt Pokorni úr azért nem fejtette ki természetesen. Az egyik, a gyerekek felügyeletének a kérdése, ami tagadhatatlan, hogy problémás. A fiataloknál még dolgoznak a nagyszülők (felemeltük ugye a nyugdíjkorhatárt), van nagyon sok csonka család, köztük olyan is, ahol a másik félre éppenséggel számítani sem lehet biztonsággal. Az önkormányzatok jó (nagyobbik) része képtelen bármilyen nyári tábort, nyári napközit megfizethető áron fenntartani. A speciális nyelvi, lovagló, stb. úszó...., táborok az átlag szülő számára, különösen, ha 2 csemetéje is van, már nem megfizethetők, még azon az áron sem, hogy ő lemond a nyaralásról. Szóval 10 hét megoldása valóban szervezést kíván, komoly feladat. (Bár a másik oldalon sajnos ott vannak a munkanélküliek, akiknek növekvő számához ugye gyerekek is tartoznak. Azért persze nem ez a megoldás, hogy legyél nyárra munkanélküli, nem így értettem.)
Ebben azért pár probléma össze van sűrítve rendesen. Bár ezt Pokorni úr azért nem fejtette ki természetesen. Az egyik, a gyerekek felügyeletének a kérdése, ami tagadhatatlan, hogy problémás. A fiataloknál még dolgoznak a nagyszülők (felemeltük ugye a nyugdíjkorhatárt), van nagyon sok csonka család, köztük olyan is, ahol a másik félre éppenséggel számítani sem lehet biztonsággal. Az önkormányzatok jó (nagyobbik) része képtelen bármilyen nyári tábort, nyári napközit megfizethető áron fenntartani. A speciális nyelvi, lovagló, stb. úszó...., táborok az átlag szülő számára, különösen, ha 2 csemetéje is van, már nem megfizethetők, még azon az áron sem, hogy ő lemond a nyaralásról. Szóval 10 hét megoldása valóban szervezést kíván, komoly feladat. (Bár a másik oldalon sajnos ott vannak a munkanélküliek, akiknek növekvő számához ugye gyerekek is tartoznak. Azért persze nem ez a megoldás, hogy legyél nyárra munkanélküli, nem így értettem.)
Azaz, eltűntek szinte nyomtalanul az én gyerekkoromat megkönnyítő úttörő, SZOT és hasonló kedvezményes, vagy ingyenes lehetőségek. (Pedig akkor még a fizetések alkalmasabbak voltak a megélhetésre, munkanélküliség pedig nem volt. De volt valamiféle ifjúságpolitika, ahol erre odafigyeltek.)
A másik oldal, hogy ahol valóban tovább tart a szorgalmi időszak, és erre mindig Németországot hozzák fel, és ott eleddig tényleg hűvösebb volt az éghajlat, nyáron is, rövidebb a nyári szünet. Mára ez az éghajlat náluk is megváltozott. Azt hiszem, Pokorni úr elfelejtette, milyen az, amikor a tanteremben 30 fok van, és mindenki szenved a melegtől. Nem mondom, ha temperáltak lennének a termek, azt mondanám, nem rossz az ötlet, hiszen eloszthatjuk a szüneteket egyenletesebben is. (Bár akkor meg elfogyna a szabadság húsvétkor és karácsonykor és megint ott volnánk, hogy a visszamaradó 6 hét nyári szünetre akkor mi legyen az ötletünk?) A nyár eleji sokszor valóban nagy hőségben, különösen a modern építésű, csupa üveg-panel iskolákban bent tartózkodni is szenvedés, nem tanulni, vagy feladatokat megoldani.
Voltam mindegyik iskolában, falusi, régi vastagfalú épületben is, ahol ha bementem kardigánt kellett vennem. De az iskolák nagyobb része nem ilyen. (Mert ezeket már eddig megszüntették, vagy éppen most lehelik az utolsókat és ilyenekből mennek a gyerekek, az újabb, nagyobb, szép üveges épületekbe.)
Voltam mindegyik iskolában, falusi, régi vastagfalú épületben is, ahol ha bementem kardigánt kellett vennem. De az iskolák nagyobb része nem ilyen. (Mert ezeket már eddig megszüntették, vagy éppen most lehelik az utolsókat és ilyenekből mennek a gyerekek, az újabb, nagyobb, szép üveges épületekbe.)
Szóval olyan feltételek hiányoznak megint csak az ötleteléshez, amelyek jelenleg nincsenek, és az oktatásra "fordítandó" megvámolt keretösszegből erre végképp nem futja.
Tehát Pokorni úr ezt tessék rendesebben végiggondolni (ha kell húzzon új tételt) és várjuk vissza szeretettel a jövő héten is.
Puszika és viszlát!
2011. június 27.
Már kora gyermekkoromban szerettem a rizst....
(A régi vicc szerint 2000-ben már így kezdődnek az önéletrajzok. Mecsoda előrelátás volt!!)
Ami így nem teljesen igaz. Mert például nem szerettem főzve, sem tejben, sem vízben, de sütve sem, rakottan, vagy rizskochnak sem. Viszont értettem az akkori viccet, ami különféle változatokban a "sárga veszedelem" eljövetelére készítette volna fel a "magyar embereket." Nekem akkor még ez a veszedelem a vicc szerint, több millió kínai tornacipőben képben testesült meg, ahogy puszta kézzel és futva bejönnek De akkor az elfoglaláshoz még a valóban fizikai jellegű cselekményeket kötöttük. Hol voltunk még a mai rafináltabb pénzügyi felvásárlásoktól, vagy államkötvények megvásárlásától. Honnan vettük volna a bátorságot, hogy a "vörös" Kína, ahol az utcai személyközlekedés fő eszközei a rohanó kulik voltak, saját népének a kizsákmányolásával (és tagadhatatlanul szívós gazdasági, politikai lépéseivel), fél évszázad alatt olyan pozícióba kerül, ahol most van. Kilóra megveszi az Egyesült Államokat, huzakodik Európával, és mire kettőt tüsszentünk, az Európai Uniónak is más lesz a neve. Érdekességként, most eszembe jutott, hogy a megalakulásának 50. évfordulójára a fonói nyugdíjas klubbal betanítottam egy "főzőtanfolyamot." Komolyan mondom, érdekes és humoros volt, de a vége a lényeg: amikor már minden állam (velünk együtt), beletette a magáét a kondérba, a jelenet azzal ért véget, hogy bejött egy kis kínai, és a közönség felé fordulva azt kérdezte:
"Lehet itt egy kis rizt is foznii?"
Tehát ezt 2007-ben gondoltam így, az Unió megalakulásának 50. évfordulóján. Tagadhatatlan, hogy akkor még nem álmodtam minden nap arról, hogy rá 4 évre a miniszterelnökünk "kissé" elfordulva az Unió gazdasági szervezeteitől, és mindentől, ami odakötne bennünket, ilyen hosszú távú ("még az utánam következő kormányok is, pedig magam is hosszú távú kormányzásban gondolkodom"), gazdasági egyezségben állapodik meg. (Nota bene, haha..) ez önmagában lehetne akár érdektelen is, de a megelőző egy év történéseiben, kormányfői gondolatmenetében és tetteiben vizsgálva eléggé vészesnek tűnik. Másra ne is gondoljunk csak, mint a sok-sok dolgos kézre, amit Viktor vizionál, konténerekbe tömött, a minimálbér 40%-ért családjuktól távol dolgozó, régebbi jogos nyugdíjukból megfosztott, különböző végzettségű emberekkel, és a nyugdíjból visszarendelt volt rendőr-kápók szorgos felügyeletével.
Rémálomnak is rossz, nem hogy valóságnak, de lehetséges, hogy itt van a kutya elásva. A minta most már lelkes vezérünk előtt, nem más, mint Kína. Nem érdekes az eddigi kínosan elért életszínvonal, a más történelmi-szociális hagyományrendszer, a nagy cél, az elért kínai eredmények, a csúcsra-törés.
Gondolom, az alku mellett ennek elérésére további rendszerváltoztatások is szükségesek lesznek. A mai napi kedvencem: a további megszorítások érdekében a kormány nem csak a soron következő nyugdíjba vonulási feltételeken kíván változtatni. Kormányfőnk kijelentette, a már nyugállományban lévők ellátási rendszerét is át kell gondolni, mert nem annyi nyugdíjat fognak kapni, amennyiért "megdolgoztak", hanem amennyi jut.
(Azaz a régi vicc megint, járni, jár, csak nem jut!!)
A többiről jobb, ha most nem nyilatkozom, mert ötleteket azért mégsem szeretnék adni.
Azért érdekességként: a rizs egyik kedvenc köretem lett, nagyon szeretem a kínai ételeket is, még csak eggyel nem tudtam megbírkózni: a tejberizzsel. Persze a tejbegríz, és minden ilyen tejbe-papi valóban nem megy le a torkomon. Lehet, hogy az van benne, "implicite", és tudat alatt "dafke", hogy ne próbálják édesítve lenyomni a torkomon azt, ami önmagában és valóságosan még mindig ehetőbb?
Végül, hogy ne érje megszólás a blogot, holmi latens rasszista áthallás miatt: a kínaiakkal a világon semmi bajom nincsen. Az itteniek jobban tudnak már magyarul, mint mi kínaiul. Tetejében, ha mi magyarok is olyan munkamorállal rendelkeznénk, mint a legtöbb kínai, talán előrébb is tartanánk. Aztán azt hiszem, azt sem igen tudnánk betartani, hogy fifti-fifti alapon, amennyien idejönnek, annyi magyar menjen Kínába, a lehetőségek kissé szmogos hazájába. Azt pedig végképp nem hiszem, hogy a nagy üzleten mi csak nyerhetünk. A számla Amerikának is be lesz nyújtva, még meg is érhetem.
Végül, hogy ne érje megszólás a blogot, holmi latens rasszista áthallás miatt: a kínaiakkal a világon semmi bajom nincsen. Az itteniek jobban tudnak már magyarul, mint mi kínaiul. Tetejében, ha mi magyarok is olyan munkamorállal rendelkeznénk, mint a legtöbb kínai, talán előrébb is tartanánk. Aztán azt hiszem, azt sem igen tudnánk betartani, hogy fifti-fifti alapon, amennyien idejönnek, annyi magyar menjen Kínába, a lehetőségek kissé szmogos hazájába. Azt pedig végképp nem hiszem, hogy a nagy üzleten mi csak nyerhetünk. A számla Amerikának is be lesz nyújtva, még meg is érhetem.
Már kora gyermekkoromban szerettem a rizst....
(A régi vicc szerint 2000-ben már így kezdődnek az önéletrajzok. Mecsoda előrelátás volt!!)
Ami így nem teljesen igaz. Mert például nem szerettem főzve, sem tejben, sem vízben, de sütve sem, rakottan, vagy rizskochnak sem. Viszont értettem az akkori viccet, ami különféle változatokban a "sárga veszedelem" eljövetelére készítette volna fel a "magyar embereket." Nekem akkor még ez a veszedelem a vicc szerint, több millió kínai tornacipőben képben testesült meg, ahogy puszta kézzel és futva bejönnek De akkor az elfoglaláshoz még a valóban fizikai jellegű cselekményeket kötöttük. Hol voltunk még a mai rafináltabb pénzügyi felvásárlásoktól, vagy államkötvények megvásárlásától. Honnan vettük volna a bátorságot, hogy a "vörös" Kína, ahol az utcai személyközlekedés fő eszközei a rohanó kulik voltak, saját népének a kizsákmányolásával (és tagadhatatlanul szívós gazdasági, politikai lépéseivel), fél évszázad alatt olyan pozícióba kerül, ahol most van. Kilóra megveszi az Egyesült Államokat, huzakodik Európával, és mire kettőt tüsszentünk, az Európai Uniónak is más lesz a neve. Érdekességként, most eszembe jutott, hogy a megalakulásának 50. évfordulójára a fonói nyugdíjas klubbal betanítottam egy "főzőtanfolyamot." Komolyan mondom, érdekes és humoros volt, de a vége a lényeg: amikor már minden állam (velünk együtt), beletette a magáét a kondérba, a jelenet azzal ért véget, hogy bejött egy kis kínai, és a közönség felé fordulva azt kérdezte:
"Lehet itt egy kis rizt is foznii?"
Tehát ezt 2007-ben gondoltam így, az Unió megalakulásának 50. évfordulóján. Tagadhatatlan, hogy akkor még nem álmodtam minden nap arról, hogy rá 4 évre a miniszterelnökünk "kissé" elfordulva az Unió gazdasági szervezeteitől, és mindentől, ami odakötne bennünket, ilyen hosszú távú ("még az utánam következő kormányok is, pedig magam is hosszú távú kormányzásban gondolkodom"), gazdasági egyezségben állapodik meg. (Nota bene, haha..) ez önmagában lehetne akár érdektelen is, de a megelőző egy év történéseiben, kormányfői gondolatmenetében és tetteiben vizsgálva eléggé vészesnek tűnik. Másra ne is gondoljunk csak, mint a sok-sok dolgos kézre, amit Viktor vizionál, konténerekbe tömött, a minimálbér 40%-ért családjuktól távol dolgozó, régebbi jogos nyugdíjukból megfosztott, különböző végzettségű emberekkel, és a nyugdíjból visszarendelt volt rendőr-kápók szorgos felügyeletével.
Rémálomnak is rossz, nem hogy valóságnak, de lehetséges, hogy itt van a kutya elásva. A minta most már lelkes vezérünk előtt, nem más, mint Kína. Nem érdekes az eddigi kínosan elért életszínvonal, a más történelmi-szociális hagyományrendszer, a nagy cél, az elért kínai eredmények, a csúcsra-törés.
Gondolom, az alku mellett ennek elérésére további rendszerváltoztatások is szükségesek lesznek. A mai napi kedvencem: a további megszorítások érdekében a kormány nem csak a soron következő nyugdíjba vonulási feltételeken kíván változtatni. Kormányfőnk kijelentette, a már nyugállományban lévők ellátási rendszerét is át kell gondolni, mert nem annyi nyugdíjat fognak kapni, amennyiért "megdolgoztak", hanem amennyi jut.
(Azaz a régi vicc megint, járni, jár, csak nem jut!!)
A többiről jobb, ha most nem nyilatkozom, mert ötleteket azért mégsem szeretnék adni.
Azért érdekességként: a rizs egyik kedvenc köretem lett, nagyon szeretem a kínai ételeket is, még csak eggyel nem tudtam megbírkózni: a tejberizzsel. Persze a tejbegríz, és minden ilyen tejbe-papi valóban nem megy le a torkomon. Lehet, hogy az van benne, "implicite", és tudat alatt "dafke", hogy ne próbálják édesítve lenyomni a torkomon azt, ami önmagában és valóságosan még mindig ehetőbb?
Végül, hogy ne érje megszólás a blogot, holmi latens rasszista áthallás miatt: a kínaiakkal a világon semmi bajom nincsen. Az itteniek jobban tudnak már magyarul, mint mi kínaiul. Tetejében, ha mi magyarok is olyan munkamorállal rendelkeznénk, mint a legtöbb kínai, talán előrébb is tartanánk. Aztán azt hiszem, azt sem igen tudnánk betartani, hogy fifti-fifti alapon, amennyien idejönnek, annyi magyar menjen Kínába, a lehetőségek kissé szmogos hazájába. Azt pedig végképp nem hiszem, hogy a nagy üzleten mi csak nyerhetünk. A számla Amerikának is be lesz nyújtva, még meg is érhetem.
Végül, hogy ne érje megszólás a blogot, holmi latens rasszista áthallás miatt: a kínaiakkal a világon semmi bajom nincsen. Az itteniek jobban tudnak már magyarul, mint mi kínaiul. Tetejében, ha mi magyarok is olyan munkamorállal rendelkeznénk, mint a legtöbb kínai, talán előrébb is tartanánk. Aztán azt hiszem, azt sem igen tudnánk betartani, hogy fifti-fifti alapon, amennyien idejönnek, annyi magyar menjen Kínába, a lehetőségek kissé szmogos hazájába. Azt pedig végképp nem hiszem, hogy a nagy üzleten mi csak nyerhetünk. A számla Amerikának is be lesz nyújtva, még meg is érhetem.
2011. június 22.
Nem lájkolom a homokozót!
Persze a Grund, az teljesen más volt, ott maguktól tanulták a srácok a tisztességet és becsületet. Ha nem, hát jött a kis betű, ami bevállalhatatlan megtorlás volt.
Már írtam párszor erről a mi magyar homokozónkról és a benne szorgosan lapátolókról. Azért hiába, mindig tudnak újat és még újabbat produkálni. Arra például egyik normális srác sem lenne büszke (ép ésszel legalábbis!), hogy lenyúlja a homokozóban fellelhető összes lapátot, így mindenki csak néz, mert oda a megélhetése, hiszen mivel lapátoljon, aztán meg a fő eistendoló-mester világgá kürtöli, hogy ő milyen ügyes is volt, és ez világszám. (Mert már nem tartozunk annyi lapáttal, csak kevesebbel, és ezt jól megoldottuk az ellopott lapátokból! Piha, valódi szenzáció?)
Lassan pedig az a leginkább elképesztő az egészben, hogy egyszerűen nincsen senki, na nem az ellenfélnél, mert ott azért folyik a sipákolás naponta, de a sajátjai közül sem meri senki hátba verni, hogy figyelj öreg, amit csinálsz, sem nem sportszerű, sem nem erkölcsös, és bár minden alkotmányos homokos a mi emberünk már, de még így sem lesz törvényszerű. Azt nem tudom, akiket a NÉP ideküldött ebbe a lassan sz.r szagú homokozóba, azoknak csupán a pártos fegyelem számít, mert akkor ők bizony senkit nem képviselnek lassan, csupán önmagukat, és a saját érdekeiket.
Muszáj még ezt a hülye homokozót fenntartanunk?
Nem lájkolom a homokozót!
Persze a Grund, az teljesen más volt, ott maguktól tanulták a srácok a tisztességet és becsületet. Ha nem, hát jött a kis betű, ami bevállalhatatlan megtorlás volt.
Már írtam párszor erről a mi magyar homokozónkról és a benne szorgosan lapátolókról. Azért hiába, mindig tudnak újat és még újabbat produkálni. Arra például egyik normális srác sem lenne büszke (ép ésszel legalábbis!), hogy lenyúlja a homokozóban fellelhető összes lapátot, így mindenki csak néz, mert oda a megélhetése, hiszen mivel lapátoljon, aztán meg a fő eistendoló-mester világgá kürtöli, hogy ő milyen ügyes is volt, és ez világszám. (Mert már nem tartozunk annyi lapáttal, csak kevesebbel, és ezt jól megoldottuk az ellopott lapátokból! Piha, valódi szenzáció?)
Lassan pedig az a leginkább elképesztő az egészben, hogy egyszerűen nincsen senki, na nem az ellenfélnél, mert ott azért folyik a sipákolás naponta, de a sajátjai közül sem meri senki hátba verni, hogy figyelj öreg, amit csinálsz, sem nem sportszerű, sem nem erkölcsös, és bár minden alkotmányos homokos a mi emberünk már, de még így sem lesz törvényszerű. Azt nem tudom, akiket a NÉP ideküldött ebbe a lassan sz.r szagú homokozóba, azoknak csupán a pártos fegyelem számít, mert akkor ők bizony senkit nem képviselnek lassan, csupán önmagukat, és a saját érdekeiket.
Muszáj még ezt a hülye homokozót fenntartanunk?
2011. június 17.
A médiatanács szóvivője
A pályázatban, eddig úgy lehetett tudni, hogy erre a frekvenciára olyan feltételekkel lehetséges pályázni, ami nem kifejezetten egy beszélgetős információs adó sajátosságainak megfelelő, hanem inkább olyannal, ami megint (a nap 15 órájában legalább), lökné a monoton zenét, és frissítőül idétlenségeket és röhögéseket lehet mellette hallgatni okulásul. Nem vagyok én ezeknek ilyen nagy ellensége, mint ahogyan ez látszik, de valóban nem szoktam hallgatni őket, és a másik bajom, hogy ezekből már szerintem amúgy is túlkínálat van.
Nos végigvették a pályázat kiírásainak feltételeit, esküszöm, hallgatni kellett volna, nem is tudom az egészet visszaadni, de a stílus ilyenhez hasonlított:
Bolgár Gy. Önök szerint plusz 20 pontot lehet azért kapni, ha a rádióban, amelyik pályázik, 40 százalék a zenei arány.
Kiricsi: Ez nem így van, nem jól nézték meg, mert az van leírva, hogy a magyar zenének kell ennyinek lennie.
Bolgár Gy. Rendben is van, de mégis azt írják a pályázatban, hogy főként zenei és helyi információs műsor legyen, és miért büntetik azt a pályázót, aki nem helyi, hanem országos információkkal is rendelkezik?
Kiricsi: Nem ez van bele írva, talán el kellene olvasniuk a pályázatot.
Bolgár Gy: Mi elolvastuk, többen is, de ezek szerint az én olvasási képességemmel van a baj. Akkor itt kijelenti, hogy a pályázati feltételek közül az említett zenei kitétel nem kell, hogy megvalósuljon?
Kiricsi: Mindenféle lehetőség adott a pályázóknak, nem teszünk olyan elvárásokat, amelyiknek egy beszélgetős rádióműsor ne tudna megfelelni.
Jaj, de béna lett, szóval mellébeszélt, támadt, kihátrált, egyenes kérdésre nem válaszolt, ha nagyon beszorították, akkor pedig agresszív lett. Hihetetlen, hát szóval így kell szóvivősködni, és így kell leiskolázni olyanokat, akiknek a kisujjukban több ész van, mint az ő egész fejében.
Amúgy pedig mit kell csodálkoznom az egészen, amikor Szalai Annamária felügyeli a magyar médiatanácsot és mondja aki a végső szót arról mi az erkölcsös, és mi nem. Kár, hogy az egyik régebbi munkahelye nem volt olyan nagyon erre tekintettel, de akkor még úgy tűnik ő sem volt erre túl fogékony.
Jah, kikből lesznek a legjobb feleségek?
Szóval ízléses, szép újság lehetett, de már mi megszokhattuk. (Maffiafőnökből belügyminiszter? mecsoda magyar virtus!)
A médiatanács szóvivője
A pályázatban, eddig úgy lehetett tudni, hogy erre a frekvenciára olyan feltételekkel lehetséges pályázni, ami nem kifejezetten egy beszélgetős információs adó sajátosságainak megfelelő, hanem inkább olyannal, ami megint (a nap 15 órájában legalább), lökné a monoton zenét, és frissítőül idétlenségeket és röhögéseket lehet mellette hallgatni okulásul. Nem vagyok én ezeknek ilyen nagy ellensége, mint ahogyan ez látszik, de valóban nem szoktam hallgatni őket, és a másik bajom, hogy ezekből már szerintem amúgy is túlkínálat van.
Nos végigvették a pályázat kiírásainak feltételeit, esküszöm, hallgatni kellett volna, nem is tudom az egészet visszaadni, de a stílus ilyenhez hasonlított:
Bolgár Gy. Önök szerint plusz 20 pontot lehet azért kapni, ha a rádióban, amelyik pályázik, 40 százalék a zenei arány.
Kiricsi: Ez nem így van, nem jól nézték meg, mert az van leírva, hogy a magyar zenének kell ennyinek lennie.
Bolgár Gy. Rendben is van, de mégis azt írják a pályázatban, hogy főként zenei és helyi információs műsor legyen, és miért büntetik azt a pályázót, aki nem helyi, hanem országos információkkal is rendelkezik?
Kiricsi: Nem ez van bele írva, talán el kellene olvasniuk a pályázatot.
Bolgár Gy: Mi elolvastuk, többen is, de ezek szerint az én olvasási képességemmel van a baj. Akkor itt kijelenti, hogy a pályázati feltételek közül az említett zenei kitétel nem kell, hogy megvalósuljon?
Kiricsi: Mindenféle lehetőség adott a pályázóknak, nem teszünk olyan elvárásokat, amelyiknek egy beszélgetős rádióműsor ne tudna megfelelni.
Jaj, de béna lett, szóval mellébeszélt, támadt, kihátrált, egyenes kérdésre nem válaszolt, ha nagyon beszorították, akkor pedig agresszív lett. Hihetetlen, hát szóval így kell szóvivősködni, és így kell leiskolázni olyanokat, akiknek a kisujjukban több ész van, mint az ő egész fejében.
Amúgy pedig mit kell csodálkoznom az egészen, amikor Szalai Annamária felügyeli a magyar médiatanácsot és mondja aki a végső szót arról mi az erkölcsös, és mi nem. Kár, hogy az egyik régebbi munkahelye nem volt olyan nagyon erre tekintettel, de akkor még úgy tűnik ő sem volt erre túl fogékony.
Jah, kikből lesznek a legjobb feleségek?
Szóval ízléses, szép újság lehetett, de már mi megszokhattuk. (Maffiafőnökből belügyminiszter? mecsoda magyar virtus!)
2011. június 16.
Idényt nyitottunk
Semmi hajcihő, egyszerűen az egész napos meleg és meló után este 1/2 7-kor felmarkoltunk egy kis vödör cseresznyét, átvittük a Mamához, majd le Balatonfűzfőre, a Föveny strandra. Nagyon szerencsés, jó fekvésű az az öböl. Szélvédett és reggeltől akár este 8-9-ig, süti a nap. A strand barátságos, és mire mi lemegyünk, már kevesen vannak, kapu kinyitva, így fizetni sem kell. A víz nagyon kellemes, és maximálisan tiszta. Gyönyörű szép "ződ", és a bójákon túl annyira tiszta, hogy megállapítottuk, ivóvíz minőségű bizonyára. Legalábbis, szánkba vettük és kedélyesen spricceltünk vele, szóval gyönyörű volt.
Ezért, bár nagyon szép mindenféle tenger, és persze, hogy van mindig valami kis elvágyódás, azt mégis biztosan állíthatom, semmilyen tengervíz nem képes ezt a finom sima lágy vizet utolérni, ennek nincsen párja.
2011. június 14.
El ebből az országból?
Aki ismer, tudja rólam, hogy nem a nagy hazafiságom miatt, de nem tekintem rendes megoldásnak, ha odébbállunk. Lehet, azért erősködöm váltig ezzel, mert érintett lévén a kérdésben, rosszul élem meg azt, hogy 3 gyermekem nem található jelenleg idehaza. Nem érdemes magyaráznom, mindegyik más-más ok és körülmény hatására keveredett el innen.
Ha megérthető is, akkor is a végeredményt tekintve mégsem mondhatom kellemes helyzetnek, és Dórit kivéve, nyilván azért is nem az, mert kényszer szülte megoldások voltak.
Mielőtt húszan rám rontanátok, kénytelen vagyok leszögezni: a címben feltett érdeklődést nem kérdésként, hanem kijelentő, később felszólító módban hallottam különböző rádió és televízió műsorokban. Ez amolyan végkövetkeztetés és egyben jó tanács is volt, tromf mindarra, ami előzőleg keserűségként elhangzott.
Megpróbálom ha nem is teljesen, de összeszedni, melyek és mik most azok az indokok, amik hatására ezek a határozott bejelentések elhangzanak.
Először és legfontosabban, az egyre bizonytalanabbá váló munkaerőpiac, ahol immár munkaerő dögivel van, piac viszont ilyen értelemben lassan már nincsen. Pedig még be sem tódult azoknak az embereknek a tömege, akiket a kormány visszamenőleg ideirányít azzal, hogy elvette eddigi rokkant nyugdíjukat, vagy a korai (bb) nyugállományba vonulás lehetőségét. (Rendőrök, tűzoltók, katonaság, stb.)
Másodszor: odajutottunk, hogy immár semmi sem lehet biztos. A visszamenőleges hatályú törvények meghozásával egy olyan szellem szabadult ki a palackból, amit kétlem, hogy egyhamar vissza lehet gyömöszölni. Ugyanis miben lehet akkor bízni, hinni bármiben, hiszen ezen az elven akár 10 év múlva is elő lehet kapni bárkit, hogy amit akkor jogosan kapott, végzett,a jogszabályokat megváltoztatván, már jogtalan lett. Ebből jobb (!!) esetben anyagi következmények lehetnek, durvább variációkban akár börtön.
Harmadszor: miért is lehet jó ott lenni, ahol azok, akik más véleményen vannak, fenyegetetten érzik magukat. Letelik az Uniós fél éves elnökségünk, a kutya nem fog már ránk sem nézni. Tombolhat a médiatörvény, megszüntetünk frekvenciákat, pár nem szimpatikus újságot, és televízió adást. Mondjam, hogy van olyan olvasóm, aki szintén el tudná ezeket mondani, de tart az esetleges következményektől? Éppen ma hallottam, emberek csoportosan lépnek ki a szakszervezetekből, mert azok merték, bár lassan ébredezve, felvenni a harcot. Vajon miért lépnek ki, hát gyanítom nem azért, mert hirtelen elégedettek lettek.
Negyedszer: aki figyeli a folyamatokat és különösen a gazdasági vonatkozásokat (bár a társadalmiak sem kutyák, ahová már eljutottunk), az világosan látja, a kormány vakvezet, nem volt programja, koncepciója, terve, kapkod, a tehetőseknek ad, a pénztelenektől elvesz. Olyan gazdasággal kapcsolatos törvényeket alkot, amelyeket a "sarkalatos" törvények közé pakol, azaz 2/3-os többség nélkül lehetetlen lesz megváltoztatni őket a következő kormányoknak. S ezt még fenyegetően ki is hangsúlyozza, hogy a következő 10-20-40 évben nem lesz lehetősége más kormányoknak arra, hogy ezeket újrafogalmazza.
