2015. február 11.

Mindennek a teteje

..mondaná Besenyő Pista bácsi, ha jó kedvem lenne. De inkább most nincsen, és bár ilyen többször is megesik, azért általában egy vállrándítással el tudom intézni. 
Most ezt nem akarom, ilyen egyszerűen. Totálisan elegem van már abból, hogy a párizsi merénylet óta, a Fidesz és az általa szócsőnek használt rádió és Tv adók naponta, de NAPONTA, nem tesznek mást mint uszítanak kegyetlenül. Napi adagokat nyomnak arról a rettenetes veszélyről, amit a Magyarországra beérkező un. "gazdasági menekültek" okoznak. Ez, ha nem lenne tele a hócipőm, azt mondanám, hogy vicc. Ugyan miféle gazdasági menekültek jönnek ide, amikor a következő hírekben kikotyogja ugyanaz a rádió, hogy Győrben hány menekültet szedtek le a München felé tartó vonatról.  Mindenki tudja, hogy ez az ország csak tranzit, és annak se túl jó, és különben is innen már a magyar is elmegy, akkor miféle duma ez a napi mantra. 
Persze tudjuk mindannyian: totálisan náci, fasiszta szöveg, minden diktátor álma, hogy egyik népet a másikra uszítja, ezt tette Hitler és úgy tűnik Orbán egyre jobb tanítvány ebben is.
Miféle keresztény ember az, akinek semmi könyörület nincsen a lelkében és még Párizsban képes azt nyilatkozni, éppen a menet után, hogy Magyarország határait lezárja a menekültek elől.
Tudja, felfogja ez az embernek nevezett, hogy aki elmenekül és a sorsra bízza magát, sokszor az életével fizet??
Olvastam, a múlt héten 29 menekült fagyott meg egy hajón Olaszország felé, mert a fedélzeten utaztak egy szál ruhában és kihűltek.
Vagy a délszláv háború alatt lökdöstük volna vissza a felaknázott területre a hozzánk érkezőket?
Ez a "gazdasági menekült" státus ez éppolyan fosféle Orbán szöveg, mint az összes, ami a száját elhagyja, és csak arról szól, hogy kevésbé iskolázott magyarjaink máris kezdjék el félteni tőlük a maradék zsíros kenyerüket.
Ám a legszebb hír mégis a múlt héten görgött ki a volt Kossuth rádióból. Úgy szólt, hogy azért jó lesz a civileknek is vigyázni, mert ha felvesznek egy stoppost, aki pont menekült és pláne illegális, akkor  máris és rögvest büntethetővé válnak, mert embert csempésznek!! Hurrá!!

Íme tehát a mai modern, európai Magyarország követendő receptje:

Maradj színtiszta magyar, lehetőleg Árpádig visszavezetve a vérvonalat, utálj mindenkit, aki nem magyar, legyél bizalmatlan,  könyörületet sem  idegenekkel szemben, sem holmi mássággal szemben ne engedj magadban,  legyél fennhéjázó és szilaj, amit ma mondasz, az holnapra már ne legyen érvényes, egyébként sem volt igaz. 
Így aztán a mi országunk és benne minden kitűnő magyar, egész Európa csodálatát ki fogja vívni, ha pedig nem, le velük, mert nem értik és nem ismerik el a mi igazunkat, ami pediglen kizárólagos.

Nos, ennyit lehet leszűrni, és ez bizony a színtiszta igazság, annyira igaz, mint amennyire bomlott agyú a kitalálója és a végrehajtója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése