Nagy gáz van ám a Futrinka utcában, és ezt minden utcalakó tudja. A Manófalvi Manó nagyon rendes és jó pedagógiai érzékkel megáldott figura volt, eljárásai-tanácsai Mazsola ügyben bármelyik pedagógushallgató jegyzetébe példaként vehetők. Amikor ment a sivalkodás, visítás, furkálás, Manócska a létező legbölcsebben verte bele az ifjú zöld kis disznó orrát a feltúrt piszokba.
Hát most égetően szükségünk lenne bölcsességére, mert mostani inkább lila (ordibálás kissé színez!) figuránk teljesen eltévelyedve bolyong a kormányzás útvesztőiben. Kiderült mára (vagy tegnapra), hogy az egész évre szépen beosztott, kialkudott kukoricapénz (hiánya), már most februárra a 80%-on áll, hát mennyi hiánya leszen szegénynek nem decemberre, hanem csak júniusra?!!
Pedig aztán minden útkereszteződésbe állított legalább 15 dakota harcost, nem tudván, hogy ők nem is lakhatnának a mi Futrinka utcánkban, mert az eleve egy békés utca. Ezek pedig miket nem súgnak neki, hihetetlen. Hogy aszongya, nevezzük máshogyan ezt a Futrinka utcát, nem muszáj közölni azt is, hogy utca, legyen csak annyi, hogy Futrinka. Ez aztán hülyeség, mert a futrinka önmagában egy bogár, és senki nem gondol majd a mi jó kis utcánkra róla. (Másik lehetőség, hogy aljas módon teret akarnak az utcából csinálni!! Ott aztán lesz körforgalom oda-vissza!) Aztán meg itt van ez az Alapító Papiros, amelyről mindenki tudta eddig is, hogy nagyjából rendben van, vagy legalábbis, a nagy rendetlenségnek az utcában nem a papiros az oka éppen. De most ezt kell lengedeztetni minden utcalakó előtt, meg, hogy válaszoljanak neki, amikor mindenki tudja, hogy pl: a Böbe baba nem is tud olvasni, ahogyan Tádé és Egérke sem, csak Varjú bácsi, Cicamica és esetleg a Morzsi.
Szóval lett itt felfordulás szegény utcánkban, és most már semmi nincsen is a helyén. A futrinka utcai iskolából kiteszik a túlkoros mazsolákat mindet, mert már 15 év felett nem kell nekik iskolába járniuk, és azt is mindenki tudja itt az utcában, hogy azok a mazsolák nem rendes zöld színűek, mint a többi, inkább barna posztóból készültek. Burkolt szegregációs intézkedés ez, nem más, mert nem a kor a lényeg, hanem a bábok színe.
És akkor még a hitvallásról nem is szóltunk, mert már az is lesz, csak még nem világos, milyent kell magunkévá tennünk. Kötelező lesz-e minden lakót (ha már elkezdtük), befejezni, megvarrni, vagy nem, és muszáj lesz-e a szomszédos utcákból idejövőknek megengedni, hogy ők mondják meg, milyen legyen itt a mi életünk ebben a szegény Futrinka utcában. Azt mondják itt néhányan, hogy mivel Futrinka tér lesz, és mivel az nem is utca, majd térkövezés is lesz hamarosan, pedig Manócska mondta már pár évvel ezelőtt, hogy az nem jó játék!
Én biztosan a Manócskát tenném meg fő-főnöknek, mert őt aztán nem a hatalom érdekli, hanem az, hogy minden Mazsola rendesen viselkedjen, tanuljon, dolgozzon, hiszen lehetőség volna rá ebben az utcában.
De ezt a lila színű fércbábút azt hiszem el kellene innen küldeni, meg a sok harcos dakotáját is, és meg kellene beszélni az egész utcában rendesen, hogy az már igaz, hogy minden utcának 2 oldala van, de attól az még egy utca marad, ha marad!!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése