Olyan régen jártam itt, hogy először le kellett pókhálóznom. (Mindig az a hülye fészbuk, pedig tetejében már nem is szeretem....de egyéb okok miatt mégis..)
Szóval portörlés után bemelegítjük a billentyűzetet, hogy napi és eseti memo készüljön itten, mert különben 10 év múlva úgy elfelejtem, mint a pinty!!
Úgy kezdődött, hogy már tavaly rágtam magam a kőműves-témakörön, és közel sem meglepően abszolút sikertelenséggel járt a keresgélés. Nem mondom, hogy amúgy nem lettek volna, de én nem találtam őket, csak kettőt, aztán egyikkel sem vergődtem nemhogy zöld ágra, de fűre sem.
Pedig azt sejtettem, hozzáértés híján is, hogy a rendszer nem úgy működik, hogy kigondolok magamnak egy jó időpontot és leszen készen az elképzelés. Előre van itt ütemezve hapsikáim minden, tehát most akkor februárban kikerestem egy "Jószaki" nevű oldalt (tök véletlenül), melyre feltölthettem a sirámaimat.
Hogyaszongya öreg házat kellene megszabadítani csúfos vakolatmaradékoktól, meg alapot szigetelni, meg javítani mindenféle töredezettséget, tetejében be is kéne puceválni, hogy a végén maga is elcsodálkozzék, milyen szép lett.
Azt már tudtam, hogy itten négyzetméter és folyóméter és vastagság meg effélék számítanak és számoltam is buzgón. De annyira, hogy sikerült egy 1200 négyzetméteres felületet kikalkulálnom, mi több, fel is tettem ama oldalra, ahová kell.
Hittem is, nem is a sikerben, mígnem a művelet után alig egy órával, olyan telefoncsörgések kezdődtek, hogy a mobiltok is égett, nem csak a vezeték. (:-)...)
Hozzáteszem, meg kellett adni nyilván a helyszínt, aminek azért örültem különösen, mert úgy gondoltam, nem nagy szám egy kőműves agy (jajj, de rasszista kijelentés!!), de annyit tud legalább,..,.bizonyára/esetleg, hogy ne Nyíregyházáról akarjon idejönni dolgozni.
Nos begyűjtöttünk vagy 7 adatot..(mondtam is J.-nak, törpéből is elég volt ennyi, akkor kőművesből is legyen és kész!!), aztán kezdődtek az egyeztetések, ami ugye telefonon keresztül nem tanácsos, meg hosszú, meg sok lesz a számla, szóval volt egy olyan elvárásunk, hogy tessenek idefáradni és megszemlélni a leendő tevékenység tárgyait, uszkve 2 db házikót.
Aztán kiderült, hogy létezett itt szolnoki, meg gödöllői, meg baranyai, meg budapesti és mindnek feltettük a kérdést, hogy egyáltalán tudja-é, hol kell majd a munkát elvégezni. A többségnek mindegy volt, bizonygatva erősen, hogy á..., de mennyiszer dolgozott ő emitt, meg amott, meg még országon kívül is.. Szlovákiában. Mi pedig hüledeztünk és nagyon nem értettük, hol ebben a ló-gika, mert nem találtunk. Végül, tulajdonképpen legelsőre egy nyögvenyelős bejelentkező (olyan volt a hangja), kimondta, hogy ő Peremartonból hív és ismeri a környéket, mert ösküi gyerek volt.
Nos nem kerítem tovább, eljött, amire ígérte, felmérték, kalkuláltak, mára hozta a munkaszerződést, ahogy ígérte, s holnap kezdődik a tánc.
Az idő príma, csöpög-csurog hol a hó, hol a víz, de mesterünk annyit mondott ez éppen jó lesz, mert nem lesz annyi por a leveréssel, mint nyáron.
Én berendeztem felvonulási épületnek a kis házat, J. begyújtott, beállítottam a meleg vizet, vittem slozipapírt és egy kávéfőzőt, + kávé, cukker, tejpor, poharak, kanalak, mosogató és szivacs, pár szék és ennyi. Ott lehet enni, inni, tojni, kávézni, leülni és megmondom, a gáz addig megy, amíg az ajtót képesek lesznek maguk után becsukni. (Ja, mosogatni nem fogom a poharaikat, a feltétel adott.)
2 kutya láncra, mert láb alatt lesznek és ha elesik egy mókus, nekem lesz bajom.
Majd reggel megszámolom, hányan lesznek, a főnök 4-et ígért, hát legyen.
Azért beveszem éjjelre a kis nyugtatót, már csak az alvás végett is ugye. Elmúlt 10 év a legutolsó cirkusz óta, s nem lettem fiatalabb, csak nyűgösebb.
Kitartás, holnaptól fotók is jönnek.
PS: Persze a nagy érdeklődés az 1200 négyzetméternek szólt, a lükébbje benyelte, az értelmesebbje rákérdezett, hogy mekkora ez a családi ház? Én pedig adtam a bankot, hogy nem is értem, hogyan került a 2-es elé az az egyes??!! Pedig értettem á, később rájöttem, TÉRFOGATOT számolgattam. Végül is van a háznak, csak emeli picit a számlát!!!