2010. július 30.

Kacsafrász

Mondom én, hogy kacsát vágni és tisztítani nem egyszerűen egy tevékenység. Lelki nagyság szükségeltetik hozzá, és sok-sok jó beszélgetni, vagy gondolkodnivaló téma. Nem elég, hogy hosszú ügy, és munkás, de még sokszor bosszantó is.
Azért leírom, ha mégis valaki mostanában erre készül. Normális állattartó leánya igazán tisztában van azzal, hogy nem lehet AKÁRMIKOR kimenni az ólba, hogy ejnye, de kacsavágó hangulatban vagyok és akkor most. 
Erre nagyon rá lehet fázni, mert ezek a madarak tollat is szoktak váltani (mint mások is) és akkor levágni őket, maga az öngyilkosság.

Most ezt én elméletileg és gyakorlatilag is tudtam, de hiába, mivel éppen vettük a kacsákat. Naná, hogy ebben az időszakban voltak és amikor a forrázás után rájuk néztem rögtön tudtam, hogy nagy szívások lesznek. Tiszta tok volt az egész kacsa, tetőtől-talpig szinte beborítva. Fohászkodtam, hogy némi gőzborotva, estleg egyéb segédeszköz, de maradt a csípkedés, mint egy rabszolgának. S tetejében még nem is ehetem ezt a hülye kacsahúst.


Aztán még új jelenség, ami eddig nem volt, hogy lelkifurdalást is okoz, holmi Uniós elvárások nem betartása, mert a hagyományos levágási technikát alkalmazva, bizony kivérzik az állat, ami jó, de neki talán nem.

Pedig amúgy általában azt hiszem nem lett a mai ember szebb lélek, mint az elődeink. Nem elég, hogy ők egészségesebben éltek, valószínű a dolgaikról egészségesebben is gondolkodtak.


Tovább »

2010. július 28.

Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?

Mit tegyek hozzá? Nejlonfüggöny nem, és valami kellene azért az ablakra is, akár csak a felére. Vagy nem?
(Ez egyébként az egyetlen belső ablakom, a folyosóra nyílik, tehát éppen nem látni be kívülről sem.)





Régi fakarnisra előbányászott 35 éves bulgáriai szőttesfüggöny. Elvágtam kétfelé és varrtam rá akasztókat az anyagából, hogy csinosan rámenjen a rúdra és most nagyon tetszik, de nem tudom hogyan tovább. Vagy sehogy? (Nagy itten a bizonytalanság, annyi már biztos.)
Tovább »

2010. július 27.

Két év kihagyással

Újra a "régi helyemen" aludhattam. Azért az idézőjel, mert a régi hely ugye innen 120 km-re van, mint hallom nyomasztóan elhanyagolt állapotban. Nagyon szép volt az udvarunk, azóta merő gaz, és gondolom az épület állagának sem tett jól a sok beázás, miután a lavorókat is elhoztuk a padlásról. Valamint egy csőtörés, ahol 600 köbméter víz áztatta folyamatosan, mígnem észrevették. Tulajdonképpen nagyon szerettem ott lenni, mert 25 év alatt hozzászoktam, igazából nem zavart, hogy csak béreljük és nem is úgy tekintettem rá, hogy nem az enyém. Tudtam persze, hogy nem az, de nem bántam vele úgy. Ez a lényeg. Itt 25 év hátrányom van és szenvedek most már főként a külső környezete miatt, mert rotyi az egész, és csak abban bízom, hogy pár év múlva látható lesz valami. 
De ami a lényeg, végre elkészült az a galéria, amit eredetileg ott építettünk fel, és amikor elköltözvén lebontottuk, azt hittem, ezzel vége is. De nem, mert a Fiúk (így nagybetűvel) nem hagyták annyiban és addig variálták a dolgot, míg kijelentették, ide a régi földes és omladozó hátsó kamrába pont beépíthető, csupán a födémet kell megemelni hozzá és máshogy forgatni és stb. stb. 












Ennek már kezdetben is örültem, aztán februárban elkezdődött és mostanra lett készen úgy, hogy használható. Messze nem kész persze (láthatóan), nincsen korlát (csak én, ha kellően az vagyok..), de mégis ott a fekhely és aludható.
Ezért aztán 2 éjszaka nem is aludtam jól, mert furcsa volt megint az egész, de mára rendeződött, most már éjjel álmosan is hasonló otthonossággal battyogok le a lépcsőn, noha még semmi kapaszkodó, mint régen.
Még szigetelni és burkolni is kell, mert hideg és meleg lenne különben , de az már a kevesebb munka. Szóval még egy, illetve így 2 szobát birtokba vettünk és ezzel a végleges hasznosítható terület készen van.

Nos ezek a veszélyes szavak, merthogy egyébként minden helyiségben momentán vannak olyanságok, amiről tudjuk, hogy nincsen készen, csak éppen használható. (mint barátunk és kománk mondta volt igen helyesen: készüljetek fel arra, hogy egy ház sosem lesz teljesen kész.)

Hát akkor hajrá, hogy ezzel a kétessé vált fogalommal éljek.


Tovább »

2010. július 23.

Szűk családi körben...

Igen, Kállai Ferencről van szó, illetve a temetéséről. Nem volna ezzel különösebb észrevételem, ha nem egyike volna a Nemzet Színészeinek.
Jópáran eltávoztak már közülük, nézzük is kik, és hány évig viselhették e címet:

Agárdy Gábor  6 évig
Bessenyei Ferenc 4 évig
Darvas Iván 7 évig
Kállai Ferenc 10 évig
Lukács Margit 2 évig
Raksányi Gellért 8 évig
Sinkovits Imre 1 évig
Zenthe Ferenc 1 évig



Minden további nélkül a bajom bizony a címben jelzett.  Előrebocsájtom, soha, egy pillanatig nem tartottam soknak, hogy ezek a művészek a címmel havi 500 ezer forintos járadékot kaptak az államtól. Némelyik sokat nyomorgott, és még többet is érdemelt volna, különösen, akik igazán nem élvezhették sokáig ennek áldásait.
Viszont belémbújt a kisördög és helytelenítem, ha valaki e címmel járó juttatásokat bizony hosszú ideig élvezi, viszont semminemű kötelezettséget nem érez arra (természetesen a család itt a címzett), hogy a Nemzet Színésze bizony a halálában is kicsit a nemzeté. (profánabbul fogalmazva: a juttatás az államtól jól jön évekig, de egyébként pedig annyi gesztust sem teszünk, hogy elbúcsúzhassanak tőle a temetésén azok, akik valóban a Nemzet Színészei közé sorolták.) 

Furcsa. Zavart érzek az Erőben. Az adok-kapok gesztusok zavarát!
Tovább »

Filmek

Kettőt néztem az elmúlt két napban. Az egyikkel megelégedtem, a másik gyenge volt. Nem hiszem, hogy van köze hozzá annak, hogy a kettő közül egyiket könyvben is olvastam, a másikat nem.

