Az éppen soros bűnbakok

A bevándorlók kapcsán mostanában egyre több szó esik a kivándorlókról. Nyilván nem egyenlőségjelet téve közéjük, de a párhuzam mindenkiben akaratlanul is felvetődik. Annál is inkább, mivel jól érezhetően ez az egész bevándorlási "ügy" több, mint maszatos. Ez túl finom kifejezés is, már szóltam egyszer róla, hogy embertelen és aljas, pláne kérdőíveket küldözgetni róla, melyeknek hangneme és nézőpontja egyenesen az elutasítást a gyűlöletet sugallja.

Kezdem azt hinni, sőt ez már nem is annyira hit, hogy a tőlünk elvándorló, kvázi saját véreinket is egyre inkább holmi közutálat lengi be, a magas politika részéről feltétlenül.

Az alapállás, az eleve megbélyegzés, a hibáztatás, a hűtlenség, a "bezzeg és a dehát."

A kimenekültek azok, akiket bezzeg mi kitaníttattunk, a közös adóforintjainkból,  és lám rútul és hálátlanul fordítottak hátat. Nem vállalták be szép hazánk nehézségeit, nem vesznek részt a "nagy, közös" munkában. Bezzeg odakint élik világukat, mekkora keresetekkel és még a Túró Rudi kedvéért sem képesek hazajönni.

Holmi bűnös hazaárulók ők, akiknek bezzeg kint arany életük van és leend, míg mi, akik itt maradtunk, egyre szegényedünk és anyagilag, érzelmileg kifosztottá válunk.

Már többen elmentek, mint 1956-ban, amikor pedig ropogtak a fegyverek...

Nem vitás, hogy az elsőrendű okok között kell keresni azokat a puszta anyagi, megélhetési gondokat, amik kikényszerítették a végletes döntéseket. De tudnunk kell, nem csak és nem csupán erről volt szó. A fizikai lét nehézségeit évek óta tetézi az a szellemi arrogancia (a szellemi fensőségesség nélkül), ami az itthoni élést, a jól élhető országok kategóriájából évek óta kitaszította.

Régen megénekelt dal:

A szót kimondják
ki tudja, ki hogyan érti
A szót leírják
ki tudja, ki mire gondol

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szót hallgatják
ki tudja, ki hogyan érti
A szót olvassák
ki tudja, ki mire gondol

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó elrepül
ki tudja, kit hogyan talál
A szó messze száll
ki tudja, hol áll meg végül

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen
A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

Hát jó lenne, ha a téboly közepette, némely politikusnak eszébe jutna e dal, bár legtöbbjük tán nem is élt, amikor ezen Bródy már elgondolkodott.

Nem tudom megérteni, már nem is fogom, hogy ennek a rezsimnek miért is anyatejként szolgáló fő tápláléka a gyűlölet, a megosztás, az uszítás. Nem hinném, hogy ezt az iskolában tanulták volna, ők is voltak úttörők, a 12 pontban el nem hangzott egy erre utaló fogadalom sem.

 Nem tudok mást tenni, naponta hibáztatom azokat és mindazokat, akik ennek előidézői, okozói, bármilyen szinten.

Elsősorban, mert egy lelkileg, hangulatilag lepusztult országot hoztak létre, ahol az emberek legfőbb gondja nem a szép családi élet alakítása, fenntartása. Ahol mérgezett médiából naponta mérgezett  gondolatok, sugallatok és szövegek fröcsögnek, nem törődve azok valódiságával, igazságtartalmával.

Családok szakadnak szét, nem jó kedvükben, nem örömmel és nem  a közeli boldog viszontlátás és együtt élés reményében.

Eszükbe sem jut elismerni, hogy nem könnyedén megy el az, aki elmegy, hogy megvárja a legutolsó kényszerítő mozzanatot is, és sokszor olyan nehézségekkel kell megküzdenie lelkileg, amit itthon nem is hinnének el.

Lehet mutogatni, lehet vádaskodni, lehet mindenféle hülye magyarázatot fűzni a munkaerő szabad vándorlásáról, ami európai alapjog. De arra a kérdésre is szeretnék adekvát választ kapni, ha innen úgy magyarázzuk az egyre sokasodó elvándorlást, hogy csupán élnek az eus-jogaikkal, akkor vajon a az osztrákok, a franciák, az olaszok, a németek miért nem élnek ezekkel a jogaikkal?

Miért nem jön ide senki mihozzánk, ugyanúgy tagállam vagyunk, munkaerőpiaccal, csupán menekültek, akiknek egy hő vágyuk van azonnal: továbbutazni nyugat felé.

Azt mondom, jobban tenné mindenki (a rádiós műsorokba betelefonáló elvakult hallgató és igen hazatudatos polgár is),  ha előbb jól kinyitná a szemét, engedné be azt, ami kívül van, akkor tán nem agyból nyilatkozna tudatlanul, ám igen öntudatosan.

Végül azoknak, akiknek még van adu a kezükben arra, hogy alakítsanak így vagy úgy az életükön bármit: Winston Groom örökbecsűjével:

Ha elcseszel valamit, addig tedd, míg fiatal vagy. Minél öregebb leszel, annál nehezebb lesz fölállnod a padlóról.

Folyományom: nem utolsó sorban  pedig örülj még egyet a padlónak, ha még van alattad... a szakadéknál hidd el, nagyságrendekkel jobb.