Ki fődgye?

Nem kívánom messziről indítani azt a gondolatsort, amit főzicskélés közben hallottam. (Csomó darálthús mindenféle formában való feldolgozása. Miért is fagyasztottam le egyben!?). Asszem, igazam volt eddig is, hogy a konyhámban igazi létjogosultsága a rádiónak van, bár az is igaz, időnként dühösen tekergetek. (Némi hajazás a bicajomra?) Szóval, mint jó szakács, aki ínyenc recepteket hall, sokszor továbbgondolom és feldolgozom a hallottakat. A formája persze a hírtől, s nem utolsósorban a hangulatomtól függ. (Most éppen beteg vagyok, úgyhogy vérfagyasztó leszen.)

Nos hát van itt nekünk ez a nemzeti homokozónk, amit Árpád Apánk jól kijelölt magának, ezzel nekünk is természetesen. Jó kis szélvédett hely volt (bár egy régi homokozós megrótta, hogy attól, hogy szélvédett, sajnos itt marad a büdös is), és tele mindenféle bőséggel, hegyekkel, tavakkal, tengerrel, folyókkal, bányászható értékekkel és kincset érő termő földekkel. Alapból nagyon jó volt , aztán utódaira hagyta, azok pedig így-úgy gazdálkodtak vele. Körbekerítették a végekkel, meg őrségekkel, szerekkel, csatáztak a szomszéd homokozók lakóival, néha jött egy termetes felnőtt, vagy aki uralkodónak gondolta magát, és szétcibálta a verekedőket, vagy éppen kisajátította majd' az egész homokozót. Persze nekünk ez nagyon nem tetszett, próbáltuk kiebrudalni, megint összeállni és szétválni más homokozóbeliekkel. Rendre rosszul választottunk, így az is megtörtént, hogy büntetésként elvették a jól belakott homokozónk 2/3-át. Hát ezen aztán rettenet, mennyit siránkozunk és újra és újra megpróbáljuk valahogy visszacsalogatni ha nem is a területet, mert az nagyon kényes (és úgysem adnák nekünk), hát inkább csak a lakóikat. Azt kiabáljuk a túloldalra, hogy nem baj már, hogy ti másik homokozóban vagytok, mert már nem a mienk, de mi szeretnénk, ha tudnátok, a mi homokozónk, a tietek is egyben. (Fondorlatos mi?) Most pedig lesünk és várunk, hogy mi lesz, de sejtjük, hogy lapátot, vödröt és homokbombákat fogunk kapni, vagyishogy jól átdobálnak majd hozzánk velük.  Ami egyébként nem baj, mert közben a mi szép homokozónk lassan kiürült, már a vödör, a lapát sem a mienk, csak lizingeljük más homokozóbeliektől. Párat ugyan vettünk, de nekünk sokkal drágábban adták, mint a többi homokozóbelieknek, így nyögjük a részleteket még vagy 200 évig. Akik pedig rendezkednek a homokozónkban, hát sorra egyre nagyobb bajt csinálnak.  Pedig lecsücsülünk és demokratikusan kihúzzuk a neveket a kalapból, de akármilyen nyuszit teszünk is bele, mire kihúzzuk, furamód róka, hiéna,  sakál, vagy kígyó válik belőle. Mi pedig nézünk bandzsítva, mert nem így hittük. Most elmegy az egyik főrendmester, aki a sok széttúrt halmot kissé rendbetette, jött is a görög homokfőnök (pedig nekik biztosan márványhomokjuk van, nem ilyen szimpla vizeszsákos), hogyan sikerült ezt így elvégeznie, mert nála még nagyobb a túráshalom és az egész beomlik, ha nem sikerül segítséget kapnia. Nem tudom, mi lett a közös homokszitálás vége, de némi csillámot csak hazavitt. Most pedig a rendrakó elsétál, mert jöttek az új, na nem nyuszik, hanem libák, mert rém hangos a gágogás. Mindennap más az összeállítás és  most bár lassan, de kezd az egész homokozó gyanúsan zöldelleni, és nagyon kíváncsian várom, hogy vajh' kizöldül az áhított zöld gyeptől, vagy egy idő után kiderül, hogy már nem messziről, de közelről nézvén is ez a zöld eléggé másmilyen libazöld lesz.