2015. február 1.

Isten kontra fizika

A fizika szempontjából Isten léte, vagy nem léte értelmezhetetlen. Istent, az Ember gyártotta le magának, mint annyi mást is, szükségletei szerint és arra formálva. (Miért is jóságos fehér hajú öregember?)
A viták és bizonyítások egyre inkább a matematika és/vagy a fizika nyelvén folynak, lám, már a Pápa is ezt tette, na meg az a fránya metafizika és logika és a következtetések.
Mindez a mai estére csupán egy világűrbéli háttérzörej volt, mert számomra legalábbis végképp eldöntődött, hogy a kezdet és a vég nem lehet más, mint az ember, bár nem ilyen, inkább az olyan Ember.
Az Alba Plaza úgy tűnik permanensen veri a Balaton Plazát, mert örökké inkább ott lelem fel az esedékes megnéznivalókat. Már tavaly eldöntöttem, hogy kell nekem Steven Hawking, és Eddie Redmayne, még akkor is, ha a mindenséget leíró egyetlen és nagyon elegáns egyenletet sem meglátni, sem felfogni soha nem áll majd módomban.
Előrebocsájtom, én elkötelezett rajongója vagyok ennek a fiatal színésznek, fura fizimiskáját és tehetségét is kedvelem.

Talán a Katedrálisban figyeltem fel rá először, azután már szívesen néztem a további filmjeit.  Azt pedig, ahogyan énekel, hallottuk a Nyomorultak c. produkcióban.


Nos, mindez itt talán érdektelen is lehetne, noha egy színész érését és haladását a megformált szerepek nagymértékben befolyásolják. 
Vissza a filmhez: jól nézhető, és igen nagy erénye, hogy a közelébe nem megy semmiféle művi érzékenykedésnek, könnyes, szirupos klisék használatának. Talán nem is lehetne, mert maga a főhős ettől igen messze áll.  Ez az ember, aki már sem mozogni, sem beszélni nem tud, belül egy csoda. Tele humorral, kedvességgel, emberséggel, kellő csibészséggel. Nincs kihegyezve a film az emberfeletti erőfeszítések bemutatására, mozaikokat látunk csak, és azon sincs túl erőteljes  hangsúly.
Természetesen éljük meg, mintha az egész dráma az lenne, holott messze nem természetes, amit látunk.  Lehetséges, hogy az ilyen jellegű betegség végigélése a filmben bemutatottnál sokkal nagyobb konfliktusokkal jár.  Én nem veszem gyávaságnak, ha nem megy mélyebben ebbe bele, éppen azért, mert a szereplők még élnek. Bármilyen megerőltető és romboló hatás is lehetett, elfogadom, ha nem ennek a bemutatása volt a cél. A film mondanivalójának az értéke végig megmarad, nem mond többet és kevesebbet sem a szükségesnél. Nem vagyok hozzáértő, sőt lövésem nincsen az operatőri munkáról, el sem szoktam gondolkodni rajta, mert fel sem tűnik. De nem volnék meglepve, ha az operatőr is nyerne valamit, nagyszerűen fényképezett a film. Ugyanaz a diszkrét, megközelítés, a jó hangsúlyok. Egy beteg, nyomorék embert közelről venni, amikor éppen nem is a leghumorosabban fuldoklik, hát keményen el kell tudni találni, meddig mehet a közelítés és hol jobb a kamera. Persze ez a vidám jeleneteknél is áll, hiszen talán egy torokszorító jelenetet kivéve, a film nem szomorú, érezhetően nem is akart az lenni. Nem kellett sem hőst, sem nekrológot formálnia egy még ma is élő emberről.
Jó a film, olyan, mint egy letehetetlen könyv. Magával ragad, s ebben oroszlán része van Eddie Redmayne-nek.  Olvastam, hogy miként készült a szerepre és segítette is őt az "eredeti".

(A női szereplő megformálásáért is Oscar jelölést kapott Felicity Jones).

Tavaly ilyenkor DiCaprióért lelkesültem a Wall Street farkasa megformálása miatt, sajnos nem lett belőle Oscar.  A mai film okán azt mondom, ha Tom Hanks volt az etalon a Forrest Gump-ért és Dustin Hoffmann az Esőember-ért, akkor itt a következő generáció, szikrával nem rosszabb náluk!!

Nézzétek meg a filmet és gondoljatok (velem együtt), napi kis bosszankodásaink és nyavalygásaink hihetetlen apróságára, ami messze sehol sem fontos, ha van bennünk egészség, humor, kitartás és Emberség. (Na jól van, holnapra bizonyára elmúlik!!)


2 megjegyzés: