...még, ha bénán is, elismerem. Ugyan mit tudhat, mit láthat egy öregedő falusi tanítónő az olyan hatalmas, országnyi, Európát térdre-rogyasztó folyamatokról, amibe ezennel belekotyog. Nézek, nézek, aztán úgy járok, hogy azt látom, amit láttatni akarnak velem? Mindannyian manipuláltak vagyunk, hiszen nem vagyunk tudói az igazi történeteknek, pláne azok okainak.
![]() |
| A szöges drótkerítés megkerülésének irányai |
Ám véleménye mindenkinek van a migrációval kapcsolatban, vagy szűkszavúan, de tömören (olvastam eleget ezeket), vagy hosszabb lére eresztve, némi sziruppal leöntve.
Egyiktől sem vagyok elragadtatva, mindegyiket hamisnak érzem. A bevándorlókkal kapcsolatos ostoba és szűk látókörű, durva véleményeket most átutalom a legutóbbi focimeccs szurkolói megnyilvánulásai közé, gondolom a körbe valók egyébként is.
Ezt viszonylag hamar meg tudtam tenni, és tán ezért kezdett mérgesíteni egy idő után a huzavona a civilek segítőkészsége, a rendőrök naponta változó tevékenysége,, és a sok humanista véleménye.
Leszögezem, nem vitatom azt, hogy a sok ezer között vannak valódi menekültek is. Ezt példázta akkori bejegyzésem is, amikor a menekültek ügye jórészt még csupán papírmunka volt.
Ám már igen messze kerültünk attól, hogy ezt egyszerűen olyan kérdésként kezeljük, ami szimplán menekültkérdés, és ki-ki alapon kezdjünk közöttük rendet vágni..
Egy ideje fejtörést okozott már az olyan kérdések sora, hogy Pl: Miért most? Az arab háborúk, vagy az afganisztáni, nem új keletű veszélyek, még itt voltak az orosz katonák, váll-lapjukon a CA jelzéssel, amin akkoriban jókat röhögcséltünk, hogy mit is jelent igazából. (Szovetszkoje Armija v. Camping Afganisztán).
Ugyanez elmondható az arab háborúkról, Pl: csak az Irak és Irán közötti 1980 és 1988 között dúlt, 8 éven keresztül. Nem volt egy kéjmámor egyik félnek sem. Miért nem jöttek akkor ide menekültek Európába, hasonló elánnal és lélekszámban, mint most?
Nekem ez sehogyan nem áll össze. Persze tudom, engem már megvezettek, még a Charlie Hebdo elleni januári merénylet utáni elemzésekkel. Ott, a napnál is világosabb volt mindenki számára, hogy az európai keresztény kultúra elleni alapvető, iszlám indíttatású támadásról volt szó. Elkövetői hűséges követői voltak az Iszlám Állam nevezetű terrorista elveken nyugvó monstre szervezetnek.
Kezembe került egy több oldalas cikk is (messze nem baloldali volt a folyóirat), amelyben leírták, az IÁ terveit és megvalósításuk időzítését Európa leigázásával kapcsolatban. 12 pontban (hehe...) foglalták ezt össze, ha jól emlékszem 2020-ig, vagy 2025-ig tartó határidővel. Ekkor, 2015. januárjában ebből már 10 megvalósult.
Hallgatom a rádióban a mai nap Földi Lászlót a titkosszolgálat volt vezetőjét. Arról beszélt, hogy megfigyelték a migránsok viselkedését. Azt látták, hogy szándékosan idézték elő azt a helyzetet, ami az országhatárnál kialakult. Rájöttek (vagy tudták előre), hogy igen nagy csoportokban kell jönni, mert ekkora tömeget nem fognak tudni megfelelően, szabályokat betartva kezelni az érintett országok rendvédelmi szervei,. (Arra lehetett számítani, hogy a kormányai sem, hiszen nem volt egységes álláspont erről az Európai Uniós országokban.)
Másrészt, a csoportok között komoly és folyamatos kapcsolat volt, mozgásukat koordinálták.
A logisztikát szervezetten végezték, és állította, hogy valószínűleg nem szimpla civil ügyes emberek voltak azok, akik képesek voltak erre.
De ezt csupán ma hallottam. Előzőekben már régóta egyet értettem Oriana Fallaci könyvével. Rémesen elképzelhető számomra a támadás az európai keresztény kultúra ellen, bár azt hiszem, az európai vezetők, ha egyáltalán volt erről valamiféle közös egyeztetés, nem ilyenfajta támadásra gondoltak. Az előzményeket tekintve ez érthető, hiszen 2001. szeptember 11. után mi másra is lehetett volna számítani, mint új és újabb terrorista merényletekre.
Nem olyan légből kapott gondolat az, hogy az iszlám, akár saját hívei élete árán is, de végrehajtja terveit. Most nem öngyilkos merénylőkkel, akik a bombát saját testükön viselik. A bomba az Európa felé menetelő sok sok ezer ember. Túlnyomóan férfiak, legnagyobb hányaduk fiatal, középkorú alig akad köztük, öregecske nincsen. Persze vannak családok is, gyermekek, terhes anyák, kell a látszat, a hadsereg arcképét valahogyan takarni kell. Az ő áldozatuk, szenvedésük "belefér a kállóba", az iszlám szerint mindenképpen.
Mi ezt európai szemmel, érzésekkel, értékrenddel felfogni, megérteni sem tudjuk. De emlékezzünk csak a sorozatosan karddal lefejezett ártatlan keresztényekre, riporterekre civilekre, filmrendezőre, vagy a menekültcsónakban együtt utazó keresztények tengerbe hajítására, melyet saját menedéket kérni készülő honfitársaik hajtottak végre.
Nincs elég ismeretem ahhoz, hogy világosan lássam minden, vagy legalább jó pár részletét ennek a mostani új és rémisztő népvándorlásnak. Bennem csupán megszólalt a vészcsengő. S ez akkor is szól, ha egyébként mélységesen sajnálom azokat a megvezetett és felbátorított embereket, akik elhagyták a lakóhelyüket és ilyen hosszú útra kényszerültek.
Egyébként ez külön misét még megérne, honnan van náluk a sok pénz (szegény menekültek), amikor állításuk szerint háborús övezetből érkeztek. Nem hinném, hogy pénzzé lehet tenni háború sújtotta vidékeken házat, bármit. Ahol háború dúlt, ott a fő érték mindig az ennivaló volt, és olyan értékek, amiknek csereértéke volt.
Horribilis összegeket fizettek az embercsempészeknek, akik aztán az esetek többségében cserben hagyták őket.
Tehát a kérdésem továbbra is az: Miért most, és miért Európa?
Forrás: Az elemzés 2011-ben készült. Azóta teljesen más helyzet alakult ki, az iszlám népesség nem megkétszereződik a jelzett időszakban, hanem többszöröződik, ebben biztos vagyok.
Forrás: Az elemzés 2011-ben készült. Azóta teljesen más helyzet alakult ki, az iszlám népesség nem megkétszereződik a jelzett időszakban, hanem többszöröződik, ebben biztos vagyok.

