Abúzparty minálunk

Szokásos módon, a vízcsapból is folyik, ami tulajdonképpen nem is baj. Mifelénk ez így megy, amíg az utolsó cseppet ki nem "szoríjjuk" a témából, addig eladható az újság, az internetes felület.

Szorgalmasan olvasgatom őket, kénytelen is vagyok, mert arcba jön, mihelyt leülök a gép elé. Tulajdonképpen már nem is a cikkek érdekelnek, inkább a hozzászólásokat olvasom, azok megtöltenének egy tanulmánykötetet is.

Marton Lászlóról van szó természetesen, a Vígszínház neves rendezőjéről, akiről kiderült most pár évtized után, hogy szerette, ha őt olyan lányok kényeztetik, akiknek parancsolhatott, akik nem egyszerűen nő és férfi viszonylatban álltak vele, hanem függőségi viszonyban. 

Ezt sajnos nem minden nyilatkozó, hozzászóló kezeli a megfelelő súllyal, pedig szerintem itt van a kutya elásva.

Olyan badarságokat képesek kijelenteni egyesek, hogy messziről ordít, fogalmuk nincsen a történetről. Nagyon fontosak ugyanis a körülmények, amelyeket rengetegen figyelembe sem vesznek, csak leragadnak egyszerűen a hallottaknál.

Eleve, az egy fontos momentum, hogy de miért most, és miért nem 30 éve tette a panaszt Sárosdi Lilla, s a hozzákapcsolódó 7-8 nőtársa.

Nem kell nagy ész  annak belátásához, hogy egy kezdő színésznő, netán főiskolai hallgató szava mennyit ért volna egy  befutott rendezőé mellett. Tudjuk, semmit. Simán elsikálták volna a hölgyet, s ő búcsút mondhatott volna élete ezen céljának is egyben, hogy színész lehessen belőle.

A másik fontos körülmény az amerikai zaklatási ügy kipattanása. Kétlem, hogy e nélkül, itt valami is lett volna, kellett ez a körülmény, ez a közeg ahhoz, hogy valaki felálljon és elmondja, nem kell Amerikáig menni az ilyen sztorikért.

Csöppet sem mentem én fel Marton Lászlót, mint ahogyan Kiss Lászlót sem tettem, s nem érdekel a sikeres szakmai életútjuk sem. Akik fiatalokkal dolgoznak, mint a pedagógusok is, azok elsősorban pedagógusok, úszóedzők és rendezők. Soha nem férfiak, vagy nők. Ezt a legnagyobb határozottsággal állítom, nekünk tanították is. Nem egzakt módon, de benne volt kimondatlan, hogy mindenféle olyan jelzés kizárt, ami a tanítvány felé bármi olyant sugallhat, ami felboríthatja a kettőjük között lévő hivatalos "status quót".

Van rá példa persze bőven, hogy ezt sokan nem tartják be, aztán vagy rajtavesztenek, vagy nem. Az idő kerekei  lassan őrölnek, de amikor váratlanul bekövetkezik egy ilyen skandalum, akkor ne tessenek már pislogni azon, hogy de miért, és hogy-hogy ennyi év után.

A történet...mint legtöbbször persze, azért nem egyértelmű, s ezért is a sok vita, mert a másik oldalon is vérzik kissé. Azt nem tudom elfogadni ugyanis, ha nőként véletlenül belefutok egy kétes kimenetelű helyzetbe (volt példám, majd mondom), akkor miért szükséges ezt tovább fokozni, vagy fenntartani?? Ha kapott egy maflást azzal, hogy "puszild meg!"...,? akkor miért is voltak a további körök autócskázással, vagy lakásra menetellel???

Ártatlannak csak egyszer lehet mutatkozni, tágra nyitott szemekkel, másodjára ez már simán beleegyezés, semmi több. Ezek után pedig farkast kiáltani, nekem nem túl hihető, és pláne nem sajnálatos esemény.

Visszautalva a zárójelre, szerintem nincs nő, akivel valamiféle hasonló kísérlet ne történt volna. Velem is történt, egy úttörőtáborban, a táborvezető (mint főnök) részéről. Nem hibáztattam akkor sem, mert eleven portéka voltam, értettem én a viccet, noha ez számomra mindig is a vicc és szócsata talaján maradt, s hogy ezt más máshogy vélte, az tehát nem húzható kizárólag az ő orrára. 

Természetesen a legelején mindig van kibújási lehetőség, amikor még erőszak nélkül kifarolhatunk sürgősen a szexista félreértésből. Nincs sértődés, nincs harag, hiszen tettlegesen alig történik valami, maradhatunk akár jó viszonyban is.

Egy egészséges lelkületű nőnek egy hasonló eset nem okozhat gondot, és képes a megfelelő helyén kezelni. 

Ebből a szempontból tehát azt mondom, az sem véletlen, hogy kiket ér el ez a fajta szexuális nyomorgatás. Valószínű, hogy lelkileg nagyon is megfeleltek az áldozat szerepére, nem voltak kellően erősek ahhoz, hogy nemet mondjanak és ennek a következményeit szilárdan el is fogadják. S ezen a gondolatmeneten keresztül jutunk el ahhoz a katyvaszhoz, hogy akik akkor gyengék voltak ennek a visszaverésére, azoknak  enyhén szólva is hiányos a mai erkölcsi alapjuk ehhez a vérzivataros csatához.

Nos, nem én fogok ebben a sűrűben rendet vágni, nem is akartam persze, de mivel valóban annyi nyivákolás hangzott el hol erről az oldalról, hol arról, hát nekiálltam és mint Arany János  a Fülemiléjében bölcsen megírta, hát így gondolom én is:

Felderűle a kivánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a birót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És ámbátor
Két prokátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjeltúr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
Mignem a biró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.

Tőlem is elmehet mindegyik fél nyugodtan, Marton Lászlónak nem kell a halálra gondolnia, a hölgyek pedig megcsinálták a vircsaftot, hangos tőlük minden e kies hazában...legyen ebből elég ennyi.