Múltidéző hangulatban

A kép illusztráció

Közhely, hogy a múlt velünk él tovább és az is igaz, addig létezik, ameddig mi emlékezünk. A művészetek (mindig is mondtam), veszélyes műfajok, éspedig azért, mert egyértelműen elsősorban érzelmi hatást váltanak ki. Ez fokozható még azáltal, ha személyes érintettség esete áll fenn. 

No, nagyívűnek (sem ) szánt bevezető után a történés csak annyi volt, hogy elmentem a református templomba egy fuvolakoncertre. A régi tiszteletes már nyugdíjas lánya, Győrben volt fuvolatanár és a filharmonikusok zenekarában játszott. Így párszor Hajmáskérre is idecsal némi ízelítőt a zenéből. Még eddig  hasonló eseményen nem voltam, leginkább azért, mert elkerülte a figyelmemet. Igazából a másik kimondatlan ok talán az, hogy mindig attól tartok, jobban elérzékenyülök, mint ami a helyzettel egyszerűen magyarázható. Összetett dolog ez, mert nyilvánvalóan nem önmagán a fuvolamuzsikán sírdogál az ember lánya.

Talán inkább az elmúlt, a visszahozhatatlan az, ami szíven tud ütni, az a hangulat, ami előtolakszik, ha akarom, ha nem. Amikor még Dóri fújta, gyakorolt hol a konyhában, hol a szobában, vagy udvaron. Ismertük a repertoárt kívülről. A zeneiskolai események, a hangversenyek, vizsgák, a szoros időbeosztás, a futkosás a gyerekek után, egyszóval mindaz az életérzés, ami ezelőtt vagy 20 évvel a mindennapjainkat, az életünket jelentette. Ez tolakszik ilyenkor a zenével együtt  újra elém, és ugyan még nem vagyok reszkető kezű idős ember, de a múlt már lényegesen több érzést tud kiváltani belőlem, mint akár 10-15 évvel ezelőtt.

Azt hiszem, az igazán idős embereknek ez szerencséje, jól van elrendezve, hogy amikor kifelé ballag az élet fősodrából, lassan meg is békél vele, hiszen a jelenbe nem képes annyi szállal kapaszkodni, mint akkor, amikor még ezernyi szállal kötődött hozzá a mindennapjaiban.

No nem készülök memorandum írására az eset kapcsán, sőt, fényképezőgépet sem vittem, így melléklet nincsen hozzá. Érdekes volt azonban a koncert vége. Az református egyház kis vendégséget rendezett az új közösségi házában, amiben még nem is voltam, nincs egy éve, hogy elkészült. . Azon túl, hogy megnézhettem, egy igen érdekes meglepetés is ért, amire egyáltalán nem számítottam. Ahogy szinte erőszakkal leültettek, süteményt, teát nyomtak a kezembe, odajöttek, beszélgetni, kiderült, mindenki tudja, hogy tanító vagyok. Én azt hittem, amolyan semleges inkognitóban, szimpla közemberként lehetek itt, hiszen nem itt dolgozom, és a falu is más, mint Fonó volt.  Úgy tűnik, még számon vagyok tartva valamilyen módon. Hát ezt jó lesz észben tartani.

Tovább »

Mellékhatások

Teljesen ártatlanul és főképp gyanútlanul indult az egész, kezdve ott, hogy nem ismertem a Budapest Bár nevű formációt. Nem túl dicséretes rám nézve, de a magas kultúra mibenléte csak villanásszerűen volt része az életemnek, mint ahogyan azzal is mindig tisztában voltam, hogy messze nem éltem klasszikusnak tartott un. értelmiségi életet.  

Aztán, hogy miben nyilvánul meg a klasszikusság, az sem egy objektív megítélés, de elismerem, nem voltam rendszeres színházba járó, múzeumokat látogató, és fene tudja milyen elvárásoknak megfelelő átlagréteg tagja.

Nem érdemes rá több szót vesztegetni, nagyon sok közösség tagja nem voltam igazán, teszem azt igazi gazda sem voltam, akkor sem, amikor 30 disznó röfögött az óljainkban és kacsa, liba, tyúk kapirgált az udvaron. De igazi falusivá sem váltam, noha befogadtak, még képviselőnek is megválasztottak. Sőt, igazi somogyi sem voltam, mint ahogyan tudom azt is, a visszaérkezésünk erre a mostani környékre már nem lesz teljes, nem épültek ki azok a fogódzók, amihez egy fél élet kell.

Szóval a történet igen egyszerű, bár megértéséhez szükséges mindezeket átélni, vagy legalábbis ismerni kicsit azt az életet, ami némiképpen oka is volt ennek a  gyökértelenségre utaló életérzésnek.

Tehát ellátogattunk ebbe az új "Multifunkcionális Közösségi Tér" megnevezésű Hangvillába, ahol egy esti koncert keretében igazán alapos keresztmetszetét élhettük át a Budapest Bár zenéjének. Tartózkodtam az elején, nem voltam elragadtatva a 30-40-es  évek dalaitól és jellegzetes  kupléitól, noha érdekes volt a nagybőgő, cimbalom, hegedű, dob, gitár, tangóharmonika egyveleg, no és a hangzás is. Remek zenészek, és aki teljesen levett a lábamról ültemben is, az Németh Juci ének és mindentudása. Nagyon természetesek, közvetlenek voltak, hihetetlen tudás képes ilyent adni, szóval egyre inkább tetszett, amit elénk tálaltak, a cigányzenei hangzást párosítva Liszt Magyar Rapszódiájával, vagy Simon és Garfunkel dalával, hatásos volt nagyon. 

Amire nem számítottam egyáltalán, az a zenén kívül ért, mintegy hozadékként zúdult a nyakamba, de nem bántam, mert a pozitív mellékhatásokat ugyan miért is bánnám.  Az egyik, hogy mivel mindenki ott ült a nézőtéren, nem csak én, le lettem "veszprémizve", kvázi eggyé lettem számolva azzal a közösséggel, kiknek egy tagját sem ismerek. Régen volt, hogy ilyen minőségemben itt én színházi néző voltam rendszeresen. Mondjuk 40 éve. A másik még érdekesebb volt,  jó volt velük magyarnak lenni. Ha csak a koncert erejéig is, de eltűnt a kedvetlen, rossz érzésem, a ránk telepedett, politika mocska, amivel, mint kővel a nyakunkban járunk, és fülünket behúzva közlekedünk külföldön is röstelkedve.

Okosan játszottak, kulturáltan, óriási profizmussal, tudással, mindezt közvetlenül, szórakoztatóan tették, jó volt megmártózni ebben a hangulatban, ebben a magasabb Magyarországban.

Talán rá kellene mégis szoknom valamiféle felnőttkori búvóhelyre, ahol képtelen lesz elérni, legalább néhány óra erejéig, a mindenkori leghülyébb ügyeletes országmentő, és dicstelen bandája, rokona, kollégiumi társa, barátja, sőt ellenfele. Ezzel komolyan foglalkoznom kell.

Tovább »

Moon River

Miközben egyre keletebbre kacsintgató vezérünket ovációzzák Grúziában (nyugatabbra azt hiszem, már sehol nem jegyzik), még a szomorú hír is jobban esik. Pedig hát szomorú végül, hogy elhunyt Andy Williams, aki a hírek szerint olyan nagyszerű előadója volt a címben említett dalnak.

Meghallgattam, és valóban szépen elénekli, de nem csal könnyeket a szemembe, mint ahogyan Streisand és mások sem.

http://www.youtube.com/watch?v=flm4xcOyiCo&feature=player_embedded&ytsession=Lbbnoul9ooFfkWw21MnR00biryESz3mpJOhksz10_2xJqAwU1doSrY-XxcBInj-dGRkL38GF2l31O8KmXTiOWongaiSzdGJH8-trp1ZRniUeSppgl5iZM4JHpUL-plqfHaeIj25VbA

Bocs, de a beágyazás nem ment. Visszatérve  a dalra, meg kell mondanom, évek óta nagy kedvencem és akárkivel hallottam eddig, nem múlta felül azt az egyszerű, kicsit fátyolos, de természetes éneket, amit Audrey Hepburn adott elő a filmben.  (Álom luxuskivitelben, nekem jobban tetszik a Reggeli Tiffanynál).

http://www.youtube.com/watch?v=xNcZx2G9ifw

Ha már, akkor énekelje el másik kedvenc betétdalomat, ami az Összeesküvés elmélet c. filmben hangzik el többször a "félbolond" Mel Gibson közreműködésével.

http://www.youtube.com/watch?v=NHWcvHYDmkY&feature=related

De nagyon sok népszerű dalt énekelt, állíthatom, az egész világon megfordult a dalaival.

Ami most következik, a gyerekkoromba visz vissza és bizony lehet is, hiszen 1927 -ben született  mire én megszülettem, már javában karrierje csúcsán volt.

http://www.youtube.com/watch?v=fmUeHIF9gAI&feature=relmfu

Nem sorolom, sajnálkozom. Eltűnt megint egy hang a múltból, és bár már régen nem állt a mikrofonok elé, most már őt is csupán így hallhatjuk immár.

Újabb kedvenc zeném  Julie Andrews dala a muzsika hangja c. musicalból. Mindig megnézem karácsony táján:

http://www.youtube.com/watch?v=1SquVGBuTBY&feature=relmfu

S befejezésül akkor mint Don Quijote énekeljen csak a szélmalmokról és a harcról bár nekem erről most már mindig az üveges tekintetű Peter O'Toole jelenik meg, amint Csápol az Dulcineája (alias Sophia Loren) felé.

http://www.youtube.com/watch?v=yaN8jxAFtDY&feature=related

Az álmot, mit nem láttak még, és győzni, hol nem győztek még. A bánatot eltűrni némán, s elérni a távoli célt. (Cervantes) 

Tovább »

Előre borítékolva...

Újabb tehetség ment el, akinek életét tönkretette és immár bevégezte a drog, akármit is értsünk alatta. Vele úgy voltam, mint Michael Jacksonnal. Bizonyára vannak olyanok, akiknek tehetségük elegendő egy-egy míves daluk elénekléséhez. de ugyanazt már senki nem fogja nyújtani, amiben ők egyedüliek voltak, amit és ahogyan csak ők tudták előadni.

Megasztárosok!!  A siker mákony is lehet, tudni kell elviselni, tudni kell vele bánni, ami a nagyoknál is előfordul, a kicsiket is gyilkolhatja! Még akkor is, ha minden rendben van belül. A közeg is romlott és vesztésbe űzhet.

http://www.youtube.com/watch?v=h9rCobRl-ng&feature=branded

Tovább »

Nem zavarnak az "ü"-k

Komolyan mondom. Meg kellene tanulnom a nyelvet. Ha előre tudom, nekem ez fog tetszeni, dehogy törtem volna magam a némettel, angollal, amelyekkel végül nem is lett különösebben semmi. Hiába, nem nagyon érdekeltek.

De lehet, hogy még nincsen későn:

http://www.youtube.com/watch?v=HiTRg7trL2A&feature=related

Tovább »

No akkor rejtvényt?

Juca indította el, de nekem is gyakran feltűnik egy, s más.

Akkor a kérdés a következő, még mindig: "Ma, ki lopott?" (Hofi után szabadon!)


Sajnos a beágyazás letiltva, de azért itt van:

http://www.youtube.com/watch?v=nwktye4U5ss&feature=related

Jöhettek a válasszal.

Tovább »

A javából!

Hát ez tényleg lassan jellemző. Mire elérek valahová, nem tudom honnan indultam, sőt lelkesedésemben végül azt is elfelejtem, egyáltalán miért is ültem a géphez. (Ferkó sógorom aszongya, hogy szörfözök, így legalább itt tudok.)

Szóval rátaláltam erre az orosz (??) kórusra, és érdemes aztán továbbnézni őket, mert remekül csinálják, és nagyon széles repertoárt énekelnek. Csak az bosszant, hogy miért nem hallottam róluk eddig semmit?!!

http://www.youtube.com/watch?v=TczCVkMygKc&feature=related


Aztán tovább:

http://www.youtube.com/watch?v=6sAbdAW8D2o&feature=related

Az sem kis dolog azért, hogy egy volt világhatalom nyugdíjas vezetőjének az ellentábor patinás színháztemében rendeznek szülinapi bulit!! Elérünk mi oda, ha már párhuzamot akarnék mindenáron, hogy Orbánnak netán Kötcsén csinálna Fletó és az MSZP óriási 50. éves dzsemborit? Kötve hiszem, igaz Gorbacsov nem említhetó egy lapon a mi Viktorunkkal, és kár, hogy nem.
De azért az ének ettől függetlenül tök jó volt.

Tovább »

Régi-régi filmzene

Hogy mit nem tesz a szörfölés! Tegnap afrikai népzenét keresve Shakirába botlottam, a 2010-es foci világbajnokság dalába, és tetszett. Különösen a tánc hozzá. Most már rég elfelejtettem, mit is akartam, de  megint belekotortam és a Gibb fivéreknél kötöttem ki. Ez önmagában még nem érdekes, de rátaláltam erre a dalra, ami természetesen nem Victoria Principal éneklése, vagy tátogása miatt érdekes, hanem a Csillagember miatt. Nagyon régen láttam, biztosan van vagy 15 éve is, és azóta sem tudom, milyen a holland almás pite. 

A dalt viszont azóta is szeretem.

Hát, mivel régen zenéltem, akkor jöjjön, Andy pedig egyébként is megérdemli, kábítószer ide, vagy oda.

Tovább »

Háborúban hallgatnak a múzsák...

Nem érdekel Orbán Viktor és bandája gyalázatos egy éve! Csak azt hozták, ami a lényegük, aki ebben csalódott, az szemellenzővel járt.

Nem sajnálom azokat sem, akik siránkoznak utólag és megbánták a fülkeforradalmukat, azt érdemelték, amit kaptak és még azt is, amit kapni fognak. Hogy ebben én is benne vagyok most már, mert lenyomták a torkomon?

Igen, és remélem, mi túléljük. Egyébként ez az egész hangulat teljesen visszaköszönt számomra, még az első kormányzásuk idejéből, pedig az közel nem volt ennyire durva. Tételesen már fel sem tudnám sorolni, hogy mik is történtek, de a nyomott hangulatra, a mohóságukra emlékezem. Az nekem elegendő volt egy életre, és hogy azt mondjam, bármilyen mézesmadzaggal jönnek elő, soha többet nem akarom újra. Hát mások jobban akarták, ezért megújrázták őket. Abban ugyan tévedtek, hogy az idővel a tisztességük, a becsületük, a hozzáértésük, az igazmondásuk, a jellemük erősödött volna. Magyarország katasztrófája lett Orbán és vazallusai, mind gazdaságilag, mind a külkapcsolatokban, a legnagyobb kárt erkölcsileg zúdították az országra, sorolhatnám hosszú litániákban, hogy miért.
Nem teszem, mert most már mindegy. Nem tudom, mi az, ami még nincs tönkre nyomorítva, szétverve, melyik szakma, melyik réteg (itt a dolgozókra és a volt dolgozókra, valamint a nem dolgozókra gondolok), ne lett megnyúzva, melyik szomszédunk és európai társunk megsértve.
Még legalább
3 évig ezt ki kell bírnunk, ha a demokrácia szabályaihoz legalább mi alkalmazkodni akarunk. Fene nagy idő lesz, lehet, hogy nem mindenkiben lesz meg hozzá a béketűrés. Tekintsük ezeket az éveket háborús éveknek, merthogy békeidőknek még kis rásegítéssel sem lehetne nevezni. A Mama azt szokta mondogatni: Addig jó, amíg nem lőnek! Ebben bízva, lelki begubózást választok, hátha 3 éves bábállapotom után még lehetek, ha nem is szép pillangó, de egy komoly, megfontolt már nem kártékony -káposztalepke. (Mert azt legalább szeretem, ha árt is.)

Addig is: Őket továbbra is élvezettel hallgatom: fiatalok, kedvesek, romlatlanok. Élvezik, amit énekelnek, akarják a szépet, jó hogy van (volt) élet a jelenlegi viszonyokon túl is. (Aktuálisan szépen szól arról, hogy az ellentétek még színben sem kell, hogy azok legyenek.)

És ha már 2 fiúnál tartunk, akkor megfejelem juszt, egy nótával, ami akkor volt egyik kedvencem, amikor még a középiskolában tanultam, és még eszembe sem jutott, kit kellene kiütni cirka 40 év múlva. HŰŰŰŰŰ!!  A Cecília végül kedves barátném kislányának a neve lett, és bizony ő is túl van már a 30-on. (Bocs, de nem írom le, hogy mennyivel, Cilának ezzel tartozom legalább.)

Tovább »

Eurovízió 2011.

Mielőtt totál elmerülnék a mindennapi politika szennyes mocsarába és már magam számára is unalmas lennék, röpke időre visszatérek a normál élethez és végigcsemegézem a kínálatot. Azzal a tudattal persze, hogy már kész, eldőlt az egész, de hátha nem mindenki tudja.

Szóval volt szép itthoni verseny, bemutató, minden, ahogy kell és Wolf Kati (a Vuk dalos kislány-nagylány) lett a befutó a dalával.

 Az első dalt az a Hoffmann Mónika énekli, aki valamelyik még kezdő Megasztáros szériából kiesett, mutatós, jól is énekel,  a gond a teljesen szokványos dallam és ritmusvilág, sivár gépkísérettel, ami fölött el lehet ugyan énekelni szépen, de semmiféle egyebet nem mozdít a lélekben.

A második Rácz Gergő, nem volt nekem szem előtt ez a fiú, sem a csapata,  most mindenképpen egy érdekesebb dallal kínálták meg, van ötlet a hangszerelésben, az egész hangzásban, bár nekem annyira nem tetszik, de azt elismerem, hogy legalább eredetinek tűnik, és jól énekel.

Tóth Verát szerettem mindig, soha egy félresikerült hangot nem hallottam tőle, kár, hogy ilyen súlytalan dallal kínálták meg, így hiába énekel jól, amire képes, annak ez a limonádé a közelébe sem megy, tehát, beleszürkül a tucatba.

A negyedik, a nyerő dal igazán megtestesíti azt, amit (családom már ismeri), én hupp-hupp dalnak szoktam hívni. A monoton alákevert rémes gépritmus fölé aztán próbálkozni lehet mindenfélével, még a szépen felívelő futamok sem tudtak meghatni, olyan sablon az egész.

Polyák Lilla szintén remek lenne, de hol van a neki való, gyönyörű dal? Hát ez pont nem az megint, és ezzel sajnálatosan vége is a kínálatnak.

Tippem, hogy nem nagyon leszünk nyerés közelben,  és azt hiszem , ez még csak nem is annyira az előadókon múlik, a kínálat lehet akár tökéletes is. de hol vannak azok a zeneszerzők, akik tudnak még dalokat írni, és hol vannak a dalszövegek írói?

Egy Presser, egy Dusán, egy Bródy ma már nem fogyasztható színvonal? Lehet, hogy túl sok ebben a bóvlisodó világban?

(Vagy idősödök és morgok mindenre:. Úgy is kell nekem!)

Tovább »

Tiszta hangot találtam

Nem régen hallottam, hogy az amerikai himnusz miből lett és hogyan született. Hiába, van, akinek minden vicc új.
De azért idehozom ezeket a kicsiket, mert hihetetlenül jók, függetlenül a műfajtól:

Tovább »

Megasztáros visszanézőben

Ismétlik bőszen és szívesen nézem vissza, őket még néztem is. De nem emlékeztem rá, hogy Bálint Ádám vette a bátorságot és Tarkant kezdjen énekelni. Jól rátátottam a számat, aztán becsuktam és odarohantam a számítógéphez, mert nem bírtam. Azt hittem, majd minden zsűritag udvarias lesz, de végül Pély Barna kimondta, milyen rettenetes volt az egész.

Azért a török zenevilág és pláne a  ritmus nem oly könnyen ehető, mint ahogyan azt az Ádám talán gondolta volna, és Tarkan pedig különösen nem.
Nekem régóta tetszett  a fiú, és amikor J. egy időben többször járt Bursában, hát lemezt hozattam vele. Aztán bömböltettem az autóban, mert ezt nem jó disztingváltan hallgatni. (Na jó, a mögöttem jövő szirénát sem hallottam volna, az tuti, de ennek éppen 10 éve, akkor még fiatal voltam és bohóóóóó!! Hehe...) De megjegyzem, ez a fiú, lehet, valami magyar lopott janicsárgyerek leszármazottja a kék szemével. Nagyon egzotikus, ja és tud énekelni is amúgy, sőt.

A lemezről ez volt a kedvencem:

Tovább »

Lennon 70 lenne

 A Google képéről kaland amit kidob, és onnan youtube rögtön az első szám.
Azonnal eszembe jutottak az utcazenészek és hogy ők ezt még nagyszerűbben csinálták és remek az ötlet is.
Azért most ide mégis Lennont teszem, ha már az ő évfordulója vagyon.

Az utcazenészeket azért mégsem hagyom ki, ha már eszembe jutottak újra. A kedvencemet rakom, aminek persze Lennonhoz már éppen semmi köze nincs, viszont a többi szám között persze a feldolgozás megtalálható.

Remélem, ez nektek is tetszik.

Tovább »

Varnus Xavér Monostorapátiban

Ami önmagában nem nagy esemény, hiszen alig a szomszédban lakik néha, ha itt van Lesenceistvándon.  De az, hogy éppen én is ott lehettem, ez számomra nagyobb szenzáció volt. Szerintem sosem kerültem volna hallóközösségbe, ha nincsen Szilvi és Laci, akikkel elmentünk egy rendezvényre. Mondom, különösebben futólagos kalandjaim voltak a komolyzenével, ami éppen ahhoz elég, hogy tudjak zenéket hallgatni nem teljesen "tök füllel."

Nem fogalmaztam én meg semmiféle elvárást az egész esttel kapcsolatban, elüldögéltem a bevezető orgonisták játékain és megcsodáltam a hangszert, ami hihetetlenül zengett, holott egy voltaképpeni hordozható orgona volt. (Na jó, gondolom egyedi darab azért.)

De igazán, hogy mit tud és milyen hatása van kivételes kezekben, az akkor vált mellbevágóan döbbenetessé, amikor Xavér leült elé. Bachot játszott, nem lényeges, hogy mit, de azonnal rám tört a sírás és vagy 2 percig csak a könnyem folyt, nem is tudtam figyelni a darabra. (Ne gondoljatok esetleges náthára most.)

Nem tudom visszaadni, hogy milyen is volt, mindenki azt érez, ami belsőjében van nyilván, nekem a zene mindig kivételes helyen volt.

Na ezután aztán azért összeszedtem magam, és a továbbiakban követtem mindenféle egyéb darabokat, az este Bachot játszott és 2 népdalfeldolgozást, improvizatíve(!!).

A Tavaszi szél a youtube-n is fellelhető, nem volt túl érdekes, viszont az Elvesztettem páromat végig zseniális. Annyi ötlet, tréfa, variáció, könnyedség és teljes orgonazúgással járó komolyság, szóval minden, ami szép, meglepő volt benne, ami gondolom eszébe jutott, de jó, hogy aztán nekünk is, szóval rendkívül élveztem. Annyira érdekesre sikeredett számomra, hogy utána már nem tudott Bach tovább érdekelni. Minek is, hiszen ismertem a darabot, annyira meg nem értek az orgonajátékhoz, hogy összehasonlításokat tegyek, hogy vajh' ezt Lehotka Gáborhoz képest hogyan is játszotta. Nekem az est 2-szeri nagy alkalmat adott és ez jóval több volt, mint amilyen érzésekkel odaállítottam. (Így aztán nemes egyszerűséggel megrázogattam a kezét köszönetként, különösen az improvizációért, mire ő: miért, volt olyan?)

Azért azt még hozzáteszem, hogy az orgona valóban csodás egy hangszer, szinte mindent tud, amit zenében megmutatni lehet. Azt nem mondtam azért mégsem, hogy nekem a barokk (!!!hahaha...) nem kiválasztott világom, így szegény Bach sem, hiába utolérhetetlen zseni.

Ezért aztán inkább egy olyant választottam, ami közelebb áll hozzám:

Tovább »

Esetre...

Annyi minden között, szinte elfeledkezem a zenéről, pedig nem kéne: (Ld. öröm, bánat??)

Hogy múlik az idő, és mivégre is??!!

Tovább »

Újra találtam valakiket

Nem voltam sosem Jackson rajongó, mindamellett tudom, hogy milyen számai vannak, nehéz őket jól visszaadni és elénekelni.
Ezek a fiúk remekül csinálják, jó hangokkal és nagyon jónak találom a mixet is, ahogy össze- és ráéneklik egymásra a dalokat. Szóval szerintem jók.

Tovább »

Megasztár 5

Nos!!!!!

De azt senki nem tette hozzá, hogy a Saunders név ott olyan gyakori, mint nálunk a Kovács. Így aztán Micimackó, aki Saunders név alatt élt a Százholdas Pagonyban végül is magyarítva Kovács János név alatt volt található.

Mindettől függetlenül ettől a Saunders gyerektől azért én sokat fogok várni.

Tovább »

A TÁNC

Lám, tényleg későn érek. Alig egy fél éve is még egészen biztosan nem mondtam volna, hogy ez az. (Vagy igaza van Jucinak? Ő már csak tudhatja.) A tangó az, nem más.

Íme: Pár igazi macsóval, nem semmik!! Nem beszélve arról, hogy ahány pasi és helyzet, annyiféle lehetőség. Alapvetően roppant improvizatív mozgás, és bár van alaplépése, akik igazán táncolják, ezt szinte már sosem alkalmazzák. Mindig a férfi vezet és ő találja ki milyen legyen a következő mozgássor, de a vezetés tulajdonképpen akkor jó, ha kiszolgálja a nőt, és lehetőséget ad neki. Ez a 3 részlet, három ismert filmből, nagyon más helyzetekben, de szerintem a maga nemében mindegyik remekmű, noha a színészek nem hivatásos táncosok. Másrészt talán többet beleadnak a színészet, az átélés jóvoltából.

 

Tovább »

Gizella kórus

Az már biztos, hogy kiderült pár bejelentkezésből, szeretek én mindenféle jó zenéket. Bár aktívan már nem művelem, azért gondolom, a fülem még ép. Nagyon respektálom azokat, akik idejük jó részét erre a hobbijukra fordítják, s ami nekik sok munka, és kevés szórakozás (bár az a legjobb benne, ha a munka is szórakozás), nekünk, a közönségnek tiszta élvezet.

Régi-régi barátném "születési hibája", hogy örökké dalol, olyan egyedi feling lengi körül. No de azért nem semmi amit énekelgetnek.

Tehát:

Tovább »

Hogyan lehet EZEKET megállítani??

Könyörgöm, most már mindent lehet azzal, hogy hej, de aktuálisan népiek vagyunk? A Tiszta forrás szerintem elapadt, vagy benyomták az elektrometalfolkba!!!!

Jajjjj!!

Tovább »