Na tessék! Magam sem gondoltam volna, hogy azok a cirkalmas alig bugyuta levelek regnáló vezérünktől egyszer nekem (!!!) hiányozni fognak. Pedig amikor kaptam, akkor a tanulási folyamat igen érdekes volt. Az elsőt már ismertem, hiszen mielőtt bedobták volna az örökké nedves és "ázottságos" postaládámba, már láttam kifeszítve a neten. Azért kibontottam, végigtanulmányoztam és megállapítottam róla az akkori megállapítani valóimat. Aztán később már annyira nem vettem a komolyan, azt hiszem, a legutóbbit nem is olvastam el. Juditét őriztem bontatlanul egy darabig, talán, hogy legyen alkalma hozzászólni, vagy mi, de végül az övét is kidobtam, nehogy direkt szívatásnak gondolja, legalábbis részemről. (Mi az, hogy hazajön egy évben vagy kétszer és én Orbán levéllel kedveskedek neki??!!)
Szóval lám, milyen álságos is az emberi természet így választások közeledtével, mintha kevésbé lenne fontos az az áhítat, aminek meg kéne lennie arra felfelé. (Jó, az csak apró szépséghiba, hogy eredetileg sem volt meg egy pillanatra sem, de azért legalább megemlítem:)
![]() |
| Kép:orulunkvincent.blog.hu-ról való |
Tehát, hogy bekanyarodjak végre a célegyenesbe, mi az, hogy a Vezérünk tőlünk bizony-bizony sok millióért kérdezgetett ezt azt, aminek a tétje úgyszólván a nullával volt egyenlő. Ma pedig egyenest a rádióból kell értesülnöm, hogy senkit meg nem kérdezett arról, hogy akar-e 300 ezer forintnyi adósságot per főként a nyakába. Még jó, hogy már nem öten vagyunk, így csak 600 ezerrel kell összébb húznunk magunkat. S ez a dolog financiális része csupán.
Mi az, hogy abszolút nem volt kíváncsi arra, hogy mit szólnánk egy összebútorozáshoz újra az oroszokkal?? (Velük kevésbé van gond talán, de itt Putyinról van szó konkrétan). Most akkor érvényes, vagy nem a : Tovariscsi konyec! dolog??
Mi az, hogy eldönti, szinte tök egyedül, hogy nekünk az atomenergia a jó és odarittyentünk Paksra még 2 reaktort? Nem azt vitatom persze, hogy nincsen szükségünk energiára, vagy hogy önállósodni lehetne (mint tudjuk egyébként nekünk nem nagyon lehet), de pont a reaktorépítés ideje jött el mindenféle ukrán és japán esetek után?
És egyáltalán, mire volt jó eddig annyi levél (most kérdezgeti a külhoni magyarjainkat éppen), amikor mindenki tudja, hogy amit el akar dönteni, azt annyira egyedül is meg tudja tenni, hogy egyik-másik képviselő legyen az akár a Fidesz soraiban, ma reggel a csipával együtt dörgölte ki a szeméből azt a hírt, amire reagálnia kellett. (Nem sikerült túl jól.)
Tehát: köszi a bravúrt Miniszterelnök, végül is közöm sem lenne hozzá, nem én ülök a poszton, bár a cuccost a mi nyakunkba varrtad, cirka 30 esztendőre. Csak éppen elgondolkoztam, hogy miért is kellettek a levelek, amikor egy ország tudta, kamu az egész, fel sem dolgozzák.
Azért jó lenne már végre nekünk is írni egy rövid, de velős levelet, elég, ha írástudatlan jelekkel, és dobálni bele mindenféle nemzeti zsinórral átbogozott ládákba.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése