Pffff!!!!

Éppen itt lelkendeztem, hogy a kútügy már nem ÜGY!!. Aztán ma kiderült, hogy Áder itt nagyon előlépett környezetvédőnek és semmi aggálya nem volt, amikor több száz alkotmányellenes és minden-ellenes törvényt gond nélkül aláírt, most pedig nem.

Még el is hinném neki, képes vagyok hülyeséget halmozni,  de másról van itt szó. Majd pont azok fognak itt széplelkűen a vizeink védelmére felesküdni, akik már most megfőzik PAKS I. közreműködésével a Dunát és Paks II.  már a félkész halászlét forrósítja csak.

Nem, nem, itt kérem pénzekről és beszedhető adókról lenne szó, csak a vak nem látja, fenébe is ezekkel a régi kis talajvizes szennyezett falusi kutakkal. Mert ha még üzemi méretekről lenne szó, de nem. Itten legfőképpen kis kerti locsolásokról beszélünk, s ha nem lenne a kút, a kert is menne azonnal, hiszen az állandó hőség és aszály locsolás nélkül hamar kivégezne mindent. Vezetékes vízzel pedig kész horror és amúgy is klóros, tehát semmiképpen nem alkalmas.

Hát legyen. Bejelentem én, de amit csak lehet, ráírok a papírra. Még azt is, hogy amíg le nem bontják az udvaromból a kutat, én azt használni fogom, mi több, folyatni a végtelenségig, ha már fizetnem kell érte.

Tovább »

Ezernyi tolakodás

Most már több, mint egy hónapja, hogy itthon vagyok. Még mindig ott tartok, hogy igen jól érzem magam és számomra is furcsa, hogy nehézkesen mozdulok ki. Ezt azzal magyarázom, ha jó, ha nem, hogy annyit kellett utaznom szinte egész életemben, hogy kiutaztam magam.

A bejárást 15 évesen kezdtem, középiskolába. Igaz, ez csupán másfél év volt, aztán bejutottam kollégiumba. Következett 3 év főiskola, utána munkába újra 2 év. Ezután jött a 4 év Péten, ahol helyben laktunk, volt egy kis pauza. Majd Fonó. Az ott eltöltött 25 évből csupán 8 évet nem utaztam, végül itt Hajmáskéren még hozzápakoltam 9 évet. Ez összesen 30 évnél is több ingázást jelentett, ami egyenlő volt a buszok és vonatok utáni rohangálással, a tömegközlekedés minden örömével.

Utazni már csak úgy szeretek, ha valóban megyünk is VALAHOVÁ!

Szóval azzal indult, hogy itthon vagyok, úgyszólván reggeltől-estig. A kutyákkal szoktam menni egy-egy kört, ez minden...és elég is. Ha pedig valaki itthon van, hát felveszi a telefont, ha csörög. S most vált számomra igazán nyilvánvalóvá, mekkora méretet öltött a telefonos marketing, én simán zaklatásnak hívom és érzem. Mindenféle területen dolgozó csoportok ajánlják a szolgálataikat, legyen az egészségügyi szűrés, biztosítás, kutyamenhelynek, vakoknak, sérültek sportjának segítése stb.

Ma eljutottam odáig, hogy letagadtam, hogy nekem gyerekeim lennének. Ez ma már a 2. hívás volt, az első egy tulajdonképpen szimpatikus fiatal hang, aki a gyengén látók sportolási lehetőségeinek támogatására akart volna csekket küldeni. Elutasítottam, mondván az igazat, hogy a havi jótéteményen már túl vagyok és egyébként, ha már segíteni szeretnék, azt mindig meg tudom tenni közvetlenül is. Elfogadta, nem szívóskodott.

A második hívás már kevésbé volt rokonszenves, mert a felütés kicsit agresszívra sikeredett.  Nem nagyon figyeltem, hogy pontosan mi is a célcsoport neve, de úgy akart bevonni a körbe, lehet, hogy számára igen rafináltan, hogy elbúgta nekem, bizonyára vannak gyerekeim és unokáim.

Nos, ezt éppen nem kellett volna, mert itt annyira eldurrant az agyam, hogy gondolkodás nélkül rávágtam, hogy nincsenek. Igen meglepődött a hölgyemény, kiesett a szerepéből és még egyszer rákérdezett, hogy nekem nincsenek gyerekeim??

Ez másodjára már nem jött olyan természetességgel, de hát a kocka el volt vetve, nem hazudtoltam meg magam. Erre letette elköszönvén a telefont.

Szóval marketing ide, vagy oda, miért kell naponta zaklatni, s főként tetejében olyasmivel, ami kizárólag rám tartozik, mert családi ügyem és nem is szándékozom csacsogni róla, pláne ismeretlennek telefonba.

Mindezeken túl, kaptam a Magyar Posta cégtől egy terjedelmes kérdőívet azzal, hogy majd nyerhetek..mit is??? ..meg kell néznem!!

Na mindegy, ideteszem. Ha biztosan fél milla üti a markomat, akkor is erősen gondolkodóba esnék, hogy egy ilyen részletes kérdőívre válaszoljak, ami a házunktól kezdve az autóig, az anyagi helyzetünkig, a munkánkig és banki dolgainkig firtat bennünket. 

nem tudom sima érdeklődésnek felfogni!

Nem is tudom, mit képzelnek ezek, gyanakvó vagyok eléggé. Honnan tudjam, és ha  a Magyar Posta csak egy megbízott??

Szóval bárki érdeklődik nálam, bármi iránt, KUKA az egész, szóban és írásban egyaránt

Tovább »

Nyanya a volánnál..

Leszögezem, nem vagyok egy nagy menő, nem is törekedtem erre sosem.  Célom mindössze az volt és ma is az, hogy aszongya A-ból eljussak B-be, én is és az autó is. Egyben. Nem szokott érdekelni a nagy kocsi, a nagy sebesség, semmi csicsamicsa, egyszerűen közlekedem.

Egyre nehezebben. Fogalmam nincs, mi annyira irritáló, de mostanság mindenki égető szükségét érzi, hogy engem oktasson. Mindenféle kommunikációval. A 8-as út alapból nem érdekel, komplett őrültek száguldoznak messze a 110-es sebességkorláton felül. Ezt többször kipróbáltam már, totál mindegy, hogy mennyivel megyek, 90 km/h, vagy 130, mindenképpen leelőznek. (Egyszer beújítottam a 140-et, na akkor kicsit várni kellett a támadómra, de volt.)

A fenti esetet leszámítva általában ragaszkodni szoktam a szabályokhoz és a megengedett sebességhatárokhoz. Igazából nincs is többre szükségem,  idegeskedés nélkül nézem már, mit alakítanak mások, folyton-folyvást jobbról is beelőzve, ha lassítanom kell a péti elágazás építkezésénél.

Március óta járok autóval, tehát a hét 5 napján vezetek, nem hetente, vagy 2 hetente egyszer. Sosem húzok át a vasúti átjáró pirosán és nem hajtok be fordított irányú utcákba. A héten viszont megkaptam az áldást, érdekes módon többségük férfi sofőr volt.

1. Jöttem haza délután a suliból és a katonai temetőnél levő vasúti átjárót dupla sínpár lévén, dupla lámpa védi. Ha nem figyelek, akkor is látok, tehát amikor átmentem, fehéren villogott a lámpa, másképpen nem hajtok a sínekre. Amikor a második sípáron döcögtem át, egy suzukis öregúr a fejét csóválta és mutogatott. A visszapillantóba láttam, hogy a temetőhöz közelebbi lámpa, amin már átjöttem, fehéren villog. Amikor áthaladtam a suzukis kocsija mellett és belenéztem a tükörbe, láttam, hogy a falu felőli másik lámpa piros. Akik erre járnak, mind tudják, hogy a 2 lámpa nem egyszerre vált. Most is az történhetett, hogy átjöttem, s mikor éppen a második sínpáron döcögtem keresztül, éppen akkor válthatott a másik lámpa először pirosra. Amit végképp nem láthattam, mert a síneken voltam, abban az 1-2 másodpercre, amíg átjöttem.

Hát ennyi csak, úgyhogy hiába helytelenített az öreg, mindenki megérheti, hogy egy vasúti lámpa pont akkor vált, amikor éppen haladunk át a síneken. Itt nincsen sárga jelzés, hogy na figyú, most majd piros jön. 

2. Szombaton bementem Veszprémbe és van egy nagy parkoló a buszpályaudvar másik oldalán. Voltam már ott parkolni többször is, tehát nem ismeretlen a hely. Gondoltam, hogy nem lesz üres placc, úgy is volt, tettem egy kört és igyekeztem éppen kifelé, amikor szembejött velem egy kocsi, amiből egy férfiúi figura kiabált ki nekem, hogy a menetirányt tartani kellene, ami nem erre van. Sosem szoktam vitába elegyedni, általában rá sem nézek az illetőkre ilyenkor.

Nos hát elhagytam a helyszínt és egy közeli másik parkolóban álltam le.  Gyalogosan viszont újra keresztül kellett mennem az előző nagy parkolón, s ezért amikor odaértem, tudatosan keresni kezdtem a bejáratnál valami nyilat, haladási irányt. Persze nem volt, még az aszfaltra festve sem.  Amíg ott kóvályogtam, 3 autó tolta be magát a parkolóba, kettő abban az irányban cirkált, amit én is elkövettem, egy pedig ellenkezőleg.

Szóval itt a muki duplán is oktathatott volna, mert lehet, csak az ő fejében volt egyértelmű az, ami sehol nem volt kitáblázva.

Nem folytatom tovább, tudom, hogy elmúltam 60, tudom, hogy valami szőkeség vagyok, meg szemüveges is, de teljesen idióta nem. Viszont tuti, hogy úgy nézek ki, mert  csak lesajnáló és kioktató hangnemben bánnak velem. Ja, és aztán lassan nyugdíjas is leszek, szóval kész katasztrófa vár rám országút-szerte.

Majd kitalálok valami jó stratégiát, mondjuk kedves mosolyt, bólogatást és királyi integetést.

Aztán pusszantás a sok maflának, ha már annyira okosak.

Tovább »

Oooopps!

Régen történt már hasonló velem, de úgy tűnik, dolgaim ismétlődnek...ez az ára, ha valaki az, aki.

Nos ennyi a bevezetés, és az eset csak azért érdemel bejegyzést, mert végtére is a bosszúságon túl, van némi szórakoztató oldala is.

Fel kellett adnom postán csekkeket, levelet, már régóta, de nehezen tudok eljutni  Péten is és itthon is. Péten messze van, itthon pedig az esetek többségében nem érek haza arra az időpontra, hogy még üzemeljen a hivatal.

Mára azért összejött a dolog, sikeresen elértem a buszt, leszálltam a posta előtt, beadtam, befizettem, feladtam, összességében minden remekül sikerült,. A postához képest itt sem lakom túl közel, két szatyrommal baktattam haza, jó 20 percbe telt, mire a kaput és az itthoni postaládát kinyitva szembesültem egy értesítéssel, miszerint átveendő hivatalos levelem van a postán. (Amit ugye nem vettem át, hiszen csak itthon tudtam meg, hogy van.)

Kormányhivataltól jött a levél, éppen a nyugdíjas létemet forszírozom, úgyhogy megy bőszen az oda-vissza. Akik ismernek, tudják, hogy nekem felpaprikázódni pár pillanat kérdése csupán, így mire a lakásba értem, már kotortam is a telefonkönyvet, mert nem láttam a méregtől.

Először valami lehetetlen számot hívtam, ami nem előfizetős (...minek írta akkor rá a papírra, nem is értem..a hivatkozási szám jó hosszú, ez egy normál, kötőjellel ellátott 6 jegyű szám volt...de nem működött.)

Elővettem a megyei telefonkönyvnek az A5-re kicsinyített térségi miniatúráját és tárcsáztam a postát.

Íme:

-Jónapot kívánok, K. Józsefné vagyok. Most jártam Önöknél a postán és hazaérkezve értesítőt találtam a kézbesítőtől, hogy fáradjak a postára hivatalos levél átvétele miatt. Ez nekem most nagyon nem esett jól, hogy nem szóltak, pedig ott voltam.

-Mikor volt itt nálunk?

- Ma, most értem haza, adtam fel csekkeket és Németországba egy nagyobb levelet.

-Nem is emlékszem, milyen néven ment el?

-Már bemutatkoztam, K.Józsefné, minden csekken és borítékon ott volt a nevem.

-Ilyen néven nem adtak fel levelet nálunk. Mikor tájban volt itt?

-Mondtam, hogy kb. 3 óra és 1/4 4 között, ahogy leszálltam a buszról.

-Az nem lehet, mert mi 3 óráig vagyunk nyitva.

-Mióta?? Mindig 4 óráig szoktak nyitva lenni.

-Hát már 2013 óta, először csak 1/2 4-ig, aztán pedig már jó ideje 3 óráig vagyunk csak.

-Hát pedig én voltam már Önöknél később is. Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem fogok újra visszafáradni a levél miatt. Főként, mert Önöknek semmibe nem került volna szólniuk nekem, hogy vegyem át.

-De az Ön nevére nem is érkezett hivatalos levél, nincs itt bejegyezve.

-Ne tessék velem szórakozni, itt van a kezemben az értesítő, amit a kézbesítő hagyott itt nekem. Azért ilyen a régi világban nem fordulhatott elő, hiszen a postás ismerte a falu lakóit. Most pedig mindig mások ülnek bent, így nem lehet megjegyezni senki nevét.

-De én a maga nevére nem is emlékezem, hol lakik maga?

-Hát már több, mint 8 éve itt..H.kéren.

-De Hölgyem, ez Hárskút posta.

Nos, ez majdhogy szóról szóra így történt. S hogy ezek után mit kapott a hajmáskéri postás, azt csak tessenek elképzelni!!

Tovább »

Esedékes hülyeségügy...

Ne maradjunk így karácsony előtt szolgáltatóinktól békében, a levelüket nem, de a válaszomat közzéteszem, változtatás nélküli formában:



Tisztelt Ügyfélszolgálat!

                                                                       Tárgy: 1392770 ügyfélszám folyószámlahiánya

A mai napon Egyenlegközlő levelet kaptam Önöktől, melyben felszólítanak 2990 Ft 2014. 03. 24. keletkezett, folyószámla-hiány rendezésére. Meglehetős fejtörés után voltam képes azonosítani a felszólításuk mibenlétét, mivel tudomásom szerint a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. egyetlen újságját sem járatom. A levelük rovatában talált, NA talán a Veszprém megyei Napló újságot jelenti, melyet valóban járattam egy ideig.

Követelésük jogosságát vitatom, az alábbiak miatt:

·         Az említett Napló újságot előfizetéses, készpénzes módon rendeltem meg, és végig az előfizetési idő alatt ezt személyesen szedte be tőlem, nyugta ellenében a kézbesítő.

·         A szisztéma az előfizetésen alapult, tehát mindig a következő hónapra előre fizettem az újságért, sosem utólagosan.

·         A lemondást közöltem is (szóban) az újságkihordóval, és természetesen a továbbiakban nem fizettem ki a következő aktuális hónapot, ezt a kézbesítő tudomásul vette.

·         Ezzel a magam részéről lezártnak tekintettem a Napló újsággal kapcsolatos teendőimet.

Kérdéseim a következők:

1.      Miképpen lehetséges, hogy Önök ezt a hiányt 1 év és 9 hónap idő alatt nem vették észre, nem kerestek meg vele, még 2014-ben az aktuális számlaév zárásakor sem?

2.      Kettőnk közül ki és milyen módon tudja bizonyítani, vagy tagadni immár ennyi idő után, hogy jogosulatlanul olvastam előfizetés nélkül az Önök újságját további 1 hónapig? (Ami semmiképpen nem lehetséges másként, csak a kihordó hibájából).

3.      Megbocsátható eljárás-e, egy gyanútlan volt ügyfelükkel szemben, hogy Önök tavalyi év márciusára hivatkozván, nekem sajnálatosan rövid, 8 napos határidőt írnának elő egy feltételezett karácsony előtti befizetésre?

Köszönöm viszont, hogy levelükben felhívták figyelmemet arra, miszerint 8 napon belül kijelenthetem az egyet nem értésemet e tárgyban, így kérem, hogy ezt e levél okán tekintsék megtörténtnek.

További jó munkát kívánva:

Hajmáskér, 2015-12-15.

Tovább »

Nem adhatok mást, csak mi lényegem..

Őszintén: Lucifer totál ki lenne borulva, bárminemű összehasonlítás okán, hiszen ő ezt előre, és viszonylag őszintén megmondta. Kész, tőle mást ne várjanak, ennyi.

Ja, és nem volt sem megvesztegethető, lefizethető, leállt vitatkozni, érveket mondott, azaz szóba állt még az Úristennel is.

Nem úgy, mint mások, akik mostanában önmagukkal sem állnak szóba talán, másokkal pláne nem.

Viszont, tanulnak és folyamatosan képezik magukat, minden valamirevaló öreg szarka, szálanként tépdesi már a tollát napestig, hogy itten olyan formátumú a tolvajlás, hogy ezt még Rossini sem gondolta komolyan, pedig ő is tudott róluk egyet s mást. (Ja, és Dudamel még mindig kedvenc!!)

Tudjuk már régóta, hogy kormányunk tolvajló fejedelmünk mindenre rátenné kezét, függetlenül attól, hogy csillog-e, vagy sem.

Most éppen egy festményre fájdult foga, ami sajnálatos módon nem az övé, nem is volt, viszont becsületes (és gyanútlan) tulajdonosa elhozta Magyarországra, hogy Munkácsy Mihály 3 nagy formátumú képe egy helyen legyen kiállítva egy időben.

Munkácsy Mihály: Golgota, Ecce homo, Krisztis Pilátus előtt

Remek gondolat volt, nagyszerű látvány (lehetett, sajnos nem láttam),  s letelvén az idő, került volna vissza Amerikába, de mégsem került. 

Nagyon ravasz módon előzetesen felkínáltak a képért 6 milliárd forintot, aztán nem lett egyezség, mert a tulajdonos 9 milliárdot kért. (Megjegyzem a Seuso kincsek őrzéséért 4,6 milliárdot fizettek ki, aztán csupán 7 db a 27-ből és nem került tulajdonba).

Szóval egyezség híján kitalálódott, hogy kerüljön műkincsvédelem alá a festmény, azaz tilos kivinni, és eladni is, mert elővásárlási jogot kapott a kormány, mivel hazai védetté nyilvánították. Ők pedig 6 milliárdot kínálnak érte, nem többet.

Nagy ravaszul bekerítették a tulajdonos amerikai műgyűjtő Pákh Imrét, mire ő nyilvánvalóan perelni fog, akár nemzetközi fórumon, bíróságon.

De azért nekünk is volt ötletünk úgy reggeli kávézgatás közben,  még a hosszú bírósági hercehurca idejére. Tételezzük fel (ami nem valószínű azért), hogy mienk lenne ez a nagyszerű és felbecsülhetetlen értékű festmény.

 Nem tudjuk eladni és el sem vihetjük. Azt mondanám a Papának: Hát jó, akkor szépen gurgulázzuk csak le a falról, tegyük el szakszerűen és helyezzük el egy megfelelően működő bank megőrzési részlegében, biztosításokkal etcetera...

Akkor ugye nincsen kiállítva, de mégis itt van, ugyan nem adtuk el, de a miénk és a kormány is mehet a fenébe, ha nem láthatja és nem parádézhat vele.

Hát hiába no, ilyen az, ha az ember gyereke anno megfelelő  pazar meséken nevelődött, ezeknek a maiaknak pedig ha csak egy poszt erejéig is de  befűt, nincs mese.

Lucifert pedig dejsz' is elhoznám ide, vitázni jó lesz, és szétzilálni az együgyű,  akolbirka, urát követő aljas sereget.

LUCIFER
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.

Tovább »

Az éppen soros bűnbakok

A bevándorlók kapcsán mostanában egyre több szó esik a kivándorlókról. Nyilván nem egyenlőségjelet téve közéjük, de a párhuzam mindenkiben akaratlanul is felvetődik. Annál is inkább, mivel jól érezhetően ez az egész bevándorlási "ügy" több, mint maszatos. Ez túl finom kifejezés is, már szóltam egyszer róla, hogy embertelen és aljas, pláne kérdőíveket küldözgetni róla, melyeknek hangneme és nézőpontja egyenesen az elutasítást a gyűlöletet sugallja.

Kezdem azt hinni, sőt ez már nem is annyira hit, hogy a tőlünk elvándorló, kvázi saját véreinket is egyre inkább holmi közutálat lengi be, a magas politika részéről feltétlenül.

Az alapállás, az eleve megbélyegzés, a hibáztatás, a hűtlenség, a "bezzeg és a dehát."

A kimenekültek azok, akiket bezzeg mi kitaníttattunk, a közös adóforintjainkból,  és lám rútul és hálátlanul fordítottak hátat. Nem vállalták be szép hazánk nehézségeit, nem vesznek részt a "nagy, közös" munkában. Bezzeg odakint élik világukat, mekkora keresetekkel és még a Túró Rudi kedvéért sem képesek hazajönni.

Holmi bűnös hazaárulók ők, akiknek bezzeg kint arany életük van és leend, míg mi, akik itt maradtunk, egyre szegényedünk és anyagilag, érzelmileg kifosztottá válunk.

Már többen elmentek, mint 1956-ban, amikor pedig ropogtak a fegyverek...

Nem vitás, hogy az elsőrendű okok között kell keresni azokat a puszta anyagi, megélhetési gondokat, amik kikényszerítették a végletes döntéseket. De tudnunk kell, nem csak és nem csupán erről volt szó. A fizikai lét nehézségeit évek óta tetézi az a szellemi arrogancia (a szellemi fensőségesség nélkül), ami az itthoni élést, a jól élhető országok kategóriájából évek óta kitaszította.

Régen megénekelt dal:

A szót kimondják
ki tudja, ki hogyan érti
A szót leírják
ki tudja, ki mire gondol

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szót hallgatják
ki tudja, ki hogyan érti
A szót olvassák
ki tudja, ki mire gondol

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó elrepül
ki tudja, kit hogyan talál
A szó messze száll
ki tudja, hol áll meg végül

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

Hát jó lenne, ha a téboly közepette, némely politikusnak eszébe jutna e dal, bár legtöbbjük tán nem is élt, amikor ezen Bródy már elgondolkodott.

Nem tudom megérteni, már nem is fogom, hogy ennek a rezsimnek miért is anyatejként szolgáló fő tápláléka a gyűlölet, a megosztás, az uszítás. Nem hinném, hogy ezt az iskolában tanulták volna, ők is voltak úttörők, a 12 pontban el nem hangzott egy erre utaló fogadalom sem.

 Nem tudok mást tenni, naponta hibáztatom azokat és mindazokat, akik ennek előidézői, okozói, bármilyen szinten.

Elsősorban, mert egy lelkileg, hangulatilag lepusztult országot hoztak létre, ahol az emberek legfőbb gondja nem a szép családi élet alakítása, fenntartása. Ahol mérgezett médiából naponta mérgezett  gondolatok, sugallatok és szövegek fröcsögnek, nem törődve azok valódiságával, igazságtartalmával.

Családok szakadnak szét, nem jó kedvükben, nem örömmel és nem  a közeli boldog viszontlátás és együtt élés reményében.

Eszükbe sem jut elismerni, hogy nem könnyedén megy el az, aki elmegy, hogy megvárja a legutolsó kényszerítő mozzanatot is, és sokszor olyan nehézségekkel kell megküzdenie lelkileg, amit itthon nem is hinnének el.

Lehet mutogatni, lehet vádaskodni, lehet mindenféle hülye magyarázatot fűzni a munkaerő szabad vándorlásáról, ami európai alapjog. De arra a kérdésre is szeretnék adekvát választ kapni, ha innen úgy magyarázzuk az egyre sokasodó elvándorlást, hogy csupán élnek az eus-jogaikkal, akkor vajon a az osztrákok, a franciák, az olaszok, a németek miért nem élnek ezekkel a jogaikkal?

Miért nem jön ide senki mihozzánk, ugyanúgy tagállam vagyunk, munkaerőpiaccal, csupán menekültek, akiknek egy hő vágyuk van azonnal: továbbutazni nyugat felé.

Azt mondom, jobban tenné mindenki (a rádiós műsorokba betelefonáló elvakult hallgató és igen hazatudatos polgár is),  ha előbb jól kinyitná a szemét, engedné be azt, ami kívül van, akkor tán nem agyból nyilatkozna tudatlanul, ám igen öntudatosan.

Végül azoknak, akiknek még van adu a kezükben arra, hogy alakítsanak így vagy úgy az életükön bármit: Winston Groom örökbecsűjével:

Ha elcseszel valamit, addig tedd, míg fiatal vagy. Minél öregebb leszel, annál nehezebb lesz fölállnod a padlóról.

Folyományom: nem utolsó sorban  pedig örülj még egyet a padlónak, ha még van alattad... a szakadéknál hidd el, nagyságrendekkel jobb.

Tovább »

Üresen álló parkolók

Sokáig nem voltam képes együtt haladni az általános (és a médiából szított) közhangulattal, a vasárnapi üzletbezárások kapcsán. Tudom én, hogy ennek legfőbb oka a korom, valamint az, hogy nagyon jól emlékszem még azokra az időkre, amikor természetes volt, hogy vasárnap semmi nincsen nyitva. Na jó, egy-két cukrászda, kocsma kivételével.

A hétvége egyébként sem volt valami wellness hosszúságú, tekintve, hogy szombaton is dolgoztunk, bár csak délig. (Az én szakmámban ez kissé hülyén hangzik, de most ezt nézzük el.)

Szóval a menet sablonosan az volt, hogy szombaton egy liter tejjel többet vettünk, ha kellett és kenyérből is tán egy fél kilóval. Amúgy szombaton délután már nem volt sok hely, ahol lehetett vásárolni, a falusi kis boltok előbb bezártak, mint a városokban.

Igazán jól tervezni a több napos ünnepek előtt kellett, mert egy 2 napos ünnep is úgy kezdődött, hogy előtte való nap már nem biztos, hogy egész napos volt a munkarend. Ezért 2 és fél nap lett belőle.

Nem emlékszem arra, hogy ebből gyerekkoromban, vagy fiatal asszony koromban drámai jelenetek bontakoztak volna ki. Hozzáteszem, a mélyhűtőnek még hírét sem hallottuk, fagyasztásról és onnan elővehető mindenféle használható élelmiszerről sem esett szó.

Hűtőszekrényünk persze már volt a 60-as évek elejétől, bár vicces most nézni, hogy az ajtaja valóban ajtó volt, és abba bizony semmit nem lehetett belepakolni.

Na de vissza a jelenbe, ahol ugye van mélyhűtő rekesz, vagy fagyasztó szekrény a legtöbb háztartásban, és a boltok kínálata már nem csak a kész vagy a friss termékeket jelenti, hanem az elősütött, befóliázott, sütőben frissre süthető zsömléket, bagetteket, stb.  Van tartós, fél tartós tej, de ami nem ilyen, az is jó 2-3-4 napig a hűtőben.

El sem sorolhatom, mi mindennel lehet előkészülni és otthon előre betárazni mindenféle élelmiszert, nem 1 nap zárva tartásra, de egy hétre is.

Nem fejtegetem tovább, megegyezhetünk, hogy az egész hajcihő abszolút nem erről szól, hogy itt egy nap híján majd jó gyorsan éhen halunk.

Ám rettenetesen bosszantott a sok siránkozás, hogy mi van, ha a babának elfogyott a pelenkája, hová is menjenek szegények, és hogy mondják meg a kisdednek, hogy hétfőig ne tojjon??!

Komolyan, ez elhangzott a rádióban és ez még csak egyszerű példázat volt. Kedvem lett volna beszólni, hogy egyébként az ország lakossága felnőtt felelős emberekből áll, vagy komplett szélütöttekből? 

Nekem senki ne mondja, hogy nem lehet tudni, ha valami kifogyóban van, és még a babapelenkát is meg lehet oldani 1 napra, régen is megoldották! Legfeljebb a következő hétvégén jobban odafigyel az ilyen hiányra. Az sem gond, ha valami hiányzik az asztalról, mert mást is lehet főzni, vagy enni.

Tehát "csináljuk a minél nagyobb hajcihőt", címen hetekig, hónapokig fújták ezerrel.

Arra már valóban jobban oda kellett volna figyelni, hogy akik erősen tagadták, hogy lesznek elbocsájtások és lesz bevételkiesésből való kár, azok majd beleszakadtak ennek a tagadásába. Később kiderült, hogy mégis lesz, sőt 4 éve ennek kész előtanulmánya is van, ami ezt előre jelezte.

Nagyon cinikus azt mondani, hogy menjen templomba vasárnap az, vagy wellnessezni, aki éppen elvesztette a munkáját.

Inkább erről kellene beszélni, hogy létrehozott a politika egy helyzetet, ami bár járhat bosszúsággal, de nem ez a lényege. Inkább az, hogy ennek következményeit miért az az agyonhajszolt, kizsigerelt pénztáros viselje egyedül. 

Ami a bezárások másik oldalát illeti: tudomásul kellene venni, hogy vannak kifejezetten hétvégi vásárlásokra épülő ágazatok. Ilyenek a barkács áruházak, a dísznövény iskolák, vagy gyümölcsfa telepek és még sorolhatnánk.  Még mindig sokan járnak le hétvégén a telkükre és akkor vannak ott, nem hét közben. Ha nem akarja, hogy 1 hetet álljon a fa, bokor, virág, stb. akkor jobb helyben megvenni. Pláne, akinek nincsen olyan autója, hogy szállítani is tudja. 

Volt itt egy hosszú évek alatt kialakult szokásrend, ami igazodott az emberek életviteléhez, lehetőségeihez.  Nem arról van szó, hogy hét végén mit eszünk, vagy van-e pellus a kis kölyök feneke alatt. Arról van szó, hogy valójában már régóta nem élünk társadalmi szinten homogénen, a lehetőségek és a különbségek sokkal jobban eltérnek immár egymástól, mint az én fiatalabb koromban. Ez a lépés egyen fazoníroz, anélkül, hogy ezt megtenné mondjuk azon a téren is, hogy minden ember ebben az országban heti 5 nap munkával úgy meg tudjon élni, hogy a hétvégéjét valóban ne vásárlással, munkával töltse, hanem menjen abba a fránya wellnessbe, vagy tudom én, akár a templomba is.

Tovább »

Ilyen volt, ilyen lett

Hát nagy kedvenceim ezek az izék!! Félreértés ne essék, nagyon tisztelem az igazi testformálásra képeseket,  akik nem elég, hogy lefogynak,  dolgoznak is a kinézetükön. Nincs mit csodálkozni azon, ha külön iparágak épülnek hiszékeny és gyanútlan emberekre. Akik képesek elhinni az olyan blődségeket, hogy ugyanannyit eszem és mégis fogyok. meg amíg ön alszik, addig a pirula dolgozik. Bőven lehet hallani és látni a rengeteg bugyuta hirdetést. Arról nem is beszélve, milyen veszélynek teszi ki magát az, aki ellenőrizetlen helyről rendel mindenféle csodabogyót és még meg is eszi.

Több, mint veszélyes. 

De nem is erről akartam írni, hanem a mézesmadzagos képekről, amiknek láttán persze azonnal rohannánk és már szinte magunkat is látjuk ilyen csodásan seperc alatt.

No akkor tehát:

Ó, mily édes, hogy több hónap után is ugyanolyan hosszú a haja, mi több, pont annyi van lenőve, a festésből is, mint a dagis képen.  Hát csodás.

Persze, hogy ugyanabban a ruhában, különben tán nem hinnénk el, hogy ugyanaz a személy. Még a pántja a vállon is megegyezően áll, ugyan a jobb karja kissé deformálódott és mintha a bal bokája kitört volna. Sebaj, szép vékony....lett. (Arra már gondolni sem merek, hogy visszafelé is történhet a móka.)

Nos, legyen ez a hiteles kép? Tőlem lehet, bár ha a hitelességhez ragaszkodunk, akkor meg a személy kérdőjeleződik meg kicsit. Vagy csal a fotó, vagy a szemem, már nem is tudom. Pedig léteznek esetek, biztosan tudom, én is jártam már így oda és vissza is.

Nos, végére talán legyen egy igazi bombakép, aminek a valódiságában senki ne is kételkedjen:

Hát akkor mindenkinek, akinek inge, sok sikert, remélhetően legalább annyira sikerül, mint a fenti képek bármelyikén. (Én az utolsó kettőre szavazok.)

Tovább »

Épüléseink (Magyarország jobban teljesít!)

Nem itt élnek a gyerekeim, már egy jó ideje. Ezt részben nagyon  sajnálom, melyik szülő örül annak, ha a gyerekeit évente 2-3-szor láthatja, némelyiket annyiszor sem. Másrészt diplomások, azaz ismert vesztesége Magyarországnak minden képzett fiatal távozása. De nem a siránkozásom érdekes ebben a történetben, inkább a mellékes körülmények. Sokszor emlegetett dolog, hogy még tudósoknál is megesett, a fő kutatási területük mellett akadtak rá mellékes felfedezésekre, végül az nagyobb durranás lett, mint az eredeti kutatási koncepció. (Ld. a rádium felfedezését, de töméntelen hasonló létezik.).

Nos ilyen mellékes "ajándék" lett számomra a gyerekek élesebben látó szeme, amit csak egyrészről magyarázhatok a fiatalságukkal (28-36 évesek, szóval azért nem tinik).  Inkább és jellemzően a távolság, egy másik államban való életvitelszerű tartózkodás (immár egy részről állampolgárság is), hitelesít.  Nem kell azonnal éles kritikákra gondolni, sok esetben csupán egy-egy kérdés hangzik el megfelelő helyen, vagy helyzetben.

A témához kanyarodva, már huzamosabb ideje építik környékünkön a 8-as főutat, közlekedő emberekként lévén, a  szemünk előtt történik, naponta. Az előkészítés stádiumában voltak itt legkisebb lányomék, akik (micsoda "pech"), éppen építőmérnökök is  párosával. Kevés pillantással megállapították, hogy az alapozás kb. fele olyan vastagságú, mint amit a német autópályák alá tesznek, és a CKT (cement kötésű talaj nevű érdekesség), nem feltétlenül alkalmas erre.

Hozzá nem értők módjára, nem tudtunk ebben állást foglalni, de másik lányomék hazaérkezve további érdekes észrevételekkel bővítették az útépítést. 

Voltak nekünk is dohogásaink az ügyben, nem mindig volt logikus a munkairányítás, az autósok közlekedését téves felfestésekkel tették balesetveszélyessé. Legutóbb, amikor az új szakaszra tereltek, vártam a minőséget, a suhanást a sima úton. Hát nem történt meg, döbbenten éreztem, hogy az autó a fenekem alá közvetíti a frissen elkészült út egyenetlenségeit, éppen hogy nem kezdett el rázni is.

Mindig igazolva látom azt a tézisemet, hogy bármit építeni jelenleg ebben az országban egyet jelent az abból kivehető és lenyúlható horribilis összegekkel, és ezért igen kifizetődő.  

Sajnos, ez az út itt lesz az orrunk előtt, szerintem az átadása után két évvel, ha új helyzetfelmérést csinálok, ezeknél a képeknél lehangolóbbat fogok iderakni.

A zárójeles címhez pedig csak annyit, hogy régóta begyemben van ez a szlogen. Hülye is, de nyelvtanilag tökéletesen értelmetlen. Bármiféle fokozott melléknevet használhatunk, ám csak összehasonlító viszonylatban. Szebb az egészséges növény, MINT a beteg, és hasonlóképpen így tovább. Most a jobban után következnie kellene a "minél jobban" összehasonlításnak, de nincsen semmi. Azaz, mindenki értse úgy, kimondatlanul, hogy az előzőekhez képest, vagy külföldhöz képest, vagy mihez is képest, a rosseb tudja!!!!

Ja, és teszteltem a facebook közönséget is a képekkel. A szokásos: a legteljesebb érdektelenség, elvégre a közös, az nem a mi pénzünk.

Tovább »

Fő a biztonság

A helyzet fokozódik időnként, nagyban is, úgy államilag, de néha szűkebb pátriámban is, és ilyenkor vénségemre erőt vesz rajtam holmi üldözési mánia. Mindig megállapítom, milyen beszari alak tudok lenni, végtére is, ha az ember állami alkalmazott, jobb, ha túl durván nem ugrál. De tegnap, olyan messze voltam mindenféle ugráláshoz, mint Makó vezér Jeruzsálemtől (odaért egyáltalán?),  ám és lám, mégis rám jött a hatósági őrség egy tagja.

Nem kell nagy dologra gondolni, kegyetlenül földhözragadt körülményeim csupán annyi szabadságot engedélyeztek, hogy a Rossmann nevű  boltban kotorászhassak szemeteszacskó után. Azért ott, mert náluk lehet kapni összehúzhatós szájú kukás zacskót.  A dolgok természete viszont az, hogy ha már bent vagyok, ami kb. 2-3 havonta esik meg, akkor körülnézek. Sampont esetleg, mert ott van óccsó is, ami azért jó, na meg a "smukkok", esetleg parfümszaglások. (Szigorúan csak orrügyileg, ez a pénztárcakímélő variáció.)

Szóval, hogy a tárgy közelében maradjak, nyugodtan nézegettem az ékszereket (bizsukat), amikor arra figyeltem fel, hogy a bolt biztonsági őre közelebb húzódott hozzám. Végignéztem magamon, hogy nem vagyok-e túl szakadt, de szerintem nem voltam. Kedvetlenül odébbálltam, mert nyomokban sem szerettem volna érezni holmi szándékosságot. Ahogy a parfümöshöz értem, megnéztem egyet-egyet, csak a tesztereket emeltem le és beleszagoltam egyikbe-másikba. Mire a harmadikat letettem, már láttam közeledni a biztonságit. Elhúztam onnan is, de a szemem sarkából figyeltem, felkészülve, ha felém jön, verbálisan rátámadok. Láttam, hogy bement a raktárhelyiségbe és nem tudtam, hogy dolga volt-e, vagy ő is változtatott, mert látta, hogy megálltam. 

Nos, fizettem (mindent, ami a kosaramban volt), és komoly elhatározással távoztam: bármilyen boltban, ha akár egyetlen biztonsági 10 lépésnél közelebb jön hozzám, ott helyben leteszem a kosarat a földre és a vásárlást félbehagyva távozom az üzletből.

Erre szerintem lesz alkalmam hamarosan, mert bár régebben csak a bankokban láttam a biztonsági őröket, ma már minden élelmiszerboltban ott téblábolnak. Komoly jelzés valóban, mert nyilván oda kellenek, ahol a lopások előfordulnak. Érdekes, hogy márkás butikokban alig látni őket, igaz a márkás boltokat én is csak kívülről nézegetem. Következtetés? Az ilyenek a veszélyesek, mint én.

Tovább »

A nemzetközi helyzet fokozódik...

Ezért kissé korlátoznom kell magamat, így a hozzáférés szűkebb marad. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a keserveket itten olvasni kell mindenképpen, csak a lehetőséget nem szeretném megtagadni azoktól, akik eddig is érdeklődtek.

Tovább »

Előzés jobbról...

(A videó saját felvétel.)

Világos, mint a vakablak, mondanánk régiesen.  A közlekedési morál csak olyan, mint az általános morálunk. Az egymáshoz való viszonyunk,  a munkához való viszonyunk, és  bármi egyébhez, amihez csak lehetséges, a  viszonyulásunk egyáltalán. Lám, az egyenes út, pláne, ha követni is kell valakit, unalmas, lassú, vagy nem is a mi utunk. Ebadtája, menjen, ha akar jó hülye szabályosan, de majd mi megmutatjuk Egész Európa sírni fog, ha állva hagyjuk az út szélén. Na persze iparilag legelőször, de hogy másban is, az kétségtelen. Nagy magyarral, turulos zászlótartó rúddal, ugyan kissé szétesett lélekkel, de ezt ki a fene veszi észre. 

Kezd gondom lenni az identitással, megpróbálhatnék már én is jobban teljesíteni, ha balról nem megy, próbáljam jobbról?? (Ja, mihez képest?)

Tovább »

Elfújta a szél....

Nos, nem jellemző, hogy nagy gyűlésekre rohangálnék, annyira nem, hogy első nekifutásom nem is sikerült. Hej, pedig volt esőkabát, fényképezőgép, lelkület és minden ilyesmi. Külön busz óccsón (ingyen), szóval nekikészülés precízen.  Úgy tűnik, nem balos, liberális a minket hazakergető szél, konzervatív, jobbos hideget hozott. Nem tudom, ebből következik-e valami, sajnálom, hogy nem hallottuk a beszédeket. Annál is inkább, mert ebédeltünk 11 órakor és önkínzó módon, közben meghallgattuk a mi szépségünk beszédét, legalább abból az okból, hogy mire felérünk, informálva legyünk idejében, ha reagálásokat hallunk. 

A kokárdákat nem tettük fel, noha megvarrtam, olyan fasza kifordítottra, mert így totál nem emlékeztetett arra a tökig érőkre, amiket 98-ban viseltek a fidesznyikek egészen a választásokig. Azóta amúgy sem tudok rendes kokárdát jó szívvel felvenni, hát most ezzel a megfordítottal igyekeztem volna protestálni. 

Azért, ha 30-án lesz módunk, ismét nekifutunk, legfeljebb kokárda helyett széles vigyort tűzünk magunkra.

Tovább »

Pofátlanság II.

Csak úgy mondom, a miheztartás végett. Aki elvitte a karácsonyfát, az elvitte pénteken Iván kajáját is. Engem ezzel nem bántott meg, de Ivánnak elmondtam ki volt, jól szótagolva, hogy megértse. Mivel majdnem olyan okos, mint az iskolásaim (legalábbis jobban szót fogad időnként), már csak idő kérdése, mikor harapja vissza az elmaradt kaját az illető néni hátsójából.

Egyébként barátságos, békés jószág, morc kinézete ellenére.

Tovább »

Téves térrendezés

Jó cím, valaki elolvassa, egészen biztosan nem arra gondol majd, amiről a bejegyzés szándékozik szólni. Bár, lassan aki megismer, rájön arra, eléggé megbízhatatlan személy vagyok cím és témaügyek egyeztetésében.

Ennyi elöljáró után, kezdeném azzal, hogy nekem a járásbíróság már nagyon régóta kellemesen csengő, nem félelmet, inkább fiatalkori emlékeket idéző szó. Még középiskolás koromból, amikor a Veszprémi Járásbíróságot riogattam szinte naponta. Totyi nevű nénikém dolgozott ott kezdőként akkor, először gépírt, fogalmazó volt, de leírom, Dr. Poór Klára néven  remek munkaügyi bíró volt sokáig-sokáig. Visszatérve Totyihoz,  azzal tudtam szórakozni, hogy tértivevényeket pecsételgettem, nyaggattam az írógépet és egyáltalán, lebzseltem ott kissé. (Engedéllyel pert is néztem egyszer.)  Mentem, ha kommunista szombaton a veszprémi állatkertet rendezte a nagy tekintélyű bíróság elnököstül és ülnököstül,  ha szüretelni mentek kollektíve, egyszóval ismertem őket, ők is engem. Szép helyen, szép épületben, a várban volt a bíróság épülete, együtt az alant levő, sziklára épített börtönnel. (Néha láttam a foglyokat sétálni.)

A járásbíróság elnöke akkor Dr. Perényi Ödön volt, nekem szinte bácsi, de tetszett a mackós kinézete, jó kedélye. Azt mondta Klára nénikémnek egy alkalommal: Te Klári, neked olyan jó hajókürt neved van: póóóóóóórrr, zúgta hozzá akkurátusan.

Ott voltak a szép ikerfiúk fiatalon,  dr. Horváth György és testvére Balázs, kiből később MDF színű belügyér lett az Antall kormányban. (Akkor még hol voltunk a taxis sztrájktól!!) Továbbá a későbbi elnök dr. Korbély Zoltán,  aki jó pár évvel később elegánsan átengedte elnöki irodáját, hogy Dóra nevű 4 hónapos lányomat kivakarjam a pelenkájából.

Szóval ilyenféle emlékeim voltak a járásbíróságról, és persze még sok más is, hiszen évekig tartott, rájuk nézve türelmet igénylő jelenlétem.

Amikor a napokban idézést kaptam egy büntetőeljárásban lévő kötelező tanúskodásomra,  bennem semmiféle félelem, ellenérzés nem volt, noha tudtam, csak idegeneket fogok már találni, hiszen elmúlt 40 év is már azóta. Többségük meghalt sajnos, égi ügyekben ítélkeznek, remélem, ott is derűsen.

Rövidre fogva és nem mesélve túl részletesen, volt tanítványom szülei verekedős, bántalmazós garázda ügyében kellettem és mert tanítottam a kislányt, tudomásom volt sok eseményről. Valamint 2012-ben a rendőrségen ezeket jegyzőkönyvbe is mondtam. No, tehát járásbíróság. Nem ott, ahol volt, nem is olyan, szóval minden passzol, előzetes elvárásaimmal. Belépéskor kapu, táska és csontvázam átvilágítása. 

2 és fél órás csúszás, immár 1/4 2 a 1/2 11 helyett, nekem 4-kor 20 km-rel odébb szülői értekezlet, szülők meghívva, szóval kezdett elfajulni az egész havas történet. Mert esett, ezért nem is kocsival mentem.Belépésemkor a modern új tárgyalóterem a szokásos elrendezést mutatta, nem volt ismeretlen, csak világos volt és semmi tiszteletet parancsoló hangulata nem volt, mint a réginek.

Mégis volt, min meglepődnöm, mutatom:

Igen, nekem is oda be kellett állnom a ketrecbe, szemben a bíróval, jobbról a két ügyvéddel, balról a jegyzőkönyveztetővel és a másik bírói segéddel vagy mi.  Tanú még sosem voltam, de mindig úgy láttam, és úgy képzeltem, hogy a tanú, az eljárásban segítő, és nem vádlott. Ennélfogva (még ha kapok is figyelmeztetést, hogy őszintének kell lennem, meg ilyesmi), igen vonakodva voltam hajlandó beállni a ketrecbe szembe, és mivel ennek végig tudatában voltam, végig kellően morózus is lett a hangulatom.

Nem hiszem, hogy szerencsés megoldás, minden kikérdezettet egyazon helyre állítani. Azért valami megengedő elrendezéssel  nagyobb fokú hajlandóságot mutattam volna az együttműködésre, és gyanítom, ezzel mások is így lehetnek. Nem szabadna véletlenül sem egyazon pellengérre állítani a tárgyalás különböző szereplőit, ezáltal mintegy  alaki, formai azonosságot tenni közéjük.  Ennek a szelleme sem lehetne ott. (Amerikai filmekben látni, hogy a tanúkat majdnem a bíró mellé hívják fel egy pulpitusra és ott kérdezgetik ki, jelezvén, az ő fontosságát az ügyben.)

Tehát dühös voltam, és bár a feltett kérdésekre szűkszavúan feleltem, mégis behúztam a csőbe az egész nagytiszteletű jogásznépséget.  Ebben segítségemre volt a Fidesz sok szószátyár handabandája, mert jól tudtam, hogy annyit szónokoltak már össze-vissza a kamarai tagságunk okán a  Pedagógus Etikai Kódexről, hogy mindenki azt hiszi, létezik is. (Csak ígérve van, nincs is kész.) 

Nos, erre az Etikai Kódexre hivatkozván jeleztem az okosoknak, hogy nyilvánosan nem áll módomban mindent a rendelkezésükre bocsátani, mert köt a fenti rendelkezés.  Dehogy vártam el, hogy bármelyik is felálljon és a képembe vágja, hogy olyasmivel hozakodok elő, ami ebben a formában még nincs is. Tudtam, hogy ezzel ilyen körökben nem foglalkoznak és ennyit muszáj volt megtenni a lelkemnek, kis tromf ugye azért a szaros ketrecükért.

Tovább »

Hallottam....

"Várom már azt a pillanatot, amikor a csillogó-villogó új stadionokban játszik majd a Magyar Hajléktalan Válogatott.".

Tovább »

Röviden

Előrebocsátom, nem vagyok tájékozott az ügyben, minimálisan sem. Sem az országok szokásait, a dolgok menetét és okait nem ismerem, sőt legfőképpen az olimpiai játékok nemzetközi és hazai szabályzatát. Tehát vehető úgy is, hogy eleve hülyeség, amit gondolok erről, mégis megkérdezem, mert eszembe jutott:

Hallom a rádióban, hogy kik azok az olimpiai érmet nyert versenyzőink, akik már hazatértek, vagy most a napokban jönnek haza. S azt kérdeztem magamban: ugyan miért is?? Nem akarnának tovább ott lenni és jelenlétükkel erőt-biztatást adni a még küzdő többi magyarnak? Nem érdemlik meg, mondjuk legalább az érmesek, hogy a záróünnepélyen ott lehessenek? Kik azok, akik igazán megérdemelnék ezt, ha nem éppen azok a versenyzők (minden országból!!), akik nagyszerűen szerepeltek.

Nem hiszem, hogy nekik otthoni fotelből kellene figyelniük a zárást, arról az olimpiáról, ami éppen róluk szólt, a győztesekről.

Valamiféle szabályzat az oka (ez eléggé nagy hülyeségnek tűnik), sok pénzbe lenne (azt a 10-20 sportolót, akik az ország nevét fényezték a játékokon), a kinti ellátásuk?

Sehogyan sem jön ez össze nekem, hogy miért vannak ők itthon és miért érdemli meg esetleg egyéb, jóval több "léhűtő", a záróakkordot. 

Valaki tudja ezt??

Tovább »

Ej, de működőképess!

Az, hogy Veszprémben feltúrták a legfőbb közlekedési csomópontot, a 8-as út bejövetelét, csak üdvözölhető volt. Nehezen lehetett bejutni a városba, már csak azért is, mert a 4 sávos út a város határában egyszeriben kétsávossá szűkül és ezen az sem segített sokat, hogy az elkerülő útra hányan felmennek. Mindig sokan akarnak a városba is bemenni, nekem úgy tűnik, amikor várakoznom kell, hogy mindenki befelé nyomulna. (Kaposváron a 2 sávos bejövő útból lesz 4 sávos a város határánál. Kicsit könnyebb a dolog.)

No, nem erről akartam persze írni, ez csak a bevezető füstölgés volt, hanem az alábbi képről:

Ez a látványterve a "pártház" előtti térnek, aminek a forgalma eddig lámpásan működött. Kezdetben is szemet szúrt, hogy mekkora baromi nagy, óriási az egész, felemésztette a csomópontot eddig körbeölelő szabad területeket. Erre akár vállat is vonhatnék, bár van némi megalomán feelingje, akárhányszor körbekerülöm, még épültében is. (Megint csak eszembe jutnak Kaposvár szökőkutakkal és virágokkal megrakott körforgalomjai, okosan térbe helyezve. A legkisebb talán a Kodály iskolánál az Anna utca és a Fő utca kereszteződésénél van, oda a sok busz kihajtása miatt tettek egyet.)

De legyen, ekkorára tervezték, most már így lesz, csak azon sopánkodom, hogy amennyire használhatatlan lesz, ahhoz viszont valóban túl nagy és gondolom sok pénz is.

Mire is alapozom ezt a használhatatlanságot? Elsősorban arra a sajátosságára, ami a körforgalomnak van, és ami a lámpás forgalom-irányítástól alapvetően különbözik Ugyanis a körforgalom folyamatos haladást tesz lehetővé, a lámpás viszont szakaszosat. Eddig Veszprém belvárosában a bejövő 8-as út valamennyi kereszteződése lámpákkal működött. Kezdve a kis körúttól, a Hotel Veszprém előttig, a Séd Filmszínházig, a Mackó cukrászdáig, szóval mindenütt lámpa, lámpa hátán. Csupán jól kellett (volna) összehangolni és gond nem is lett volna. A legforgalmasabb helyen a Jutasi útról való kijövetelnél volt a torlódás, buszok is nehezítették az ügyet, tehát ebből a szempontból logikus volt, egy könnyítés a körforgalommal. De mi van akkor, ha egy szakaszos rendszerbe beillesztünk egy folyamatosan működőt?

Ez természetesen költői kérdés volt, mert aki bejön Veszprémbe, már most tapasztalhatja.... Ugyanis, ha a Hotel előtt pirosat mutat a lámpa, mivel kicsi a távolság, a forgalom nem tud "elrázódni" a körforgalom és a Hotel közötti alig 50 méteren, "besül" a körforgalom és benne rekednek az autók.  Persze gondoltak erre a tervezők és a körforgalom mellett odatervezték a kikanyarodó sávokat is. Más kérdés, ha áll az úton a forgalom, csak kikanyarodó irányba tudnak állni legfeljebb.

De nézzük a másik problémát, már ez is működik javában. A városba bejövő, aki a Jutasi útra akar lemenni,  a képen látható keresztben álló nagy tömbű "pártház" előtt akar lekanyarodni. (A képen a jobb oldalon levő hosszabb zöld sáv melletti bekanyarodást említem.) Van is kanyarodó sávja külön. Nem tudom miért, az annyira benyúlik a Jutasi út sávjába, hogy a körforgalmat szinte maga mögött hagyja. Ugyanakkor és természetesen elsőbbségadásra kötelezett. No, ezt személyautóból meg lehet oldani, mert hátranézek, J. viszont a buszból semmit nem lát, hátranézni nem tud, mögötte az utasokat elválasztó panel. Tükörből visszafelé a kanyarodó pozícióban levő buszból nem arra lát, azaz nem tudja az elsőbbségadást teljesíteni, mert nem lehet az ő helyzetéből az így hátra görbült teret belátni. 

Mit tesz akkor?  Hát bemegy a körforgalomba, és onnan fordul le a buszpályaudvar felé. Gyanítom, erre pár buszos is rájött már, akiknek pedig sikerül kikanyarodniuk, vagy más a buszuk, vagy hazardíroznak, hogy úgyis ők a nagyobbak.

Szóval majd csak jövőre lesz készen teljesen az egész komplexum, de ahogy elnézem, igazi magyaros és tipikus eset, még alig van használatban, igazán csak a kezdetén, de mérgelődni már lehet rajta naponta.

Ja, és ez csak a felszín, ehhez jönnek az aluljárók a gyalogos és kerékpáros forgalom majdani megindulására, amelynél már most látszik, hogy az akadálymentesítés miatti rámpák hosszúsága (lejtésszög) okán a "lordok háza" előtti fél teret is megeszi, nem baj, kevesebbet kell a felszínen burkolni.

J. szerint valami "csókos" cége tervezte az egészet, jó kis uniós pénzek felhasználásával. 

Hát mit mondjak, innen nekem ez így látszik, lehet velem vitatkozni. (Most jönne az, hogy végtére is ki vagyok én, és pláne nem is értek az egész cécóhoz abszolút semmit. Csak időnként közlekedek.)

Tovább »

Ha harc, hát legyen!

Nagyon szépen termett a ringló az idén. Locsoltuk is sokat, igazi bő levű a gyümölcse. Sajnálatos módon, ezt a darazsak is észrevették, igen rákaptak és sorra kezdik meg a még fán lévő szilvákat. Tulajdonképpen, ha csak a potyogotton rágóznának, hagynám is, de nem kondicionálhatók ekként ezek a jószágok.

Ezért goromba módszer jött, amit egy Ausztráliában élő magyar ajánlott a blogján. (nahát, ez a "zinternet!!)

Fellelkesedtem és rögvest nekiláttam, még a boltba is elfutottam csirkemájért. (A maradékot Hancz úr kedveli úgyis.)

Úgy szólt, hogy egy üres műanyagpalackot forró csavarhúzóval körbe-körbe kell lyukasztani. (Én hegyes kiskéssel csináltam.)

Ezután a tetejét is át kell fúrni, a Nesteás dobozok jobbak, mert szélesebb karimájú a tetejük, és vékony zsineggel egy friss véres húsdarabot, vagy májat kell az üvegbe felakasztva lógatni. Gémkapoccsal rögzítettem a májat, majd a kapocsba fűztem át a zsinórt. Utána kis mézzel körbemaszatoltam belül a palackot és az aljára vizet tettem. Ugyanis úgy szólt az eredeti leírás, hogy a darázs boldogan bemászik a kicsi lyukon, de kijönni már nincsen elég sütnivalója. Egy idő után aztán elfárad és beleesik a vízbe. 

10 perccel a felrakás után 8 db darázs már fürdött

Mindent szépen összeraktam, csak a vékony zsinegemet nem tudtam kellően a tető fölött csomózni, mert még akkor is átesett, túl vékony volt. No kimentem a műhelybe, J. éppen az átjárót gletteli, kértem tőle olyan alátétet, amin picike a lyuk. Persze mindegyiken nagy volt, és mire lemondtam volna a szakszerű összeszerelésről, megpillantottam a tökéletest. Egy pici kétlyukú fúvóka volt, mindkét magdzag éppen átfért, a fúvóka alja pedig tökéletesen illeszkedett a palack tetején kiszúrt kis lyukba. Pompás, maga a tökély, csak J. arca nyúlott kicsit, amikor elmagyarázta, hogy a permetezőjének a szelepét, vagy fúvókáját használtam éppen el. Na de amikor látta, milyen naccerű, beleegyezett, mondtam, a méhek úgysem rongálják meg.

Folyamatosan tülekedtek befelé, ebben a zöld hátú döglegyek is részt vettek

3/4 órával később a víz tetejét már elborították a darazsak

No de minden sajnálaton túl, azért utoljára mégiscsak májat ebédelhettek és méz volt utána az édesség. Szóval  aki ínyenc, az lehet, hogy elébb-utóbb rajtaveszt a dolgon. Nahát, jobb majdnem, mint egy La Fontaine mese vége.

Tovább »