Nem Csehov után szabadon, sőt egyáltalán nem Csehov után, viszont szabadon. (Ha már játszom a címmel.) A történetnek a világon semmilyen irodalmi vonatkozása nincsen, inkább családi és még inkább emberi. Ugyanis nem hinném, hogy egyedülálló a történet, valaki egyszer azt mondta, minden öröm más, és a legtöbb bánat azonos. (Ez aztán nagyon slendrián emlegetése egy jó gondolatnak.)
Az apropót egy mai hír adta, amire később rátérek. Tehát nincsen Mása, Olga és Irina, van viszont 3 testvér, nevezhetjük Máriának, Évának és Zsuzsannának. A család, ahonnan származtak, apai részről katonai, anyai részről paraszti. A lányok közül kettő egy év korkülönbséggel született, a harmadik lemaradván több évvel. Korosodván egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy nem volt áldás ezen a házasságon, valahogy ezt erősítette meg bennem a tagjainak küzdelme, és története.
A három lány közül kettő betegséggel küzdött kora gyermekkorától, a legidősebb végül elvesztette fél tüdejét, a legfiatalabb 37 évesen végig betegeskedve-fuldokolva meghalt. Megjegyzem, őt nagyon sajnáltam, közelebb állt hozzám korban is, mint a két idősebb, tetejében jó sokat röhögcséltünk, értette, szerette a tréfát.
Aztán idővel miután édesapjuk után sok évvel édesanyjuk is meghalt, a legidősebb lányt magához, a családjához vette a húga. Ő volt egyedüliként családos (eltekintve a legfiatalabb testvér rövidke és magtalan házasságától), és középső lányként hosszú ideig és egyedüliként egészséges. Nagyon talpraesett, határozott, életrevaló, dolgos teremtés volt, vitte a hátán kissé iszákos és alig kissé csapodár férjét, hasonló tulajdonságokkal bíró jövőtlen fia életével együtt. Nagyon sokat dolgoztak, ház, nyaraló, minden megvolt, ami kellett, míg ő is beteg lett, talán 20 évig is küzdött a rákkal. Ami mint egy sokfejű szörny támadt újra és újra, ahol megnyerte a csatát, onnan átköltözvén a szervezete másik részébe, egyre gyengítve azt.
A húgát közben idősek otthonába költöztette, jó helyre, teljes ellátással. S innen kezdődik a történet tanulságos (vagy ki tudja) fejezete.
A súlyos beteg nővér évekig járt 1 évvel idősebb testvéréhez, mosott rá, ételt vitt, kívánságait teljesítette. Hogy miért? Hát mert Marika így nőtt fel. Betegsége okán pátyolgatták, védték, férjhez menni "rangon alul" nem engedték, felnőtt nőként csak úgy mehetett el egy külföldi kirándulásra, ha nagynénje elkísérte. Tulajdonképpen jóformán a szülők képezték ki magatehetetlen bábnak. Hozzáteszem, ehhez igen meg is volt benne a hajlandóság. Korán elment nyugdíjba, még 55 éves kora előtt, mert éppen leépítés volt a gyárban és lehetősége adódott a korkedvezményes nyugdíjra.
Senki nem súgott neki, hogy egyedül vagy, később is az leszel, vajon megélsz-e a csökkentett nyugdíjadból. Nem tudom, gondolt-e rá, eszébe jutott-e egyáltalán, vagy inkább azzal számolt, hogy ő úgyis annyira beteg, majd szépen, nem sürgősen, de idejében jobblétre szenderül.
Én magam nem láttam munka közben sosem, tudta engedni, hogy kiszolgálják akkor is, ha nem ő volt a legelesettebb. Hát, én meg tudtam rá haragudni ezért is, bár ennek nem volt számottevő következménye.
Nos, a vége még kevésbé lesz szép, mint ahogyan az eddig leírtak. Év végén több hónapos kórházi szenvedés után meghalt a húga Éva , Marika így végképp, a legidősebb lányként egyedül maradt az otthonban. Kis nyugdíja lassan nem fedezte az ellátás költségeit, szokott apartmanjából egy kis luk szobába költöztették. A nyugdíjából havonta 5 ezer marad, gyógyszereire sem elég.
Nem tudom, végig gondolta-e, mennyiben lehetett volna másképp, aktívabban közreműködhetett volna sorsa alakításában?! Nem bízom benne, nem erre kondicionálták, inkább a hárításra. Mégis nekem ehhez mi közöm van?
Azon túl, hogy rokonom, azt hiszem, semmi. De értesítés érkezett, bajban van, most kellene a család, aki megmaradt, s akiken ő sosem segített, akikkel egy életen át igen laza viszonyt ápolt. (Aki viszont a legtöbbet tette érte, annak a temetésére sem ment el.)
Sajnálom őt, mert elnyerte azt a büntetést, amit úgy tűnik meg kellett kapnia. Elkeseredve, egyedül fog meghalni és kérdés, ki fogja majd eltemetni?
Szomorú történet a három lányról és egy családról, ami most már eltűnik, mert az egy megmaradt fiút, a középső lány 50 éves mihasznáját alig lehet valami nagy jövőnek tekinteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése