2015. január 30.

Január

Erre nem lehet mit mondani, igyekszem magam meggyőzni arról, hogy igenis léteznek emberek, akik dühödt kitartással állítani tudják, hogy ők ezt a hónapot (is) kedvelik. Hát én nem és nem mostantól nem, az is igaz. Van ennek persze olyan rémes lelki nihilje, úgy a felfokozott ünnep után, aztán meg hosszú is, téli is, az utóbbi időkben pénztelen is, hiszen a KLIK kiadja decemberben a bért, aztán hajrá, februárig tudd ám a dolgot, ha van hozzá eszed!
Elkezdeni egy új évet, fogadkozások nélkül is nyögvenyelős, hiszen mire is fogunk jutni majd 11 hónap múlva, hová torkollik az életnek hívott csetepaté. Nem vitás, Mari néni lassan elbújhat mellettem, de legalább volt kitől tanulnom, és láttam is eleget.
Volt itt betegség bőven, minden nyűgével együtt, nem is egyedül, és belefolyván unaloműzőnek a napi események menetébe, már nem írtam róla bejegyzést. Ahhoz biztosan jó kondícióban kell lenni, hogy az ember élvezettel tudja a keresztvizet leszedni bárkiről.
A héten kezdtem csak el dolgozni újra, és természetesen a további hiányzók miatt azonnal 150%-os terheléssel. Mai napon már nem is tanítottam, ültem, és néztem ki az agyamból, felállni már nem akaródzott. Túl vagyok a szülői értekezleten, egy nyavalyás kis havon, ahol bedőlt a MÁV és este 7-re értem haza, bár nem vonattal, mert az nem jött.
Régóta tudom, hogy a vasúttársaság üzemelése csupán napi szerencse dolga, hiszen hogy éppen mi fog még működni és mi nem, az tulajdonképpen az aktuális napokon kiderül. Fővonalon vagyunk, villamosított pályán, és az erre járó vonatok jelenlegi műszaki állapota éppen megfelelt ezelőtt 50 évvel.  Vannak persze nagyon kellemes elővárosi és új vonatok, öröm nézni őket, azokat ide tán majd akkor teszik, ha szintén elérik ezt a bűvös életkort.
A tegnapi hó alig dobott egy hangyányi problémát a rendszerbe, és totál káosz lett belőle.  Félreállított vonatokkal, soha be nem érkező járatokkal. Végül megúsztuk, J. hazavitt bennünket a furgonnal,  s mikor is jön el a törlesztés ideje? Amikor kell.
Évek óta utazom egy falunkbeli fiatalemberrel, aki nekem még sosem köszönt, noha látásból kell, hogy ismerjen. Együtt szállunk fel és le, naponta. Tegnap ő is ott vacogott már az állomáson jó másfél órája. Azért vacogtunk, mert áram sem volt, így világítás és fűtés híján voltunk. A furgon 2 üléses, de azért a bodegában, ha kell, ezt a 9 km-t ki lehetett (volna) bírni.  Az öreg "alkeszt" hazavittük, rendes ember, még  ha tántorog, akkor is köszön, vagy csuklik. A másik "földim" maradt imigyen az állomáson, várva tovább a vonatot. Nem hinném, hogy összefüggésbe hozta volna a köszönés elmaradását a fuvar hiányával, én viszont elmeséltem hazafelé a meleg autóban. 
Ez is a januárhoz
tartozott.


Tovább »

2015. január 22.

Az osztályfőnök bűne


Mivel én vetem fel és csak a történet kedvéért és annak alátámasztásául, pár személyes dolog idekívánkozik előszó gyanánt. Az egyik, amit régóta tudtok, hogy messze vagyok már a szépséges koromtól, a nyugdíj kézzelfogható közelségben van immár, azaz nem vagyok friss csirke. Nem baj egyébként, tetszik ez a kor nekem, némi karcsúságért és simább bőrért nem cserélném le azt, amit ezenközben fejben megszereztem. Nem kell túl nagy dolgokra gondolni, még mindig 1 cukorral iszom a kávét és ez marad is. (Egyszer egy kedves barátnőm jegyezte meg, hogy a kávé cukrozása intelligencia kérdése, és természetesen ő sosem tett cukrot a kávéjába.)
Az is kiderülhetett eddig, hogy pedagógus vagyok, pontosabban tanítónő, nekem szebb kifejezés így.
Nem lettem pályaelhagyó sem, holott van másik szakmám is, dolgozhattam volna a vegyiparban, a lombikok csak forrók  néha, de nem beszélnek vissza, és még a sok-sok betegséget sem a kémcsövektől kaptam volna el.
Nos, így lett, ahogy lett és jó is volt. A sok év alatt rengeteg osztályom volt, talán 2 év kivételével mindvégig osztályfőnök is voltam. Nálunk ez természetesebb, mint a felső tagozaton, tehát nem különösebb érdem, ha valaki osztályfőnök, úgy értem nem kellett hozzá szakmai megmérettetés, vagy alkalmasság. Sőt, kibújni sem lehetett alóla legtöbbször. Na, nem mintha szándékomban lett volna, bár voltak olyan kollégáim, akiket erre a posztra nem tartottam megfelelőnek. 
A tanító sokkal többet van a gyerekekkel, mint egy tanár, napi 4-5 órát legalább. Azt, hogy ez mekkora felelősség, sokan el sem hiszik. Persze nem a tanításban keresendő ez, inkább a huzamos együttlétben. Mindig is tudtam, noha nem gondolkodtam el rajta mélyebben, hogy mennyire leszünk lenyomatok mi a gyerekeken, vagy inkább az osztályon. Ennek oka talán az volt, hogy olyan helyen dolgoztam a legtöbbet, ahol minden osztályfokból csak egy volt, azaz igazán nem volt összehasonlításra való alap. 7. éve viszont már itt párhuzamos osztályok vannak, ugyan csak kettő, de ez elég is, hogy kiderüljön: a társam keze alól nagyon fegyelmezett csapat kerül ki, nem túl kreatív,  a fegyelmezést a kolléganőm kézi vezérléssel, és igen hatásosan oldja meg. Ez sikeres is mindaddig, amíg az osztály az ő irányítása alatt él, sajnos utána szétesik és teljesítménye romlik.
Az is kiderült, hogy az én osztályom mindig nagyon kotnyeles, zsizsik csapat, aki nem kellően erélyes, keresztben lenyelik és megeszik. Nagyon aktívak, ötletelnek, és munkát keresnek azonnal, ha nem foglalják le őket. Az eredményeik megtartottak, sőt javulnak is a felsőben.
Egy ideje már ki is nyilvánítom, hogy ebben én vagyok a felelős, mert magam is ilyen voltam, már gyerekként is, és felnőttként sem a fegyelem a legfőbb erény a szememben.
Nos, senki nem lépheti át az árnyékát, ha posztra kerül, és én még könnyen beszélek, mert akárhány osztályt is tettem képemre hasonlatossá, az meg sem közelíti a milliós nagyságrendet.
Szóval igen, elérkeztem ma reggeli párhuzamom alanyához, ami nem is tudom hogyan és mi okból, de a vajas kifli mellől hangosan elröppent. Orbán Viktor nem más, mint egy országnyi ember osztályfőnöke, és csapnivaló munkát végez, ha tudja, ha nem.
Tudjuk, hogy ebben az országban nincsen elnöki hatalom, és azt is, hogy parlamentáris hatalom sincsen, legalábbis demokrácia által vezérelve. A kétharmados többség egyúttal a miniszterelnök kezébe tette (tette, mert hagyta, hogy ő magához vonja) az abszolút, mindenre kiterjedő hatalmat és irányítást, ezért tekinthető ő úgy, mint ennek a 10 milliónyi  magyarnak az osztályfőnöke.

Nagy vonalakban mi is lenne a dolga, ha megtenné nekünk ezt, és elvégezné:

- az osztályközösségnek, mint közösségnek a létrehozása, közösségi érzés, összetartozás kiépítése, megerősítése
-a közösségen belüli normarendszer kialakítása, a társadalom számára fontos közösségi értékek, mint szolidaritás, segítségnyújtás, a társak megbecsülése, a közösségi érdekek egyéni érdekek elé helyezése,
-a közösségen belüli hierarchia demokratikus kiépítése, a vélemények és választások útján, a vezető egyéniségeknek segítségnyújtás, a kontroll, megfigyelés, elemzés eszközeivel
-a közösségen belül az egyenlőség deklarálása, a lemaradók segítése
-  a közösség külső profiljának megteremtése, kapcsolatrendszerek kialakítása (másik osztály, óvodások, szülők, az osztályba bedolgozók, szakkörvezetők stb...)

...nem sorolom, ennyi bőven elég is, hogy lássuk, mindezeknek miniszterelnökünk kezdetektől fogva sem felelt meg. Annyira nem, hogy éppen az ellenkezőjét tette, szisztematikusan.
Nem épített közösséget, mert félt a közösség erejétől,  nem szereti, ha egyezség körvonalazódik, ami nem az elgondolása szerint működik. Szétdúlta a közösséget, saját kezével ásott annyi árkot ebbe az országba, ahányat csak tudott, annyi társadalmi réteg és csoport között, ahányat csak látott és ott, ahol tudott. Saját érdekeit sosem tette a nép érdekei mögé, igazából az egész közösség, és a benne élők különösen, a mai napig és a továbbiakban sem  érdekelte. Nem azokat helyezte pozícióba, akik erre hivatottak lettek volna szakértelmükkel, emberi hozzáállásukkal, inkább csak saját talpnyalóit, hűbéreseit. A közösség megszerzett vagyonát hűtlenül kezeli, pont azoknak nem nyújt segítséget, akik erre igazán rászorultak. A közösséget olyan színben tünteti fel, hogy normális másik osztály, már focizni sem áll le velünk, mert tudják, hogy itt a szabályok nem érvényesek, és különben sem alacsonyítják le magukat egy ilyen norma vesztett csaló társasághoz.

Én bizony elvenném tőle ezt az osztályt, ennyi év alatt már felnőtt itt egy olyan fiatalság sajnos, ami a képére formálódott és aminél nagyobb kárt már el sem tudok képzelni. (Ismerjük jól a 29 éves vezérigazgatókat, a 31 éves minisztert és jól ismerjük fennhéjázó mondataikat és modorukat.) 
Kijelentem ezennel, ha már ez ilyen szépen levezetődött, hogy az én szememben aki nem képes egy 30-as létszámú közösséget elvezetni a sikerre, akár gyerekközösséget, akár felnőttet, az ne akarjon 10 millióhoz fogni, azonnal az egyetemi iskolapadból kikerülve.
Nálam Orbán Viktor kései tanuló megbukott, nem a tudása okán természetesen. A baj nagyobb és számára már nem is kijavítható. 
Végszó: és még humora sincs, jön ezzel a szerény ibolyával.....
Tovább »

2015. január 20.

Vanek úr a magyar politika egén...

Napok óta a legőszintébben tudtam szórakozni, ami a körülményekhez képest (ágy, orvosságok, morci), több volt, mint üdítő. Eszembe jutott a régi filmcím, az Interjú a vámpírral. Jó volt, akkortájt tetszett is. Milyen képtelenségen alapult pedig, hát hiszen ki is akarhat interjút készíteni egy vám-pírral!!
Na és itt van a nyakunkon ez a szerencsétlen veszprémi választás, amiből hovatovább országos közröhej válik. Mivel a hercehurca ránk is vonatkozik, azért lagymatagon bár, de figyelemmel kísértem. Egészen odáig, míg kiderülni látszott, hogy egy budapesti hajléktalan is indul a csatában, mi több, a város két fideszes elöljárója már alá is írta a névsort tartalmazó ívét. Hát eddig ez több, mint komikum volt, aztán hirtelen lett neve a hajléktalannak, és hangja, és kirajzolódni látszott az egész történet háttere. Sütő Kálmán maga mesélte el, egy Blikk híradás után, hogyan is történt mindez. Nem vagyok képes visszaadni a beszédstílust, a gondolkodást, az egyszerű, de lényegre törően világos mondanivalót. Úgy hallgattam, mint aki állandóan nem képes hinni a fülének. Az ország egyik vezető rádiójában, egy népszerű, művelt, okos műsorvezetővel olyan fesztelenül, kedélyesen beszélgettek, mintha régi ismerősök (tulajdonképpen azok is), vagy barátok volnának.
Sütő Kálmán politikája megejtően egyszerű és ezért mindig is érthető: takarodjon a fenébe az egész ócska parlament, és még a legtöbb párt is. Hiszen, láthatóan, míg pozíciót nem kap valaki, addig normálisan lehet vele beszélni, miután elnökhelyettessé válik, legalábbis meghülyül.
No, száz szónak is egy a vége, nem indul a veszprémi választáson, mert nem jött össze a kellő számú támogatás. Azt viszont jól érthetően elmondta, hogy mivel a várost amúgy nem ismeri, hát ő csakis azon munkálkodott volna, hogy ezt a mostani vezető politikai garnitúrát lehetőleg oda robbantsa, ahová való.
Ami engem illet, jelentem meg lettem győzve, Sütő Kálmán hívő lettem, cirka 15 perc alatt. Nagyon sajnálom, hogy már csak a tapolcai megmérettetésen tud indulni legközelebb, és azt pláne, hogy nem vagyok ott szavazó.
Könnyen lehet, hogy belőlem is az az elfordulás szól, ami sokakból, hogy lassan a politikusokat már jelöltként is utáljuk. (Mindenesetre Kész Zoltán úr, nem volt valami nagy úr, legalábbis, ami a viselkedését illeti.)
Egy politikailag egyszerűen képzett, ám jól és érthetően fogalmazó hajléktalan, aki unja már a papíralapú internetet, ígéretet kapott, hogy kerítenek neki valami kiszuperált laptopot is. Ha már előbb-utóbb csak képviselő válik belőle.
Ajánlás:

"Alulírott Sütő Kálmán feljelentést teszek dr. Orbán Viktor miniszterelnök (1051 Budapest, Kossuth tér 1-3. ) ellen „hűtlenség bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt” az alábbi indokok alapján:

Dr. Orbán Viktor 2012. 08. 30-án, mint Magyarország miniszterelnöke döntést hozott arról, hogy a magyar büntetés- végrehajtási intézetben emberölés miatt jogerős szabadságvesztését töltő Viktor Safarov azerbajdzsáni állampolgárt az azerbajdzsáni kormány kérésére Azerbajdzsánnak kiadja.  Döntése meghozatalakor tisztában volt azzal, hogy a kiadás nyomán hazájába érkező Viktor Safarovot ott hősként fogadják, és számolnia kellett azzal, hogy az elítélt elnöki kegyelemben részesül. Tisztában volt azzal is, hogy a kiadatás nemzetközi konfliktust idéz elő, amennyiben az éppen nyugvópontra került grúz-örmény fegyveres konfliktus kiújul.

Azt, hogy ezzel mennyire tisztában volt, alátámasztják a kormánya illetékes minisztériumai (Külügyminisztérium, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) által készített dokumentumok, amelyek minderre felhívták a miniszterelnök figyelmét., és a kiadatást a fentiek miatt nem javasolták.

A miniszterelnök mindezek ellenére –saját, a sajtóban 09.11-én közzétett  nyilatkozata szerint utasította dr. Navracsics Tibor minisztert a kiadatási okmány aláírására. ezt követően a kiadatásra sor kerül, Viktor Safarov Azerbajdzsánban elnöki kegyelemben részesült, előléptették, és elmaradt, hét évnyi keresetét számára megfizették. Ezt követően világszerte tiltakozási hullám indult be, melynek során Magyarországon is tüntetések zajlottak, külföldön magyar zászlót égettek, Magyarország elleni fenyegetések hangzottak el, ezzel Magyarország alkotmányos rendje veszélybe került.

Dr. Orbán Viktor azzal a magatartásával, hogy illetékes miniszterei javaslata ellenére Viktor Safarov kiadatását elrendelte, alaposan gyanúsítható a Btk. 145. §-ába ütköző és aszerint büntetendő hűtlenség bűntettének elkövetésével.
A hivatkozott § szerint: „ Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával, vagy hivatalos megbízásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel, vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti , bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Dr. Orbán Viktor miniszterelnök nem vitásan állami szolgálatával és hivatalos megbízásával visszaélve veszélybe sodorta Magyarország függetlenségét és alkotmányos rendjét, ezért alaposan gyanúsítható a hűtlenség bűntettének elkövetésével.
Kérem, hogy a Nyomozó Főügyészség a büntető eljárást indítsa meg dr. Orbán Viktorral szemben hűtlenség bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt.
Budapest, 2012. 09. 21.

Tisztelettel Sütő Kálmán"


Nos tehát, beszélgethetünk arról, igaza van-e, vagy nincs. (Szerintem igen.) De ez nekem elég ajánlás arra, hogy őt támogassam. Ja, és még az igazi Trebitshcet is feltétlenül!!
Tovább »

2015. január 7.

Hanyatló erkölcseim

Varga I. Prostituáltak
Már nem is tudom, hányast kaptam, Etika volt a tantárgy neve. Gyakorlati jegy volt belőle, jó sok szájtépéssel, meg kis előadásokkal, nem voltam túl lelkes, arra halványan emlékszem.
Talán ez lehet alapja nem túl szigorú erkölcsi elveimnek, amelyeket magamra kevésbé, másokra viszont eléggé megengedően alkalmaztam. (Felőlem csinálhat, amit akar...)
Gyerekkorom e tekintetben sziklaszilárd alapokat nyújtott: amiért nem kaptam nagy frászt, azt lehetett, amiért fájt két oldalról is, azt kevésbé. (A harmadik variáció is létezett, de titkos volta miatt előfordulása nem volt számottevő.)
Ezzel így, azért viszonylag rendezett állapotban lehetett nekifutni az élet göröngyeinek, nem mondom, hogy sosem tápászkodtam, de szeretnék én bukás mentest látni sikamlós terepen. (Úgy tűnik, mai napság a legsikamlósabb már régen nem az, ami az én koromban annak számított, és ami ma annak számít, anno nem is volt kérdéses.)
Na, ez a hosszú nekifutás csak annak az eredménye, hogy semmi mást, egy aláírást megejtettem ma délután, mi több, mindenféle unszolás, könyörgés, rábeszélés, nyomásgyakorlás (stb.) nélkül. Nemes egyszerűséggel, hazajövetelemkor 2 idősebb hölgyemény egy ív papírossal tétovázott a kapunk előtt, és Iván méreteit taglalták, meg a príma becsukott kerítést. Megszólítottam őket, mert azt hittem, megint halott van a faluban, szoktunk némi gyűjtést közösen erre, már akik benne vannak az akciócsoportban. 
Kiderült, nem , ők a mostani veszprémi indulónak jöttek aláírásért, a Navracsics úr helyett.  Utóbb magam is csodálkoztam, hogy persze, nagyon szívesen, és azonnal aláírtam, jószerivel csak a papírról olvasván, milyen cégnek is adom a nevem. Fidesz volt ezúttal, meg sem lepődtem és csöppet sem zavart, éreztem némi kárörvendő mosolyt belül, amikor igazán hálálkodva megköszönték.
Aztán bejöttem és elgondolkodtam azon, mennyit romlott  az egyenes jellemem, a társadalmi erkölcsöm. Nem kell sokat visszamenni az időben, de még 10 évvel ezelőtt is barátságtalanul elhajtottam volna a papírjaikkal együtt a megbízottakat, szó sem lehetett volna a hazugság legkisebb formájáról sem. Egyenesen és öntudatosan csak annak adtam volna az aláírásomat, akivel, szimpatizálok, egyetértek és akire majdan a szavazatomat is fogom adni.
Most meg: firkálgatok hanyagul és felelőtlenül, másra szavazok, mint akiknek aláírtam, és mindezért még lelkiismeret furdalásom sincsen, talán azért, mert már lelkiismeretem sem sok van.
Na ennyit akkor, ha utcalányok között mászkálunk naponta, igyekszünk hasonulni és már nem feltétlenül álcázzuk magunkat naponta apácának, hiszen senki el sem várja tőlünk.
Tovább »

2015. január 3.

Évről-évre

2015. január 1.

Immár ez a 3. kép, már tudatosan kértem őket erre. Annyi minden változik, rohanunk, szidjuk a rendszert, megülünk ünnepeket, esküvőt, legyen ez január elsején visszatérő fotó. Így, szépen, békében és együtt. Nekem ez ajándék. Köszönöm.

2014. január 1.



2013. január 1.



Tovább »