2014. február 21.

Ráhordási felület

Számtalanszor foglalkoztak vele számosan, hogy a Fidesz bikkfanyelvében mit hogyan mondanak, milyen mögöttes tartalom értendő alatta. Tudjuk kívülről már a kérdéseket elmószeroló taktikájukat, a visszakérdezést, a félrebeszélést, a nem a kérdésre válaszoló hosszas eszmefuttatásokat, amiknek a legnagyobb hányada azonnali támadássá fajul.
Most így a 8. év végéhez közeledvén (ugyanis én már az első 4 évnyi  Fidesznyik érában is kellően utáltam ezeket a nyihogásokat tőlük), egy mai reggeli apropó kapcsán magamban listáztam, míg  a peronon álldigáltam, azokat a kifejezetten tőlük eredeztetett sablonokat, töredékeket, amikkel naponta zúzták szét az agyamat. Itt jegyezném meg, hogy ismét ma, már A Rádióból hallottam vissza végre, amit J. mantráz naponta, hogy azokat az újságírókat, médiaközmunkásokat, akik nyilvánvalóan és egyértelműen eleget tettek a félretájékoztatás minden alapvető követelményének, talán sürgősen el kell távolítani, és a magánadókon kívül,   állami fenntartású  médiumok ne is foglalkoztassák őket. 
Nem tudom, mennyire helyes ez a megállapítás, az alkalmazottak kiszolgáltatottak. Persze, jó lenne olyan háttérrel rendelkezni, hogy ne is vetődjön fel a lelkiismeret és a munkaköri kötelesség ütközése amolyan létfenntartási kérdéskörben, de általában nem így van.  Nálam nem túl nagy a kísértés, a tudnivalók nem érik el azt a politikai szintet, ahol az én állásfoglalásom valamit is számítana. Bár érdekes kiírás született a tavaszi versmondó verseny kapcsán, Weöres Sándor, Váci Mihály, Radnóti Miklós és Vass Albert verseiből lehet ezúttal válogatni. (Na, akkor, mit tesz egy 8 éves ??)
Visszatérve és a témánál maradva, írtam már az elvett szavainkról régebben, és főleg érdekes a hozzászólás felsorolása, eléggé alapos munka. De köztünk legyen szólva, a hülyeséggyár azért nem állt le, mert eltelt azóta másfél, két év. A mostani vérnyomás-túráztatók egyike az oligarchák,  valaki elővette, leporolta, talán még vizsgázott anno tud. szocból, és emlékezett rá, hogy ott sokszor említették. (Megjegyezném, ekkora oligarchák még a Széchenyiek sem voltak, mint ez az ügybuzgó keletimádó sámán.)
Sorolhatnám a magyarembereket, a nemzeti szót, és rezsirizsát, de azért mégis viszi a pálmát a mai napi betevő, a "ráhordási felület".
Nem csigázom senki türelmét és képzeletét, mi a lófene ez, hiszen magamtól én sem jöttem volna rá, pedig majdnem minden szó a kedvencem, ami közelít a ma divatos ékírásos ősmagyar hangzáshoz. (Turul, meg tulok, és digitális füstjelek stb.)
Nos tehát, odaérkeztem, ahonnan indultam, a vasúthoz. Már megint!! Már megint?? 
Nem jegyeztem meg a nyilatkozót, mert akkor még nem tudtam, miket fog mondani, de a P&R parkolásról beszélt, azt fejtegetve, hogy 1000-nél több parkolóhelyet fognak kialakítani (miből is, Uniós forrásokból!), mert sok helyen azért nem használják megfelelő hatékonysággal a vasúti közlekedést, mert hátrányos a ráhordási felülete.
Egy idő után kiderült számomra, az illető nyilatkozó szép kifejezéssel azt akarta ezzel mondani, hogy bocs. (!!), de k@rva messze van az állomás a falutól. Tehát például Taszáron is rohadt sokat kellett gyalogolni, míg leértünk az állomásra, így inkább busszal közelítettük meg az áhított kaposvári célunkat.
Ezen elmélázva (na de milyen kincs egy ilyen ingyen ölünkbe kapott gyöngyszem), rögtön próbáltam egyéb tartalmaknak megfeleltetni. Például mekkora lehet majd az EMMI által kialakított digitális ráhordási felület, amire vagy 30 ezer pedagógus feltölti a 1000 Mb életpálya-dokumentumait??
Szerintem simán lerohasztjuk a rendszert, pont úgy, ahogy a diákok tették a Blahán, amikor ÁFÁ-s  számlát kértek a buszsofőröktől!! (S nekik ez  még nem is volt  kötelező!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése