Jó, jó persze, hogy a víz alatt az eredeti szöveg és arról is lesz éppen szó, de arról a vízről ám, ami a föld alatt lapul. A kevésbé sem csipkés gondolat úgy jött, hogy (bár már egy ideje hallottam), de most rávezetődött is a vízdíjas számlára, hogy ásott, fúrt kútból származott vízért is kellene fizetnem, mivelhogy eleve köteles lennék ezt bejelenteni. Már, hogy van kút az udvaromon, mert déd-, vagy ükszüléim megásatták és nagyszüleim, amikor jött a vízvezeték, komor elhatározással nem temették be.
Az utcánkban igen kevés kút van, talán 1-2 esetleg, szóval sok embert nem is érint itt ez a vízbéli kettősség. Azt hiszem, azért volt ez a gyászos és sorozatos betemettetés, mert elnitrátosodtak ezek a kutak, és mivel ivásra nem voltak már használhatóak, úgy gondolták, szükségtelen a létük is. (Abban az időkben, vagy 30 éve, még nem voltak tán ennyire száraz nyarak.) Szóval kiválóan locsolunk belőle, szivattyúval, slaggal, lehet kocsit mosni és ugyan nem tudom mikor, de a realitása megvan annak is, hogy ne ivóvízzel öblögessem a WC-t, amit egyre inkább sajnálok.
A felszólítás eléggé elgondolkodtató. Persze tudom én, ami a föld alatt van, az minden-minden az államé, akkor is, ha a telek a sajátom. (Bár nem tudom, mélységileg, hol a birtokhatárom, ásónyomnyira-e, vagy ülepítőgödörileg??)
De a víz tehát nem az enyém, és vízdíjköteles lenne, sőt szennyvízköteles is, bár én a kútból sosem eresztek a csatornába semmit, mert a felhasználásom célja ezt szükségtelenné teszi.
Azért érdekes ez. Pétfürdőn évtizedek óta 22 fokos, a hévizi vízzel megegyező összetételű, csak ugye hűvösebb víz folydogál el a medrében több millió hektoliterszámra, amit eleddig senki nem nehezményezett, így az állam sem. De hogy fürdő legyen végre belőle, és erre az önkormányzat áldozna is, már megjelentek a héják és engedély, engedély hátán és vízdíj, vízdíj tetején. Legyen nehezebb az egész ügy, és ne is lássák az emberek a hasznát, folyjon inkább haszontalanul tovább.
Valahogy ezzel a kútvízzel is így vagyok. Rendben, hogy odalent van az a víz. Az egész idióta államot ez egy cseppet sem érdekli, mihelyt felhúzod, azonnal érdeklődik iránta.
Azt mondtam, hát legyen, de ahhoz, hogy ez a víz a felszínre jusson, ahhoz kellett akkor is és ma még inkább, némi tőkeerő. Elolvastam mostani szakirodalmat, bár ásott kutasat nem találtam. Fúrást igen, meg béléscsövezést, meg különféle szigeteléseket, tömörítéseket, vizsgálatokat, szóval ilyenekkel vannak tele pl:
- Önkormányzat Jegyzője által engedélyezett talajvízkút tervdokumentációja általában 60-120.000 forint + 10.000 forint okmánybélyeg.
- Vízügyi Hatóság által kért tervdokumentáció készítése 240-300.000 forint + eljárási költség + a mélyebb (30 méter alatti) kutaknál az esetlegesen a Vízügyi Hatóság által előírt geofizikai mérés, vízvizsgálat, valamint a Vízföldtani Napló vezetése.
- Egy méter 125 mm MSZ. 22116 szabványnak megfelelő cső ára 3.500-4.000 forint.
- Iszapképző anyag (CMC, Bentonit, és egyéb anyagok) kutanként 15.000 forinttól akár 150-300.000 forint költséget is jelenthet. (Természetesen ez mélység, és az átfúrt rétegek függvényében változik.)
- A kútfúró gép amortizációja (fenntartás, üzemeltetés, berendezés időszakos engedélyei, bányahatósági vizsgáztatása, kopások miatt új szerszámok, valamint az új gép beszerzése, stb.) méterenként kb. 2.500-3.000 forint
- szűrőkavics kutanként 20-40.000 forint (500-1.000 forint/méter)
- gyűrűs tér tömedékelése 5-30.000 forint (100-1.000 forint/méter)
- kútakna telepítése: 80-150.000 forint (mérettől függően)
- Egy megfelelő teljesítményű, jó minőségű pl. Pedrollo csőbúvár szivattyúEASYPRESS II. áramláskapcsolóval, valamint a beépítéshez szükséges anyagokkal 130.000 Ft-tól indul, plusz a beépítés munkadíja. Természetesen ezen ár változik a szivattyú teljesítménye, valamint a beépítés mélységének függvényében is.
Arról fogalmam nincsen, teljes-e a lista, vagy nem, de bizony kezdek úgy tekinteni a kutamra, mint egy komoly tőkére. Amennyiben vízdíjat kérnek tőlem, én kúthasználatot számolok fel, legalább annyit, hiszen ez az eljárás bevett az eonnál, az autópályáknál és a világon mindennél mostanában.
Elvégre és utóvégre, ha nincsen kutam, akkor az államnak bevétele sincsen pont arról a vízérről, ami a kutamhoz vezet. (Vagy bedöntjük az egészet és elmondjuk, mint a Bolond Istókban, hogy Csak rajta! hadd lám, én Uramisten, mire megyünk ketten!)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése