Miután hallottam róla, hogy mennyire nem érdemes megnézni, azonnali hatállyal visszanyúltam a gyerekkoromba. Ott mindig tökéletesen működött az, hogy amire felhívták a figyelmemet, hogy "NE", az abszolút igenné változott, szinte automatikusan. Ej, régi-régi gyerek és kamasz évek, micsoda bejáratott egy hecc volt.
Tehát így történt, hogy mégis csak letöltöttem (....egy letöltést sem ér meg!!), és nekiültem, itthoni kényelemben. Fogalmam sem volt, hogy minek ülök neki, mert érdekes módon, bár sci-fi, valahogy elkerülte a figyelmemet, de teljesen, nem is hallottam róla.
Hát nem mondom egy sodró lendületű filmnek, a legjobb szándékkal sem. Vehetjük ezt akár negatívumnak is a mai világban, noha engem ez kevésbé szokott zavarni. Menet közben viszont már értek érdekesnek tűnő felfedezések, ami kicsit gyanús lett.
Nem azt mondom persze, hogy mind negatívban, mert vegyesek voltak, ugye a filmet néztem és nem álltam le szinkronban azonnal elemezgetni is.
Az egyik például igen pozitívan érintett. Végtelenül utálom az olyan utalásokat, ahol csupán az utalások léteznek és mi tudjuk, hogy a néző is tudja és mindenki tudja, csak éppen nem látja!
Ilyenek azok a filmek, eléggé tipikusak, ahol az idegen lényeket, sokáig, vagy egyáltalán nem is látjuk, csak éppen az emberi reagálásokat. Elismerem, az is érdekes, sőt lehet pont az a film témája is, de én mégis szeretem látni, hogy mégis kikkel állunk szemben, ha szemben ugye.
Ilyenek például a Harmadik típusú találkozások, meg még van több is, bár most nem tudom leteríteni fejből.
Itt a film dicséretére legyen mondva, ugyan homályosan, de láttuk az űrlényeket. Rögtön el is gondolkodtam azon, hogy milyen infójuk lehet a filmrendezőknek (azt már meg sem kérdezem, honnan...bár pletykálják, hogy Spielberg azért hivatalosan is többet tud, mint egyszerű halandó), hogy annyi filmben láttunk már hasonló "külföldieket".
Említem csak a Függetlenség napja, vagy a Világok harca, vagy a Holnapután c. filmeket. Olyan több lábú(??), teljesen nem emberszerű lényekről beszélünk.
S ez ennek a filmnek a legnagyobb erénye, mert hiszen a témája is csak akörül forog, hogy miként lehet kommunikálni olyan lényekkel, amelyeknek szó szerint se szájuk, se fülük és valami elképesztően más berendezkedésük van a kommunikációra.
Innentől ugye lehet egészen unalmas is, hiszen nem kábít el bennünket semmilyen akció, látványosság, esemény.
Számomra itt kezdett érdekessé válni, mert a filmnézős protokoll szerint, lesz megoldás, a kérdés az, hogyan. Lehet persze vitatkozni azon, hogy egy bármilyen tehetséges nyelvész, mennyire lesz ura a helyzetnek, ami nem feltétlenül csupán nyelvészi. Inkább kommunikációelméleti kérdés, és nagyon megfelelő ember szükséges hozzá. A sokszor nézett Csillagkapu c. sorozatban Daniel mindig képes volt erre, lévén teljesen más habitusú figura, mint a katonák.
Hát mondhatom, a katonáknál rosszabb a világon nem létezik, legalábbis eddig minden ilyen filmben az bizonyosodott be, ha ők nem értenek valamit, akkor lőnek. Ez a recept mindenre, s ha a lövés nem válik be, akkor robbantanak.
Nem megyek tovább a történetbe, ám van egy másik szál is, ami engem többször hozott zavarba, azóta pedig inkább azt mondom, az "időcsavar" sokszor másra sem jó, mint arra, hogy a néző kellően sokáig mélázzon azon, hogy az előbb volt-e előbb, vagy az utóbb volt-e inkább az előbb. S akkor persze mi következik ebből. Állítólagosan a "heptapodok" azért jöttek ide, hogy a nyelvük megtanulásával az emberek képesek legyenek az időben utazni előre, vissza, ahogy a főhős. De azt nem tudom, hogy minek, hiszen erről is szólt már film, hogy a jövő előrelátása mennyire pusztító tud lenni. (Terminátor, Paycheck)
Nem hiszem, hogy kasszasiker típusú film, rétegigényhez való inkább. Én azért nem dobnám ki az ablakon, mert kellően tudom nem szeretni sorozatban az olyan filmeket, ahol jön egy totál idegen faj, és úgy kommunikálnak vele az emberek...folyékonyan, mintha az illető űrlény úr, most lépett volna ki az angol nyelviskola legfelső évfolyamából.
Érdekes téma tehát, és azt hiszem, rengeteg kimenetele lehet annak, ha mégsem sikerül majdan valami normális kommunikációt kicsiholni magunkból.
Van esélyünk rá, hiszen mi tudjuk a legjobban, még ma is mennyi problémahelyzet oldódik meg egy pofonnal.
Oszt' jónapot!
