A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mérgeim. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mérgeim. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 20.

PUFF!!

Megírtam a következő bejegyzést, összeválogatott képekkel, eléggé sok időmbe telt. Aztán egy címváltás miatt sikerült az egészet kitörölni!! Most akkor ellépek, mert igen dühös lettem...
Tovább »

2016. szeptember 3.

Zöld ember a barna patak védelmében

Ha már kellően elmúlt a mérgem, bizonyára kedvenc eseteim egyike lesz. Most már igazán sajnálom, hogy nem volt nálam a telefon, pedig mindig hordom, kutyasétán is. Szóval semmi különös nem volt, a sétánk úgy indult, mint eddig. Kutya szinte futva húz a Csárda hídig, majd lepilled a Séd vizében és onnantól beköszönt a nagy béke.  Elindulunk vizesen mind a hárman, mert engem is sikerül az esetek többségében lelocsolniuk.
Aztán következik a Chuk Norris híd, újabb fürdés, és már baktatunk is a zsilip és a Bruce Willis híd felé. Ivánt pórázra veszem, látok ott egy figurát, hát meg ne ijedjen a nagy kutyától. Szotyi repül, ...legyintek, kár is hurrogni, különben is mit árthat a 6 kilójával?!!
Majd odaérek, látom, nincsen kutya a közelben. Ivánt leoldom és boldogan csusszan a vízbe ő is. 
S a történet tulajdonképpen most kezdődik, próbálom felidézni:

-No, ezt nagyon rosszul tette!!
-Mit tettem rosszul, békés a kutya.
-Ezen a helyen tilos a kutyákat fürdetni, még az embereknek sem szabad a vízbe menniük.
-???? Annyira szennyezett a víz?
-Nem, én vagyok itt a megbízott (BM, Határőrség és egyéb TEK szervek képviseletében),a környezetvédő.
-Gondolja, hogy a két kutya szennyezi ezt a barnás lét, ami egykor a Séd patak volt? Az emberekkel ellentétben a kutyák nem pisilnek a vízbe.
-A halakat zavarják a kutyák.
-Én több, mint 3 éve járok erre sétálni, még egy pecást sem láttam erre sosem.
-Pedig vannak itt halak, pisztrángok, én telepítettem őket.
-A pisztráng ebben a löttyben meg nem élne egy percig sem, ne mondjon ilyesmit, hogy itt pisztráng lenne.
-Márpedig itt vannak és én feljelenthetem magát, hogy kutyákat hoz a vízbe.
-Ember, a Balatonba bevihetik már a kutyákat a kijelölt helyeken, mit védi annyira ezt a koszos vizet, bőrbetegséget kaptak tőle párszor már a kutyák is. A veszprémi állatorvos nem javasolja, hogy fürdessem őket ebben a szép pisztrángos lében!!
-Milyen iskolája van magának, hogy nem tudja megérteni, amit mondok? Mert akkor úgy fogalmazok.
-Hát tudja, azért vagyok ennyire értetlen, mert alig feljebb a Csárda hídnál rendszeresen látom, hogy az ott gazdálkodó traktorai és egyéb munkagépei éppen hogy a vízen mennek át, mivel a hídra nem mehetnek fel. Ami azokból a vízbe csöpög, az felér 10 évi kutyafürdéssel és akkor még nem is voltam durva.
-Erről tudok, már többször is beszéltem az Árkovics Györggyel, de azt mondja, hogy nem fog 2 falut megkerülni 200 m távolságért, így hát mivel gazdálkodó, ő egy kivételes eset.
-Akkor én azt javaslom, amíg ő gépezik a vízben, én beleengedem ezt a két kutyát is, aztán majd szóljon, ha hirtelen túl kevés lett a pisztráng!

Az volt az érzésem, hogy ha J. velem lett volna, mint ahogyan elég sokszor szokott, akkor ez eléggé rövid beszélgetés lett volna. 
A továbbiakban pedig nem kívánok a szokásaimon változtatni, egészen addig, amíg a Séd olyan tisztává nem válik, mint amilyen gyerekkoromban volt, amikor is a ruszki tankok mellett pancsoltunk benne nyakig..., ittak belőle szarvasmarhák, lovak, mindenféle bőrbetegség nélkül.



Tovább »

2015. május 31.

Vezető tahó a rádióban

Olyan gyanútlanul tudok mosogatni, hogy szinte gondolat sincs a fejemben.  Némi erőfeszítést csupán az okoz, hogy újra és újra átlendítsem magam a tevékenység egyre nehezebben abszolválható feladatsorán. (Erőst foglakoztat a mosogatógép megvételének a kérdése).
Tehát semmiféle előítélettel nem indultam neki annak a riportnak, amit éppen felhangosítottam.  Belekapcsolódván azt sem tudtam, kivel folyik az általam szokásosan hallgatott betelefonálós műsor.
Azt, hogy milyen politikai platformon áll, kb. fél perc alatt megállapítottam, de ebből természetesen számomra még nem következett volna semmi, pláne, hogy egy posztot is írjak róla.
A kellemetlen érzés fokozatosan kerített hatalmába, és legelőször nem is a vita tartalmi kérdései miatt.
Nagyon sokszor hallottam már, és nagyon jellemzőnek tartom azt a "vitastílust", ami arról szól, hogy agyonbeszéljük a másikat. Ne tudjon kérdezni.  Lehetetlenné tenni a közbeszólásokat, a reagálásokat, a következtetések levonását, a részösszefoglalásokat, a visszautalásokat. Amitől végtére is vita a vita. Már ugye, ha az egyáltalán.
A tartalmi része megegyezett a formaival, ferdítések és kiforgatások, az egyedüli igazság szajkózása, a szemszög, a nézőpont mozdíthatatlansága, a kompromisszumokra való teljes képtelenség, a gőg megjelenése folyamatosan, és a felsőbbrendű arrogancia nem titkolt kifejezése.

A riporter mindent megtett e sodrás ellen, és türelme, állhatatossága egy-egy pillanatra kizökkentette a nyilatkozót, hozzáteszem a riporter nem kispályás, országunk legjobbjai között emlegethetjük.
Mindenképpen méltatlan volt a helyzet és a riporter helyzete is, mert főembert nem utasíthatott rendre, bár hogy azt gondolta róla, amit a poszt címének írtam, az is nyilvánvaló volt.
Ami végül engem is feldühített (bár végére jártam a mosogatásnak), hogy Kósa Lajos volt olyan kedves, és bemutatta bunkósága  ékes gyöngyszeméül, ráadásul többszöri kijelentéssel, hogy ő és párttársai nem állhatnak azon a szinten, mint akármelyik vidéki iskolaigazgató. 
Sőt, nem csupán ledegradálta őket, de felruházta ismételten a felemlegetett szakma képviselőit ostobasággal, tudatlansággal, rosszhiszeműséggel, csúnyább kifejezéseket használva.

Hát ilyen egy első ember minálunk, akik emelt látószögénél lejjebb vannak, azok csak mint ostoba igahúzó állatok szerepelnek a felfogásaiban.

Megjegyzem, nem túlságosan szeretem az igazgatókat, kevés köztük az igazán rátermett, a szakmailag kiváló, aki emberileg is jól tudja megélni és jól elhelyezni a vezetői hatalmát abban a közösségben, ahol éppen ő a vezető. Bár a KLIK megjelenése óta e hatalmat jórészt elvonták az igazgatóktól, de továbbra is léteznek olyanok, akik kiskirálynak érzik magukat, míg a többség talán már felmérte, hogy kollégáival együtt jóval többre megy, ha így tesz.
Azt végtelenül gyatrának és szánalmasnak tartom, hogy Kósa úrtól csak ennyi telt a vitaműsorban, agresszió és a vidéki iskolaigazgatók szintjének a felemlegetése.

Két mondás jut utólag erről az eszembe, az egyik: köz.

Ki mivel szánt, azzal arat. 

A másik nem köz, hanem Sörös-féle:

...és ez már jobb nem lesz....
Tovább »

2015. május 2.

Nem konzultálok, de semmiről

Az Orbán-féle konzultáció blöff. Álnok, hamis, gonosz. Megvan a célja vele, nem segítek, még az elolvasása is részesévé tenne. Gyűlöletkeltésre, alantas érzelmekre gerjeszt, az emberekben lakozó galád hajlamokra épít. Fel sem fogja, mennyire szégyenletes, kirekesztésre és gyűlöletre uszítani akkor, amikor más európai ország összeül és együtt töri a fejét a menekültkérdés valamiféle humánus megoldásán.
Munkatáborokkal példálózni több, mint rémisztő, igazi Jobbikos duma, nyilvánvalóan oda is készült.

Bárki, aki azt hiszi, kíváncsi ő akárki véleményére is, téved. Senki véleménye, senki javaslata nem érdekli. (Kivéve régen Simicskát és most egy ideig Habonyt).  Csak olyan kérdések érdeklik, amiket ő tehet fel és csak azokat a válaszokat karja hallani, amelyeket ő fogalmazott meg előre.
Orbán bizonyos kérdésekben konzultál, más kérdésekben egyeztetni sem hajlandó, sőt titkosít 30 évre. 
Mi végre is a mostani kérdéssor és az ezért ablakon kilapátolt 1 milliárd?
Jó, ha mindenki feltenné magának ezeket a kérdéseket és nem töltené azzal a tiszta idejét, hogy ilyen sárdagasztást végezzen vezényszóra.

Nos, szabadság van ebben is, Orbán feneke pedig mindig tisztára lesz nyalva, van még elegendő ember  idióta ebben a nyomorúságos országban.
Tovább »

2015. február 28.

Ez még belefért...



...a februárba. Nem az a lényeg, mint J. egyik munkatársa megállapította, hogy megérte-e. Ha osztok szorzok (inkább csak osztani tudok valamelyest), sok nyereség nincsen a bolton. De elértünk oda, hogy ami az üzletekben kapható, az ehetetlenné vált. 
Pedig nem vagyunk túl kényes népek, én örökké menzáztam és bolti sütit rágcsáltam, ahogy kortársaim többsége tette, ha éppen nem nyaralt a nagymamájánál.
De a bolti akkor ehető volt, ha nem is házi. A kenyér kenyér ízű volt, a parizert ki lehetett rántani főzelékhez, és természetes, hogy műbeles virsli nem is létezett.
Nem nosztalgia okán nem tudjuk megenni ezeket az izéket, amiket most kínálnak a pultokon. Rémes, hogy miből készíthetik, milyen adalékokkal, mert a parizerféle szalámiknak kegyetlen mellékíze van, ami meg füstölt árúnak számít, annyira tele van salétromsóval, hogy savanyú tőle.
Nos, ennyit nem is érdemel az egész, nem veszünk felvágottakat a bótban.
Egyébként nem tudom, mennyi ebből az a rész, hogy Európa szemétjét tolják ide át élelmiszer gyanánt, és mennyi a saját disznóság és átcímkézés, mert arról is hallani bőven. A végeredmény szempontjából tökéletesen mindegy.

Ami viszont nem fért bele: a héten elbúcsúzott egy kollégánk, nyugállományba került. Szedtünk rá pénzt, vettünk ajándékot, ő hozta a sok finom sültet, salátákat pezsgőt, innivalót, süteményeket, nem kis munkájába és pénzébe kerülvén az egész cécó.
Női személyű igazgatónőnk nem került elő, és nem is jelent meg egyáltalán, valami ennél fontosabb dolog kapcsán. Hozzáteszem, a nyugdíjba vonuló, egy takarítónő volt, nem pedagógus, de természetesen ő is az iskola dolgozója, e szempont szerint tehát mindegy is a poszt.
Hihetetlenül rossz néven vettem, annyira, hogy azon helyben eldöntöttem: semmiféle búcsúztatót a magam számára itt nem fogok engedélyezni, sem tartani. 
Mit is mondhatnának rólam, e nyolc év kapcsán? Nagyjából a semmit, hiszen a pályám érvényes szakasza a Somogyban eltöltött 25 év volt. 
Másrészt nem fogom lehetővé tenni azt, hogy hasonló mazsolázás áldozatává váljak, azaz valakik eljönnek rá, valakik nem.
Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy itthon ne tartsak egy bulit, ahol közeli körben lepezsgőzzük a 40 évet, amihez lassan már másfél év sem kell.

Hosszú volt a február, nekem a januárnál is hosszabbnak tűnt, úgyhogy mehet immár, ne is lássam mostanában.

Tovább »

2015. február 11.

Mindennek a teteje

..mondaná Besenyő Pista bácsi, ha jó kedvem lenne. De inkább most nincsen, és bár ilyen többször is megesik, azért általában egy vállrándítással el tudom intézni. 
Most ezt nem akarom, ilyen egyszerűen. Totálisan elegem van már abból, hogy a párizsi merénylet óta, a Fidesz és az általa szócsőnek használt rádió és Tv adók naponta, de NAPONTA, nem tesznek mást mint uszítanak kegyetlenül. Napi adagokat nyomnak arról a rettenetes veszélyről, amit a Magyarországra beérkező un. "gazdasági menekültek" okoznak. Ez, ha nem lenne tele a hócipőm, azt mondanám, hogy vicc. Ugyan miféle gazdasági menekültek jönnek ide, amikor a következő hírekben kikotyogja ugyanaz a rádió, hogy Győrben hány menekültet szedtek le a München felé tartó vonatról.  Mindenki tudja, hogy ez az ország csak tranzit, és annak se túl jó, és különben is innen már a magyar is elmegy, akkor miféle duma ez a napi mantra. 
Persze tudjuk mindannyian: totálisan náci, fasiszta szöveg, minden diktátor álma, hogy egyik népet a másikra uszítja, ezt tette Hitler és úgy tűnik Orbán egyre jobb tanítvány ebben is.
Miféle keresztény ember az, akinek semmi könyörület nincsen a lelkében és még Párizsban képes azt nyilatkozni, éppen a menet után, hogy Magyarország határait lezárja a menekültek elől.
Tudja, felfogja ez az embernek nevezett, hogy aki elmenekül és a sorsra bízza magát, sokszor az életével fizet??
Olvastam, a múlt héten 29 menekült fagyott meg egy hajón Olaszország felé, mert a fedélzeten utaztak egy szál ruhában és kihűltek.
Vagy a délszláv háború alatt lökdöstük volna vissza a felaknázott területre a hozzánk érkezőket?
Ez a "gazdasági menekült" státus ez éppolyan fosféle Orbán szöveg, mint az összes, ami a száját elhagyja, és csak arról szól, hogy kevésbé iskolázott magyarjaink máris kezdjék el félteni tőlük a maradék zsíros kenyerüket.
Ám a legszebb hír mégis a múlt héten görgött ki a volt Kossuth rádióból. Úgy szólt, hogy azért jó lesz a civileknek is vigyázni, mert ha felvesznek egy stoppost, aki pont menekült és pláne illegális, akkor  máris és rögvest büntethetővé válnak, mert embert csempésznek!! Hurrá!!

Íme tehát a mai modern, európai Magyarország követendő receptje:

Maradj színtiszta magyar, lehetőleg Árpádig visszavezetve a vérvonalat, utálj mindenkit, aki nem magyar, legyél bizalmatlan,  könyörületet sem  idegenekkel szemben, sem holmi mássággal szemben ne engedj magadban,  legyél fennhéjázó és szilaj, amit ma mondasz, az holnapra már ne legyen érvényes, egyébként sem volt igaz. 
Így aztán a mi országunk és benne minden kitűnő magyar, egész Európa csodálatát ki fogja vívni, ha pedig nem, le velük, mert nem értik és nem ismerik el a mi igazunkat, ami pediglen kizárólagos.

Nos, ennyit lehet leszűrni, és ez bizony a színtiszta igazság, annyira igaz, mint amennyire bomlott agyú a kitalálója és a végrehajtója.
Tovább »

2014. november 21.

A Nemzet Sportololya

Gedó György, a bokszoló
Tévednek azok, ezt már régóta mondom, akik abban reménykednek, hogy a gödör olyan mélységeiben leledzünk immár, aminél  lejjebb tán  János Vitéz sem volt Jancsika korában. Igaz, botor a hasonlat, mivel inkább illő a helyzetre a megunhatatlan Keljfeljancsi, még ha Pálnak is nevezik eredetileg.
Arról sem lehetnek illúzióink, hogy volt köztársasági elnökünk  rendelkezne olyan lelki nagysággal, amellyel legalább ebben a kérdésben fair playt mutatna fel.  Végtére is megjárta már ő a legmagasabb polcot, mint álamfő, és ennek busás anyagi hasznát élete végéig évezi az adófizetők jóvoltából. Bár a dicstelen szereplése és leszereplése nyomán számomra az a történés is  émelyítő, legalább összhangban van  mostani feldicsőülésével. Hozzátéve, hogy mindez olyan igazi (és nem csapat) egyéni teljesítményekkel rendelkező dolgos, sportemberek rovására, mint Hegedűs Csaba, akinek életútja és jogi doktorátusa megkérdőjelezhetetlen. De említhetnénk Gedó Györgyöt, és szerényen összehasonlíthatjuk anyagi helyzetét, emberi mivoltát a simulékony modorú, ám kétes erkölcsű nyertessel.
Nem sorolom tovább, a Nemzet Sportolói közé sajnos szecska került, valamilyen arányban megszavazódott, nem is lényeges. Immár újabb cím birtokosa bitorlója, mint mondják egyébként kedves, szerethető ember, (alsó hangon számolva) havi 2-3 milliós jövedelemmel. Remélem, legalább jótékonykodásban példát fog mutatni, ha már a büdzsé megnőtt nettó majd félmillióval.
Hallani fogjuk majd meghatott köszönőszavait, vagy a Nemzet Sportolóit képviselők egyikét, akik okos szóval indokolják majd méltánytalan választásukat.
A magam részéről éljen az összes többi jelölt, aki nem volt köztársasági elnök, sunyin és laposan és ha nincs is doktori címük, becsületük még sértetlen.

Jelenlegi birtokosok:


névsportágszületési évmikortól díjazott
Balczó Andrásöttusa19382004
Buzánszky Jenőlabdarúgás19252011
Földi Imresúlyemelés19382007
Hammerl Lászlósportlövészet19422004
Ivánkay Máriaparasport, asztalitenisz19342004
Kárpáti Györgyvízilabda19352013
Keleti Ágnestorna19212004
Kulcsár Győzővívás19402004
Portisch Lajossakk19372004
Rejtő Ildikóvívás19372007
Székely Évaúszás19272004

Elhunyt díjazottak:


névsportágszületési és halálozási évmikortól díjazott
Albert Flóriánlabdarúgás1941–20112004–2011
Grosics Gyulalabdarúgás1926–20142011–2014
Gyarmati Dezsővízilabda1927–20132004–2013
Polyák Imrebirkózás1932–20102004–2010
Puskás Ferenclabdarúgás1927–20062004–2006
Zsivótzky Gyulakalapácsvetés1937–20072004–2007
Jobb befutók lettek volna:

Dr. Fenyvesi Csaba vívás
Szőke Kató úszó
Faragó Tamás
Szívós István
Csapó Gábor vízilabdázók
Dr. Magyar Zoltán lólengés
Németh Miklós gerelyhajítás
Török Ferenc öttusázó

Ami a választás indokait illeti. Egyfelől persze felhozhatják, hogy mint NOB elnök mennyi ideig és mivel járult hozzá a magyar sport sikereihez, sportdiplomáciai képviseletével. Nem akarnám én azt az érdemet is elvitatni, amiért megdolgozott, akárhogy is volt. De egy nagyon fontos dolgot a szavazáskor mégis tudomásul kellett volna venni: Schmitt Pál neve nem cseng jól ebben az országban, és abban is biztosak lehettek, hogy a fogadtatás finoman szólva is mocskolódásba fulladhat újra. Ami a fő döbbenetem ebben, hogy a tiszteletre méltó társulat ezt nem látta át, vagy ennek súlyát már nem tartotta fontosnak, ki tudja milyen sugallatokra. Az pedig, hogy  maga a jelölt miért nem fogta fel agyondoktorált legfelső méltóságú agytekervényeivel?!! Neki ebben az országban immár egy normális és mindenki által elfogadható lehetősége van: a nyilvánosságtól visszavonulni, és csendben élvezni azt az életet, ami egyébként a gondtalanságot maximális mértékben biztosítja számára. Az izgágasága és az önmaga becsapása, bajnoktól nem elfogadható, ebben neki nincs tovább nyerési lehetősége.
A legérdekesebb kérdés az "ügyben" mégis az, hogy tiszteletreméltó sportolóink, akik a legjobbak legjobbjai, benn a Nemzet Sportolóinak a körében, ők a sportolók Top Gun-ja. Mennyi nyomást és külső vezérlést kellett elviselniük a végleges eredményig, volt-e valami a kezük, lábuk ügyében még a régmúlt időkből, amivel visszaverhették volna azt a külső nyomást, politikai akaratot,  hogy a sport tisztasága legalább itt megmaradjon? Nem fogjuk megtudni a részleteket, csak az arányokat. Nem volt szálka mentes a szavazás még így sem, és most sandán méregetem a névsort: szegény eminens sportolóink közül melyiknek maradt a további élete gerincbántalmaktól mentes??!
Tovább »

2014. november 11.

Külső nyomásra

Szomorú az a helyzet, amikor tudjuk azt, hogy hervasztó körülmények között kell élnünk, mindezt emelt fejjel próbálni tetejében. Előrebocsájtom, soha nem voltam sportoló (ez rémesen kimaradt a családból, bár J. révén azért kicsit bent voltunk a vízben legalább), sőt igazából valamiféle drukker sem, úgyszólván partvonalig sem jutottam el, mégis sporthasonlat jutott az eszembe. Hovatovább, minden magyar állampolgár, aki jelenleg is itt él, tagja ennek az országnak, végigéli akár politikamentesen is a napjait e körülmények között, kétségkívül legalább egy paralimpikon. Úgy értem, a legtöbb európaihoz hasonlítva.
Nem is lehet más, hiszen nap, mint nap jobbnál-jobb történések nyomorítják már így is egészen miniatűrre zsugorodott lelkünket, ha valakinél a sufni mélyén még egyáltalán akad ilyen mutatóba.
Az arcátlanság nem csak azért neveződik így, mert pofa kell bizonyos magasságokban, vagy mélységekben, már nem is tudom, de valóban, ezek az ARCOK kezdenek előttem összefolyni. Egyformák. Ugyanaz a sematikus kifejezés, vagy inkább kifejezéstelenség, a metakommunikáció totális hiánya, rezzenéstelenül tett bejelentések. Nem élnek, gépiesek, eltávozott, vagy eltávolodott belőlük az élő, a lélegző lélek.
Így aztán, megértem, ha Amerika és a lassan formálódó tömeg szeme láttára vásári előadásként többfelvonásos műsort készítenek nekünk. Vida Ildikó az amerikai megbízotthoz megy, bejelentés nélkül, számon kérni, miféle papírjaik vannak az ő korrupciójára? Mindezt lassan 1 hónap késéssel.  Most súgták meg neki, mivel szórakoztathatja még a nagyérdeműt?. Varga Mihály bejelenti, hogy nem menti fel a NAV elnököt, mert nincsen erre semmi oka.  Orbán Viktor pedig hol értetlen, hol Svájcba utazik, hogy aztán egy vonat másodosztályán érkezzen haza.

Ha a tüntetések végre az ébredést jelentik, hogy a mocsárból létezik végre egy közös feltápászkodás, hogy friss levegőre vágyunk, akkor bizony most "mindenkinek el kell menni", és nem hiszem, hogy azzal kellene foglalkoznia bárkinek, hogy de nincsen a Fideszen kívül kormányzó képes más alternatíva. Majd lesz, ha odaérünk, elsődleges csupán annyi, hogy a mostani mindennapjaink érjenek véget. Életemben nem voltam még soha tüntetésen, de nagy a belső nyomás immár. Szóval november 17-én ott leszek.
Tovább »

2014. március 19.

Választási programújság

Ingyenes zaklatás
Szó se róla, a szokásosnál is mogorvább reggelre virradtam, ez a vírus 3 hete eszi az erőmet, és nem tud engem békén hagyni. Verítékben tocsogva pedig ritkán vagyok kellemes és jóindulatú, hamarabb találok acsarkodni valót, mint egyébként. Na ennyit rólam (a regényhősnő bejegyzésemhez ez csak háttéranyag!!), de a kávé mellé, bár nem készültem rá, frappáns közlendője érkezett a reggeli riportalanynak, aki előzőleg elmondta, miért is kellett csődeljárást folytatni ellene. A körmondatos történet beszélgetésünk homályába veszett, mígnem elhangzott, hogy devizakölcsönt kellett a cégnek felvennie, és tudjuk, mi történt a svájci frankkal.
Ráharaptam a csészém szélére ijedtemben, végül kinyögtem, hogy azzal ugyan semmi, de a forinttal annál inkább történtek dolgok. Hozzátenném, csak én voltam ilyen hideglelős, a riporternek gondolom a szeme sem rebbent erre a lüke mondatra. Szép is az, amikor egy interjú döccenetlenül halad a maga útján.
Később kezembe akadt a Jobbik kéretlen reklámújságja, ami azért jó, mert nem fényes, eléggé rendesen be lehet vele; gyújtani. Viszont Móra Ferikéhez hasonlóan, régi rossz szokásom, hogy amin betű van, azt mindig elolvasom, a rémeseket is, így aztán olyan cikkhez jutottam, ami azt példázza, hogy a butaság, a hozzá nem értés együtt járhat a világképpel, pedig azt gondolhatnánk, semmi bizonyítható összefüggés nincsen, a balosok, liberálisok, keresztyének éppolyan idiótaságokra képesek, legfeljebb más-más területen és okfejtéssel.
A hülyeség cikk azt a címet viseli, hogy: Integráció helyett bentlakásos iskolát, és arról akar meggyőzni, hogy a "beilleszkedni képtelen" cigány gyerekeket küldjük javító intézetbe, meg bentlakásos iskolákba, sőt, szervezzenek látogatásokat velük a börtönökbe, elrettentő például. 
Nem akarok komoly pedagógiai-pszichológiai érvekkel jönni, pedig lehetne bőven, Vekerdy Tamás az állampolgárságukat is elvenné ilyen gondolatok hallatán. Azért pár dologra jobb lenne odafigyelni. Az egyik, hogy amikor Amerikában dühöngött a feketék elleni kirekesztés,  a Ku-klux-klán pacifistának nem mondható tagjai felgyújtottak házakat, vér folyt, jól emlékszem a híradásokra a Tv-ben. (Jaj, még a 60-as években is!). Aztán ahogyan változott a  társadalmi körülmény, már nem a feketéket gyilkolászták, hanem a katolikusokat, volt, hogy a zsidókat, most már illegalitásban vannak, de a spanyol ajkú bevándoroltak a legújabb céltábláik. Nos, eléggé nyilvánvaló tétel, hogy negatív érzelmekkel nem lehet pozitív érzelmeket kiváltani, mint ahogyan tettekkel sem, így a Jobbik jobbító szándéka már defektes a szándék irányultságát tekintve. 
Most jön a "sőt", mivel nem is új keletű,  hiszen az a Mária Terézia, aki megengedte a cigányok letelepedését, próbálkozott azzal, hogy a cigány gyerekeket családjukból kiemeljék, és parasztcsaládokhoz adják átnevelés céljából. Haladó és hamvában kimúlt rendeleteinek aránya tükrözte az ő csekélyke tudását e népcsoportról, bár az mindenképpen pozitívum, hogy legalább foglalkozott vele.
Nem szaporítom, de az emberi jogok és a szülői jogok itten említést sem érdemeltek, ezért megjegyezném, vajon ha éppen nem a magyar cigány emberek és gyerekeik megregulázása az újabb választási blődlijük (sajnos tudom, hogy komolyan gondolják), ezt netán megoldva jöhetnek majd a zsidó honfitársaink és az ő gyerekeik, majd a svábok, esetleg balos érzelmű másként gondolkodók? (A melegekről már ne is tegyünk említést, ők már ekkorra sehol nem lesznek.)
Bálint Natália operás-énekeske negédesen elmondja, ő nem náci, de kikéri magának, ha valamelyik párt "lényegre törő kérdéseket vet fel, akkor azt rögtön lenácizzák, és ezzel a bélyegzéssel el is van intézve a dolog."

Hát kedves Natália, az egész újságban körülbelül ennyi volt az igaz, és ebben teljesen egyet is érthetünk. 
(A kazánt fűtöm most be, de csak kicsit, mert jó idő van odakint. Az újság   papír jól ég.)
Tovább »

2014. március 16.

Ünneplés nélkül

..és nem támadott fel a tenger...
Nem hallottam és olvastam még híreket és bejegyzéseket a tegnapi  (időjárás?? által) megpuccsolt napról. Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de nagyobb felhördülésre számítottam, nem ekkora csendre. Igaz, aki nem volt valahol úton a helyszín és az otthona között, rászánva magát és idejét erre a végső és igen fontosnak tartott ünnepre választások előtt, az még helybenhagyólag rábólinthat a kitérőre. Lám, milyen figyelmesek, óvják a támogatóikat, nem kockáztatnak kéretlen baleseteket.
Kár, hogy nem voltak a buszokon, vagy az aluljárókban, úton és útfélen, hogy hallhatták volna azt az eltökéltséget, amivel sok száz, ezer ember hagyta a veteményezni való jó időt és indult a fővárosba. A mi környékünkről Veszprémből, Várpalotáról, Balatonfüredről indultak buszok. Meg akarták, akartuk mutatni azt az erőt, eltökéltséget, amit ez a 4 év kényszerített ki belőlünk. Ebbe belefért jó pár transzparens, molinó, helyszínen talán kis ökölrázogatás, finoman, nem durván, de határozottan. 
A továbbiakra való tekintettel, mindenképpen fontos és kiemelni való, hogy március 15. nincsen többször, egy évben csak egyszer van, ez különleges hangulatot  ad egyben minden eseménynek e napon. Amikor leállították a buszokat szertefelé még Budapest előtt, a közakarat mindenütt az volt, hogy nem állunk meg, nem érdekes az eső, a szél, készültünk rá, akkor is el kell kezdeni, láthatóvá kell tenni a tömeget, ha a felénél megszakad is a rendezvény. Akkor már volt értelme feljönni, már készültek médiadokumentumok róla, már megmutathattuk volna magunkat, annyi időre, amennyire. Mindenki bevállalta, ázással, megfázással együtt akár. Szidva volt bizony vastagon a puhány városi tagozat, akik megijednek a széltől, mert volt egyszer 2008-ban egy augusztus 20-a. Mérgesebbek szerint óriási hibát követtek el, egy olyan alkalom elszalasztásával, amit nem lesznek képesek újra produkálni. Maga F. Pál, a mi szervezőnk is azt hajtogatta dühösen, hogy még egyszer nem fog heteket dolgozni azért, hogy ennyi embert buszokra tereljen, ami sajnálatos, de még inkább az, hogy nem is tudom, kik fognak március 30-án még egyszer nekifutni. Miért is??
Nem hiszem, hogy bármelyik vidéki emberben az a gondolat ne motoszkált volna, hogy mi "idelenn", füttyögetünk kutyáinknak, vagy az egyre kevésbé sokszámú lábasjószágoknak, de mink magunk nem érezzük annak magunkat. Nem lakunk Budapesten,  nehezebb kimozdítani bennünket, ha felcihelődünk, azt igen komolyan gondoljuk.
A választások előtti március 15.-én  a Fidesz által bevonszolt lengyelek és 800 Ft/óra fizetett statiszták ellenében minőségileg  mást mutathatott volna a kormányváltó akarat gyűlése.
Hogy nem tudták felfogni vezetőink, akik vezetni akarnának, azt a gondolatot, hogy milyen bátor és akár kockázatot is vállaló (elfújja a szél a mikrofont??) emberek azok, akik elfutnak a nem nekik kedvező időjárás elől? Akikre rávetül így az a jogos vagy jogtalan, de mindenkiképpen  mérges dohogás: "Ezekre bízzuk mi magunkat, akik féltik a bőrüket?"
A tömeghangulat más, és mindig más, ezt tudniuk kellett volna, hiszen ebből élnek. A sokaság soha nem a maga bőrét félti, így volt ez már 1848-ban is. Ellenben lenézi és semmibe veszi azokat, akik bármilyen okkal, magyarázatba kezdenek, az elmaradt tettek igazolására.

S ezt még Petőfi után sok évvel Ady is tudta:

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

A mi áldozatunk nem érhette meg a vihart, nem voltak eléggé bátrak azok, akiknek tisztük, feladatuk lett volna.


Tovább »

2014. február 21.

Ráhordási felület

Számtalanszor foglalkoztak vele számosan, hogy a Fidesz bikkfanyelvében mit hogyan mondanak, milyen mögöttes tartalom értendő alatta. Tudjuk kívülről már a kérdéseket elmószeroló taktikájukat, a visszakérdezést, a félrebeszélést, a nem a kérdésre válaszoló hosszas eszmefuttatásokat, amiknek a legnagyobb hányada azonnali támadássá fajul.
Most így a 8. év végéhez közeledvén (ugyanis én már az első 4 évnyi  Fidesznyik érában is kellően utáltam ezeket a nyihogásokat tőlük), egy mai reggeli apropó kapcsán magamban listáztam, míg  a peronon álldigáltam, azokat a kifejezetten tőlük eredeztetett sablonokat, töredékeket, amikkel naponta zúzták szét az agyamat. Itt jegyezném meg, hogy ismét ma, már A Rádióból hallottam vissza végre, amit J. mantráz naponta, hogy azokat az újságírókat, médiaközmunkásokat, akik nyilvánvalóan és egyértelműen eleget tettek a félretájékoztatás minden alapvető követelményének, talán sürgősen el kell távolítani, és a magánadókon kívül,   állami fenntartású  médiumok ne is foglalkoztassák őket. 
Nem tudom, mennyire helyes ez a megállapítás, az alkalmazottak kiszolgáltatottak. Persze, jó lenne olyan háttérrel rendelkezni, hogy ne is vetődjön fel a lelkiismeret és a munkaköri kötelesség ütközése amolyan létfenntartási kérdéskörben, de általában nem így van.  Nálam nem túl nagy a kísértés, a tudnivalók nem érik el azt a politikai szintet, ahol az én állásfoglalásom valamit is számítana. Bár érdekes kiírás született a tavaszi versmondó verseny kapcsán, Weöres Sándor, Váci Mihály, Radnóti Miklós és Vass Albert verseiből lehet ezúttal válogatni. (Na, akkor, mit tesz egy 8 éves ??)
Visszatérve és a témánál maradva, írtam már az elvett szavainkról régebben, és főleg érdekes a hozzászólás felsorolása, eléggé alapos munka. De köztünk legyen szólva, a hülyeséggyár azért nem állt le, mert eltelt azóta másfél, két év. A mostani vérnyomás-túráztatók egyike az oligarchák,  valaki elővette, leporolta, talán még vizsgázott anno tud. szocból, és emlékezett rá, hogy ott sokszor említették. (Megjegyezném, ekkora oligarchák még a Széchenyiek sem voltak, mint ez az ügybuzgó keletimádó sámán.)
Sorolhatnám a magyarembereket, a nemzeti szót, és rezsirizsát, de azért mégis viszi a pálmát a mai napi betevő, a "ráhordási felület".
Nem csigázom senki türelmét és képzeletét, mi a lófene ez, hiszen magamtól én sem jöttem volna rá, pedig majdnem minden szó a kedvencem, ami közelít a ma divatos ékírásos ősmagyar hangzáshoz. (Turul, meg tulok, és digitális füstjelek stb.)
Nos tehát, odaérkeztem, ahonnan indultam, a vasúthoz. Már megint!! Már megint?? 
Nem jegyeztem meg a nyilatkozót, mert akkor még nem tudtam, miket fog mondani, de a P&R parkolásról beszélt, azt fejtegetve, hogy 1000-nél több parkolóhelyet fognak kialakítani (miből is, Uniós forrásokból!), mert sok helyen azért nem használják megfelelő hatékonysággal a vasúti közlekedést, mert hátrányos a ráhordási felülete.
Egy idő után kiderült számomra, az illető nyilatkozó szép kifejezéssel azt akarta ezzel mondani, hogy bocs. (!!), de k@rva messze van az állomás a falutól. Tehát például Taszáron is rohadt sokat kellett gyalogolni, míg leértünk az állomásra, így inkább busszal közelítettük meg az áhított kaposvári célunkat.
Ezen elmélázva (na de milyen kincs egy ilyen ingyen ölünkbe kapott gyöngyszem), rögtön próbáltam egyéb tartalmaknak megfeleltetni. Például mekkora lehet majd az EMMI által kialakított digitális ráhordási felület, amire vagy 30 ezer pedagógus feltölti a 1000 Mb életpálya-dokumentumait??
Szerintem simán lerohasztjuk a rendszert, pont úgy, ahogy a diákok tették a Blahán, amikor ÁFÁ-s  számlát kértek a buszsofőröktől!! (S nekik ez  még nem is volt  kötelező!)
Tovább »

2014. február 13.

Nem a 22-es csapdája

Hát persze, hogy nem, elvégre annak megfogalmazása legalább szellemes, vagy tudja fene, lehet kétségbeejtő, azt hiszem, tökéletlen kamaszként kezdetben inkább szórakoztam rajta, a továbbiakra pedig már nem is emlékezem. (Úgy tűnik, nem ez a könyv hagyta a legmélyebb nyomot.)
Nos, ne vegye senki párhuzamnak, mert az illető vállalatok kívül esnek Heller szellemének színvonalán (igazán rémes, a tény is és a megfogalmazás is!),  de van valami tagadhatatlan azokban a hivatalos eljárásokban, amelyek nem is olyan ritkán jellemzik kedvenc egyik, és még kedvencebb másik vállalatomat.
A MÁV START-tal nyáron volt levelezésig fajuló vitám, amikor azt gondolta, hogy ha nekem számla kell a menetjegyekről, akkor keressem fel a legközelebbi vasútállomást, ahol még van pénztár, és ott kérjek még aznap (mert másnap már nem lehet), arról az útról számlát, amely számla beszerzésének költsége megegyezik a kért számla összegével, és amelyről már azért nem kérhetek számlát, mert az már nem a munkába járásom okán fizetődött ki, hanem számlakérésem okán és ezt ugye egy munkáltató rossz néven venné. Elvégre aznap egyszer mentem dolgozni.
Nos, nagyon kioktató hangnemben kaptam meg a választ, amely természetesen csak kioktató volt, de nem logikus, nem ésszerű, nem elnézést kérő, sőt legkevésbé sem barátságos, netán humoros. (Mondtam, Hellertől igen távoli a cég szellemisége.)
Tegnapi napon ismét összeakaszkodtunk, miután kérte a bérletem mellé a személyi igazolványomat is a kalauz. A gond ott volt a fejemben, hogy J. buszozása okán, már többször elmagyarázta, hogy ő nem hatóság, jegyet ad, bérletet kér, de nem igazoltathatja az utast, sőt a bérletét sem veheti el, mert az az utas tulajdona. Próbáltam firtatni, hogy miért is kellene a személyi igazolványom??  Elsőnek azért, merthogy a bérletjegyre rá van írva a száma és neki tudnia kell, hogy én azonos vagyok-e azzal, aki a bérletet használja.  Elcsodálkoztam, és megkérdeztem, ha szimpla jegyet veszek, akkor miért nem kéri a személyi igazolványt?? Az okos válasz jött is azonnal, mert ha kedvezményt veszek igénybe, akkor igazolnom kell magamat. Na jó, mondom én, de miféle kedvezményt is vennék én igénybe, amikor teljes árú bérletjeggyel utazom, semmilyen más kedvezmény nincsen rajta, csak az, hogy egyszerre fizetem ki az összes utazásom árát. Ugyanis a 10 km-es bérletjegyem ára pont megegyezik a napijegyek összegének árával. (Próbáltam azt is , tehát tudom pontosan.). Hát tulajdonképpen éppen az a kedvezmény, hogy ez egy bérlet és nem kell naponta jegyet vennem. 
Háááhhááááá, nem tudtam mit szólni! Csak legyintettem, és csöndben, morogva odaadtam a személyi igazolványomat azzal, hogy a MÁV START kedvezménye nemde bár ugye az, hogy én előre kifizetem az egész hónapot akkor is, ha netán lebetegszem. Nos, így történt, megtörtént, és kiderült az is, ha nincsen nálam igazolvány, nem is utazhatnék, hiába fizettem ki a bérletet. Gyenge kísérletként még megkérdeztem, hogy a MÁV elképzelése szerint ezt vajon hány utas tudja? De már nem érdekelt a válasz, miután a nyugdíjasok személyivel való utazásáról kezdett el okfejtésekbe bocsátkozni, ami nyilvánvalóan egy más kategória.
Nem akarnám én bántani ezzel a kalauzokat, mert a nyári esetem kapcsán és végül most is, a kalauzok elismerték, sőt kijelentették, hogy én a  MÁV-nál nem fogom az igazamat megtalálni, mert logikát és észt ott egyik ajtó mögött sem lehet találni. Még jó, hogy ezt nem én mondtam ki. Bár azért vígan kacarászva (hogy a többi utas is jól hallja), elcsicseregtem, hogy ki az béna illető, aki abban lelné örömét, hogy más bérletével csak úgy utazgatna a remek MÁV még remekebb kocsijain és vonalain.

Na holnap majd jön a nagyeszű E-on!!

Tovább »

2014. január 15.

Döntések konzultáció nélkül?

Na tessék! Magam sem gondoltam volna, hogy azok a cirkalmas alig bugyuta levelek regnáló vezérünktől egyszer nekem (!!!) hiányozni fognak. Pedig amikor kaptam, akkor a tanulási folyamat igen érdekes volt. Az elsőt már ismertem, hiszen mielőtt bedobták volna az örökké nedves és "ázottságos" postaládámba, már láttam kifeszítve a neten. Azért kibontottam, végigtanulmányoztam és megállapítottam róla az akkori  megállapítani valóimat. Aztán később már annyira nem vettem a komolyan, azt hiszem, a legutóbbit nem is olvastam el. Juditét őriztem bontatlanul egy darabig, talán, hogy legyen alkalma hozzászólni, vagy mi, de végül az övét is kidobtam, nehogy direkt szívatásnak gondolja, legalábbis részemről. (Mi az, hogy hazajön egy évben vagy kétszer és én Orbán levéllel kedveskedek neki??!!)
Szóval lám, milyen álságos is az emberi természet így választások közeledtével, mintha kevésbé lenne fontos az az áhítat, aminek meg kéne lennie arra felfelé. (Jó, az csak apró szépséghiba, hogy eredetileg sem volt meg egy pillanatra sem, de azért legalább megemlítem:)
Kép:orulunkvincent.blog.hu-ról való
Tehát, hogy bekanyarodjak végre a célegyenesbe, mi az, hogy a Vezérünk tőlünk bizony-bizony sok millióért kérdezgetett ezt azt, aminek a tétje úgyszólván a nullával volt egyenlő. Ma pedig egyenest a rádióból kell értesülnöm, hogy senkit meg nem kérdezett arról, hogy akar-e  300 ezer forintnyi adósságot per főként a nyakába. Még jó, hogy már nem öten vagyunk, így csak 600 ezerrel kell összébb húznunk magunkat. S ez a dolog financiális része csupán. 
Mi az, hogy abszolút nem volt kíváncsi arra, hogy mit szólnánk egy összebútorozáshoz újra az oroszokkal?? (Velük kevésbé van gond talán, de itt Putyinról van szó konkrétan). Most akkor érvényes, vagy nem a : Tovariscsi konyec! dolog??
Mi az, hogy eldönti, szinte tök egyedül, hogy nekünk az atomenergia a jó és odarittyentünk Paksra még 2 reaktort? Nem azt vitatom persze, hogy nincsen szükségünk energiára, vagy hogy önállósodni lehetne (mint tudjuk egyébként nekünk nem nagyon lehet), de pont a reaktorépítés ideje jött el mindenféle ukrán és japán esetek után?
És egyáltalán, mire volt jó eddig annyi levél (most kérdezgeti a külhoni magyarjainkat éppen), amikor mindenki tudja, hogy amit el akar dönteni, azt annyira egyedül is meg tudja tenni, hogy egyik-másik képviselő legyen az akár a Fidesz soraiban, ma reggel a csipával együtt dörgölte ki a szeméből azt a hírt, amire reagálnia kellett. (Nem sikerült túl jól.)

Tehát: köszi a bravúrt Miniszterelnök, végül is közöm sem lenne hozzá, nem én ülök a poszton, bár a cuccost a mi nyakunkba varrtad, cirka 30 esztendőre.  Csak éppen elgondolkoztam, hogy miért is kellettek a levelek, amikor egy ország tudta, kamu az egész, fel sem dolgozzák.
Azért jó lenne már végre nekünk is írni egy rövid, de velős levelet, elég, ha írástudatlan jelekkel, és dobálni bele mindenféle nemzeti zsinórral átbogozott ládákba.

Tovább »

2012. november 12.

Remekek

Az egyik Orbán Úr nyilatkozata arra, amikor a riporter a felsőoktatás okán megkérdezte, hogy lánya vajon tandíjmentes lesz-e. Mosolyogva  jegyezte meg: "győztünk"

Annyi esze sincs, mint egy-egy tyúknak! (Nem részletezem, milyen kínos egy miniszterelnöknek bevallani, hogy tandíjmentes lesz a gyereke. De még humort csinálni belőle!!) Nagyon gáz!!

A másik, amikor a jog már régen hülyeségeken vitázik az alap-probléma helyett: azaz, elszökött-e az ír gázoló, amikor óvadék ellenében kiengedték, vagy nem. Hivatkoznak jobbról és balról mindenféle saját és eus szabályozásokra. De azt senki nem vitatja, hogy a két kisgyereket elütötte, és ők meghaltak. Akkor most miért nem ül??
Tovább »

2012. szeptember 20.

Ujjé, a ligetben nagyszerű!!!

De én most mégis másokat küldenék csurifészket keresni, asszem (!!). Igaz, sokat kutakodhattam magam is gyerekkoromban, amikor éppen nem adtam a normálisat,  így joggal vehettem többször is  mindenféle liget felé az irányt. De futva ám. (Egyik lábad itt....) Az  ideillő szólások mindegyikét  családom tagjai velem együtt fújják.  Azt hiszem, az oktatásért felelős tótumfaktumok kevésbé.  (Hiába, velük nem vagyunk rokonok.)

Amikor még javában boldogítottam a fonói összevont osztályt, már akkor zengedezték ezt a 8 gyerekes témát, de nem nagyon sikerült realizálni, mert pénz az nem volt hozzá.

Ma hallottam a rádióban, ismét leszen ott óvoda, iskola, ahol legalább 8 gyermek szülője kéri és biztosítva lesz ez a minimális létszám legkevesebb 3 évig. Most akkor nem értem: hülye vagyok, vagy hüje vagyok??
Éppen az egymást érő kormányok voltak azok, akik hol kevésbé, hol erőteljesebben, de kívánták az oktatás biztonságát, a hatékonyságot, most éppen az egyöntetűséget. (Ön egy tetű?)
De jól van, hát számoljunk, talán egy kis óvodával:

Mondjuk, van épület, mert régen volt is óvoda, azaz ne építkezzünk. Legfeljebb felújítunk, mert a mostani EU-s követelmények másak már. Ne is főzzünk, csak hozassuk az ebédet autóval a szomszéd falu konyhájáról naponta, erre elég egy melegítő konyha és a többfázisú mosogatás, boyler, megfelelő melegítőtálcák (2db). Villanytűzhely a leves melegítésére, és egy kamra a tárolásra, hűtőszekrény a reggeli és uzsi tárolására.  Mondjuk, a dajka néni lesz az ebédes is és ő takarít is, mert akkor így egész állása van.
De ez lehet, hogy nem lehetséges, akkor külön 4 órás takarítónő kell. Az óvónéni is kell,  méghozzá 2, tehát legkevesebb 4 ember, 3 és fél személyi bérrel, közalkalmazottként.
Persze lehet, valami privát óvoda is, magántulajdonban, mondjuk a bérek akkor másak, de az ÁNTSZ, a Tűzoltóság, az Eon és mindenféle egyéb szervezet előírásai és követelményei nem.
Udvar is kell, azt karban tartani, füvet nyírni, csomó cuccot megszerelni, az önkormányzat karbantartóembere megteszi itt is a dolgát.

Kell villany, vízdíj, elektromosság, hulladékszállítás, fűtés, álló eszközök (berendezés, asztalok, székek, szőnyegek, fektetők, öltöző-vetkőző polcok), kis méretű WC-k és mosdók, óvónéninek és felnőtteknek külön. Játékok, fejlesztő eszközök, külön szoba, ahol terápiás fejlesztés folyhat, utazó logopédussal, gyógypedagógussal, gyógytornásszal, vagy ha nem, mindezekre a szülőknek kell utaztatniuk az ovisaikat.
Ennek az óvodának egy közeli nagyobb óvodához kell tartoznia, tagintézményként,  vagy ha nem, a vezető óvónő egyben saját feljebbvalója is lesz. Jutalomosztáskor (úgysincs) azért ez jó dolog.

Hát nem folytatom az egészet, ki-ki számolja át megnyálazva kérges tenyerét, hogy ennek a fenntartása ugyan mennyiben is fájna egy-egy már most halódó önkormányzatnak, akiktől, ha jól hallottam, a jövő évben megint tetemes milliárdokat vonnak el.
Szóval elég nagy arc (pofa??) kell ahhoz, hogy itt a rádióban könnyedén és elegánsan jól hangzó bejelentéseket tegyünk, ezzel feltüzelve jó szándékú szülőket, akiknek erről nem feltétlenül kell pontos ismeretekkel rendelkezniük.

Szerintem 2 hét múlva erre már odafönt sem fognak emlékezni, pláne, ha megkérdezik, hogy ugyan mivel is támogatná az ötletelés kiagyalója a megvalósításban a falusi önkormányzatokat. (Mecsoda öngóóól!)

Na és a családi szólás: 

"Ha nekem ennyi eszem lenne, elmennék a ligetbe csurifészket keresni!!! (Mondom: én sokszor voltam elmenőben...)
Tovább »

2012. szeptember 17.

Már most megmondom.....

Évek óta hadakozom reménytelenül az egyre jobban elburjánzó munkaidőnapok áthelyezésével, azaz inkább  ésszerűségének a tagadásával. Nem hiszem el, hogy ennek muszáj így lennie, és ez mindenkinek annyira jó.  Azon túl, hogy jól bekavar mindent, közlekedéstől kezdve nyitva-tartásokat, éppen ez utóbbiakat államilag is kényszeríti arra, hogy a monstre szabadnapok alatt legyenek nyitva, hiszen képtelenség 5 napra bevásárolni friss termékekből. (Bár halkan mondom, a hűtőládák és az elősütött félkész termékek korában már ez sem megoldhatatlan dolog.)
Azt pedig már pár éve sem tudtam kicsit sem elfogadni, hogy a gyerekekkel azokat a napokat is dolgozzuk le, amelyek nekünk egyébként nem is lennének iskolai tanítási napok, mert például a téli szünetre esnek.
Nos, akkor nézzük a téli szünet idejét! A tanév rendje kiírásában még úgy szerepel, hogy december 22-től január 2-ig. Azaz az utolsó tanítási napunk a december 21. és a januári első nap a 3. Ez összesen 12 napot jelent, nem egészen 2 hét.

Nézzük most a naptárat kicsit:


A decemberi hónapban a 24. hétfőre esik, amit előzőleg ledolgoztatnak november 10-én szombaton. Aztán a szilveszter napja is hétfő, amit viszont december 15-én szombaton dolgozunk le. Ezáltal a rendes, nem iskolás népeknek a karácsonyi és szilveszteri ünnepkörben összesen 9 nap munkanélküli szabadnap jut a hétvégéket is beleszámítva.
Így viszont az iskolások téli szünetének 12 napjából marad a kiadott 3 nap, ami némi pluszt valóban jelent a többséget képviselő dolgozókkal szemben, viszont az előzőleg ledolgoztatott 2 szombatot ebből levonva, hiszen hiába szünet, minekünk azért ezért tenni kell, marad 1 nap, ami véleményem szerint tetemes túlzás, erre még az elkövetkező visszalévő 2 és fél hónapban valamit sürgősen ki kellene találni.
Nem járja mégsem, hogy egy gyerek többet pihenjen, mint egy felnőtt, mi a fene is lesz így belőle, ha felnő!!!

Ezért aztán rémesen komolyan fogom venni a szombati tanítási napokat és ezen felháborodva, még táskát sem fogok engedni behozni, dafke. Ha lehet, az egész csapattal együtt elhagyom az iskola épületét is, elvégre, ha szünetre eső napot kell ledolgoznom, akkor szünetre való program járja.
Uff! Szóltam.

Tovább »

2012. augusztus 4.

Már megint a magyar módi?

Nem értem, kinek és miért jó az, hogy bármi történik nálunk, amire akár büszkék is lehetünk, azonnal nekiállunk a sz@rdobálásnak. Itt vannak most  az olimpiai versenyek, és mivel követem (próbálom) a napi eseményeket, nekem "az jött le", hogy ezek a fiatalok nagyon tisztességesen küzdenek, akarnak, mindent megtesznek azért a versenyért, amiért éveket dolgoztak.
A siker pedig mint tudjuk is, nem garantált. Cseh Laci joggal gondolhatta volna a 400 vegyesen, hogy nincsen gond, ha tudja tartani az iramot Michael Pelhps mellett. Ez így is volt, pláne, amikor előnye is volt, tehát nincs gond, ha másodikként csap be. Aztán mégis gond volt, mert az amerikai éppen 8. helyen csusszant be a döntőbe. Semmi különös, egy taktikai hiba. De az is lehet, hogy Lacit megvezette az amerikai. Ezek után és innen piszokul nehéz felállni, és főként nem hiányzik még egy bronzérem után sem, hogy sárdobálásba csöppenjen, ha hazaér. (Sportkórház és edzők már vívják a csatát.)
Gyurta Dani győzelme, a norvég úszótárs felé tett gesztus világszínvonalú. Aki mást mond, süllyedjen el 200 m vegyes híján, akárhol. De most már ennél is érdekesebb, hogy az edző miként panaszkodik arról, hogy alig sikerült Dani mellett megkapaszkodnia, mert el akarták venni tőle a tanítványát és ezzel tönkretenni évek kemény munkáját.

Nem sorolnám tovább, áll a bál a "félidióta" Bochkor rádiós és a vívást közvetítő volt olimpikon között is, mert hát őszintén, azért Bochkor sem isten, hogy csak úgy lekenjen két pofont, még ha verbálisan is, és jogosan tiltakozik az egykori vívónő-kommentátor mellett az egész akkori csapata.
Nem tudom, hogy mi jön még, az már a legkevesebb, hogy kezdik elosztani az eddig pontokat jelentő érmeket és helyezéseket. Aki még nem tudná, ez az osztozkodás olyan alapon történik, hogy melyik politikai oldal zsebelheti be éppen az aktuális sikert, mert ez most , mint pártsiker is rettenetesen komoly üggyé vált.

A kedvencem eddig Tőkés püspök sms-e , amit Gyurta Daninak küldött. Még jó, hogy arról nem szólt eddig a fáma, hogy Dani a szívéhez kapott-e a megrendüléstől emiatt, és nem abszolválta magát szerencsére 15 millió magyar és különösen az erdélyi régió felkent képviselőjének.
Lesz itt még csámcsognivaló bőven és most Orbán is fújhat talán egyet, míg a konc a 2012-es olimpia. Bár azért Matolcsy-guru, most rátett a lapátra ezzel a török és azeri kötvénygondolattal. Már most vizes tőle a homloka vagy 9 millió magyarnak, bizonyára.

Hát ezért különbözünk mi feleim mindenki másféle nemzettől. Ott valahogy normális mederben 4 évenként egyszer fürdenek jó nagyokat az uszoda vizében küzdők.  Minálunk 4 évig folyamatosan úszunk-fuldoklunk, levegőt alig kapván, majd 4 évenként egyszer kidugjuk a fejünket rövid levegőt venni, és a nem olyan távoli jövőtől rettegünk, amikor kiderül majdan, hogy vízben ugyan vagyunk rogyásig, de az uszoda falát már régen elbontották, helyét pedig beszórták konyhasóval.


Tovább »

2012. augusztus 2.

Kibújik a csontváz a szekrényből....

Ehhez képest a meztelencsiga kész gerincoszlop!!

Valami ilyesmit mondott egyszer Hofi, mindegy is milyen politikai vonulatra. Ami most látható, az ezt a kategóriát is alulmúlja.
Arról a Novák Elődről van szó, akiről már egyszer írtam, amikor nagy elánnal elégette az Európai Unió zászlaját:
http://wyczus.blogspot.hu/2012/01/nincsen-szukseunk-segitsegre.html

Most pedig beütött a mennykő, mert kiderült, nem tartja összeegyeztethetetlennek (jól sikerült leírni?), hogy ugyanettől az uniótól ő igenis megkapja rendes járandóságát, nem magyar kemény forintban persze.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=573560&referer_id=friss

Azért egy dologra mégis jó a cirkusz: nyíljon már fel mindenkinek a szeme végre, akik ájult lelkesedéssel mennek idióta gyűlésekre és éljeneznek, mert azt hiszik, ami ott elhangzik, az úgy is van, tehát igaz. Régen rá kellett volna jönniük, hogy semmi másról nincsen szó, kizárólag a zsebek megpakolásáról, kerül-amibe kerül.

De hát bánom is én, aki ehhez még éljenezni akar, tegye. Egy ökörszarvat stílszerűen azért még feltehet magának.
Tovább »

2012. július 12.

Főmegmondóasszony dr.

Semmi újat nem fogok mondani és az is igaz, kár erre a szörnyellára pazarolni "papírt és tollat", de meg kell örökítenem, mert annyira jellemző a fajtájára, hogy nem is egyedi. Mindenki ismer ilyeneket.
Selmeczi Gabriella becsülni valóan elvégzett vagy 3 felsőfokú iskolát,  és miután apja cégénél pincérkedvén két kezével, gondolom el is döntötte, mint én anno: akármi legyek is, ha felnövök, aratni nem fogok, az biztos.
Hát Gabriella sem a kétkezi munkájából ért oda, ahol most van, ami önmagában messze nem bűn, csupán ízlés és gyomor dolga. (Most akkor komolyan utaltam bármire is?)
Nekem nem tetszik a hölgy, s nem azért, mert savanyú a szőlő, voltam valamikor még szép is, meg okos is, bár az utóbbiban annyira nem bíztam, mint amennyire az előbbit nem is hittem.

Ellenszenvem fő iránya Selmeczi látszólagos tudálékossága. Mindenhol nagyot magyaráz, olyan stílusban, hogy azt érezni ki belőle, eleve hülyéknek tépi magát. Egymástól  fényévnyire eső témákban fakít a mikrofonok előtt, és mire elhinném, hogy ő valóban a nyugdíjak szakértője, már a parlamenti pártoknak osztja az észt, hogy hogyan is kellene nekik dolgozniuk a T. Házban.
Amolyan csereszabatos gumihölgy, persze nem ő a cserélni való, hanem az általa emlegetett időszerű témák, amikkel kiáll.  Stílusa sincs, humora sincs, pedig ennyi oskola csak hozott volna rajta valamit, ha lenne mit generálni belülről. Kár, hogy még mindig hiszek az iskolákban, no persze nem az épületekben, hanem az egyre kevesebb ott levő valóban oda is való emberben.
Őszintén szólva, teljesen a magánügyem, hogy tetszik-e a szolicica, vagy nem, hogy teljesen rendjén van ennyi idióta között egy-két női személyt is elnézni. Összesen azon gondolkozom el halványan néha, vajon megtudjuk-e egyszer, hogy a sok ökörséget, amit nekünk nyomnak a médiumokon keresztül, mennyire tudják sajátjuknak érezni, mert hovatovább úgy tűnik, mintha hinnének benne. Bár azt is régóta sejtem, hogy sokkal jobb színészek és nagyobbat alakítanak, mint a hivatásosak,  végtére a politika porondja is a világot jelentő deszka recsegő darabja.
Mindenféle nem díj és gyűrű helyett és pótlásul, szívesen kacagnék azon, ha legalább egyszer ez a számukra is tudott tény (ti. hogy recseg és ingatag), végre előttünk is méltón és minél hamarabb (nekik is jobb lenne) bekövetkezne. Taps, függöny, és boldog megkönnyebbülés. (A nyugdíjra nekik már úgysem lesz szükségük.)
Tovább »

2012. április 18.

Az állam én is vagyok

Kicsit ferdítve, de hogy igaz, azzal nem hiszem, hogy vitába kellene szállni. Mondom én ezt azért is, mert ebbe tételesen belegyalogolok, akár az utcán is, és nem is kell a virtuális térbe az orromat sem dugni. Minden sorrendiség nélkül trehány módon összeszedve a következőkkel tudom alátámasztani:
Elsősorban is nagyon számítva van arra az apró bukszámra, amit decemberben elvesztettem, de aztán mégis meglett.  Kikapkodja belőle a legfőbb kormányzat a felemelt forgalmi adót,  a kitalált baleseti adót, aztán gyúrjuk a benzint egyre szebben, félév előtt meglesz az  500/l ár, pedig azt hittem év végéig kitartunk alatta.
Aztán jön is sorban az átutalási dézsma, akár csekkes, akár bankos, és most még ehhez adakoznunk kellene, mert sürgősen állampapírokat kellene vásárolnunk. Nagyon lanyha, trehány népség lettünk, mert bizony régebben a lakosság 8-10 %-a jegyzett kötvényeket, ezáltal is különböző lejárattal ugyan, de hozzájárult az állam finanszírozásához.
Most meg! Minő förtelem, ez mindössze 2% körül mozog, ezért aztán már ki van adva, hogy 2 milliárdot kell május közepétől fordítani az erőteljes kampányra ez ügyben, különös tekintettel a közszolgákra, akiknek  maximálisan ajánlott is lesz, munkahelyi szervezéssel megoldva.

Erre föl még ma, amikor éppen gyanútlanul sétálgatok, hogy havi fizetésemnek megfelelő összeg alatt hangyányival egy szemüveghez jussak, jön a Greenpeace-s kislány. Szegény naiv középiskolás, meg lett bízva, hát meghallgattam az almásfüzitői vörös iszap veszélyéről,  meg a Dunába való beszivárgásról, de biza mégsem adakoztam. Nem átallottam ugyanis olyant mondani, hogy talán a kormány esetleg, ha már nála van valahol úgyis az előző katasztrófapénz kb. és helyileg.
Alig fújom ki magam, jön a mobilomra a csengés, hogy benne vagyok az adatbankban a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnál (egyszer valóban adtam fel csekket), és most csontvelő átültetésre kellene 3 éves kislánynak és hogy akkor legyek szíves, küldi sms-re a számlaszámot.
Hát ez volt a csúcspont az egészben, és csak remélni mertem, hogy mire hazabuszozom (tudjátok, a benzin), nem vár levél a Barrosotól is, hogy Magyarország baja kis Miska az Európai Unió bajához képest, és még Angela Merkel is tisztelettel kér, legyek hangyányit rá is tekintettel.

No, ezek után ki a fene állítja, hogy én nem vagyok egy állam, hiszen kimindenkinek mindenféle baját orvoslom (szokásos módon, immár csupán verbálisan, ahogy a nagyok is teszik),  bár nem halmozok állásokat, sőt esküszöm nektek megélnék simán abból a nyomorúságos bruttó 750 ezerből.
Tovább »