2017. július 2.

Mit jelent a vége?

Igazi felemás hangulat. Persze befejeztem tételesen is a tanítást. Vége lett sok-sok tevékenységnek, ami eddig az életemet alkotta. Nem állok a táblák előtt, nem mondom el ezredszerre is ugyanazt, nem írom a naplókat, bizonyítványokat. Nem javítok állandóan felmérőket, füzeteket, tudáspróbákat és nem vezetek csomó ellenőrzőt. Nem tartok több szülői értekezletet, nem szervezek osztálykirándulásokat, nem tanulunk anyák napi és karácsonyi műsorokat. Nincs több fogadóóra,  értekezlet és családlátogatás. Nincsenek újabb és még újabb határidők a statisztikák leadására, beszámolók megírására. Nem kell vezetni a szándékosan túlbonyolított munkaidő nyilvántartásokat, nem fogok ügyelni többet a szünetekben és nem viszem a csapatot fogorvosi szűrésre, oltásra.
Nem kell soha többet vázlatokkal bajlódnom, szekrényekben kutatnom, rendet raknom. Kiosztani és beszedni eszközöket, meghallgatni száz és újabb száz történetet. Nem fogok tapaszokkal a zsebemben elindulni tanulmányi sétákra, papír zsebkendőkkel a szomszédos játszóterekre. Mehetek boltba, bárhová úgy, hogy nem muszáj mosolyognom és bárki szülővel összeakadván rögtön tanítónénivé válnom. Nem fogom gyomorideggel kezdeni minden évben a szeptembert, hogy miket találtak ki rovásunkra ismét. Nem fogom átdolgozni kétszázegyszer újra a NAT-ot és nem fogom ismét módosítani a Ped. programot, vagy az SZMSZ-t.  
Sok-sok nem, ami eddig igen volt, ezt is jelenti.

Igen, hiányozni fognak a kollégák, hiszem, hogy a jók mellett azok is, akiket nem kedveltem, de időnként szórakoztam a rovásukra. Hiányozni fog a gyerekzsivaj, a beszólások, az "okosságok", a gyermeki humor. Hiányozni fog a csengő, 7 éves korom óta naponta csengőtől-csengőig éltem. Már most hiányzik az a fene menzás kaja, amit mindkét bestia (Iván és Szotyi), imádott.
Hiányozni fog, hogy nem lesz tétje a hétvégéknek, hiszen hét közben is itthon leszek. A kezdés izgalma és a befejezés öröme is hiányozni fog bizonyára.  Az újabb és még újabb akadályok átugrásán érzett megelégedettség ...és azt hiszem majd még rájövök, hogy mik fognak hiányozni.

Azt hiszem, elég nagy váltás ez az életben és egy új életmód, amit valahogyan gatyába kell rázni, vagy megtervezni, működőképessé tenni. Van, mit gondolkodjak ezen azt hiszem, bár még igen az elején járok.
Már most sokan kérdezték tőlem:..."és mit fogsz majd csinálni??"
Hát, tudok még mindig nagyon értelmesen nézni, majd visszaszólni:..csinálnom kéne valamit???

Szerintem nem kell nekem semmit sem csinálnom. Élek tovább, teszem a dolgomat és nem csinálok heti időbeosztást azokról a tevékenységekről, amit elvégzek, vagy nem. Vélhetően többet tudok pihenni és nem rohanok annyit, mint eddig. Igen...pont ezt fogom "csinálni".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése