2017. július 18.

Székesfehérvári pillanatok

Csak kocsiba ültünk, mert olvastam a délutáni királyi beharangozásról. Az igazi felvonulás és játék aug. 18-19-én lesz. 10-nél is több extra méretű báb van már. Egyébként e nélkül is kellemes, hangulatos a belváros.




A kaposvári Arany Oroszlán Patikára emlékeztetett





Látszanak a golyó ütötte helyek még.






Nagyon mediterrán hangulatú




Az a bizonyos fagyizó, ahol 2 gombóccal is alig bírok el. Pásztor Laci estig enné a 10 gombócát.


Azért a Papa is nyalhatta egy darabig azt a 3 gombócot!!


Fő  tér az országalmával.







Minden évben más-más Árpád-házi királyt jelenítenek meg a Koronázási Ünnepségeken.


Hasonló lámpákat Prágában láttam a Hradzsin-téren.




Vörös téglás, mint a kaposvári református templom. De ez nem az.




Tovább »

2017. július 9.

Kárpótlástúra

Az úgy volt, hogy eredetileg 2 csapatra oszlottunk volna tegnap. Mivel a 4 kutya nincsen összeszokva és végig pórázon kellett volna őket vonszolni. Pont akkor, amikor egyébként magunkat is vonszolni tudtuk csak. S azt mondtuk ekkor, hogy nem visszük a mi 2 kutyánkat, jobban jár mindenki, ha együtt tudunk menni és legalább 2 kutya jól érzi magát. 
Ezt végül mindenki elfogadta és így is lett a tegnapi túra.
Nos, aztán ma délelőtt, megpendítettem, hogy menjünk el most ellenkező irányba, a Keleti-Bakonyba. Székesfehérvárig kell elmenni, aztán lekanyarodva még Fehérvárcsurgóig. Nincsen messze, viszont sokkal békésebb a Gaja-patak mellett, szinte végig vízszintesen sétálgatni. A kutyák pedig fürödhettek ezerrel.


Mivel éppen háború van a környéken, belefutottunk az amerikai hadseregbe is.







Csobbanás azonnal






Sokan járták az útvonalat kerékpárokkal.


Ez az egyetlen huppanó, ahol át kell emelni a kerekes járműveket.



















Ebből semmilyen átkelés nem lesz.

Papa meg Dirty-dancingezik

















Kutyaparadicsom



Éppen hűtőzik a túra után

Kidőlve

Tovább »