Január

Erre nem lehet mit mondani, igyekszem magam meggyőzni arról, hogy igenis léteznek emberek, akik dühödt kitartással állítani tudják, hogy ők ezt a hónapot (is) kedvelik. Hát én nem és nem mostantól nem, az is igaz. Van ennek persze olyan rémes lelki nihilje, úgy a felfokozott ünnep után, aztán meg hosszú is, téli is, az utóbbi időkben pénztelen is, hiszen a KLIK kiadja decemberben a bért, aztán hajrá, februárig tudd ám a dolgot, ha van hozzá eszed!

Elkezdeni egy új évet, fogadkozások nélkül is nyögvenyelős, hiszen mire is fogunk jutni majd 11 hónap múlva, hová torkollik az életnek hívott csetepaté. Nem vitás, Mari néni lassan elbújhat mellettem, de legalább volt kitől tanulnom, és láttam is eleget.

Volt itt betegség bőven, minden nyűgével együtt, nem is egyedül, és belefolyván unaloműzőnek a napi események menetébe, már nem írtam róla bejegyzést. Ahhoz biztosan jó kondícióban kell lenni, hogy az ember élvezettel tudja a keresztvizet leszedni bárkiről.

A héten kezdtem csak el dolgozni újra, és természetesen a további hiányzók miatt azonnal 150%-os terheléssel. Mai napon már nem is tanítottam, ültem, és néztem ki az agyamból, felállni már nem akaródzott. Túl vagyok a szülői értekezleten, egy nyavalyás kis havon, ahol bedőlt a MÁV és este 7-re értem haza, bár nem vonattal, mert az nem jött.

Régóta tudom, hogy a vasúttársaság üzemelése csupán napi szerencse dolga, hiszen hogy éppen mi fog még működni és mi nem, az tulajdonképpen az aktuális napokon kiderül. Fővonalon vagyunk, villamosított pályán, és az erre járó vonatok jelenlegi műszaki állapota éppen megfelelt ezelőtt 50 évvel.  Vannak persze nagyon kellemes elővárosi és új vonatok, öröm nézni őket, azokat ide tán majd akkor teszik, ha szintén elérik ezt a bűvös életkort.

A tegnapi hó alig dobott egy hangyányi problémát a rendszerbe, és totál káosz lett belőle.  Félreállított vonatokkal, soha be nem érkező járatokkal. Végül megúsztuk, J. hazavitt bennünket a furgonnal,  s mikor is jön el a törlesztés ideje? Amikor kell.

Évek óta utazom egy falunkbeli fiatalemberrel, aki nekem még sosem köszönt, noha látásból kell, hogy ismerjen. Együtt szállunk fel és le, naponta. Tegnap ő is ott vacogott már az állomáson jó másfél órája. Azért vacogtunk, mert áram sem volt, így világítás és fűtés híján voltunk. A furgon 2 üléses, de azért a bodegában, ha kell, ezt a 9 km-t ki lehetett (volna) bírni.  Az öreg "alkeszt" hazavittük, rendes ember, még  ha tántorog, akkor is köszön, vagy csuklik. A másik "földim" maradt imigyen az állomáson, várva tovább a vonatot. Nem hinném, hogy összefüggésbe hozta volna a köszönés elmaradását a fuvar hiányával, én viszont elmeséltem hazafelé a meleg autóban. 

Ez is a januárhoz

tartozott.