Szopacs!

Mondaná "Kisfiam", ha itt lenne. Nem szándékom a blogot hitványságokra fecsérelni, de ha végleg megöregszem (no annyira nem, mint a Teri!!), akkor kéne egy-két útjelzés a sok fontosabb között, hogy hol is tartunk éppen.

Napok óta különben egy ominózus ruhadarab körül folyik a purparlé. Eltekintve attól, hogy van ennek a ruhadarabnak némi vicces és kellően át nem gondolt vonatkozása, amit családunk történésze szellemesen megjegyzett, nem hiszem el, hogy ennek ilyen mindent elsöprő fontossága lenne. Persze nem azért, mert egyet is értek vele. (Ki nem .... le, hogy mivel értek egyet?) De valamit mégis elfelejtenek  azért az ügyben.  Nemes egyszerűséggel azt, hogy egy párt bejutott a parlamentbe, mert sok-sok ember megválasztotta őket. Innentől kezdve teljesen felesleges finnyáskodni, meg ruházatokon elmélkedni és sejtem, hogy a lista végtelenül bővülni fog. MI, a VÁLASZTÓK választottunk és így. Mindegy, hogy tételesen ki kikre igen és kikre nem adta a voksát. Az eredményt közösen hoztuk össze, beleszámítva azokat is, akik nem emelték fel a hátsójukat, mert finnyásan úgy gondolták, nem érdemes, nincs kikre. Így hát ők is benne vannak a lavórban bőven. Szóval ez tellett tőlünk, ezt hoztuk össze, ez van. (Szelíd lelkű néhai nagyanyám azt mondogatta volt, hogy ki milyen virágot szakít, olyant szagol.)

Ja, és akkor már elmondom, hogy végül is mi a vicces ebben a ruhadarabban: történelmi filmeket ha látunk, bizony a lovagkorban megvolt minden nemes lovagnak a címerállata. Lobogott ez zászlaján, virított pajzsán, és nyilván várában (ha volt neki), még sok helyen. No de! Ha csatában ment, feltétlenül és mindig az ellenséggel szemközt állván, rohanván és vívván, jól látható volt az ellennek is, kivel áll szemben. Mi értelme lett volna a hátára tenni a címert, hacsak azért nem, hogy ha balul sül el a "meccs", alias csata, hát futás közben az ellenség jól beazonosít végre, hiszen elölről nem tudott. Azaz, a régiek (mindig mondtam), nem voltak ám annyira bugyuták, tudták jól, mi mire való és mire pont nem. Azt hiszem egy igazi lovag, (nota bene, még lovagina is!!), eltátaná csodálkozván a száját, hogy ezek a mai lovagok mi végre is rakták HÁTULRA a címerállatukat.

Kiegészítés: Nem bagatellizálom az ügyet, csak azt állítom, hogy azért nem érdemes a "mellény-üggyel" foglalkozni, mert ez bizony nem a kezdete valaminek, hanem egy folyamatnak a vége. Tehát a cél mondjuk azáltal teljesült, hogy bejutottak a Parlamentbe. A másik igen fontos gondolatmenet pedig az, hogy bár mi siránkozhatunk előre, a külföld mégsem az után fogja megítélni a bent folyó munkát, hogy kik ülnek odabent, hanem az után, hogy mit fognak cselekedni. Nagyon is lényegi kérdés, és előrevetíteni egyelőre szükségtelen. Majd, ha már bebizonyosodnak, vagy láthatóak események, akkor viszont jogos a szólamlás.