Ötödször: a kommunikáció elképesztően durva, faragatlan, fenyegető, hivalkodó, és kis stílű. Mondhatnám, ez a legkisebb baj, ha egy kormány nem elegáns, de mégis fontos. Ugyanis a durva és alantas adok-kapok, a mindent lehet politikáját mutatják, azaz tulajdonképpen magyarázni sem kell soha semmit, enyém a 2/3 és kész. Ami pedig a legaggasztóbb: Orbán egyre többször fogalmaz egyes szám első személyben. Ez pedig több, mint jelzésértékű. Hogy mit is jelezhet? Szerintem 2 dolgot mindenképpen, de egyik sem jó. Az egyszerűbb, hogy elszállt vele a ló, észre sem veszi, hogy még nem király. A másik, hogy tudatosan nem is számol már saját kormányával, sőt a pártjával sem, azaz valódi diktátorrá fogja kinőni magát.
Akkor a kérdésre válaszolva végül visszakérdezek: azon túl, hogy ez a hazánk, akárki is tekinti most a hülyeség gyakorlóterepének, és mondhatjuk, hogy azért jó itthon, mert itt van Pannonhalma és a túró-rudi.(Ez komoly!!) Jelenleg mennyiben tekinthető jól élhetőnek ez az ország?
Az én fogalmaim szerint egy ország akkor barátságos a benne élők számára, ha azok nem veszik észre, mint hatalmat, a fejük felett. Ez egy nagyon civil megállapítás volt részemről, mert persze, hogy észre lehet venni, de mégsem nyomul bele a mindennapjainkba, a családokba, a magánszférákba. Csupán van, és teljesíti azt, amiért létrejött: szolgálja a benne élők és az őt fenntartók érdekeit.
PS:
(Ebben az értelemben Orbán Viktor, mint az állam egyik legfőbb tisztviselője, a legnagyobb szolga kellene, hogy legyen, annak normális jelentésében, és mi természetesen, nem alattvalói lennénk, hanem együttesen, vagy 10 millióan, a főnökei. Mert álságos azt mondani, hogy csak azok, akik választók, ugyanis fenntartani mindenki fenntartja, azok is, akik már nem, és azok is, akik még nem.)
Az én fogalmaim szerint egy ország akkor barátságos a benne élők számára, ha azok nem veszik észre, mint hatalmat, a fejük felett. Ez egy nagyon civil megállapítás volt részemről, mert persze, hogy észre lehet venni, de mégsem nyomul bele a mindennapjainkba, a családokba, a magánszférákba. Csupán van, és teljesíti azt, amiért létrejött: szolgálja a benne élők és az őt fenntartók érdekeit.
PS:
(Ebben az értelemben Orbán Viktor, mint az állam egyik legfőbb tisztviselője, a legnagyobb szolga kellene, hogy legyen, annak normális jelentésében, és mi természetesen, nem alattvalói lennénk, hanem együttesen, vagy 10 millióan, a főnökei. Mert álságos azt mondani, hogy csak azok, akik választók, ugyanis fenntartani mindenki fenntartja, azok is, akik már nem, és azok is, akik még nem.)
2011. június 13.
Szünidő előtt
Már csak 2 nap és vége ennek a tanévnek is. Persze mi még bekószálunk az iskolába vagy másfél hétig, mire elvarrjuk az év szálait, de már gyerekek nem lesznek. Csend és pihentető nyugalom, illetve azért nem teljesen. Egészen augusztusig van nálunk napközis tábor, 7 hétig. Van jó sok olyan lurkó, aki mind a hetet itt fogja tölteni.
Legalább lesz hol ennie, játszania és kirándulni, meg fürödni viszik a Balatonra.
De nem ez jutott elsőként azért eszembe ennek az évzárásnak a kapcsán. Sokszor tűnődöm a szülő és gyermek viszonylaton, amelyik sokkal bonyolultabb annál, mint első ránézésre hisszük. Mert nem csak arról van szó, hogy mindenkinek (szerencsés esetben) vannak szülei, akik jól, vagy kevésbé sikeresen felnevelték, ezáltal a kapcsolat köztük olyanná vált, ahogyan ezt közösen alakították. Mondom, közösen, mert bár a szülő elsődlegessége és fennhatósága különösen a kezdeti időszakokban megkérdőjelezhetetlen ( szerencsés esetben), későbbiekben éppen ezekre a hatásokra kialakulva a felnövekvő gyermek reakciói rá, és a világ dolgaira ezeknek a hatásoknak köszönhetően csak részben a sajátjai teljes mértékben.
A végeredményeket nézve milliós variációk is lehetnek az azonosulás teljességétől kezdve a totális elutasításig, az én is így nevelem majd a saját gyermekemet, és az így aztán soha nem fogom nevelni kijelentéséig.
Az még egyszerű rendszer, ha valaki, mint gyermek létezik, akárhány éves koráig. De ez a gyermek felnőttként maga is szülő lesz, ezáltal megint egy új szemüveggel vizslatja végig önnön felnevelődését. Tapasztalatom szerint ez a nézőpont-bővülés általában sok pozitívumot hoz, hiszen az addigi egyszerűnek látszó folyamatokra (nagyobb és résztvevő rálátással), már nem tud olyan sarkalatos és sommás ítéleteket meghozni, hiszen azáltal, hogy gyakorló szülőként immár a ló egyik, és szimultán a másik oldalán is fityeg harcedzetten, legfeljebb azt tudja megállapítani, hogy így közlekedve ez a ló rohadtul rázós.
Egyszer azt mondtam egy nálamnál sokkal idősebb és még sokkal bölcsebb tanító bácsi kollégámnak (minő kifejezés, de egy tantestületben én már nem tanítottam vele), az igazi rendrakáshoz bátorság kell. Aki mindent visszatesz és nem selejtez, az ugyan elmondhatja, hogy pakolt, de nem biztos, hogy valódi rendet rakott. Hát igen, ekkor még fiatal voltam, Sándor bácsi mondogatta is a feleségének a padlás rendezésekor, hogy: Látod Magdikám a Vica szerint mi nem vagyunk elég bátrak!"
A gyerekneveléshez azt hiszem, bátorság is kell. Hihetetlen, de sok-sok félős szülőt látok, akik a saját gyereküktől félnek. Amikor beszélgetek velük, nem is kérdezek rá persze ilyesmire, de kiderül, hogy a gyerek a felnőtt a családban, mert megkérdezik olyan dolgokról, amikről őt meg sem kellene. Irányíthatja a szülőket olyan területeken, ahová neki be sem kellene még kószálnia. Azt hiszem, nagyon sokan nem tudják eltalálni azokat a mezőket, ahol a gyerekeket, mint kis állatokat (ez csak hasonlat), tartani kellene. Ami biztonságos, ami éppen neki van méretezve, nem szűk, de nem is nagy, hogy megijedjen tőle. Ahol követni tudom a fejlődését és nagyobbítom, tágítom a lehetőségeit, amikor szükséges, és mindezt valahogyan úgy végigvinni, hogy később azt mondhassam, nem izgulok, tudom milyen, én neveltem.
Ebben az nincsen benne, hogy ő totálisan milyen, mert felnőve alakít magán, szerencsére. De azért tud, mert képes rá. No, szóval ezzel az egésszel csak azt akartam, hogy hazamennek a suliból a csemeték és vajon felhasználódik-e a kapott idő a tudatos odafigyelésre, vagy ötletszerűen mennek a napok, és sok szülő a nevelésen annyit ért, hogy kap kaját, ruhát és különben is mindent megveszek neki és minden úgy van, ahogyan a gyerek akarja.
Logikus. Mit is akarhatok ebben az ügyben én? Vicces és ezerszer elmondták már: minden apró-cseprő, bagatell ügyhöz papír kell, képzettség, hogy megtehesd. Embert nevelni papírral is nagyon nehéz (Még kiskutyát is!), mert állandó odafigyelést kíván, és a legnehezebbet, a következetességet. Sok olyan gyerekem van a napköziben délután, akik, miután valamire rámondtam a nemet, legalább 4-szer kis időközönként újra visszajönnek könyörögni. Számomra ez nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy ez a viselkedés otthon sikeresen működtethető, ezért próbálkozik nálam is. Persze erre csak annyit szoktam odavetni, hogy ezt már megbeszéltük. (Ha nagyon felbosszantanak akkor a másik változat a: süket vagy? a cizelláltabb a: rossz a füled?)
Még pár évig remélem küszködöm ezzel az egyre szélesedő különbséggel, ami az én megcsontosodott és konzervatív normám ("waldorfék" tuti kihajítanának nagy ívben), és a jelenlegi szülői felfogások között érezhető. Érdekes, mert régen a generációk egymás utáni sorában a nevelésben azért nem volt ekkora különbség, legalábbis, ha a szüleim és nagyszüleim nevelési hatásait és gyakorlatát felelevenítem. Aztán, hogy sikerül-e olyan generációt létrehozni majd, amelyik több nálunk (mert csak így van értelme az egésznek), kiderül előbb-utóbb. Persze nem mondom, hogy legyen minden változatlan, hiszen óriási változások történtek a gazdasági, a szociális (és sajnos az emocionális) környezetünkben is. De mégis azt hiszem, mindezek ellenére az igazi értékek a gyermeknevelésben időtállóak és örök érvényűek.
Azért lazításnak betenném, hogy mi szülők éppolyan idióták tudunk lenni, mint bárki más, akikről ezt csak gondoljuk:
Az "Év szülője" verseny győztese:
2011. június 10.
Mire van pénz és mire nem?
Tudathasadásos vagyok ebben a dologban, mert ahogyan a MOL Rt. tudott nyomulni és sikereket halmozni, kész öröm volt. Bár, nem figyeltem arra eléggé, hogy most ezt a szerencsétlen hányadot mikor is vették meg az oroszok, csak arra, hogy most viszont legatyásodva, de nagyon sok pénzért muszáj volt sürgősen visszavásárolni. Legalább azért, hogy el lehessen mondani, a MOL legalább a visszavásárolt részvények tekintetében huszon- egy-két százaléknyi arányban a magyar államé. Hurrá. Akkor viszont azt kérdem, hogy ha ennyire fontos volt a MOL, akkor Ferihegy miért nem kell egyáltalán. Tudom, hogy a szocialista kormány csinált egy jó kis eladási üzletet már, közel 500 milliárd értékben, de akkor most miért nem működik az a bizonyos "nemzeti" érzület. Elvégre átkeresztelkedés is lett, nagy magyarkodások és kirúgások közepette, aztán végül kiderült, azért nem kell a reptér részhányada, mert elfogyott az erre (egyébként sem volt!) pénz.
Hát akkor majd lesz ez a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér azé, akié, csak akkor nem kellene melleket döngetni a tömény hazafiságról, ha az "ország kapuja" már nem is mi kapunk.
2011. június 9.
Google képek
Nagyon szeretem őket, a többségük szép, informatív. A nyertes a mai! Játszani lehet rajta. Szerintem remek, mi több, "naccerű"!
Próbáljátok ki! Ezek csak vonalak, de a húrok szólnak is.
Tovább »
2011. június 7.
Kétes értékű produkciók
Igazán elmehetnének már ezek a félidióta politikusok nyári szabadságra! Majd' minden napra jut valami bődületes baromság, amivel egyértelműen saját magukat bőgetik le. Aztán, mint a marakodó kutyák, időnként a nagy harc hevében egymásba is jól belemarnak. Ugyan ki veszi észre ebben a nagy kavarodásban? Ha jó kedvem lenne tőle, kacagnék is rajta. Kinevezi a vezér a minisztereit, akiknek megvan a törvényes hatáskörük, és ha teljesen jogszerűen mernek vele élni, azonnal kiebrudalás lesz belőle. Mi az, hogy Réthelyi mert Orbán kifejezett kérése, vagy utalásai ellen dönteni? Kinevez egy Operaház igazgatót, és odáig megy a politikai kézi vezérlés, hogy ugyanez a miniszter által kinevezett főigazgató 4 óra múlva lemond. Hej, be gyorsak itt az események, nahát! Most lesek kiguvadt szemmel, mint a Frontier Villben a nagy szemű csirke, hogy mi lesz Navracsics miniszter elnök helyettes úrral, aki meg merte védeni Alföldi Róbert Nemzeti főigazgatót, hát erősen több esélyes a dolog.
Aztán pedig micsoda szabály az, ha valaki az össznemezeti homokozóban protestálni merészel, mert nem csak a lapátját vették el, de az összes homokozáshoz alkalmas cuccát? Erre, pedig izibe házi őrizetbe helyezzük, de csak azért, mert először letartóztattuk, de aztán kiderült, azt mégsem lehet? Nem szeretem, a Jobbikos szakszervezeti vezető asszonyt, de igen kényes, ha valakit akkor kasztliznak be, amikor éppen a kormány intézkedése ellen mozgósítaná a rendvédelmi dolgozók tömegét.
Azt hiszem, ez összesen talán 2 nap történése, és le sem írtam az összes megejtően bájos eseményt, holott volt még Kötcse is, ahol a nagyszerű Kokó kuktáskodott, és jó, hogy nem voltam ott, mert elrontottam volna a gyomrom a nyersen fogalmazott szövegektől.
Kiderült az is, hogy a szociális kérdőívezést most éppen az adatvédelmi biztos nyilvánította törvényellenesnek a kérdőívek tetején található vonalkódok azonosíthatósága miatt. Most akkor minden erre utaló eddigi feldolgozást meg kell semmisíteni. Haha... Ki fogja ezt ellenőrizni? Hiszen ez lehet, hogy nagyobb tömeg, mint a Kubatov lista, hiszen 900 ezer adatról mesélnek. Az enyém ugyan nincsen köztük, de az is adat, régóta tudjuk, ha nincs adat..
Most már valóban nem tudom, ki itt a nagyobb bohóc, az, aki hülyét csinál magából naponta, vagy azok a bohócok, akik ezt itt alant álmélkodva nézik (lehet, még a nyáluk is kicsordul szájukat tátván), de hogy cirkusz van, az bizonyos.
Nálam a kötéltánc a menő, mert bizony egyensúlyozok már erősen, szorítom a rudat is, hiszen nagyon be lett nekünk ígérve pedagógusoknak a sok frankó! Ha túlélem az előadást, pezsgőt bontok (naponta 2-t), és ha kell kalapáccsal verek szöget arra a lepelre, amely a FIDESZ koporsóját beborítja. (Hátha nem bújik elő többet az én életemben.) De látom másoknál is a koncentrálást, szerintem a NAGYOK erősen az oroszlánszelídítésben érdekeltek, azért az a 21% MOL részvény számottevő érdeklődésre tarthat számot , jó üzlet annak egy hányadocskáját mondjuk kortessegítségek fejében megkapni.
Szegény szakszervezeteket sajnálom, ők akrobaták, nagyban űzik, fene tudja, melyik rudat sikerül majd elkapniuk, vagy nagy zuhanás lesz a vége.
Azt mondják, cirkusz az egész világ, s bohóc benne minden férfi és minden nő... (Shakespeare után szabadon --Lear király), én nem nézem le a cirkuszt, a jó cirkuszt pláne nem.
De ügyelni kellene azért arra is, hogy minő söpredék kísérte régen e vándorló művészeket, és arra is, hogy a szomszédban mindig ott volt a kupleráj. Ebből nem vonok le most szándékosan párhuzamot, de azt hiszem, egy igazán tisztes házban az úri tisztesség még számított. (Hogy megzavarta a fejem ez a meleg! Talán a Tisztelt Ház-ra gondoltam?)
2011. június 5.
Egy komment margójára
Előző bejegyzésem 3. kommentjeként megjelent nálam is egy igazi "magyar" reagálás. Gondoltam már erre is, hiszen látogatok olyan oldalakat, ahol ezek a stílusok jelen vannak. Na nem eredetiben őket olvasom persze, hanem másokat olvasván ott is ilyen hangnemben reagálnak.
Ezért törvényszerű volt, hogy nálam is bejelentkezik egyszer valami efféle bájos modor. Előrebocsájtom, hogy nem zárom le ilyen miatt a hozzászólások lehetőségét, mert továbbra is úgy tekintem, magunk között vagyunk.
Válaszolni sem fogok viszont, mert vitatkozni szeretek, mocskolódni pedig nagyon nem.
Azért ez alkalommal megvilágosítanék többek számára egy-két fontos momentumot, már csak a mihez tartás végett is.
1. Ez a blog közel sem politikai tárgyúnak indult, ma sem az. Ha bárki belenéz a megelőző évek témáiba, láthatja, milyen jól elvoltam mindenféle teljesen személyes, piszlicsáré kis ügyeimmel. Ha ez mást is érdekelt, hát jogosan kukucskálódott, hiszen nyilvános volt a felület.
2. Nem vagyok túl boldog attól, hogy az elmúlt időszakban a bejegyzések többsége nem arról szólt, hogy milyen jó hallani a kertemben, ahogy nől a fű! Kénytelen-kelletlen tettem megjegyzéseket azoknak az intézkedéseknek a tömkelegére, amelyek mindannyiunknak kárt okoztak, azoknak is, akik erről mit sem tudnak, mert mondjuk éppen csak súrolják a felszínt, és pont ezért lényeges dolgokról is félművelt szinten vélekednek.
3. Semmilyen formában nem méltattam itt sem a baloldalt, sem a szocialistákat, még Gyurcsány Ferencet sem különösebben, mert amit elszúrtak, azt bizony elszúrták ők is, és ezért még őket sem kell szeretnem.
4. Baromság az a világkép, hogy vagy bal, vagy jobb, vagy fekete, vagy fehér, vagy veled, vagy ellened, tehát a szekértáborokban való gondolkodás. Ebbe bele sem megyek, mert az én nézőpontomban nem erről van szó. Szó van erősen az ország helyzetéről, előre, vagy hátra meneteléséről, szó van a politikusaink és a "nép" közötti kommunikációról, szó van a hogyanokról, a miértekről, és legfőképpen szó van a mindennapjainkat segítő, vagy nehezítő, esetleg gátló intézkedésekről.
5. Ha kell, még egyszer leírom: leghőbb vágyam, hogy úgy alakuljanak a dolgaink, bárki és bármilyen politikai erő is kormányozza ezt a szétzilált országot, hogy sem nekem, sem másnak ne jusson eszébe ezeken az oldalakon velük foglalkozni. Szívesen írnék oldalakat arról, hogyan tojik bele az unokám a pelusába és milyen módszerekkel próbáljuk erről őt lebeszélni. De amíg kétségtelenül naponta én tojok be a felső polcra került politikusaink ötletrohamaitól, ezt továbbra is figyelemmel fogom kísérni, mivel az én bőrömet nem védi már sem a babakenőcs, sem a hülyévé emlegetett szociális háló.
6. Ennélfogva politikai hozzáállásom olyan, mint a legtöbb magyaré, azaz közel semleges, és elsősorban demokratának vallom magam annak mindenféle és minden irányú kötelezettségeivel (és minő förtelem, még jogaival is), amelyek még a jelen regnáló jobb oldali kormányunk számára is kötelezőek lennének, ha nem csak a szónoklatok szintjén vállalnák őket.
7. A fentiek szellemében pedig ami elsősorban problémás számomra a jelenlegi politikai vezető erők részéről, az éppen a demokratikus megnyilvánulások hiánya a tetteikben, a körültekintő egyeztetések hiánya, az erő, a hatalom fitogtatásának Magyarországon belüli és Európán belüli állandó fenntartása. Kívánatos lenne az ország valódi érdekeinek a hatalom érdekei elé helyezése, és a kulturált hangnem, a pozíciókhoz tartozó viselkedés elfogadása és betartása. (Ld. legutóbbi nyegle megjegyzést a "bohócügyi államtitkárral" kapcsolatban.) Noha ezeket az előző kormányok sem tudták teljes körűen produkálni, az számomra nyilvánvaló, hogy mindezekben a jelenkori vezető erő (amely nem először birtokolja azért a hatalmat), erősen a tanuló idejének kezdetén van, mondhatnánk, még az orrfolyós és néha bepisilős elsős szintjén, azaz, nem feltétlenül kell ezért nekem megdicsérni és ovációzni őket, mint ahogyan ezt a valódi kis 7 évessel sem teszem.
Azt azért rögzíthetem, hogy ezek az urak először is nem 7 évesek és már lett volna alkalmuk kijárni nem az első osztályt, de az egész iskolát is. A helyzet mégis az, hogy a régi mondás szerinti: Akinek az Úr hivatalt adott, hát bizonyára észt is adott hozzá" tapasztalata, a mai körülmények szintjén szintén érvénytelenné vált. Legalábbis, ha az észt a magam hülye módján értelmezem, mert másrészről viszont valóban tömve vannak okossággal, legalább annyira, mint a saját zsebük. (Mivel az enyém üres, nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő, hanem inkább az én okosságom másfajta eredetéről, ami láthatóan nem kifizetődő, viszont van ezen kívül mégis pár erénye.)
PS: Akinek mindezek elolvasása után is (igyekeztem megfelelő hangnemben és érthetően fogalmazni), kétségei vannak, és nem tud, vagy nem akar szabadulni az általa használt és már jól rögzült nyelvi kódoktól, ("bátor" névtelenek!), üzenem, nem állok neki még egyszer ezt az egészet elmagyarázni, javaslatom erre az esetre: nem kötelező engem olvasni!
PS: Akinek mindezek elolvasása után is (igyekeztem megfelelő hangnemben és érthetően fogalmazni), kétségei vannak, és nem tud, vagy nem akar szabadulni az általa használt és már jól rögzült nyelvi kódoktól, ("bátor" névtelenek!), üzenem, nem állok neki még egyszer ezt az egészet elmagyarázni, javaslatom erre az esetre: nem kötelező engem olvasni!
2011. június 3.
Lesz-e élet a FIDESZ után?
Tisztelettel bejelentem, hogy most aztán valóban szikrázik a szemem, de annyira, hogy azon gondolkodom, ne álljon-e fel a szőr is a hátamon, ami már csak azért sem lehetséges, mert egy jó ideje toll van rajta, mint minden hülyévé tett magyaron és nem magyaron ebben az országban.
Már sok bejegyzésben és különféle összefüggésben írtam le, hogy milyen lépéseivel tette tönkre Orbán a dolgozókat, vagy a nyugdíjasokat, vagy éppen a munkanélkülieket. Nem sorolom újra, ami itt romba dönthető, az már konkrétan a földön fekszik, lehet mesélni róla, hogy milyen bombasztikus állapotban van, sőt lehet tapsolni is hozzá a klakknak.
Megjegyzem még, hogy már az első kormánya idején is tapasztaltam, sőt, a FIDESZ nevű formáció megjelenése után röviddel, hogy előszeretettel pancsoltak bele az emberek privát szférájába, magán kapcsolataikba és a családi életükbe is.
A legújabb valódi gyöngyszeméről előzőleg már volt némi suttogás a bevált technika alkalmazásával. Ez úgy működik, hogy valamelyik csicskása látszólag el kell, hogy szólja magát, olyan kis egy-két mondatban, ami úgy tűnik, hogy a saját véleménye. Ezután várnak pár hetet, és jön a következő lépcsőfok, amikor már meglengetik a szándékot, de még mindig nincsen hozzá nagyvezéri komment. Ha ezek után sem tör ki semmilyen balhé és a birka nép csöndben kussol, mert nem figyelt eléggé, vagy mert valóban birka, akkor jön a húsdaráló és immár le van nyomva mindenkinek a torkán, mint libatöméskor az előre beáztatott zsíros kukorica.
Nos, most már éppen az utolsó stádiumban leledzünk, mert beemelődött az alkotmányba is (a fene essen az aláírója összes bal kezébe, akár énekelget, akár nem), és a méla csöndből előbukkant az immár alaptörvénnyel is bőven alátámasztott kötelesség:
A gyermeknek kötelessége eltartani a szüleit, mint ahogyan azok őt felnevelték, és különösen, akkor, ha ők önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.
Bravó! Mondjuk az állam elvette a nyugdíjukat és csinált belőle szociális segélyt. Szedte-vedte gazemberek, nem gondoskodtak előre az időskori éveikről! Ja, hogy azokét is elvette, akik pedig gondoskodni kívántak volna, hát ez az apró malőr nem került megemlítésre.
Most akkor ebből az következne, hogy kezdjük egymást sandán méregetni a három gyerekemmel, ők engem, hogy vajon képes leszek-e megállni a lábamon egy élet munkája és befizetett nyugdíj-járulékai után, némi 30-40%-os segélyből? Másrészt én őket, na nem azért, hogy mikor kopogtatnak az ajtómon a "lé"-vel, hanem azért, hogy remélem, ebből aztán nem csinálnak életprogramot maguknak, mert itt kijelenthetem, nem azért jöttek a világra, hogy a saját életük helyett, és a saját gyerekeik felnevelése helyett minket dajkáljanak törvényi szigorral megtetézve.
Ez egy pocsék, erkölcstelen, jogtalan és újra egy igazi fideszes görénységű csavar, amivel semminemű más szándékuk nincsen, mint elhárítani az államnak azon kötelességét, ami eddig törvényszerűen működött: az újraelosztó rendszert. Tehát, hogy mindig a következő generáció befizetett járadékaiból finanszírozódik az éppen akkori nyugdíjas réteg ellátása. Egyébként ez amúgy is sokaknak szúrta a szemét és éppen a nyugdíjasokat tette kiszolgáltatott és támadható réteggé, mert sokan vélték eltartott, ingyenélő bandának szegényeket. Kevesen gondolták végig, hogy ők viszont az előző generációt finanszírozták, tehát a lánc végül is megvolt és ha döcögve is, de feladatát teljesítette.. (Egyébként már többen kiszámolták, ha mindenkinek biztosítva lett volna, hogy járadékai elkülönítve saját számláján kamatos kamattal gyűljenek, az állam valóban karba tehette volna a kezét és elégedetten hátradőlhetett volna. De mint tudjuk, ezek a pénzek sok egyébre neki jobban kellettek, mint a befizetőknek.)
Most Viktorunk, ez az élő észkombájn, ezt kívánja megszakítani remegő pénzéhségében, és úgy tűnik, a mi generációnk feladata bevégeztetett a fizetési kötelezettséggel.
Konklúzióként pedig ez a szörnyszülött ötlet pattant ki égő homlokuk mögül, hogy ugyan ők mossák kezeiket, de megoldásként ajánlják az eddig is megnyomorított családok szép összetartását, némi törvényi rásegítéssel .
Sőt, és ez még külön bónusz tőlük (grátisz), hogy amit már most látnak, hogy a következő kormány biztosan megváltoztatná, arra rádöngölik a 2/3-os pecsétet, így aztán nemcsak erre az időszakukra biztosítják a jogtalanságok sorozatát, hanem előre eltervelten azokra az időkre is, ha ők esetleg már mégsem lennének kormányon. Ugye milyen előrelátó és valóban demokratikus?
Sőt, és ez még külön bónusz tőlük (grátisz), hogy amit már most látnak, hogy a következő kormány biztosan megváltoztatná, arra rádöngölik a 2/3-os pecsétet, így aztán nemcsak erre az időszakukra biztosítják a jogtalanságok sorozatát, hanem előre eltervelten azokra az időkre is, ha ők esetleg már mégsem lennének kormányon. Ugye milyen előrelátó és valóban demokratikus?
Nem tudok mást mondani, ennél aljasabb és kártékonyabb kormányt még történelmi távlatokban is keveset lehet találni, jobb, ha nemes egyszerűséggel legörényezem őket, és ezért azonnal bocsánatot kérek ezektől az ártatlan kis állatoktól. Egyébként, ha ezt is sikerül gond nélkül nyélbe ütniük, és mi békésen benyeljük, akkor a következő javaslatomat egyenesen levélben fogom elküldeni nekik, ne kelljen már hónapokat várni, míg valamelyik kiizzadja magából:
A kormány hozzon létre egy monstre utazási irodát, a finanszírozása a nyugdíjak megmaradó hányadából lehetséges. Karitatív módon működne, mert a nyugdíjasoknak nem is kellene fizetniük a kirándulásokért, akár repülőgépen kényelmesen is utazhatnának. Az úticél mindig állandó lenne, Görögország.
Az utazási iroda neve lehetne: Taigetosz-Tours.
S utólag még pontosítanék:
A spártai apának – ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született (vagy „idétlen” volt, idétlen=időtlen, azaz koraszülött), és nem akarták felnevelni – el kellett mennie a törzsének (phülé) véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz, és letették az úgynevezett Apothetaira [2] és – a göröggondolkodás szerint – nem megölték a gyermeket, hanem „adtak neki egy esélyt”. Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata. (forrás: Wikipédia)
Akkor tehát ebben a logikában gondolkodva, kérem a nekem való Taigetoszt, mint egy utolsó esélyt, na nem az örökbefogadásra, hanem a megdolgozott és befizetett nyugdíjam majdani igénybevételére, vagy ha ez mégsem lehetséges, hadd gondolkozzak a Taigetosz közhiedelem-szerinti szerepében, némi rásegítéssel hátulról a következő alakok esetében:
1.
2.
3.
stb.
stb.
stb.
A kormány hozzon létre egy monstre utazási irodát, a finanszírozása a nyugdíjak megmaradó hányadából lehetséges. Karitatív módon működne, mert a nyugdíjasoknak nem is kellene fizetniük a kirándulásokért, akár repülőgépen kényelmesen is utazhatnának. Az úticél mindig állandó lenne, Görögország.
Az utazási iroda neve lehetne: Taigetosz-Tours.
S utólag még pontosítanék:
A spártai apának – ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született (vagy „idétlen” volt, idétlen=időtlen, azaz koraszülött), és nem akarták felnevelni – el kellett mennie a törzsének (phülé) véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz, és letették az úgynevezett Apothetaira [2] és – a göröggondolkodás szerint – nem megölték a gyermeket, hanem „adtak neki egy esélyt”. Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata. (forrás: Wikipédia)
Akkor tehát ebben a logikában gondolkodva, kérem a nekem való Taigetoszt, mint egy utolsó esélyt, na nem az örökbefogadásra, hanem a megdolgozott és befizetett nyugdíjam majdani igénybevételére, vagy ha ez mégsem lehetséges, hadd gondolkozzak a Taigetosz közhiedelem-szerinti szerepében, némi rásegítéssel hátulról a következő alakok esetében:
1.
2.
3.
stb.
stb.
stb.