2014. augusztus 9.

Pezsgőre magyar!

Itt a nagy falunap és ki sem fáradok megnézni a szokásos haccárét. Jól lepusztult bennem az áhítat, aminek bizony sok-sok oka van, hogy egyet említsek a színvonalat még a béka is alulról nézné. A régen bő 2 és fél napos monstre szórakozás igényes és nagy nevű vendégekkel, immáron a múlté, így végképp érvényessé válik az 5 éve említett bejegyzés, miszerint a régi búcsúk hangulatát az újdonat falunapi rittyentések nem tudják pótolni, és immár a régi falunapokéit sem. 
Más családi vonatkozása is akad ennek, amit annyira zokon is vettem, hogy a falunap már töröltetik végképp  az említhető szórakozások listájáról. De ez itt kevésbé érdekes. 
Azonban muszáj párhuzamot vonnom, akár csak gyengén is, a falunapok esedékes ivászatai és bizonyos mostani kampányok erős ajánlatai között. 

Történt ugyanis, hogy az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Turizmus Zrt.  kampányt indított azon okból, hogy igyunk má' több pezsgőt.  Hovatovább ők fulladnak bele abba a 28 milliónyi palackba, amiből csak 22 milliót hajlandó a magyar legurítani a torkán,  ily kevés innivaló láttán azon mód elfacsarodik a szív és könnyes lesz a szem, amit én  pezsgőt szerető révén meg is értek. 
Mert nézzük csak, ugye sörözni igen jól esik, különösen többedmagával az ember, egy baráti társaságban, egy jó labdarugdosás után, fürdés előtt esti sütögetés közben és egyáltalán, a sör hely és politikamentes, ennyi legalább tudható róla.
A bor, mint magyar hagyományos és igen nemzeti ital, nemesebb folyadéknak tűnik, igazi úrmagyar némi partyn (bocs. fogadásokon), bazi nagy talpas pohárból kóstolgatja a csillogó nedűt, pláne, ha nevezetes pincészet terméke. Előrebocsátom, sajna, de nem vagyok borivó népség, ritkán iszom bort és úgy tűnik, akkor sem eleget. Vitathatatlanul jól esik egy hegyi nyitott pincében, bizonyos étkek után, de nem szokásom borozni, eláll nálam sokáig a teli és bontott palack is. Bár régen szerettem a tokaji borokat, már nem tudom csupán borként szemlélni őket, amiről persze pont a butéliák tehetnek a legkevésbé.
 A borról említtessék meg a műanyagpalackos és kannás különféle asztalik és olcsó kadarkák (kradarkakák by. Kazal) népes csoportja, amiktől szegény megviselt "alkeszek" repülnek az alkoholos mennyországba. Legalább ilyen elismert jogossága ezeknek az olcsó boroknak, az én szememben elvitathatatlan.

A pálinkával, már hungarikumként kell bánni, bár mióta főzheti boldog-boldogtalan, bele tudunk kóstolni igazi kerítésszaggatókba, ami ugye nem biztos, hogy jót tesz a hírnévnek. Hír egyébként meg amúgy is van vele, mert Orbán kormányának kampányfogása szembe megy az uniós szabályokkal, tehát a pálinka hamar nemzetközi csörték között találta magát, amiről megint ő tehet a legkevésbé. Nos, pálinkázni is lehet, alkalom leend ezerszám, hogy felhajtsunk egy-két-három kisebb-nagyobb kupicával. Bár az említett italok közül ez a legütősebb (egyesek galádul fölé mennek az 50 szeszfoknak is),  szóval egy igazi kemény alkoholista, akinek a vére is megközelíti ezt a szeszfokot, 1-2 pohár után már nem oszt, se nem szoroz, le van a gond róla késő délutánig.

Ebből az következik, hogy pálinkázgatni sokáig és alaposan, csak kevesek kiváltsága. össznépi hagyományként leginkább , mint bevezető  aperitif ital, szokásos.

Na de a pezsgő, az aztán úri huncutság volt a magyar ugaron jó ideig. Köznép annyira nem itta, hogy azt sem látta, akik itták. Pedig úribb körökben egy-egy mulatozáson folyt a habzó lé, szájba, cipőkbe, majd vissza, voltak szépasszonyok és úri macák, akik már a napot is tejeskávé helyett pezsgővel indították. A francia pezsgő volt az igazi, természetesen orosz kaviárral, amiről nincs véleményem, mert egyikhez sem volt szerencsém. Pontosabban a kaviárhoz igen, fekete volt és majdhogynem tolongtak érte a svédasztal körül a népek.   Egyik nagy budai hotel fogadásán, ahol boldogult újdonatúj rendszerváltó MDF érzületű tárogatós Makoveczes fogadásra voltam hivatalos. (Úgy éreztem magam, mint egy kém, aki leplezi, hogy rossz helyen jár és úgy tesz, mint aki pont odavaló.) Röviden, megszemléltem az elitista svédasztalt, alig harmadát beazonosítottam, a többiről nem döntöttem, hogy repült, futott, vagy úszott-e élő korában, így az ikrát is békén hagytam. (Ha már hiányzott hozzá a francia pezsgő...)
Aztán jött később a kedvelt CoBeTckoe  pezsgő, hozzáférhető áron. A Törley még akkor nem volt dömping árban, és ma is zúzós, bár nyilván nem közelíti meg az igazi márkás palackok árát. Na és a nép kezdte beépíteni az életvitelébe. Arra ugyan nem emlékszem, hogy a nagyszüleim kezében sört, vagy pezsgőt láttam volna, kis pálinkát, bort azt igen. Később elfogadottá vált valóban egy karácsony este, egy szilveszter okán, majd jöhettek a születésnapok és különféle évfordulók. Mindezeken túl egészen biztos, hogy havi egy palack pezsgőt nem iszunk meg, éves fogyasztásunk a 4-5 üveg környékén stabilizálódott már évek óta.

Na de majd most, amikor kampány is szól róla, hogy ugyan igyuk már és miért is ódzkodunk ettől, amikor bizony mindenféle ok nélkül is milyen kellemesen elpezsgőzhetne a víg magyar.
Már látom is, hogy gyatra tejfogyasztásunk kissé visszaesik, hiszen ha a kereset, vagy segély adott, akkor a pezsgőt növelni, csak valami egyéb kárára lehetséges. Biztos jót fog tenni a gyereknek is, különösen elalvás előtt, és természetbeli juttatásként is járhatna, mint régen a védőitalként kapott szóda.  Pezsgőzni bizony lehet, könnyedén, sokáig és ha valaki ezek után ferdén nézne kecses anyai, apai ujjak között billegő pezsgővel töltött vizespoharakra, jusson eszébe a kb. ilyen szinvonalon gondolkodó rajtavesztett Mária Antoinette, a  lefejezett,  Habsburg eredetű francia királyné, aki nem átallotta azt a kijelentést tenni, miszerint: ha nincs a népnek kenyere, egyen kalácsot!

A Horty rendszer urai valóban pezsgőzhettek,  én jelenleg (mélységesen megértve a pezsgőgyárak keservét),  nem ezt látom az ország, a nép, a gyerekek legégetőbb gondjának. Annyira nem, hogy a kampányra fordított 50 millió forintot inkább nekik adnám:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése