2016. szeptember 13.

Bánatos célegyenesben

Eléggé nyögvenyelősen, de feltápászkodtam és felkerestem ma azt a kormányablakot, ahol a nyugellátást intézik.  Szép helyen van Veszprémben, a vár alatti Jókai utcában. Nem volt forgalom, bénázhattam bőven, míg megtaláltam a belső udvart, ahol leparkoltam...életemben először egy mozgássérült helyre. Nem volt más abszolút és mivel 20 percre voltam az ügyfélfogadás bezárásától, hát bíztam a szerencsémben.
Odabent minden  a szokásos volt, ..ablakok, számhúzás, várakozás (nem túl sok), ilyesmik. Azért mégis furcsa volt. Ültem ott, és néha ránéztem az ablakok feletti feliratra.  Azt éreztem, valaki más ül itt, nem én, ez nem is velem történik, sőt olyan turistaként, érdeklődőként vagyok csupán itt.  Jó sok év lement az életemből úgy, hogy ilyennel nem foglalkoztam, legfeljebb viccesen, hogy persze, persze, mire odaérünk nyugdíj sem lesz....
Egy fikarcnyi örömet nem éreztem, hogy lám, idáig elértem, tiszta királyság és mennyire vártam már, szinte riadórajtban az egész cécót...szóval nem voltak ilyen hurrá érzéseim. Ugyanakkor, el tudtam képzelni azokat is, akik itt ülvén a széken, végre fellélegezhettek, hogy kiszállhatnak az életnek abból a versenyszámából, ahol némi aktivitást is fel kellett mutatni a munkabérért.
Őszintén szólva, nem tudom elképzelni, mi következik majd nyugdíjas koromban. Nincsenek itt gyerekeim, akikhez átfutva segíthetnék, ha beteg az unoka, nincsenek unokáim, akikkel programot szervezhetnék egy-egy hétvégére, és azt hiszem, a nyugellátás összege sem lesz annyi, hogy azt mondhassam, na most akkor végre kihasználhatom J-vel az elő- és utószezoni olcsóbb utazási árakat.

Nem fogok örülni a nyugdíjas létnek azt hiszem, gyerekkoromban már nagyszüleim is azt a jelzőt aggatták rám, hogy:"nyűhetetlen Csizmadia".  Nem sokat voltam egy helyben békésen, ez biztos.
Most össze kell gyűjtenem pár dolgot, munkakönyvet, tb lapot, oklevelet, leckekönyvet, születési anyakönyvi kivonatokat,...nem is tudom még miket. Emlékeznem kell, hogy mennyi ideig voltam Gyesen....próbáljuk összerakni az életemet papírokkal.
Aztán a visszalévő alig 1 évben tán kitalálom, hogy mi legyen tovább. Elvégre az élet ezzel még nem áll meg!
Tovább »

2016. szeptember 3.

Zöld ember a barna patak védelmében

Ha már kellően elmúlt a mérgem, bizonyára kedvenc eseteim egyike lesz. Most már igazán sajnálom, hogy nem volt nálam a telefon, pedig mindig hordom, kutyasétán is. Szóval semmi különös nem volt, a sétánk úgy indult, mint eddig. Kutya szinte futva húz a Csárda hídig, majd lepilled a Séd vizében és onnantól beköszönt a nagy béke.  Elindulunk vizesen mind a hárman, mert engem is sikerül az esetek többségében lelocsolniuk.
Aztán következik a Chuk Norris híd, újabb fürdés, és már baktatunk is a zsilip és a Bruce Willis híd felé. Ivánt pórázra veszem, látok ott egy figurát, hát meg ne ijedjen a nagy kutyától. Szotyi repül, ...legyintek, kár is hurrogni, különben is mit árthat a 6 kilójával?!!
Majd odaérek, látom, nincsen kutya a közelben. Ivánt leoldom és boldogan csusszan a vízbe ő is. 
S a történet tulajdonképpen most kezdődik, próbálom felidézni:

-No, ezt nagyon rosszul tette!!
-Mit tettem rosszul, békés a kutya.
-Ezen a helyen tilos a kutyákat fürdetni, még az embereknek sem szabad a vízbe menniük.
-???? Annyira szennyezett a víz?
-Nem, én vagyok itt a megbízott (BM, Határőrség és egyéb TEK szervek képviseletében),a környezetvédő.
-Gondolja, hogy a két kutya szennyezi ezt a barnás lét, ami egykor a Séd patak volt? Az emberekkel ellentétben a kutyák nem pisilnek a vízbe.
-A halakat zavarják a kutyák.
-Én több, mint 3 éve járok erre sétálni, még egy pecást sem láttam erre sosem.
-Pedig vannak itt halak, pisztrángok, én telepítettem őket.
-A pisztráng ebben a löttyben meg nem élne egy percig sem, ne mondjon ilyesmit, hogy itt pisztráng lenne.
-Márpedig itt vannak és én feljelenthetem magát, hogy kutyákat hoz a vízbe.
-Ember, a Balatonba bevihetik már a kutyákat a kijelölt helyeken, mit védi annyira ezt a koszos vizet, bőrbetegséget kaptak tőle párszor már a kutyák is. A veszprémi állatorvos nem javasolja, hogy fürdessem őket ebben a szép pisztrángos lében!!
-Milyen iskolája van magának, hogy nem tudja megérteni, amit mondok? Mert akkor úgy fogalmazok.
-Hát tudja, azért vagyok ennyire értetlen, mert alig feljebb a Csárda hídnál rendszeresen látom, hogy az ott gazdálkodó traktorai és egyéb munkagépei éppen hogy a vízen mennek át, mivel a hídra nem mehetnek fel. Ami azokból a vízbe csöpög, az felér 10 évi kutyafürdéssel és akkor még nem is voltam durva.
-Erről tudok, már többször is beszéltem az Árkovics Györggyel, de azt mondja, hogy nem fog 2 falut megkerülni 200 m távolságért, így hát mivel gazdálkodó, ő egy kivételes eset.
-Akkor én azt javaslom, amíg ő gépezik a vízben, én beleengedem ezt a két kutyát is, aztán majd szóljon, ha hirtelen túl kevés lett a pisztráng!

Az volt az érzésem, hogy ha J. velem lett volna, mint ahogyan elég sokszor szokott, akkor ez eléggé rövid beszélgetés lett volna. 
A továbbiakban pedig nem kívánok a szokásaimon változtatni, egészen addig, amíg a Séd olyan tisztává nem válik, mint amilyen gyerekkoromban volt, amikor is a ruszki tankok mellett pancsoltunk benne nyakig..., ittak belőle szarvasmarhák, lovak, mindenféle bőrbetegség nélkül.



Tovább »