Évek óta hadakozom reménytelenül az egyre jobban elburjánzó munkaidőnapok áthelyezésével, azaz inkább ésszerűségének a tagadásával. Nem hiszem el, hogy ennek muszáj így lennie, és ez mindenkinek annyira jó. Azon túl, hogy jól bekavar mindent, közlekedéstől kezdve nyitva-tartásokat, éppen ez utóbbiakat államilag is kényszeríti arra, hogy a monstre szabadnapok alatt legyenek nyitva, hiszen képtelenség 5 napra bevásárolni friss termékekből. (Bár halkan mondom, a hűtőládák és az elősütött félkész termékek korában már ez sem megoldhatatlan dolog.)
Azt pedig már pár éve sem tudtam kicsit sem elfogadni, hogy a gyerekekkel azokat a napokat is dolgozzuk le, amelyek nekünk egyébként nem is lennének iskolai tanítási napok, mert például a téli szünetre esnek.
Nos, akkor nézzük a téli szünet idejét! A tanév rendje kiírásában még úgy szerepel, hogy december 22-től január 2-ig. Azaz az utolsó tanítási napunk a december 21. és a januári első nap a 3. Ez összesen 12 napot jelent, nem egészen 2 hét.
Nézzük most a naptárat kicsit:
A decemberi hónapban a 24. hétfőre esik, amit előzőleg ledolgoztatnak november 10-én szombaton. Aztán a szilveszter napja is hétfő, amit viszont december 15-én szombaton dolgozunk le. Ezáltal a rendes, nem iskolás népeknek a karácsonyi és szilveszteri ünnepkörben összesen 9 nap munkanélküli szabadnap jut a hétvégéket is beleszámítva.
Így viszont az iskolások téli szünetének 12 napjából marad a kiadott 3 nap, ami némi pluszt valóban jelent a többséget képviselő dolgozókkal szemben, viszont az előzőleg ledolgoztatott 2 szombatot ebből levonva, hiszen hiába szünet, minekünk azért ezért tenni kell, marad 1 nap, ami véleményem szerint tetemes túlzás, erre még az elkövetkező visszalévő 2 és fél hónapban valamit sürgősen ki kellene találni.
Nem járja mégsem, hogy egy gyerek többet pihenjen, mint egy felnőtt, mi a fene is lesz így belőle, ha felnő!!!
Ezért aztán rémesen komolyan fogom venni a szombati tanítási napokat és ezen felháborodva, még táskát sem fogok engedni behozni, dafke. Ha lehet, az egész csapattal együtt elhagyom az iskola épületét is, elvégre, ha szünetre eső napot kell ledolgoznom, akkor szünetre való program járja.
Uff! Szóltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése