Már régen zenéltem, aktuális tehát egy újabb profi felkutatása. Szó, ami szó, el tudnak varázsolni. Azt hiszem, a művészetek közül a zene állt hozzám mindig is a legközelebb. Nem szeretnék élni nélküle, noha nem bömböl nálam állandóan, mi több, sajnos egyre ritkábban.
Viszont ennél maradva, azt hiszem az élő zenének és ennyi muzsikusnak egészen más a hatása, mint egy akármilyen jó elektromos hangzásnak.
A stílus nálam is sokféle, mint látható is, azt hiszem a vérkomoly és a habkönnyű között valahol középen.
Kicsit hosszabb ez a darab, mint amit ide be szoktam rakni, de nem véletlenül választottam.
Viszont ennél maradva, azt hiszem az élő zenének és ennyi muzsikusnak egészen más a hatása, mint egy akármilyen jó elektromos hangzásnak.
A stílus nálam is sokféle, mint látható is, azt hiszem a vérkomoly és a habkönnyű között valahol középen.
Kicsit hosszabb ez a darab, mint amit ide be szoktam rakni, de nem véletlenül választottam.
Ami a klasszikus zenében ma igazán fontos, az Venezuelában történik" - hívja fel a figyelmet Sir Simon Rattle karmester arra az országra, amit eddig legfeljebb az olajjal és Hugo Chavezzel azonosítottak. Itt az ideje, hogy megtanuljuk Gustavo Dudamel, a 26 éves csodakarmester nevét, aki 2009-től, Esapekka Salonen visszavonulása után, a Los Angeles-i Filharmonikusokat irányítja fő-zeneigazgatóként. Az ifjú maestro vezette Simón Bolívar Ifjúsági Zenekar felemelő története pedig több, mint zenepedagógiai siker.
2004-ben a nemzetközi Mahler-karmesterverseny után Salonen hazatelefonált Los Angelesbe azzal a jó hírrel, hogy megtalálta utódját. A maximalista, szigorú finn nem szórja a dicséretet, de a győztes Dudamelt zseninek tartotta, aki tökéletesen azonosul a zenével, és ezzel képes elbűvölni a zenekart is. Úgy tűnik, véleményével nem volt egyedül, mert 2006-tól Dudamel már a legnagyobb zenekarokat, köztük a Bécsi, a Berlini és a New York-i Filharmonikusokat vezényelte. 2007 áprilisában ő dirigált a Vatikánban azon az ünnepi koncerten, amit XVI. Benedek pápa 80. születésnapjának tiszteletére
A modern kori szentnek tartott Abreu valóban elvitte a zenét a kitaszítottaknak, az utcagyerekeknek: "Ezeknek a fiataloknak nagy része sebezhető, minden társadalmi osztályból kitaszított. Azzal, hogy a zenekari programban részt vesznek, lehetőség nyílik számukra, hogy terveket szőjenek, célokat tűzzenek ki, ugyanakkor a zenélés segítséget is nyújt a szebb életért folytatott mindennapi küzdelmükben."
Hallatlan ügyes politizálással Abreu tíz kormányt - a szélsőjobbtól a szélsőbalig - bírt rá a program támogatására. Legokosabb manőverként a zeneoktatást nem a kulturális, hanem a népjóléti minisztérium felügyelete alá helyezte, így a mindig esedékes kulturális megvonások sohasem érintették őket. A legbőkezűbb patrónus, Hugo Chavez kormánya évi 29 millió dollárral támogatja az el sistemát, és igyekszik nemzetközi hírnevüket saját politikai sikereként is elkönyvelni.
Jelenleg 250 ezer fiatal - kétévestől tizennyolc évesig - kap ingyenes hangszert és zenei oktatást napi 3-4 órában. Ezernyolcszáz tanár dolgozik az oktatásban, a gyermek- és ifjúsági szimfonikus zenekarok száma hatszáz. A zenészek életkor és tehetség szerint kerülnek a nagyobb városok együtteseibe, a legjobbak pedig a Simón Bolívar Ifjúsági Zenekarba. Művészi színvonalukat jelzi, hogy a tizenkilenc éves Edicson Ruiz nagybőgős mára a Berlini Filharmonikusok tagja lett.
Ebben a rendszerben kezdte pályáját Gustavo Dudamel hegedűsként, majd pedig hamarosan az egyik ifjúsági zenekar koncertmestere és segédkarmestere lett. Tizenhét évesen vezényelte Mahler I. szimfóniáját a venezuelai nemzeti gyermekzenekar olaszországi turnéján. 2007 novemberében a Simón Bolívar Ifjúsági Zenekar Dudamel vezetésével az egyesült államokbeli turnéján koncertet adott Bostonban, New Yorkban, San Franciscóban és Los Angelesben. Bár a venezuelai gyermekzenészeknél nincs meghatóbb történet manapság, hadd szögezzük le, ez nem elég ahhoz, hogy egy zenekar a Carnegie Hallban vagy a Disney koncertteremben játszhasson.
Aki Dudamel sikerét jogos büszkeséggel figyeli, nem más, mint mentora, José Antonio Abreu, annak a venezuelai, "el sistema" néven ismert zeneoktatási rendszernek a megálmodója, aminek a világ ma csodájára jár. Valóságos zarándoklat indult meg Venezuelába: Pavarotti állítólag sírt, Abbado, Rattle, Salonen katartikus élménnyel tért vissza. A sokoldalú zenész, közgazdász, politikus Abreu 1975-ben kezdte szervezni az ifjúsági zenekart, de célja sokkal messzebbre ment annál, mint hogy a már meglévő fiatal muzsikusokat összehozza. "Nekem az az elsődleges, hogy elvigyem a zenét a szegények közé. Azt szeretném, hogy szegény gyermek játsszon Mozartot. Miért is ne? Miért csak egy rétegnek lehet kiváltsága Mozart vagy Beethoveen?" - vallja az alapító.
A modern kori szentnek tartott Abreu valóban elvitte a zenét a kitaszítottaknak, az utcagyerekeknek: "Ezeknek a fiataloknak nagy része sebezhető, minden társadalmi osztályból kitaszított. Azzal, hogy a zenekari programban részt vesznek, lehetőség nyílik számukra, hogy terveket szőjenek, célokat tűzzenek ki, ugyanakkor a zenélés segítséget is nyújt a szebb életért folytatott mindennapi küzdelmükben."
Hallatlan ügyes politizálással Abreu tíz kormányt - a szélsőjobbtól a szélsőbalig - bírt rá a program támogatására. Legokosabb manőverként a zeneoktatást nem a kulturális, hanem a népjóléti minisztérium felügyelete alá helyezte, így a mindig esedékes kulturális megvonások sohasem érintették őket. A legbőkezűbb patrónus, Hugo Chavez kormánya évi 29 millió dollárral támogatja az el sistemát, és igyekszik nemzetközi hírnevüket saját politikai sikereként is elkönyvelni.
Jelenleg 250 ezer fiatal - kétévestől tizennyolc évesig - kap ingyenes hangszert és zenei oktatást napi 3-4 órában. Ezernyolcszáz tanár dolgozik az oktatásban, a gyermek- és ifjúsági szimfonikus zenekarok száma hatszáz. A zenészek életkor és tehetség szerint kerülnek a nagyobb városok együtteseibe, a legjobbak pedig a Simón Bolívar Ifjúsági Zenekarba. Művészi színvonalukat jelzi, hogy a tizenkilenc éves Edicson Ruiz nagybőgős mára a Berlini Filharmonikusok tagja lett.
Ebben a rendszerben kezdte pályáját Gustavo Dudamel hegedűsként, majd pedig hamarosan az egyik ifjúsági zenekar koncertmestere és segédkarmestere lett. Tizenhét évesen vezényelte Mahler I. szimfóniáját a venezuelai nemzeti gyermekzenekar olaszországi turnéján. 2007 novemberében a Simón Bolívar Ifjúsági Zenekar Dudamel vezetésével az egyesült államokbeli turnéján koncertet adott Bostonban, New Yorkban, San Franciscóban és Los Angelesben. Bár a venezuelai gyermekzenészeknél nincs meghatóbb történet manapság, hadd szögezzük le, ez nem elég ahhoz, hogy egy zenekar a Carnegie Hallban vagy a Disney koncertteremben játszhasson.
No, az én vájtfülűjeimnek nem volt hozzászólása, akkor majd magam. Szóval a sulibuli cimkés blogok egyikében pont erról írtam, hogy Uruguayban minden általános iskolás gyerek laptotpott kapott. Itt olyan programmal segítettek 250 (!) ezer gyereket komolyzenei tanulmányokhoz és hangszerekhez, amiről ebben a magát fejlettnek tartó Európában nincsen példa. A japánok és kínaiak is az oktatásukkal, a jövőbe vetett áldozásokkal kerekedtek felül, nem beszélve a koreaiakról. Mindig mondtam, az egyszem dolog, ahová szinte számolatlanul kellene a pénzt önteni, az a jövő, a gyerek, az oktatás. Nálunk nem így van. Hosszú évek sora alatt látom, hogy mi minden van művelve a "jövőnkkel". Ennyi idő alatt többször meg is fogalmaztam, több fórumon is, hogy ha így megy tovább, nekünk annyi. Szerencsére, már nem fogalmazok meg sehol semmit. Tehetséges nép a magyar? És aztán? Mi lesz belőle? Semmi. A Ázsia, a Közép-Amerikai államok mellett a következő az afrikai kontinens, akik elhúznak mellettünk. Valakinek érdeke talán, hogy minden tönkremenjen? Merthogy a lejtőnek egyszer vége lesz, az biztos. Nem szeretném megélni.
VálaszTörlésNahát! Azért jól teleraktam hibákkal ezt a megjegyzést. Korán van még úgy látszik, nem dörgöltem ki eléggé a szemem. Mindegy, a lényeg ettől még érthető maradt.
VálaszTörlés