Köralakű Sokszög Liget

Ha lehetne választani, most és a mai nappal pláne hogy egyáltalán, biztosan Aromo lennék. Egy ilyen serkent agyú nyúlnál valahogy nem tudok idegesebbet elképzelni, akkor, amikor összeül a zápultagyúak serege, és kitalálják azt a semmit, ami nem fog működni jövőre sem, bár azt mondják 2013-tól igen. Nem tudom különben mi ez a fóbia ezzel a 2013. évvel, de egy csomó lapulevélre ráírták, hogy akkor kell kizöldellniük. Lehetséges, hogy szinkronban a káposztafejekkel?

Szegény Szigfrid (a képet mellékelem, most lomiztam őt is), bajban lesz, mert a fenti képe ellenére ő tényleg kivénhedt oroszlán, és eszébe sem jutna egy csomó elmésség.
Vannak vidékek, ahol lehetséges az üzlet, üzlet hátán, megint, még rosszabb helyek, az adó hátán adó. Azt mondják mifelénk, hogy tevéből is csak a kétpúpú a bevállalható, mert az egyiket viheti az adó, a másikból majd megleszünk könnyedén.

De ebben a Sokszögligetben (bocsi Lázár Ervin bácsi postumus is), a tendenciákat Szörnyeteg Lajos késői leszármazottja eléggé elbaltázta már most is, és ami a legdöbbenetesebb, hogy kiül minden az arcára. Még ligetnélküli koromban azt mondta bölcsebb társam (aki ezáltal idősebb is volt, nem csak annak látszott), hogy 40 fölött mindenki maga felelős az arcáért.  Bólogattam, mint bármely normális csavargókülsejű macska, pedig előre nem ötlött volna az eszembe, hogy fogok én ilyent látni is egyszer. Itt rögtön, alant:

Hát beismerem, versenyfutásban nem mindenki túl jó, és vannak, akik csalnak is, vagy lefeküdnek a táv közepén kicsit, majd mellényből előkapják a tiszafa ágát és remélik, a műveletet senki nem vette észre.


Szerintem totál nem sikerült, hiába feküdt le, bár, ha maradt is volna a rét közepén, könnyen elfelejtettük volna, de vissza is nézhetett volna, mit Lót, ugyan már mit is hozott össze cirka 2 év alatt. Mi pedig intettünk volna lazán és nagyvonalúan, hogy sónk van (vagy hozatunk a régi helyeinkről),  meg már bálványunk is (mert mi készítettük őt),  hát csináljunk a kettőből egyet,  és vigyük uszkve jóval közelebb a Duna partjához, mint most József Attilát akarnák. Mossa az ő lábait a zavaros víz, és szemlélje az elúszó  dinnyehéjat ő, úgyis mondta már rá, hogy egész jó vers.
Azért ezt a tönkretúrt ligetet mégsem hagynám, sem a bajszos Vaddisznó Valdemárnak, sem a folyton ugrándozó és sipákoló ligetcsősznek, akiről már a reggeli harmat sem fogja lemosni, hogy nem tudott egyszer angolul. A becsület velük szétfoszlott, mint a hajnali köd, immár minden tisztán és világosan látszik, bár még hisznek abban, hogy a ködösítés működik, csak a szirénaszót nem tudják még eléggé jól álcázni, mely egyre hangosabban ordít, fél Európa tök süket már tőle velünk egyetemben.

Egyelőre láthatóan nem én örülök még, de a videót látva azt mondom, ez sem színtiszta örömtánc, még így csinosan kreálva sem:

http://26.media.tumblr.com/tumblr_m30efl27Cb1r9fro5o1_400.gif

Tovább »

Köralakű Sokszög Liget

Ha lehetne választani, most és a mai nappal pláne hogy egyáltalán, biztosan Aromo lennék. Egy ilyen serkent agyú nyúlnál valahogy nem tudok idegesebbet elképzelni, akkor, amikor összeül a zápultagyúak serege, és kitalálják azt a semmit, ami nem fog működni jövőre sem, bár azt mondják 2013-tól igen. Nem tudom különben mi ez a fóbia ezzel a 2013. évvel, de egy csomó lapulevélre ráírták, hogy akkor kell kizöldellniük. Lehetséges, hogy szinkronban a káposztafejekkel?

Szegény Szigfrid (a képet mellékelem, most lomiztam őt is), bajban lesz, mert a fenti képe ellenére ő tényleg kivénhedt oroszlán, és eszébe sem jutna egy csomó elmésség.
Vannak vidékek, ahol lehetséges az üzlet, üzlet hátán, megint, még rosszabb helyek, az adó hátán adó. Azt mondják mifelénk, hogy tevéből is csak a kétpúpú a bevállalható, mert az egyiket viheti az adó, a másikból majd megleszünk könnyedén.

De ebben a Sokszögligetben (bocsi Lázár Ervin bácsi postumus is), a tendenciákat Szörnyeteg Lajos késői leszármazottja eléggé elbaltázta már most is, és ami a legdöbbenetesebb, hogy kiül minden az arcára. Még ligetnélküli koromban azt mondta bölcsebb társam (aki ezáltal idősebb is volt, nem csak annak látszott), hogy 40 fölött mindenki maga felelős az arcáért.  Bólogattam, mint bármely normális csavargókülsejű macska, pedig előre nem ötlött volna az eszembe, hogy fogok én ilyent látni is egyszer. Itt rögtön, alant:

Hát beismerem, versenyfutásban nem mindenki túl jó, és vannak, akik csalnak is, vagy lefeküdnek a táv közepén kicsit, majd mellényből előkapják a tiszafa ágát és remélik, a műveletet senki nem vette észre.


Szerintem totál nem sikerült, hiába feküdt le, bár, ha maradt is volna a rét közepén, könnyen elfelejtettük volna, de vissza is nézhetett volna, mit Lót, ugyan már mit is hozott össze cirka 2 év alatt. Mi pedig intettünk volna lazán és nagyvonalúan, hogy sónk van (vagy hozatunk a régi helyeinkről),  meg már bálványunk is (mert mi készítettük őt),  hát csináljunk a kettőből egyet,  és vigyük uszkve jóval közelebb a Duna partjához, mint most József Attilát akarnák. Mossa az ő lábait a zavaros víz, és szemlélje az elúszó  dinnyehéjat ő, úgyis mondta már rá, hogy egész jó vers.
Azért ezt a tönkretúrt ligetet mégsem hagynám, sem a bajszos Vaddisznó Valdemárnak, sem a folyton ugrándozó és sipákoló ligetcsősznek, akiről már a reggeli harmat sem fogja lemosni, hogy nem tudott egyszer angolul. A becsület velük szétfoszlott, mint a hajnali köd, immár minden tisztán és világosan látszik, bár még hisznek abban, hogy a ködösítés működik, csak a szirénaszót nem tudják még eléggé jól álcázni, mely egyre hangosabban ordít, fél Európa tök süket már tőle velünk egyetemben.

Egyelőre láthatóan nem én örülök még, de a videót látva azt mondom, ez sem színtiszta örömtánc, még így csinosan kreálva sem:

http://26.media.tumblr.com/tumblr_m30efl27Cb1r9fro5o1_400.gif

Tovább »

Csipkés polgári hangulat

Egyszerűen sosem tudhatod, mibe botlasz bele. Ezért szeretem a lomit.  Persze mindig van valami ésszerű, amit keresel, de az igazi, amikor vadászol, vagy simán belebotlasz valamibe, amit nem lehet ott hagyni.

Pár hónappal ezelőtt, talán múlt nyár végén kezdtem el érezni, hogy nekem nem elég a süteményes villa.  Persze már az is szép dolog, ha van, de mégis. Hol van az IGAZI süteményes tányér, ami nem egyszerűen egy kis tányér, amelyre hol savanyúságot, hol tortaszeletet pakolok.

Nekem olyan süteményes kell, amire senkinek eszébe nem jutna uborkát rakosgatni. Aztán csak megláttam, szépen kirakva hibátlanul mind, lábam előtt a földön. Leguggoltam, tapogattam, éreztem milyen vékony, könnyű, és bársonyosan sima a máz rajta. 

Persze mondogattam, hogy nem kell, mert ugye az autógumi, de csak guggoltam, és mire fel tudtam állni, már enyém is volt. J. megvette nekem ajándékba.

Hát íme:

Azonnal felavattuk, kedvencem lesz,  már most biztos.

Tovább »

Az állam én is vagyok

Kicsit ferdítve, de hogy igaz, azzal nem hiszem, hogy vitába kellene szállni. Mondom én ezt azért is, mert ebbe tételesen belegyalogolok, akár az utcán is, és nem is kell a virtuális térbe az orromat sem dugni. Minden sorrendiség nélkül trehány módon összeszedve a következőkkel tudom alátámasztani:

Elsősorban is nagyon számítva van arra az apró bukszámra, amit decemberben elvesztettem, de aztán mégis meglett.  Kikapkodja belőle a legfőbb kormányzat a felemelt forgalmi adót,  a kitalált baleseti adót, aztán gyúrjuk a benzint egyre szebben, félév előtt meglesz az  500/l ár, pedig azt hittem év végéig kitartunk alatta.

Aztán jön is sorban az átutalási dézsma, akár csekkes, akár bankos, és most még ehhez adakoznunk kellene, mert sürgősen állampapírokat kellene vásárolnunk. Nagyon lanyha, trehány népség lettünk, mert bizony régebben a lakosság 8-10 %-a jegyzett kötvényeket, ezáltal is különböző lejárattal ugyan, de hozzájárult az állam finanszírozásához.

Most meg! Minő förtelem, ez mindössze 2% körül mozog, ezért aztán már ki van adva, hogy 2 milliárdot kell május közepétől fordítani az erőteljes kampányra ez ügyben, különös tekintettel a közszolgákra, akiknek  maximálisan ajánlott is lesz, munkahelyi szervezéssel megoldva.

Erre föl még ma, amikor éppen gyanútlanul sétálgatok, hogy havi fizetésemnek megfelelő összeg alatt hangyányival egy szemüveghez jussak, jön a Greenpeace-s kislány. Szegény naiv középiskolás, meg lett bízva, hát meghallgattam az almásfüzitői vörös iszap veszélyéről,  meg a Dunába való beszivárgásról, de biza mégsem adakoztam. Nem átallottam ugyanis olyant mondani, hogy talán a kormány esetleg, ha már nála van valahol úgyis az előző katasztrófapénz kb. és helyileg.

Alig fújom ki magam, jön a mobilomra a csengés, hogy benne vagyok az adatbankban a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnál (egyszer valóban adtam fel csekket), és most csontvelő átültetésre kellene 3 éves kislánynak és hogy akkor legyek szíves, küldi sms-re a számlaszámot.

Hát ez volt a csúcspont az egészben, és csak remélni mertem, hogy mire hazabuszozom (tudjátok, a benzin), nem vár levél a Barrosotól is, hogy Magyarország baja kis Miska az Európai Unió bajához képest, és még Angela Merkel is tisztelettel kér, legyek hangyányit rá is tekintettel.

No, ezek után ki a fene állítja, hogy én nem vagyok egy állam, hiszen kimindenkinek mindenféle baját orvoslom (szokásos módon, immár csupán verbálisan, ahogy a nagyok is teszik),  bár nem halmozok állásokat, sőt esküszöm nektek megélnék simán abból a nyomorúságos bruttó 750 ezerből.

Tovább »

Tehetetlenségi sorozat

Olvasom különböző fórumokon a fülünknek már fel sem tűnő fogalmazásokat: kit fog jelölni, illetve kit fog választani ORBÁN VIKTOR köztársasági elnöknek.

S ezen már senki nem ütközik meg, senki nem javít ki senkit.

(Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne. Aki senkit mond, annak valakinek ....

 Ez jobb volt!)

Egyszóval ugorjuk is át az Alkotmány lüke mondatait a nemzet egységét megtestesítő személyről, mert ugye azt egy aktív pártkatonától, alapító tagjától talán nem is kellene elvárni, sőt még azt sem, hogy ő ezt tudja is magáról.

Lehetünk itt nagyvonalúak, mint Gorcsev Iván a fizikai Nobel díj elnyerésében, amit ugye ő a  makaó nevű kártyajátékkal abszolvált. Mondjuk, hogy mindenki megegyezik a mosolytalan Áderben, akinek a mosolya rémisztőbb, mint a szokásos fapofa verzió.

(ld. alant)

Azt láttuk, hogy angolul nem tud, de azóta már megtanulhatta, sőt még a jó modort is, amit házelnökként időnként fájón hiányoltunk.

Ekként aztán a személyén túl lavírozva  eljutunk végre ahhoz a kitételhez, mely szerint köztársasági elnököt úgy lehessen választani, hogy az országgyűlésben legalább 50 főnek az írásbeli ajánlása szükséges. Kész és kész, ennyi.

Persze semmi kétség, nem arról van szó, hogy Orbán hithű pártkatonái ne tennék ezt meg, háromszorosan is túllihegve a létszámot.

De hol vannak megint az ellenzékiek? Innen kívülről csupán az látszik, hogy fanyalognak, kritizálnak, a DK ki akar vonulni a szavazásról, ámde nem tesznek semmit, mert akkor ugye össze kellene kicsit fogniuk.

Nem is az a lényeg, hogy ki, és kivel, de miért ne lehetne akár polgárpukkasztásból nekik is állítani jelöltet, még akkor is, ha a Fidesz azonnal leszavazza  a nagy többségével.. Ez  a semmit tevés az erőlködésnek, vagy akár a párhuzamnak a látszatát sem mutatja, így valóban nem érdemes ott ülni a parlamentben, hiszen a világon minden előre eldöntött és bárki ott bent ülő számára felesleges is.

Aszondom, eresszük szélnek valamennyit, óccsóbb volna.

Ádertól pedig nem várom, hogy méltóságos legyen egy olyan hivatalban, amelynek szemernyi méltósága nincsen már, kérdés, hogy a bábu-sorozatban ő a hányadik lesz. (Van még 2 éve a kormányzó pártnak, és innentől számítva 5 éve leend majd a köztársasági elnöknek is.)

http://www.youtube.com/watch?v=pesltOMIuxA&feature=related

Tovább »

Szocreál "szoc" nélkül

Úgy történt, hogy elmentünk a "disznós" városba. Schweinfurt, ha minden jól megy majd, fontos szerepet fog játszani későbbi életünkben-remélhetően. Felkészültünk rá, hogy sok szépet nem fogunk látni, hiszen a háború alatt is iparos volt, mindenhez, ami mozgott, itt gyártották a csapágyakat. Most is, az SKF és még másik márka lelőhelye is itt található, szóval végeredményben a szövetségesek anno úgy gondolták, hogy ha nincsen csapágy, akkor nem lesz tank sem és egyéb szükséges harcászati eszközök sem. Így aztán rendesen megtámadták a várost.

Ennek késői nyomait rögtön megláttuk, ahogyan megérkeztünk. Belőlem ki is szakadt holmi NDK-s élményszerűség, amelyben az a vicc, hogy nem is voltam, csak 1-szer az NDK-ban. (Gera, Lipcse).

Érdekes egy város, még a "történelmi magja" sem túl történelmi, szerintem csak romok lehettek, semmi más. (Ákos szerint ez neki pont jó, mert olyan helyre kell menni, ahol lehet még sokat építeni.) Amolyan újféle, de nem túlságosan, tiszta, rendezett, igazi német város, egy feltámadt város, ahol továbbra is az ipar játssza a fő szerepet és a Main folyó.

Ahogy láttam, Judi és Ákos elképzelte már magát lakosként, és ez a legfontosabb. Dóritól 85 km-re durván, egy olyan távolságban, ami mindent lehetővé tesz később.

 Ezt a képet az autóból fotóztam, még az autópályán, közvetlenül a város határában.

 Azt hinnéd, sétálóutca, hiszen díszburkolatos, aztán vágtatnak melletted a városi autóbuszok. Ha a sötét sávon kívül maradsz, akkor gondolhatod, hogy a járdán vagy.

 A régi városházát nem túl szerencsésen bővítették az új részleggel. Azt mondtuk rá, hogy "érdekes".

 Szokni kell a várost, de vannak hangulatos utcái, amelyek keresztbe-kasba egymásba nyílnak a belvárosban. Ez az üresség pedig Húsvét vasárnapjának a számlájára írható.

Tovább »

Április 4-ről szóljon a nóta...

Hát persze, hogy az én nemzedékem nagyobbik részének azért nem olyan sima ügy ez a mai nap. Legalábbis annyiban nem, hogy végigfut halványan egy másik világ emlékképe még, hangulatokkal, zenékkel, esetleg illatokkal.

Nem kell megijedni, nem fogom most itt dicsőíteni az "átkost", ámbár többször kijelentettem, hogy speciel nekem ugye ez semmilyen átkot nem jelentett sem akkor melegében, sem később. Érdekes egyébként, hogy az igazi kirohanásokat a "kommunista rendszer" ellen nem az én korosztályom gyakorolja. Inkább az idősebbek, akiktől valóban rekviráltak vagyont, vagy szabadságot,  esetleg mindkettőt, vagy egyiket sem, és a másik oldalon az a korosztály, akinek komoly emlékképe pedig nem nagyon van.

Egyszer egy visszaemlékezésben olvastam azt a kicsit meghökkentő elméletet, amit elsőre be is nyeltem, ti. azt, hogy minket a szovjetek nem is szabadítottak fel, hiszen mi a németek oldalán harcoltunk, ebből következik, hogy ellenséges területet nem felszabadítani szokás, hanem megszállni. Ekként is folytatódott tovább, mint  megszállók voltak jelen ezek a katonák. Nem vitatom, minekutána tényleg elkergették a nácikat, (addig azért mégiscsak felszabadítottak), utána fogták magukat és itt maradtak. Ezzel pedig közelebb kerültünk a megszállás fogalmához.

Ezen lehet sokat vitázni, kinek-kinek a szája íze szerint. Nekem erről röviden az a véleményem, hogy a háború nem leánynevelde. Kínok sokasága, emberéletek tömege ment rá, mind a két oldalon. Mégis azt hiszem, azoknak a budapesti embereknek öröm volt az a februári nap, amikor kijöhettek a pincékből, és a Duna parti bakancsokat tudjuk, hogy kiknek köszönhetjük.

Kár persze, hogy mindkét oldalon volt sár, de én ebből már nem éreztem semmit. Nekem biztosított volt a gyermekkor öröme, szabadsága, nem számított, kinek mennyi a pénze. Főként, mert az 50-es években szinte senkinek nem volt. Nem volt nagy különbség, egyenlőtlenségek, táborba mindenki mehetett, aki csak akart.

Rengeteget játszottam, végig a gyerekkoromat, és a legnagyobb részében még biciklim sem volt. Mindennel tudtunk játszani, mondhatom, szinte a semmivel is. A zsíros deszka közkedvelt uzsonna volt, és kikaptunk, ha elszakítottuk azt az egy nadrágunkat, ami volt. 

Felavattak kisdobosnak úttörőnek, megtanulgattuk azokat a hülye gyagya pontokat, mert azt akkor is éreztük, nem éppen mi fogalmaztuk meg őket. Szerettem az egyenruhákat, jó érzés volt, amikor mindenki egyforma volt, még a tanítóink, tanáraink is.

Jártunk őrsgyűlésre, rajgyűlésre, körmölgettük a naplóinkat, és igyekeztünk mindig valami programot kitalálni, ha együtt voltunk. Nekem nem volt átkos, és azt hiszem, a szüleimnek sem, és azoknak a gyerekeknek a szüleinek sem, akikkel akkor együtt nőttünk. 

Minden rendszernek vannak jó és kevéssé jó oldalai, ezt senki nem cáfolhatja. Eléggé tudom utálni, ha valakik egyoldalúan ítélnek, akár a tegnapról, akár a máról legyen is szó. Amikor képzős voltam, tanították a dialektikát, és hogy bizony dialektikusan kell szemlélni a körülöttünk lévő történéseket.

Értettem én persze, hogy mi az a dialektika, próbáltam alkalmazni, néha, még ma is képes vagyok rá.

Azért a kedvencem a dialektikával kapcsolatban egy színházi jelenet volt, már nem nagyon emlékszem miben, talán A helység kalapácsában, de lehet, hogy csak a kor és a színpad azonos.

Arról volt szó, hogy a kényes ízlésű lány nem tűrte a trágár szavakat, sőt még a parasztosakat sem. Aztán amikor a tyúk seggét a bumfordi szeplő kissé szagosnak és kenetesnek találta, rákiáltott a leányzó, hogy ki ne mondd, amit látsz, inkább mondd helyette, hogy DIALEKTIKA!!

Mire a szerepló: "Hát akkor ennek a tyúknak a valaga tiszta dialektika! .....vagy mi a szar!

Ez is régen volt, de hát ha az ember fiatal, minden sz@rságon tud röhögcsélni, akár volt felszabadulás, akár nem.

Tovább »

Elnöketlenül (Más jutott ám eszembe eredetileg!!)

Szegény elnökünk még utoljára alápakolt Viktorunknak kicsit. Hosszú lemondó nyilatkozatában (szerintem elég lett volna 2 szó is), kifejezte, hogy abban az alaptörvényben, amit ő látott el kézjegyével, az áll, hogy olyan köztársasági elnök szükségeltetik, aki kifejezi a nemzet egységét.

Nos, azon túlmenően, hogy nemhogy a nemzet, de még az országgyűlés sem vakkanthatott egyet sem, amikor őt ajánlotta szeretett vezérünk Bulgáriából anno, most aztán főhet a feje, hogy magyarázza meg majd a további csinovnyik pártfüggetlenségét.

Bár Viktort ismerve, nem számíthatunk igényes érvelésre, vagy szellemes (nek tűnő) bonmotra, mindenféle igaznak és logikusnak tűnő frappánsságokra viszont dögivel.

Azért a demokrácia szabályainak megfelelően, legalább most kiírhatnának egy rendes tendert a pozícióra, megjelölve a feladatköröket, a végzettséget (igazi papírokkal), az elvárásokat, és valamiféle nyilvános vita keretében Tv sóban végignézhetnénk Orbán pályázóinak  épületes vitáit. (Kenyér úgysincs lassan, legalább a cirkusz maradjon.)

Azért ez a fenti akció sem volt kutya, már akkor, amikor bevezetődött szkeptikusok voltunk, noha közel sem gondoltuk azt, hogy mire valóban ideérünk, nemhogy olimpiai rendezésre nem lesz pénzünk, de önmagunk fenntartására. sem. Viktor léggömbjeinek egy közös tulajdonsága mindenképpen elismerendő: jóval idő előtt mindegyik kipukkad, szinte menetrendszerűen.  De az idea végül mindenképp "hozott" a konyhára,  Schmidt Pált ez az elképzelés penderítette igazán közel Orbánhoz, kilógó nyelvvel tolván ezt a fajta szekeret.
Azt hiszem, azt leszögezhetjük, hogy a volt olimpikon fő bűne mégsem az volt, ami oka lett a bukásának. Előrébb kell keresgélnünk, hiszen bár kétkedve, de neki is megadatott a bizonyítás lehetősége. Saját maga tette magát nevetségessé, élcelődések és gúnyolódások tárgyává, már akkor, amikor a dolgozatáról nem is tudtunk.
Maga alapozta meg gyér minőségű silány habarccsal azt az ingatag építményt (ami az ő elnöki méltósága kellett volna hogy legyen), amit végül alig kellett egy igazi, erőteljes megbökéssel megingatni, azonnal rogyott is össze, hiszen tákolmány volt, mindnyájan láttuk.

Nagy fegyvertény volt ez a HVG.hu újságíróitól, cirka 2 és fél hónap alatt a Bulvár Kacsa (nem testvére Donaldnak!), megtanította repülni a nemzet álamfőjét Gojóstolát. (Ebből legalább 4 filmet készíthetne Andy Vajna!)

További JÓ munkát kívánok nekik,  és csak suttogva mondom, egy-két embernek azért még utánanézhetnének kicsit.

Tovább »

Balkánra ért a gyorsnaszád

Írtam egy jó bejegyzést hosszasan és részletesen. Írás közben nem mentette el, és elugrott az egész. Most mérgemben tuti nem fogom strapálni magam egy darabig.

A címet azért megtartom. Ennyi.

Tovább »