2010. június 21.

Utóvélemény

Még akkor, amikor Avatar lázban égett az ország, bemutattak pár filmet, amiknek nagy pechjük volt, mert igazán mellékesek voltak a nagy szenzáció mellett. Nos azóta megnéztem közülük kettőt. Az egyik a Hova lettek Morganék című, a másik az Egyszerűen bonyolult.



Eltekintve attól, hogy Sarah Jessica Parker egy lóarcú gebe fehérnép, annyira nem jó színész, hogy az egyébként eléggé különleges humorú, és komédiás kedvű Hugh Grant mellé állván nem bírja annyira a tempót, hogy legalább picinyt megihlesse színésztársát. Sajnos ehelyett csak lebénázza. (A Született feleségek eszköztára azért valljuk be, finoman szólva is egysíkú.) Aki látta a fickót sziporkázni és lubickolni pár filmjében igazi (!) színésznők társaságában, az elszomorodik azon, hogy itt mennyire kűzd, és rá nem jellemző módon erőlködik. Hozzáteszem nem értem, egy ilyen kvalitású színésznek miért kellett ezt a lényegileg lapos, buta és párszor már ennél jobban megcsinált  történetet benyelnie, erre nem volt szüksége. Sajna egy percig sem tudtam rajta szórakozni, az egész egy fércmunka. Még a legjobb  a bújtató házaspár női tagja, aki próbált egyéniséget és életet lehelni a figurájába. Jó, hogy nem moziban néztem, szörnyen bosszantott volna.

A következő viszont teljes telitalálat.



Megvallom, Meryl Streeppel én elfogult vagyok, de vállalom, mert tőle túlnyomó részt mindig olyan színészi teljesítményt kapok, ami nem okoz csalódást. Ehhez azt hiszem, az is kell, hogy alapvetően kedvelem a habitusát (nézd már!), az eszköztárát és az egész személyiségét. Igazából már jó ideje rájöttem, hogy hiába színész valaki, alapvetően önmagát tudja adni, mert abból nem léphet ki. (Ezt szeretem Tom Hanksban is, vagy Sandra Bullockban stb.) A történet jól kitalált, az elváltak és friss házas régi férj hármasa remekül komédiázik. Azt, hogy erre Steve Martin képes, az percig nem volt vitás, Merylről pedig már szóltam. A meglepetés Alec Baldwin volt számomra. Nagyon régen láttam őt, még a Fogd a nőt és fuss idejében, amikor Kim Basingerrel játszott (és házasodott). Amolyan másodvonalbeli színésznek könyveltem el a fiúkat, Alec, Stephen, William, Daniel, akik közül azért talán Daniel a legtöbbet foglalkoztatott. Szóval Alec a hajdani szépfiú (így egyben), kicsit megöregedve, kissé elhízva, totál mellszélességgel bedobta magát a "buliba" és fel tudott nőni a filmhez, sikeres társaihoz. Nagyon szimpatikusan vállalta önmagát, még meztelenül is a bohózat kedvéért. Élvezetes volt és az utolsó pillantig tartogatták a nézőknek a kimenetel bizonytalanságát is. Vannak filmek, amelyek csak egyszer nézhetőek, mert nem jók. Aztán vannak filmek, amelyek azért egyszer nézhetőek, mert akkorát ütnek, hogy többet nem akarom nézni, bármilyen jók. (Ilyenek pl. Mel Gibson saját rendezésű filmjei: A legyőzhetetlen, a Passió, az Apocalypto), aztán vannak sokszor nézhető filmek, akár szomorúak, akár vidámak. Az Egyszerűen bonyolult többször is nézhető film.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése