A család másik ága

Az igaz, hogy ...ahogy vesszük. Nem a másikat, hanem azt, hogy sok van belőle, szerencsére.  Most kicsit a Fülöp ághoz térnék, hiszen róluk, legalábbis, mióta Teri néni meghalt, igen kevés szó esik. Pedig hát, rokonok, még ha nem is tartottam velük nagy barátságot. Nem hinném egyébként, hogy ezért őket kellene hibáztatni, így alakult, rövidre zárva.

Manci nénit egyébként szerettem. A 3 Fülöp lány közül, ő volt a legfiatalabb. Nagymamám, Irma 1911-ben született, húga Terézia 1912-ben és Mária talán 17-18 körül. A három lány közül, mint tudjuk, Teri néni nem alapított családot. Mária..."Manci" férjhez ment 1940-ben, Fülöp József nevű szintén katona emberhez. (Mint Irma is, aki Poór Gáborhoz ment, aki katona volt, tüzér.)

Teri néni sokszor elmesélte, hogy Manci néni esküvőjén annyi Fülöp volt, hogy a pap is megjegyezte: maguknál mindenki Fülöp? Egyedül a férj édesanyja nem volt az, az ő leánykori neve: Lőrincz Teréz volt.

1936-os kép, még az esküvő előtti évekből. Egy katonának nem volt egyszerű dolog az udvarlás, házasodás

Esküvői kép dísz-egyenruhával, szolgálati autóval...vagy taxival, ki tudja.

Fess pár voltak, ..másik nagyanyám szóhasználatával élve.

Itt már fiatal feleségként a Somogyi fotó Hajmáskér műtermében készítve

Fiatal asszonyként ő is elkerült Hajmáskérről, több helyen is megfordultak, amire én sajnos nem emlékszem, pedig Teri néni sokszor elmondogatta.

A szülői ház kerítése előtt 1941. június 16-án az akkor 10 hetes első kislánnyal Marikával.

Ugyanazon kerítés előtt immár megözvegyülve, legfiatalabb lányát és férjét eltemetve 1993 júliusában

Balatonkenesén, Zsuzsi vihette le a Trabanttal a testvéreket 1984-ben.

Manci néninek is pont úgy lett a 3 lánya, mint a szüleinek. Az első kettő, egymás utáni években követték egymást, 1941-ben és 1942-ben. Úgy összenőttek, hogy én gyerekként csak "tettő Marinak" hívtam őket, nem bajlódván az idővel, sorrendekkel. A legidősebb nővér, Marika nem ment férjhez, családi szájhagyomány szerint, alkalom ugyan lett volna, de nem találtatott eléggé "puccos"-nak a lányuk számára. A második lány Éva, Bartal Imréhez ment feleségül, aki egy nagyon jó kedélyű, virgonc fiú volt, mindenféle tekintetben. Jó társasági ember, remek másodállású zongorista. 1963-ban kötötték össze az életüket és tartott Éva haláláig, aki vagy 20 évet hadakozott a rákkal, ami hol itt, hol ott ütötte fel fejét a szervezetében. Közben ő gondozta a végén magára maradt édesanyját, Manci nénit és sajnos idősebb testvérét, aki az önálló életre abszolút alkalmatlanná vált, de nem olyan súlyos betegség miatt, ami ezt indokolta volna. Házasságukból egy fiú született, Bartal Zoli, akinek hajlama az alkoholizálás és léhaság terén nem hozott túl jó eredményeket az életében. Megnősült, elvett egy elvált asszonyt, kinek gyereklét ugyan nevére vette, de közös gyermek nem született. Végül elváltak, és Zoli az apjával éldegél.

Zsuzsit, aki 1947-ben született (1 évvel volt fiatalabb Klárinál),  nagyon kedveltük, tulajdonképpen akkor 1969-70 táján legalább annyit bolondoztunk vele, mint Totyival. Volt egy igazi bilikék  simlis téli sapkája,  Józsi mindig rárántotta a szemére, sosem volt érte haragos. Pedig milyen hülye vicc volt!! Mindegyik nővér bajlódott az egészségével, Marikának fél tüdeje volt, de Zsuzsi volt a legbetegebb.  Amikor férjhez ment, Gyuri anyja, vagy tán a szülei tiltakoztak is ellene, hiszen gyermekáldásról eleve szó sem lehetett, meg látták, hogy beteg lányt vesz el a fiúk. Persze a szerelem erősebb volt, de nem hosszú életű, így hamarosan válás lett a vége.

Zsuzsi édesanyjával Manci nénivel a Tábori úton levő házuk kertjében.

Erre a szép nagy pálmára emlékszem gyerekkoromból. Ritkaságszámba ment még akkoriban háznál pálmát nevelni. Szép nagy világos előszobájuk volt, ott kitelelt a nagy pálma is.

Zsuzsi nővére kisfiával Bartal zolikával

És kicsit később, már színesben.

Éva és Marika Egerben

Azt hiszem, a gyerekeinknek leginkább Marika maradt meg az emlékeikben, mert Kenesén többször is láthatták.  Nem volt rossz indulatú teremtés ő sem, bár a 3 lány közül azt hiszem, rajta meglátszott hangulatilag az életútja, ami messze nem mondható sikeresnek.  Ellenben Teri néni kedvence volt, tán a férjtelensége okán.  Ha jellemezni akarnám, leginkább az olyan tulajdonságai jutnak az eszembe, hogy milyen nem volt, így inkább nem sorolom. Ebben bizonyára sok-sok személyes dolog is van, ezt nem tagadom. De mit is mondhatnék az olyan esetre, amiből azért több is akadt, hogy Teri néni kívülről fújta a születésnapját, pénzes utalványt küldetett velem nem egyszer, míg azt, hogy nekem mikor van,  a hónapját sem tudta, noha eleget éltünk együtt.

Végül, hogy miért is hozakodtam elő ezzel az egész történettel???

A temetőben járva, láttuk, hogy Zsuzsi eddig "önfenntartó" sírjáról kivágatták az elszáradóban lévő tujaféleséget. Ebből aztán az lett, hogy lassan, de biztosan fél méteresre nőtt gazok csúfították el a sírját, amit mindig nagyon rossz érzéssel szemléltem. Ott van közvetlenül a Poór nagyszüleim sírja mellett, és éppen elég egy gondozatlan sírt nézegetni, nagybátyámét, Poór Laciét, akinek itt él a felesége és a fia is, bár nem törik össze magukat ezen a téren. Viszont Zsuzsinak senkije nincsen. 

A nővére, Marika, ugyan nem fog eljönni ide és bármit tenni, és Bartal Imrétől sem várom el, hogy tevőlegesen aktivizálja magát a sógornője sírja ügyében.

Legfőképpen azért, mert még a feleségének, Évának sincsen sírja, temetés helyett szórásos búcsúztatást rendeztek.

Tehát pár hónapig még nézegettük, végül Józsival közösen úgy döntöttünk, hogy Zsuzsi, "Hófehérke" ennél azért többet érdemel.

S íme így is lett:

Nyugodjon békében a legfiatalabban elhunyt Fülöp lány, akit szerettünk.

Tovább »

Újra a kis ház

A legtöbb munka, amit itt folyton elvégzünk, egészen ártatlanul indul. Nem olyan értelemben, hogy véletlenül, mert mindig tudjuk azt, hogy miket kellene még, aztán még, aztán még....stb. megcsinálni. Az egész vége valahová a ködbe vész egyébként, lassan igazat adok a Sörinek, hogy ennek sosincs vége. Ezt készséggel el is hiszem, bár kettőnk között nem csak az a közel 30 év van, amióta ő a saját házát agyabugyálja. Mert az igények újra termelődnek mindig. Nálunk egyelőre még nincsen szó ilyen újratermelődésről, mi permanensen az eredeti el nem készült munkák után loholunk feszt.

Félkész, harmadkész, alig kész és el sem kezdett projektek között vágunk utat magunknak, mondhatom, lassan egyre szűkülő körökben, mert szorít bennünket az idő. Itt elsősorban arra gondolok, hogy nem sok van hátra a kereső tevékenységemből, tehát mindenképpen az eddigi lassú tempó, tovább fog lassulni várhatóan.

Tehát a kis háznak a jobb oldala lett eddig készen és teljesen építésközepén lett félbehagyva a folyosó és a bal oldali ramatyos hely. 

Egyelőre az autóbeálló lecserepezéséhez jó fizikai erőnlét kell és pár ember beszervezése, tehát ezt kicsit altatjuk. Nem sokat, 1 hónapot tán. S hogy addig is legyen valami, hát megvettük a járólapokat, ne az omladozó betonlépcsőket nézzük immár vagy 9. éve.

Fel kellett falazni a félig elkészült falat

Fal egyenetlenségeit javítani, mindezt persze a járólapozás előtt

A tégláknak vége, jó részük a tüzelőtároló északi tűzfalában lapul már

Maszek állás kialakítása

Aztán, majd ha ténylegesen elkezdődhet a járólapozás, majd újra megörökítem.  De mindenképpen örülök neki, mert hiába volt amolyan szedett-vedett linóleummal félig meddig lefedve, porzott a beton, töredezett, szóval kész álom volt takarítani.

Tovább »

Elfelejtettem

Mennyire gyarló is az ember. Elillant május és bár járok ki a temetőkbe, éppen nem jutott eszembe, hogy májusban Teri néni 105. évét töltötte volna. Hozzáteszem, már a 95. évét is utálta, és kész sóhaj volt minden napja. Gyakorta mondogatta, hogy ő is úgy járt, hogy itt felejtette az Úristen. 

Aztán végül besegített neki. Már több, mint 6 éve, hogy meghalt, februárban.

Van itt olvasnivaló, majd újra átnézem.

Tovább »

Folyomány...

Miután ki lett kapva alóla a föld, a kapu alatt nem egy, de akárhány kutya is simán bejuthatott a kertbe. Milyen jó, hogy Papa majdnem mindenhez ért. Lejjebb tette a kaput. Először vacillált, hogy megmagasítja az egészet, hogy mégis egy vonalban legyen a kerítéssel. Aztán belenyugodott, hogy a kapu így is tökéletesen teljesít, hiszen a kutyák nem mennek be, mi pedig igen. Mondtam, hogy egyrészt megszokjuk, másrészt, ha elkészül a szép lépcső, kétoldali támfalakkal, akkor olyan csinos feljáró lesz belőle, hogy senkinek nem fog hiányozni az egy vonalban hiánya.

Ebben aztán megegyeztünk.

Aztán mivel évek óta sínylődtek kinőtt edényeikben ezek a növények, javasoltam, hogy ültessük ki őket ebbe a frissen feltúrt "szűzföldbe", őszig biztosan megerősödnek benne. Aztán akkor meg vehetek edényeket, de akkor is így egy kicsit jobb elmenni mellette, mint a csupasz földkupac mellett. Kerítést pedig mindenképpen rakni kellett, mert 1 hét sem kellene hozzá és a két jómadár széttúrná az egészet.

Tovább »

Földmunka, dudorok egyenesítése

Már jó régóta készülünk erre (évek!!), mert mindig mondogattuk, hogy aztán ezt itt ki kell egyenesíteni, mert lejtősen semmire nem használható a terep, azon kívül, hogy kényelmesen felballagunk rajta a kertbe. 

Itt kezd valami végső elképzelés körvonalazódni, noha az még megint messze van. Bár, a betonozás jó lenne, ha elkészülne ősz előtt. Itt meg valami fűféle...

Földkupac a kertben, alulról nézve. De felülről sem kisebb.

Itt pedig a másik, éppen csak el nem nyelve a mandulafát.

Tovább »

Érkezés

Miután hallottam róla, hogy mennyire nem érdemes megnézni, azonnali hatállyal visszanyúltam a gyerekkoromba. Ott mindig tökéletesen működött az, hogy amire felhívták a figyelmemet, hogy "NE", az abszolút igenné változott, szinte automatikusan. Ej, régi-régi gyerek és kamasz évek, micsoda bejáratott egy hecc volt.

Tehát így történt, hogy mégis csak letöltöttem (....egy letöltést sem ér meg!!),  és nekiültem, itthoni kényelemben. Fogalmam sem volt, hogy minek ülök neki, mert érdekes módon, bár sci-fi, valahogy elkerülte a figyelmemet, de teljesen, nem is hallottam róla.

Hát nem mondom egy sodró lendületű filmnek, a legjobb szándékkal sem. Vehetjük ezt akár negatívumnak is a mai világban, noha engem ez kevésbé szokott zavarni. Menet közben viszont már értek érdekesnek tűnő felfedezések, ami kicsit gyanús lett.

Nem azt mondom persze, hogy mind negatívban, mert vegyesek voltak, ugye a filmet néztem és nem álltam le szinkronban azonnal elemezgetni is.

Az egyik például igen pozitívan érintett. Végtelenül utálom az olyan utalásokat, ahol csupán az utalások léteznek és mi tudjuk, hogy a néző is tudja és mindenki tudja, csak éppen nem látja!

Ilyenek azok a filmek, eléggé tipikusak, ahol az idegen lényeket, sokáig, vagy egyáltalán nem is látjuk, csak éppen az emberi reagálásokat. Elismerem, az is érdekes, sőt lehet pont az a film témája is, de én mégis szeretem látni, hogy mégis kikkel állunk szemben, ha szemben ugye.

Ilyenek például a Harmadik típusú találkozások, meg még van több is, bár most nem tudom leteríteni fejből. 

Itt a film dicséretére legyen mondva, ugyan homályosan, de láttuk az űrlényeket. Rögtön el is gondolkodtam azon, hogy milyen infójuk lehet a filmrendezőknek (azt már meg sem kérdezem, honnan...bár pletykálják, hogy Spielberg azért hivatalosan is többet tud, mint egyszerű halandó),  hogy annyi filmben láttunk már hasonló "külföldieket".

Említem csak a Függetlenség napja, vagy a Világok harca, vagy a Holnapután c. filmeket. Olyan több lábú(??), teljesen nem emberszerű lényekről beszélünk.

S ez ennek a filmnek a legnagyobb erénye, mert hiszen a témája is csak akörül forog, hogy miként lehet kommunikálni olyan lényekkel, amelyeknek szó szerint se szájuk, se fülük és valami elképesztően más berendezkedésük van a kommunikációra.

Innentől ugye lehet egészen unalmas is, hiszen nem kábít el bennünket semmilyen akció, látványosság, esemény. 

Számomra itt kezdett érdekessé válni, mert a filmnézős protokoll szerint, lesz megoldás, a kérdés az, hogyan. Lehet persze vitatkozni azon, hogy egy bármilyen tehetséges nyelvész, mennyire lesz ura a helyzetnek, ami nem feltétlenül csupán nyelvészi. Inkább kommunikációelméleti kérdés, és nagyon megfelelő ember szükséges hozzá. A sokszor nézett Csillagkapu c. sorozatban Daniel mindig képes volt erre, lévén teljesen más habitusú figura, mint a katonák.

Hát mondhatom, a katonáknál rosszabb a világon nem létezik, legalábbis eddig minden ilyen filmben az bizonyosodott be, ha ők nem értenek valamit, akkor lőnek. Ez a recept mindenre, s ha a lövés nem válik be, akkor robbantanak.

Nem megyek tovább a történetbe, ám van egy másik szál is, ami engem többször hozott zavarba, azóta pedig inkább azt mondom, az "időcsavar" sokszor másra sem jó, mint arra, hogy a néző kellően sokáig mélázzon azon, hogy az előbb volt-e előbb, vagy az utóbb volt-e inkább az előbb.  S akkor persze mi következik ebből. Állítólagosan a "heptapodok" azért jöttek ide, hogy a nyelvük megtanulásával az emberek képesek legyenek az időben utazni előre, vissza, ahogy a főhős. De azt nem tudom, hogy minek, hiszen erről is szólt már film, hogy a jövő előrelátása mennyire pusztító tud lenni. (Terminátor, Paycheck)

Nem hiszem, hogy kasszasiker típusú film, rétegigényhez való inkább. Én azért nem dobnám ki az ablakon, mert kellően tudom nem szeretni sorozatban az olyan filmeket, ahol jön egy totál idegen faj, és úgy kommunikálnak vele az emberek...folyékonyan, mintha az illető űrlény úr, most lépett volna ki az angol nyelviskola legfelső évfolyamából.

Érdekes téma tehát, és azt hiszem, rengeteg kimenetele lehet annak, ha mégsem sikerül majdan valami normális kommunikációt kicsiholni magunkból. 

Van esélyünk rá, hiszen mi tudjuk a legjobban, még ma is mennyi problémahelyzet oldódik meg egy pofonnal.

 Oszt' jónapot!

Tovább »

Csak könnyedén

Ha jól emlékszem, mióta ez a blog ...blog, olyan csoda nem esett vele, hogy könyvekről említést tettem volna benne. Filmekről igen, zenékről igen, de könyv, noha igazán olvasó embernek tartom magam, itt elő nem fordult eccer seee!

Ne is kérdezzetek az okáról, halvány gőzöm nincsen róla, egyszerűen eszembe sem jutott. Valószínű, olyan természetesen zajlott az egész, ha olvastam valami jót, megkérdeztem, hogy olvastad?? Nem?? Akkor óvassál! Aztán az élet ment tovább.

Egészen mostanáig, egészen addig a kb. 3 héttel ezelőtti valamelyik napig, amíg Söriék kezembe nem adták a könyvet, mellyel most leszek szíves szokást félretenni. Jól van, gáz az a 3 hét tudom, de nem az időmre nyomom most rá, hanem arra, hogy szándékosan nem engedtem magam túlfalni!! Csak esténként vettem kézbe, alvás előtti olvasgatásnak, amiből aztán önfeledt röhögcsélés lett, amúgy tök egyedül magamban.

Róla van szó igen, életemben nem hallottam az írójáról sem. A fülszöveg szerint 1962-es születésű, hosszú ideig újságíró volt. Aztán egyszer csak új életet kezdett, megírta ezt a könyvet és 40 országban lett bestseller. S ez még csak az első könyve. (Letöltöttem a következőt is.)

A könyv nagyszerű, frenetikus humorral, fordulatos, újabb és újabb sztorikba csöppenünk a több, mint 400 oldalon.  Mondanám, hogy letehetetlen, de persze letettem, nem olvastam ki egy szuszra. Annál többre értékeltem. A humor egyébként valami nagyszerű hasonlatosságot mutat, legalábbis a blődli tekintetében Rejtő legjobb írásaival és hőseivel. Persze ez csak részemről egy párhuzam, mert egyébként megvan a szerzőnek a maga sajátos hülye nézőpontja a főhősén keresztül, nem szorul semmilyen összehasonlításra. Eleve kétlem, hogy olvasott volna Rejtő légiós regényeiből, vagy bármelyikből is, bár ki tudja.

Fogalmam nincs, hogyan lehetett ezt megfilmesíteni, mert egy dolog az események  leforgatása, és kellően , de jogosan és logikusan hülye mondatok elmondása. Ámde, narrátor híján, mi van, a szerző humorával??

Letöltöttem a filmet, megnézem. Van bennem némi (elég sok!) szkepticizmus a filmet illetően, majd  legfeljebb hozzászólok saját posztomhoz.

Azt viszont erősen ajánlom, aki teheti, feltétlenül a könyvvel kezdje. S figyeljen jól. Ennek az egésznek nem lehet komolytalanul nekivágni!!

Tovább »

Megoldottuk

Igazából augusztusban kezdődött, még éppen Dóriék is itthon voltak, amikor a legelső vizsgálatról valami 3/4 11 tájban hazatántorogtunk. Már azt hittük, ott töltjük az egész éjszakát. Későbbiekben aztán hozzászoktunk Dr. Fehér Gabriella főorvos asszony lelkiismeretes és időigényes vizsgálataihoz.

Aztán november végén a biopszia után jött egy erős hideglelős zuhany, hogy rákos daganat lapul alattomban és még szerencsére igen csöndben.

Szerencsére aztán jött a karácsony és a sok vizsgálatról ki, és be eseményeket kicsit feledni tudtuk, noha szorongás volt bőven.

A doktornő kategorikusan leszögezte, műtéti eljárásra csak és kizárólag akkor számíthatunk, ha semmilyen áttét nincsen, sehol, egy picike sem.

Ennek érdekében negatívnak kellett lennie az MR, a CT, az izotópos vizsgálatoknak, ami végül januárban tisztázódott is.

Ezután már "csak" várakozni kellett a műtétre, mert egyből azt választottuk a sugárkezelések helyett. Ennek az egyszerű oka az volt, hogy a doktornő elmagyarázta, műtét után, ha szükséges, még jöhet sugárkezelés, de ha azzal kezdjük, mert azt választjuk, hogy ne legyen műtét, akkor a megsugarazott területet már nem fogják műteni. Tönkreteszi a kontúrokat és a műtét nem lehetséges.

Aztán még jött Anglia is, ami meg kellett, hogy előzze ezt a műtétet, s hazajövetel után már vonulhatott is a Papa.

Hát így jártunk és most, hogy már újra itthon van, reméljük azt is, hogy bár biztosan lesz ennek még valami folyománya, de nem olyan torokszorító. vegyük úgy, hogy gyógyulás fog következni, nincs mese.

Műtéti napon 16 órára értem fel Győrbe, 2 óránál több időt töltött a műtőben, nagy műtétnek számított. De jó állapotban volt, kedélyileg is. Még bele sem sápadt!!

24 órát töltött az őrzőben, a doktor úr azt mondta, jól sikerült a műtét.

 Azért a kórteremben már minden sokkal jobb, tapasztalatból tudom.

Ide is kellett hoznom párnákat. Nem is értem, mit csinálnak a kórházak a párnákkal? Veszprémben is és itt is vagy nem volt, vagy csupán valami párnának csúfolt behúzott rongyféle.

Behoztam Hugi "azonosító" párnáját is, mert minden rendes ember Józsi...Józsi szerint!!


Aztán, mivel a doktor kijelentette, hogy pénzt azt köszöni nem, sőt szó sem lehet róla, így keresgéltem valami elfogadhatóságokat.

Sosem láttam még Pannonhalmi szivarpálinkát, először szilvapálinkának hittem, míg jobban el nem olvastam, mi van ráírva.

.

Bementem érte a kórházba, majdnem az épületbe is, ott álltam meg az urológia épülete előtt, nem kellett sokat gyalogolnia.

Ésss, itthon, már csak gyógyulnia kell, aztán meglátjuk, hogy valóban megoldottuk-e. Nagyon remélem, hogy így is lesz, megtettünk és meg is fogunk tenni ennek érdekében mindent, amit csak szükséges.

Tovább »