A Parfüm volt a gyenge. Nekem nem jött át, pedig ragyogóan le van írva a könyvben. Hihetően nyomasztó, ugyanakkor szinte megmagyarázható, átélhető, szinte logikus. A film gyér, nem adta vissza. Nem volt hozzá elég eszköze, de ezért nem a film a hibás. Narrátor is volt, képi világ is, azt hiszem kellő szereplő (Dustin Hoffman és Alan Rickman jó, és tulajdonképpen nem rossz a fiú sem, és mégsem...)és rendező és dramaturg és zene az, ami hiányzott. Rövidebben elintézték, mint kellett volna. Nem hagyott nyomot.




A másik film is (Végzet) könyvadaptáció és kiváló. Kevés beszéd, no narrátor és annyira követhető és átélhető, hogy percről percre azonnal tudjuk miről szól és mibe torkollik. (Nem konkrétan, csak azt, hogy dráma.)
Mondjuk telitalálat a két szereplő Juliette Binoche és Jeremy Irons, hihetetlenül nagyot alakítottak, de róluk tudtam is, hogy mást nem is várhatok.

Tovább »

Kánikula- kőház módra


Látható, hogy a kinti és benti hőmérséklet közötti különbség, pontosan 5,4 fok, azaz megfelelünk annak az ajánlásnak, miszerint úgy egészséges és ajánlatos használni a légkondit, hogy 5 foknál nagyobb különbség lehetőleg ne legyen. (Ja, bemondta a rádió is.)
Szerintem ez így tök energiatakarékos. Úgy kezdődik különben, hogy:

"végy egy jó öreg (kb. 100 éves) kőházat!"  (A többit jobb, ha nem mesélem el. Hehe..)
Tovább »

2010. július 22.

Vigyázat vicces!

Furcsállottam, de valóban így van, legalábbis a rádióban a hírek szerint. Igaz, ez Pécsen történt, de ha vérszemet kapnának, hát előfordulhat másutt is. Azaz, elvitetik a rendőrök azokat az autókat, amelyeknek nyitva maradt az ablaka. Kicsit ugyan körülnéznek, hátha a helyszínen van a tulajdonos, és ha nem látják,  repül, illetve vontatódik az autó a helyszínről.
Azért furcsálom, mert ugye egyébként ha kutya, vagy kisgyerek marad az autóban, mindig ment a könyörgés, hogy legalább az ablakot ne csukják be. Most könnyen elképzelem, hogy a melegre való tekintettel, ha beugranak valahová, hát ne legyen 500 fok a kocsiban, nyitva hagyják az ablakot. Csak azt nem értem, ehhez mi köze van a rendőrségnek. Ugyanis nem hiszem,  hogy ezzel közbiztonságot sértenének a vezetők. Ha meg arra gondoltak, hogy ellophatják és inkább ők viszik el, az sem logikus. Mert akkor végig kellene fogdosniuk az összes kilincsét is, hogy bezárták-e a kocsikat.

Sosem foglakozott a rendőrség azzal, hogy védje is az autókat, és eddig arról sem hallottam, hogy szabálysértés lenne a nyitott ablak. Azt hiszem, ha elviszik a kocsikat így, tetemes összeg a végeredmény, amit fizetni kell, hogy visszakerüljön az autó a tulajdonoshoz. S még mindig nem értem, hogy miről is van itt szó? Levadászásról és pénzbegyűjtésről?

(Hát már mindent el tudok képzelni, a költségvetési hiány a 2009. decemberi 35 milliárdról jelenleg a 298 milliárdnál tart. Jól elszállt mondhatom ezalatt a  fél év alatt. Így lassan érthető lesz minden.)
Tovább »

2010. július 20.

Igazi cserép-virágcserép

Első látásra beleszerettem és sajnálatos módon ezt ki is fejeztem. Barátném pedig tényleg az, így nekem ajándékozta nagylelkűen és bár nem ide szántam elsőre, egyelőre nem tudom elvinni a helyére, mert előbb ki kell, hogy gyönyörködjem magamat benne. 
Viszont itt a konyhában, a rémségesen lehangoló és ezért befüggönyzött kilátásomat megédesíti. (Egy virág fért bele sajnos, de persze első nekifutásra is 4 növénykét vettem bele és a győztes látható most.)


Ja és valóban virágcserép, nem lehet inni belőle, lyukas a közepe, ezért kell alá a tányérka is. 


Tovább »

2010. július 19.

Nem politika, szomorúság

Most aztán végre biztosan eltűz innen mindenki, aki úgy gondolja, nem állunk egy platformon, de nem fog megrázni. Viszont mégis leírom a szomorúságom okát.
Teljesen mindegy szerintem már a jelenlegi helyzetben, hogy ki milyen formációkra szavazott áprilisban. Én mondjuk nem a jelenlegire, de nem holmi elvakultság, vagy gyűlölet okán. Egyszerűbb. A tapasztalataim okán.
Nagyon élénken élt még bennem az a 4 év, amit először abszolváltak az ifjú titánok és nem kívánta soha többé egyetlen porcikám sem. Ezzel nem mondom azt, hogy a másik oldal olyan frankó volt. Amit picit el lehetett bénázni, rögvest meg is tették és hihetetlen volt végignézni az egészet. Mégis , mondhatom a legnyugodtabb akkor voltam, amikor Bajnai végigvezette  a hajónkat az összeurópai összeomlásban és nem süllyedtünk-fulladtunk bele. Ezután csak a torkom szorult össze, valahányszor a választások biztos kimenetelére gondoltam. Féltem tőle, nem attól, hogy most majd más leszen hatalmon, nem.  Ez különösebben nem zavarna. A felelőtlenségtől féltem, attól, hogy mint elefánt a porcelánboltban mindennek nekimennek és iszonyú károkat okoznak. 

Mondhatom, hogy még a handa-banda sem érdekelt, mert mondjanak akármit is, csak menjen a szekér, hogy ezzel a közhellyel éljek. Nos ebben nagyot tévedtem, mert bizony már a legelején sem fogták fel, hogy nem lehet akármit mondani, azonnal pénzekre, valutákra váltódik és nincsen lehetőség a kifelé illetve a befelé beszélésekre. Ez nagyon hamar bebizonyosodott. Amit most tesznek, azt végképpen nem értem. Miért kell az önkormányzati választások érdekében totálisan szétdúlni az ország eddig megszerzett bizalmi tőkéjét (az is forintosítható, nem is kicsit), és miért kell hajtogatni, mint hülye bolond, hogy azért kell a bankokat megszorítani, hogy ne legyen megszorító csomag?

Jelentem, a megszorító csomag itt van. Az IMF hazament, mink benne vagyunk a slamasztikában, a bankok úgyis ránkterhelik az adóztatásukat, akkor miről beszélünk?
Tessék engemet megszorítani, ha kell, ki fogom bírni, de ne csináljanak ilyen eszement dolgokat, mert ezzel igenis jobban megszorítanak mindenkit, mint azzal, ami egyébként ránk jutna. S ehhez meg még be kellene nyelni az idióta szöveget hozzá, amit maguk sem hisznek el, mert amit Matolcsy lenyomott, az röhej volt, abban sem ok nem volt, sem logika. 
Már mondtam párszor, hiogy mind a két eset tragédia.
Az is, hogyha spontán teszik ezeket és nem tudják milyen következményekkel jár, de azt hiszem a baj még nagyobb. Ti. nagyon jól tudják, hogy minek milyen következményei lesznek, és mégis.

Szóval kedves szavazóbázis, aki 15/5-re segítette ezt a rokonszenves csapatot, most tessenek mellet kidülleszteni, a forint a 175 valutanem közül az elmúlt 2 hónapban a legnagyobbat esett, ezt nekem semmiféle jobboldali ideológiával nem magyarázza meg senki. 
Sem az EU-t, sem az IMF-et nem érdekli, milyen oldali kormány van itten. Őket valójában igen kevés dolog érdekli, éspedig jogosan. Most elzárták a csapot, mi lesz a következő lépése a fiataluraknak, akik már régen nem azok, viszont a fejük lágya nagyon nem nőtt be?

S ami még rémisztőbb: messze nem vagyunk sem a végén, de még a közepén sem az elmebajnak!!
Tovább »

Nem politika, szomorúság

Most aztán végre biztosan eltűz innen mindenki, aki úgy gondolja, nem állunk egy platformon, de nem fog megrázni. Viszont mégis leírom a szomorúságom okát.
Teljesen mindegy szerintem már a jelenlegi helyzetben, hogy ki milyen formációkra szavazott áprilisban. Én mondjuk nem a jelenlegire, de nem holmi elvakultság, vagy gyűlölet okán. Egyszerűbb. A tapasztalataim okán.
Nagyon élénken élt még bennem az a 4 év, amit először abszolváltak az ifjú titánok és nem kívánta soha többé egyetlen porcikám sem. Ezzel nem mondom azt, hogy a másik oldal olyan frankó volt. Amit picit el lehetett bénázni, rögvest meg is tették és hihetetlen volt végignézni az egészet. Mégis , mondhatom a legnyugodtabb akkor voltam, amikor Bajnai végigvezette  a hajónkat az összeurópai összeomlásban és nem süllyedtünk-fulladtunk bele. Ezután csak a torkom szorult össze, valahányszor a választások biztos kimenetelére gondoltam. Féltem tőle, nem attól, hogy most majd más leszen hatalmon, nem.  Ez különösebben nem zavarna. A felelőtlenségtől féltem, attól, hogy mint elefánt a porcelánboltban mindennek nekimennek és iszonyú károkat okoznak. 

Mondhatom, hogy még a handa-banda sem érdekelt, mert mondjanak akármit is, csak menjen a szekér, hogy ezzel a közhellyel éljek. Nos ebben nagyot tévedtem, mert bizony már a legelején sem fogták fel, hogy nem lehet akármit mondani, azonnal pénzekre, valutákra váltódik és nincsen lehetőség a kifelé illetve a befelé beszélésekre. Ez nagyon hamar bebizonyosodott. Amit most tesznek, azt végképpen nem értem. Miért kell az önkormányzati választások érdekében totálisan szétdúlni az ország eddig megszerzett bizalmi tőkéjét (az is forintosítható, nem is kicsit), és miért kell hajtogatni, mint hülye bolond, hogy azért kell a bankokat megszorítani, hogy ne legyen megszorító csomag?

Jelentem, a megszorító csomag itt van. Az IMF hazament, mink benne vagyunk a slamasztikában, a bankok úgyis ránkterhelik az adóztatásukat, akkor miről beszélünk?
Tessék engemet megszorítani, ha kell, ki fogom bírni, de ne csináljanak ilyen eszement dolgokat, mert ezzel igenis jobban megszorítanak mindenkit, mint azzal, ami egyébként ránk jutna. S ehhez meg még be kellene nyelni az idióta szöveget hozzá, amit maguk sem hisznek el, mert amit Matolcsy lenyomott, az röhej volt, abban sem ok nem volt, sem logika. 
Már mondtam párszor, hiogy mind a két eset tragédia.
Az is, hogyha spontán teszik ezeket és nem tudják milyen következményekkel jár, de azt hiszem a baj még nagyobb. Ti. nagyon jól tudják, hogy minek milyen következményei lesznek, és mégis.

Szóval kedves szavazóbázis, aki 15/5-re segítette ezt a rokonszenves csapatot, most tessenek mellet kidülleszteni, a forint a 175 valutanem közül az elmúlt 2 hónapban a legnagyobbat esett, ezt nekem semmiféle jobboldali ideológiával nem magyarázza meg senki. 
Sem az EU-t, sem az IMF-et nem érdekli, milyen oldali kormány van itten. Őket valójában igen kevés dolog érdekli, éspedig jogosan. Most elzárták a csapot, mi lesz a következő lépése a fiataluraknak, akik már régen nem azok, viszont a fejük lágya nagyon nem nőtt be?

S ami még rémisztőbb: messze nem vagyunk sem a végén, de még a közepén sem az elmebajnak!!
Tovább »

2010. július 18.

Nekem a Balaton...

De nem olyan egyszerűen ám. Először is ehhez az élményhez el kell menni először Sopronba. Ottan várost nézni úgy, hogy majdnem totál üres, mert minden épeszű szombaton a 40 fokban elillant belőle, csak mi nem. Így aztán, az étkezőhelyek már futtában vadásztak le minket, hogy mit is óhajtunk ebédelni.

Aztán kiderül végül, az ajánlat menetközben változásokat szenved, de sebaj. a szökőkút vize isteni hideg, mehetünk tovább.



Csak hát mindenütt, minden föl van túrva, a városban elterelések, a gyalogos meg küzdjön derekasan.


 Ahogy ezek a kövek lökték vissza a hőt, hát nem volt semmi, azt hiszem életemben nem volt ennyire melegem. Majdnem túlhevültem, mint a zárt ablakú és légkondi nélküli autóbusz, amiben J. szegény naponta  "dolgozik". Én csak ezt az egy napot voltam, de azt hiszem, több gondoskodással veszem körül, ha fürödni akar menni a Balatonra, ha hazaér.

Ez most este fél 10-kor történt, a víz tükör sima volt, körülöttünk az esti parti fények, bömbölt a zene, jó kis karibi és mink áztunk a félhold fényében a termálvíz hőfokú Balatonban.
Allahnak legyen hála (már a félholdra való tekintettel), és persze minden ilyen felsőbbeknek, akik ehhez ezután a nap után hozzásegítettek.


Tovább »

2010. július 16.

Esetre...

Annyi minden között, szinte elfeledkezem a zenéről, pedig nem kéne: (Ld. öröm, bánat??)

Hogy múlik az idő, és mivégre is??!!




Tovább »

2010. július 15.

Hír 2.

Királyszentistvánon begyulladt egy szerves anyag tároló telep. 10 tűzoltóegység oltja.  Ez tőlünk, ilyen messze van, amikor lefotóztam, még nem tudtam, hogy mi ég és hol.

Tovább »

Hír

Rádió: A valutaalap számítása szerint Kósa és Szíjjártó urak áprilisi bejelentése a közeli csődről, kiszámolva 150 milliárd további adósságterhet jelentett az országnak.

Ki fizeti?
Tovább »

Hír

Rádió: A valutaalap számítása szerint Kósa és Szíjjártó urak áprilisi bejelentése a közeli csődről, kiszámolva 150 milliárd további adósságterhet jelentett az országnak.

Ki fizeti?
Tovább »

Idióta hőség...

Nem is az a baj, hogy ennyire meleg van, bár nehezen viseljük. Ilyenkor mindig az jut eszembe, mit tennék, ha Afrikában élnék, vagy oda mennék szafarizni és nemhogy ennyi, de ennél melegebb is lenne és még kényelmi dolgok sem könnyítenének rajtam. (Tiszta víz, légkondis üzlet, vagy egy kőház.) A Mama sokszor tudott idegesíteni a mondókáival, de azért be kell ismernem, egy-két hasznos valóban volt köztük. Például az egyik az, hogy ne azon siránkozzak, hogy nekem mikor milyen rossz, hanem gondoljak arra, lehet, hogy másoknak még rosszabb.
     
Tehát van egy viszonylag hűvös kőházunk és folyik a hideg víz a csapból. (Pláne még dolgozni sem kell mennem, ellentétben J-vel aki vagy 40 fokban ül a nagy üveg mögött, megy szembe a nappal és még az utasok is nyafognak, mert kiborulnak, hogy nincsen légkondi a buszon.)
De azért elismerem azt is, hogy itten akik közlekednek, még türelmetlenebbek és még lükébbek. 2 alkalommal mentünk ki most a 8-asra és mindkét alkalommal "buli" volt az elágazóban. Pedig ki van téve mindenféle tábla, hogy 70 km és óvatosan, végülis nem lehet egy 4 sávos útra berobbanni ráhajtáskor, úgyhogy van itt ácsorgás bőven. Mégis mindig történik eset, mert azt a nyomorult 70-et senki nem tartja be.


A másik nagy kedvencem az a tábla, ahol motoros van és alatta valami olyan felirat, hogy "Köszönjük, hogy vigyázott rájuk". Tiszta röhej, életemben nem tudtam még egy motorosra sem vigyázni, ugyanis csak a süvöltésüket hallom, ahogy eltűznek mellettem. Azért mindig utánuk szólok, hogy most ügyes légy, mert én már nem tudok rád vigyázni.




Szóval van törés-zúzás ezekben a napokban, jobban teszem, ha maradok itt a meleg konyhámban és csinálgatom már jó előre a szilvás gombócokat sorozatban.
Tovább »

2010. július 13.

Rossz szomszédság, magyar átok






A probléma csak ennyi. A képeket sajár kőkerítésem tetejére mászva csináltam. A szomszédunk bikákat hízlal abban a tákolmányban, amit istállónak sem neveznék és a trágya szabályos uniós módon, beton teknőben, betakarva szag és légymentesen itten a lábaimnál hever. A szagok és a legyek pedig a szobámban. 
Sajnos eddig akikhez fordultam nem sok jóval kecsegtettek. Adhatok beadványt, feljelentést a jegyzőnek, de mivel ő cimborája a szomszédnak, hát eleve lejátszott a meccs. Ha kihívok ANTSZ szakértőt egy csomó pénzembe kerül és semmit nem jelent a papírja.
Bíróságon pereskedni újabb pénzek. Szóval én nem vezethettem be a gázkazán csövét olyan módon, ahogyan nekünk megfelelt volna, mert a szomszéd házfala nincsen 10 m-re. Pedig mi a fenét szennyeztem volna a nekem háttal álló házának? 
Az a baj, ha valami újat akarunk, akkor rögtön tömérdek előírás és szabály az, aminek a betartása egy valagnyi pénzbe kerül. Ami meg már eleve itt van, vagy ott van, mindegy, hogy mindenféle törvényt, normális emberi léptéket meghalad, az senkit nem irritál. Kivéve engem, mert csípi a szememet a trágyaszag, holott falusi gyerek, voltam, kedvenc teheneim lába alól kotortak elő nem egyszer.  Somogyban disznókat tartottunk, volt, hogy a 3 anyakoca alól 33 malacot (ha ezt Hofi tudta volna!!) neveltünk, de az udvarunkban nem volt szag, mert ugyan "leparasztoztuk" magunkat, de a munkát mindig elvégeztük.  (De nem ilyen ótvar tetű koszos rendetlen bugris és hanyag módon! Bocs, de 2 éve szagolom).

Tegnap volt nálunk ügyvéd,  szerinte az önkormányzatnál semmire sem fogok menni, ennek bírósági per lesz a vége és akarom-e. Magyarán: el kell döntenem, hogy a szomszédjaimmal milyen lesz a viszonyom. Mondtam neki, ezen nem kell gondolkodnom, mert semmilyen kapcsolatot nem tartok velük. Amikor idejöttünk kicsit próbálkoztunk, de úgy lesöpörtek, mint ahogyan a legyet sem, mi pedig tudomásul vettük a viszonyt.

Azt mondtam az ügyvédnek, hogy azért készítse el a feljelentést, legalább a jegyzőig biztosan elmegyek, ne higyje a szomszéd, hogy nekem mindenhogyan jó. Ha kap valami bírságot, legalább szálka leszek a szemében, nem hiszem, hogy bármit is változtatni fog a helyzeten.
Az pedig a legkevésbé sem fog zavarni, ha azt gondolják rólam, hogy na idejöttek EZEK és már nem férnek össze.

Tessék tudomásul venni, mink olyan összeférhetetlen népek vagyunk!
Tovább »

2010. július 12.

Mekegések

Miért kell minden kitalációt meghallanom, és már mérges is vagyok, mert mi a fenének kell mindenre reagálnom is! Azért remélem, majd elmúlik, mert jön a fásultság lassan.
Az a ma reggeli hír, hogy visszaállítják a szakfelügyeleti rendszert és majd a pedagógusbérezéssel is ezt kapcsolatba hozzák valamiképpen.  Én voltam a ló mindegyik oldalán, nálam is látogattak anno még a szakfelügyelők, s bár én nem voltam az, mert átavanzsált szaktanácsadói hálózattá (nem volt olyan hatékony, mert nem ellenőrzött, csak ha kérték), de több, mint 10 évig aktívan dolgoztam benne nem is egy megye területén. (közoktatási szakértőként pedig ellenőrzéseket is kénytelen voltam végezni.)

No mit tud nyújtani a szakfelügyelet? Óralátogatásokat, dokumentációk ellenőrzését és mindebből következtetéseket levonhat. Mi a dokumentáció? A naplóbeírások, tanmenetek, a kettő összhangjának tételes megfigyelése, tanulói produktumok, füzetek és annak vezetése, javítása, ellenőrzők, tájékoztató füzetek átnézése, szakköri naplók stb. S ebből levonható következtetések, ami értő és tapasztalt szemmel nem is kevés.

 Aztán még megfigyelhető:

1. Az adott órákon, amit jórészt előre tudunk, mennyire sikerült az óratípusnak megfelelően a gyerekek "vezérlése", munkálkodtatása?
2. Milyen személyes kapcsolat működik (és hangulat, hangnem) a pedagógus és gyerekek, a gyerekek és gyerekek között?
3. A fentiek begyakorlottsága, és szokásrendje állandó-e, azaz zökkenőmentesen zajlik, mert általános szokás, vagy döcög, mert nekem lett csinálva. (És persze stb.stb. hiszen 5000 féle megfigyelnivaló is lehet.)

Ebből sokféle következtetést le lehet vonni valóban, de ezek közel sem jelentik azt, hogy általánosítani lehet pár alkalom során. Hiszen messzemenő okfejtéseket ilyen tapasztalatokból nem szerettem levonni, mindig legfeljebb azt, hogy az adott helyzetben, abban, amit láttam, ez és ez volt. A többit tegye hozzá a kolléga főnöke és egyéb felettesei, akik valóban ismerik őt.

Mi az, amit nem tud a szakfelügyelet megállapítan?

1. A pedagógus többletmunkáját nem látja, mert a munkaidejének egy része csak a tanítási óra.
2. A legfontosabbat, a szülők ( a leglényegesebb oldal) elégedettségét és véleményét sem ismeri.
3. Nem tudja, milyen ember, milyen kolléga, ami rém fontos egy közösségben, a tantestületben.
4. Alig lehet megbizonyosodni arról, hogy milyen nevelő, mert az sokszor nem olyan direkte látszik, mint az oktató munkája, pedig igen-igen lényeges.  És itt is van stb. stb.

Nem azt mondom, hogy nem kell a szakfelügyelet, egyáltalán. Kell és szükséges, mert az igazgatóknak olyan sok más egyéb munkája van manapság, képtelenek ilyen óralátogatásokat csinálni, pláne, hogy minden kollégájukhoz eljussanak évente több alkalommal is. Tehát úgymond a belső ellenőrzések mégsem olyan hatékonyak jelenleg, mit a külsők voltak valaha.

De azért vannak kérdéseim:

1. Kik lesznek és milyen tudásbázissal rendelkeznek (és tapasztalattal) azok a leendő kollégák, akiket majd most, augusztusban fognak kiképezni szakfelügyelővé? Ha olyan rendszerrel és gyorstalpalóval, mint ahogyan a mentorokat kilökték a jelenlegi folyó innovációkhoz, akkor nem kell a kérdést feltennem, mert tudom.

2. Milyen rendszert építenek fel hozzá? Megyeit, régióst, kikhez fognak tartozni, OKÉV-hez, megrendelhetőek lesznek, vagy "rázúdulnak" rajtaütésszerűen az iskolákra?  

3.Hogyan képzelik el a szakfelügyelet és a bérezés kapcsolatát, kikkel fogják ezt egyeztetni, szakszervezetekkel, vagy nem fognak senkivel?

Szóval azért ez a dolog kissé bonyolultabb, mint egy hírt bedobni, hogy jönnek és ki lesznek képezve, pont.
Különben tudom, hol áll a szakma, és nem a mundért akarom védeni. DE!! Az orvosoknál miért nincsen ilyen szakfelügyeleti rendszer? Azért mert ott a kamara? És a korrupt ügyvédeknél? Szintén?
Mindig a pedagógust kell nyúzni, ezt tudom, de azért azt sosem veszik figyelembe, hogy a legtöbb értelmiségi a munkahelyén nem egyedül dolgozik.
Az orvosnak ott az ápolónő, körzeti orvosnál asszisztens, írnok, a jogászoknál fogalmazó, ügyvédbojtár, és a színészeknek is segítők hada van a színháznál.
Mi mindig egyedül voltunk együtt az osztályteremben a gyerekekkel és nincsen tanítósegéd és asszisztens és senki. Magad uram, és oldd meg, ha ügyesebb vagy, mint az átlag, talán nem okozol túl sok kárt.

Elismerem, hogy aki emberekkel dolgozik, legyen egészségügy, vagy akár egy okmányiroda, ezt jól vésse az eszébe és lehetőleg ne is felejtse el. Aki pedig gyerekekkel van együtt, az próbáljon minél kevesebb hibát véteni, különösen egy osztályfőnök, mert ő  évekig rajta hagyja az egész személyiségét a gyereken és így a családon is. Van aki erre nem alkalmas, minden iskolában vannak ilyenek. De körülnézve, egészen a legmagasságosabb posztokig, megérjük-e azt, hogy az alkalmatlanokat MINDENHONNAN eltávolítják, mert eltávolíthatóak lesznek? Nem hiszem. Ez nagyon messzire vezetne és az egész társadalom közös együttműködésén kellene alapulnia. Ehhez a mai morál még nem nőtt fel.

Hát akkor lássam azokat a leendő szakfelügyelőket!
Tovább »

2010. július 11.

Indul az évismétlésem



Nem is figyeltem eddig, de ránéztem az adatlapra és feltűnt, tavaly júliusban kezdtem kicsit bátortalanul a blognak. Nem gondoltam arra, mire való ez, amolyan naplónak tekintettem. Sokkal érdekesebb lett belőle, és ez teljes mértékig köszönhető azoknak, akikkel találkozgatok és véleményt cserélek. 
Semmi jelentősége nincsen a virtualitásnak, és annak, hogy de ez "csak" így működik.
Kéretik szépen észbe vésni, hogy ez erre is lett kitalálva, és ebbéli minőségében nagyon jó is.
Bár sokfélék vagyunk, azt hiszem ez nem számít, itt mindenki egyenlő. Kell-e ennél nagyobb demokrácia??
Szóval nekem tetszett ez az 1 év.
Tovább »

2010. július 10.

Kincsek a lomiról 1.

Blogtársamnak van hasonló posztja időnként. Mi lomizni járunk és persze ez a vadászat szórakoztató és egyben pihentető is. Az a legjobb benne, hogy sosem azt kapod, amit éppen keresel, de ha elég sok mindent keresel, mindig találsz valamit.

A jó multkor  vettem ezt a rizsfőző edényt Jucinak, merthogy legyen miben a túrógombócot főznie a koliban. Igen ám, de nem szoktuk belepottyantani a vízbe a gombócokat, hanem csak gőzöljük őket. Tehát valamiféle belevaló kellő rács, betétféle szükséges még hozzá. Milyen jó, hogy ilyenkor blattolunk, hiszen nem visszük magunkkal állandóan e ketyeréket, azaz lutri és szemmérték dolga.

Hát ez most sikerült! Öröm.























Tovább »

2010. július 9.

Jelentés a Szíriuszra

 Hát...... Kínröhej!



Toljátok el az egyebeket, aztán jön a levélke.
Tovább »

2010. július 8.

Már megint....

Most nem azért, mert látnok vagyok, komolyan! De tudtam jól, ha itten kormány és mindenváltás, akkor megint "belénknyúlkálnak", ami lehet jó is, meg nem is. A magam részéről ezennel bejelentem, hogy unom. Így, nemes egyszerűséggel. Félreértés ne essék, nem azt unom, hogy változik. Azt unom, hogy meg-, és visszacsinálják. 
Szóval a Közoktatási törvényről van szó, amit tudjisten mióta (kb Eötvös József) fabrikálgatunk, aztán végül mink vagyunk vele cseszegetve és általunk a szülők is.

Mennyit kínlódtam a szöveges értékeléssel! Tulajdonképpen én is, de sok energiám ment arra, hogy a szülőknek elmagyarázzam furton-furt, hogy jobb ez. Elsősorban, mert többet tudhat majd. Ha leosztályozom a nebulót 3-ra, akkor ezen kívül, hogy ez 3-mas, mást semmit nem tud. Ha leírom pontosan, hogy matematikából hogyan tud számolni, milyen a gondolkodása, milyen gyorsan-lassan dolgozik, képes-e szöveges feladatot megoldani, ellenőrzi-e önmagát, hogyan dolgozik társakkal, és mi az amit már jól tud, illetve miben van szüksége segítségre, akkor ebből lehet tudni pár dolgot konkrétan is.

Szóval nem volt egyszerű, de lassan mégis elfogadták, hogy a szöveges értékelés nem rossz dolog, feltéve, ha az ember veszi a fáradságot és valóban értékeli a kisgyereket normálisan és érthetően. 
Most aztán visszaállítják megint az osztályzatokat a 2. osztálytól kezdve. Persze azzal, hogy megengedő módon, ahol akarják. (Sejtéseim vannak, hányan akarnak kitartani a szöveges értékelés mellett.)
 Mindjárást belemerülök itten az osztályzat és érdemjegy témakörébe is lassan, ha nem vigyázok!

A következő változtatási lehetőséggel egyetértek, már régóta dohogtam miatta. Ebben arról van szó, hogy az iskola hozhat döntést arról, hogy milyen tárgyakban nem akarja értékelni a tanulókat. S felhozza erre pl: (éppen!!!) a magatartás és szorgalom értékelését.
Elején kezdve tehát azt már egészen kezdő koromban is mondogattam, hogy milyen őrjítő dolog un. "készségtárgykat" osztályozni.  Hamar megtapasztalható volt, hogy vannak gyerekek, akiknek "jó a fülük", ennek megfelelően tudnak is  énekelni, másoknak pedig gondot okoz. S eszerint egyik szereti az ének órát, másik kínlódik vele. Nem beszélve arról, hogy ismeretanyag is van és sokszor (de hányszor!), éppen az a gyermek volt mindebben jobb, aki éppen csak énekelni nem tudott. Aztán meg: hogyan adjak 3-mast egy olyan gyereknek, aki baromi jól énekel, még énekkaros is, de különben semmit nem tud, nem is nagyon veszi lelkére az egész énekórát.    Még testnevelésből jobban ment az a nézet, hogy a gyerek fizikai képességeit, fejlődését ne a legjobb tornászhoz, vagy a tantervi követelményekhez nézzük, hanem önmagához.
Ha év elején abszolút nem tudott a kötéllel mit kezdeni (gyerekkoromban utáltam, kínomban majdnem ott tartottam, inkább vegyék le és felakasztom magam, csak hagyjanak vele!!),    de év végére esetleg feljutott a feléig, részemről az 5-ös járt neki ugyanúgy, mint annak, aki rögvest ott cincogott a plafon alatt. 

Szóval ezeket nem tartanám nagy problémának, idevéve rajzot-technikát, hogy ne is értékeljük. Annyi tanulnivaló van mostanság, legyen pár tárgy, ahol kikapcsolhat, tevékenykedhet szabadon és nincsen mögötte teljesítménykényszer. Persze akkor ezeket a tárgyakat illik éppen ezért nagyon jól "csinálni", hogy valóban élvezze és ne ellógjon róla, hogy úgysincs értékelés belőle. 

Azzal pedig nem értek egyet, hogy a magatartás és a szorgalom. A legfontosabb "tantárgyak" a nevelés szempontjából. Erre kellene figyelni a legjobban, nem a retorzió miatt, hanem a jellemformálás miatt. Milyen felnőtt lesz belőle, ha nekem mindegy a magatartása, az igyekezete. Ha éppen ezt a területet veszem ki, azzal azt jelzem, mindegy milyen vagy, nem érdekes, csak a tantárgyaiddal törődj, más nem számít.

Finoman szólva is érdekes. (Még jó, hogy csak példának hozta fel a törvény, és remélem egyik iskola sem fogja ezt a sugallatot hülye módon bekapni.)
                                
Tovább »

2010. július 6.

NEP

Annyira bosszantott, amit a rádióban hallottam, hogy fogtam magam, és elovastam.

Nemzeti Együttműködés Programja.

85 oldalnyi (hogyan akarják ezt kifüggeszteni, végigtapétázzák vele a falat?), szuggesztív és ismétlődően agymosó formátumú leirat, tartalmától függetlenül is érdekes. Először is kezdi egyes szám első személyben, rögtön végére mentem, hogy lássam, jogos-e. Igen jogos, az aláíró egyszemélyben OV. Aztán persze végig királyi többesben ment a program. Egyébként miért kell Nemzeti Együttműködést kötnie OV-nak a kikkel? Minden egyes állampolgárral? S aki nem köti meg vele? Azzal mi lesz?  Ha pedig meg akarom kötni hogyan deklarálom, hogy tudjon róla, hogy énvelem ő lepaktált? Jönnek ellenőrök és megnézik a lakásokat is, hogy kiraktuk, mint ágy fölé a feszületet? Ez annyira nevetséges, hogy kétségbeejtő. Felnőtt ember hogyan tehet ilyet? Márpedig ő a miniszterelnök, s biztosan okosabb nálam vagy 100-szor, s ezt nem fogja fel?

 Szenvedtem a tartalom miatt is. Nagy vonalakban végigível (szinte suhan) mindenen keresztül. Van benne Rend, Család, Egészség, Fegyelem, rendőrség, orvosok, gyógyszerek, sport és mezőgazdaság és bankok és oktatás és öregek, és kamara és fejlődés, azt hiszem külkapcsolatok nem, és jószomszédi viszony sem. De ami katyvasz itten bent van, az mind most javulni fog. Semmi baj ezzel de azt hiszem röpke tudatos életem alatt, még egyetlen miniszterelnök sem készített ilyen irományt, ahol a több, mint 80 oldal folyamán oldalanként legalább 2-3 szor fordul elő az a fogalom, hogy: "az elmúlt 8 év rossz kormányzása", vagy: "A szocialisták kormányzása alatt", vagy: "A Gyurcsány kormány ideje alatt", és stb. Nagyon kishitű,  (és kistílüségre valló), ha valaki csak úgy tud valamit bemutatni, hogy folyton visszamutogat és okol.  Ezt a gyerekeknél árulkodásnak hívom és mindig elzavarom őket,  ha ezzel kezdik.

Szóval azt sem hiszem el benne, hogy OV ennyire mindenhez ért, hogy az égvilágon minden szakterületről biztos véleményt és jövőképet fessen. (Gondolom voltak segítő famulusai is.) Másrészt az sem igaz, hogy vele kell egyszemélyben együttműködni, mert még nincsen isteni magasságokban (nyilván nem sokáig), ugyanis a választás, amire folyton hivatkozik, hogy mennyire 9/3-ra megnyerték, az a FIDESZ-KDNP győzelmét hozta és nem őrá szavazott mindenki egyszemélyben. Tehát bármilyen együttműködést a jelenlegi kormánnyal tudok elképzelni (ha jól végzi a dolgát), nem pedig egy személlyel. Ez nem megközelíti a Rákosi elvtárs-féle személyi kultuszt, hanem ez maga az. (Vagy azabb lesz hamarosan.)

Egyébként, pedig ezt az egész programot már most sárbatiporták, de nem én, mert rohadtul akarok már végre együttműködni, kiteszem, ha kell a kerítésemre is, az "Itt az idő" mellé, csak ne kússzon folyamatosan naponta a devizahitelem, amit bajnaiék lestoppoltak, aztán jöttek A FIÚK, és már a 2. héten olyan ügyesen nyilatkozgattak, hogy ez nekem azóta 8000 Ft/hó többletkiadást jelent eddig.

Tehát, a NÉP NEVÉBEN: adjunk ki mi is egy valamilyen együttműködési nyilatkozatot OV-nak és kötelezzük arra, hogy ne csak nekünk kelljen vele együttműködnünk, amit egyébként marhára szívesen meg is teszünk akkor, és mindaddig, amíg Ő is leszen szíves együttműködni velünk és különösen a pénztárcánkkal, ami köztudottan vagy 100-szor (???) laposabb, mint az ő lyukas zsebe.

UFF szóltam. Oszt jónapot!

(A dakota döglött lóról pedig már régen leszálltam, illetve úgy tudom, én fel sem ültem rá.)
Tovább »

2010. július 5.

Újra találtam valakiket

Nem voltam sosem Jackson rajongó, mindamellett tudom, hogy milyen számai vannak, nehéz őket jól visszaadni és elénekelni.
Ezek a fiúk remekül csinálják, jó hangokkal és nagyon jónak találom a mixet is, ahogy össze- és ráéneklik egymásra a dalokat. Szóval szerintem jók.

Tovább »

2010. július 4.

Normáális? (Besenyő Pista bácsi)

Jóllehet tényleg nem politizálás, mert kikerültem eddig is, ha lehetett. De ez nagyon jó szöveg és vicces görbe tükröt tart ezzel a példával mindazok elé, akik nem értik, vezetői beosztásban illik még jobban és sokkal jobban visszafognia magát annak is, aki erre egyébként születésétől fogva alkalmatlan.


Íme az idézet:

Nyilvánvalóan értelmetlen dolog lenne azt kérni Orbán Viktortól, hogy vonja vissza azt a böszmeséget, miszerint A nemzeti együttműködés nyilatkozatát ki kell függeszteni a közintézményekben - illő formában, illendőséges helyre. Hivatkozással arra, hogy az még csak megbocsátható, hogy a választási győzelem hevületében valaki marhaságokat ír, és még az is, ha ezt híveivel megszavaztatja, de az már nem, ha visszaélve hatalmával egy ilyen sületlenséget próbál oda tukmálni, ahol ilyesminek semmi helye.

Orbán Viktornak nincs veszélyérzete, még mindig győzelmi mámorban tartja magát, amit még föl is pörget a hatalmi mámor ereje, és úgy látszik, csakugyan elhiszi, hogy itt valami fülkeforradalom és nemzeti együttműködés volt és lesz. Ezzel szemben rajta kívül mindenki tudja, hogy forradalom nincs, nem volt, a nemzeti együttműködésnek pedig a legkisebb jelét sem észleljük. Éppen ellenkezőleg, minden arról szól, hogy Orbán Viktor fenyegettet, és az új kormánygépezettel egyeztetések, tárgyalások, az együttműködés szándékának legcsekélyebb jele nélkül lerohan mindent. Biztos valami ősösztön, területkörbepisálás az, hogy mindehova kiaggattatja élete fő fércművét is.
Nem az a baj, hogy ez Rákosira emlékeztet - hetek óta minden gesztusáról okkal érezzük ezt -, hanem az, hogy ettől kezdve bármit ránktukmálhat. Ezért aztán ellent kell állni.

Közösségi portálokon már elkezdődött a népszavazás kezdeményezése. De addig is, amíg erre sor kerülhet, azt javaslom, hogy - demokratákhoz méltó módon - fejezzük ki véleményünket. A legalkalmasabb erre a bárhol vásárolható, színes, többnyire emlékeztetésre vagy családi üzenetekre alkalmazott öntapadós "post it" papírka. Ezzel nem rongáljuk meg a táblát - ki tudja, azért milyen büntetés járna - , de még a legkisebb méretűre is ráfér, hogy "marhaság", "nincs is forradalom", "nincs is együttműködés". Ha pedig valami őrrel vigyázzák a vezér szavait, akkor ragasszunk a lehető legközelebb falra, ajtófélfára, bárhova. Ha a kis cetliket valami járőr letépdesi, akkor azt fényképezzük le ravasz kis telefonunkkal és tegyük föl a közösségi oldalakra.


Legyen végre nemzeti együttműködés, mutassuk meg, hogy a többség vagy normális, vagy az lesz, ha kijózanodott.



Andrassew Iván andrassewi@nepszava.hu / Népszava






Tovább »

Normáális? (Besenyő Pista bácsi)

Jóllehet tényleg nem politizálás, mert kikerültem eddig is, ha lehetett. De ez nagyon jó szöveg és vicces görbe tükröt tart ezzel a példával mindazok elé, akik nem értik, vezetői beosztásban illik még jobban és sokkal jobban visszafognia magát annak is, aki erre egyébként születésétől fogva alkalmatlan.


Íme az idézet:

Nyilvánvalóan értelmetlen dolog lenne azt kérni Orbán Viktortól, hogy vonja vissza azt a böszmeséget, miszerint A nemzeti együttműködés nyilatkozatát ki kell függeszteni a közintézményekben - illő formában, illendőséges helyre. Hivatkozással arra, hogy az még csak megbocsátható, hogy a választási győzelem hevületében valaki marhaságokat ír, és még az is, ha ezt híveivel megszavaztatja, de az már nem, ha visszaélve hatalmával egy ilyen sületlenséget próbál oda tukmálni, ahol ilyesminek semmi helye.

Orbán Viktornak nincs veszélyérzete, még mindig győzelmi mámorban tartja magát, amit még föl is pörget a hatalmi mámor ereje, és úgy látszik, csakugyan elhiszi, hogy itt valami fülkeforradalom és nemzeti együttműködés volt és lesz. Ezzel szemben rajta kívül mindenki tudja, hogy forradalom nincs, nem volt, a nemzeti együttműködésnek pedig a legkisebb jelét sem észleljük. Éppen ellenkezőleg, minden arról szól, hogy Orbán Viktor fenyegettet, és az új kormánygépezettel egyeztetések, tárgyalások, az együttműködés szándékának legcsekélyebb jele nélkül lerohan mindent. Biztos valami ősösztön, területkörbepisálás az, hogy mindehova kiaggattatja élete fő fércművét is.
Nem az a baj, hogy ez Rákosira emlékeztet - hetek óta minden gesztusáról okkal érezzük ezt -, hanem az, hogy ettől kezdve bármit ránktukmálhat. Ezért aztán ellent kell állni.

Közösségi portálokon már elkezdődött a népszavazás kezdeményezése. De addig is, amíg erre sor kerülhet, azt javaslom, hogy - demokratákhoz méltó módon - fejezzük ki véleményünket. A legalkalmasabb erre a bárhol vásárolható, színes, többnyire emlékeztetésre vagy családi üzenetekre alkalmazott öntapadós "post it" papírka. Ezzel nem rongáljuk meg a táblát - ki tudja, azért milyen büntetés járna - , de még a legkisebb méretűre is ráfér, hogy "marhaság", "nincs is forradalom", "nincs is együttműködés". Ha pedig valami őrrel vigyázzák a vezér szavait, akkor ragasszunk a lehető legközelebb falra, ajtófélfára, bárhova. Ha a kis cetliket valami járőr letépdesi, akkor azt fényképezzük le ravasz kis telefonunkkal és tegyük föl a közösségi oldalakra.


Legyen végre nemzeti együttműködés, mutassuk meg, hogy a többség vagy normális, vagy az lesz, ha kijózanodott.



Andrassew Iván andrassewi@nepszava.hu / Népszava






Tovább »

2010. július 3.

Ostobán elveszített műveltségeim

Kénytelen vagyok előre ezt mondani, hiszen úgy járhatok, kis idő múltán már fogalmam sem lesz arról, hogy milyen könyvekkel művelődtem anno. William Faulkner könyvét például még érettségizős tájban olvastam, a címe: Megszületik augusztusban. S nagyon tetszzett, bár könyvei általában kicsit nyomasztóan is hatottak rám. Nem is ezért püfölöm a billentyűket. Hallgattam a rádióban, hogy új fordításban (portalanítva??), más címet is kapott a könyv: Augusztus fényei az új. Ezen csak azért húztam fel magam, mert Shakespeare műveit is fordígatták csomóan, sokadszorra is, de mégsem vette senki a bátorságot, hogy a Sok hűhó semmiért címet átcserélje valami fáinabbra. Ezennel kikérem itt magamnak, hogy az eddig bármilyen címmel is olvasott könyvek eltűnjenek számomra, mert más címen még akkor sem biztos, hogy rátalálok, ha az író után megyek. Ez esetben még az augusztus kicsit súghat, de mi lesz akkor később? Ami egyszer beindul nem áll meg, és ki tudja milyen címek jönnek. (Ha meg rosszak voltak a címek, hát akkor már maradjanak is meg, legalább, míg ez a generáció, mint én, el nem tűnik.)

Különben miért lettek ennyire finnyásak? A filmcímek fordításai szokásos módon meg sem közelítik az eredeti címeket, pedig nem minden film remekmű. Pont az értékekkel kell ezt kezdeni?
Tovább »

2010. július 1.

Fürcsi 64 gyerekkel

Legalábbis túléltük. A végső számlálás kimutatta precízen, hogy nem szaporodott, de nem is fogyott a társaság. Emlékszem, még úttörőtáboros időkben Alsóőrsre vittük naponta a pulyákat fürödni, s majd minden nap volt, hogy más csapatból beálltak hozzánk gyerekek. Alig tudtuk kiválogatni őket. Legalább most csak egyedüli csoport voltunk. Különben igazi gyerekek. Mihelyt megérkeztünk 3/4 10-re, rohanni akartak a vízbe. Aztán mire odaértünk, hogy akkor mehetünk is, visszarettentek, mert tényleg barátságtalan volt a víz hőmérséklete. Olyan vacogás volt, szerintem Almádiig is elhallatszott. Igazi eréllyel kellett rájuk szólni, hogy na akkor most, ha ennyire akartad. Persze voltak olyan kis vékonykák, csontjuk kiáll, semmi fókazsír rajtuk (mint rajtam), 3 perc múlva vacogva igyekeztek kifelé. Akkor ugye törölközőzés, napraültetés, napozóbekenés, szóval mindegyikünknek volt bőven dolga. Délutánra már igazán kellemes is volt, és jelen pillanatban szerintem biztosan tökéletes is. Ilyentájt szeretek egyébként fürödni menni. Egész nap melegítve van hivatalból ugye, és estére már nagyon jó. Különben büszkén mondhatom, egyetlen gyerekünk sem égett le, hozattunk velük fehér pólókat és sapkát, úgyhogy dél körül csak ezekben lehetett bejönni fürödni.
Ők persze bírták volna napestig, de hát lesz még alkalom a nyáron remélem, hiszen a kedd és a csütörtök a "fürcsi-nap".
Tovább »