Nem itt élnek a gyerekeim, már egy jó ideje. Ezt részben nagyon sajnálom, melyik szülő örül annak, ha a gyerekeit évente 2-3-szor láthatja, némelyiket annyiszor sem. Másrészt diplomások, azaz ismert vesztesége Magyarországnak minden képzett fiatal távozása. De nem a siránkozásom érdekes ebben a történetben, inkább a mellékes körülmények. Sokszor emlegetett dolog, hogy még tudósoknál is megesett, a fő kutatási területük mellett akadtak rá mellékes felfedezésekre, végül az nagyobb durranás lett, mint az eredeti kutatási koncepció. (Ld. a rádium felfedezését, de töméntelen hasonló létezik.).
Nos ilyen mellékes "ajándék" lett számomra a gyerekek élesebben látó szeme, amit csak egyrészről magyarázhatok a fiatalságukkal (28-36 évesek, szóval azért nem tinik). Inkább és jellemzően a távolság, egy másik államban való életvitelszerű tartózkodás (immár egy részről állampolgárság is), hitelesít. Nem kell azonnal éles kritikákra gondolni, sok esetben csupán egy-egy kérdés hangzik el megfelelő helyen, vagy helyzetben.
A témához kanyarodva, már huzamosabb ideje építik környékünkön a 8-as főutat, közlekedő emberekként lévén, a szemünk előtt történik, naponta. Az előkészítés stádiumában voltak itt legkisebb lányomék, akik (micsoda "pech"), éppen építőmérnökök is párosával. Kevés pillantással megállapították, hogy az alapozás kb. fele olyan vastagságú, mint amit a német autópályák alá tesznek, és a CKT (cement kötésű talaj nevű érdekesség), nem feltétlenül alkalmas erre.
Hozzá nem értők módjára, nem tudtunk ebben állást foglalni, de másik lányomék hazaérkezve további érdekes észrevételekkel bővítették az útépítést.
Voltak nekünk is dohogásaink az ügyben, nem mindig volt logikus a munkairányítás, az autósok közlekedését téves felfestésekkel tették balesetveszélyessé. Legutóbb, amikor az új szakaszra tereltek, vártam a minőséget, a suhanást a sima úton. Hát nem történt meg, döbbenten éreztem, hogy az autó a fenekem alá közvetíti a frissen elkészült út egyenetlenségeit, éppen hogy nem kezdett el rázni is.
Mindig igazolva látom azt a tézisemet, hogy bármit építeni jelenleg ebben az országban egyet jelent az abból kivehető és lenyúlható horribilis összegekkel, és ezért igen kifizetődő.
Sajnos, ez az út itt lesz az orrunk előtt, szerintem az átadása után két évvel, ha új helyzetfelmérést csinálok, ezeknél a képeknél lehangolóbbat fogok iderakni.
A zárójeles címhez pedig csak annyit, hogy régóta begyemben van ez a szlogen. Hülye is, de nyelvtanilag tökéletesen értelmetlen. Bármiféle fokozott melléknevet használhatunk, ám csak összehasonlító viszonylatban. Szebb az egészséges növény, MINT a beteg, és hasonlóképpen így tovább. Most a jobban után következnie kellene a "minél jobban" összehasonlításnak, de nincsen semmi. Azaz, mindenki értse úgy, kimondatlanul, hogy az előzőekhez képest, vagy külföldhöz képest, vagy mihez is képest, a rosseb tudja!!!!
Ja, és teszteltem a facebook közönséget is a képekkel. A szokásos: a legteljesebb érdektelenség, elvégre a közös, az nem a mi pénzünk.







.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
