2012. május 16.

Múltunkban kotorászva

Olyan sokszor bebizonyosodott, hogy az életnél különb dramaturg nincsen. Amit csak meg tudtak írni regényekben, forgatókönyvekben, arról mindig kiderült, hogy az extrább variáció meg is történt ebből a fajtából. Ezért én már többször legyintettem eseményekre, hogy nem fogok meglepődni dafke semmin
Aztán olykor mégis kiesek a szerepkörömből és eltátom a számat, amikor elém villan hogy úgy mondjam, a történelem.
Az elején kezdve, elkezdtem járkálni egy eperfa ügyében, ami itt a faluban, pontosabban a falu szélén magasodik, és ezt így is kell elképzelni, mert  valóban terebélyes fa. A héten méláztam el rajta többször, hogy ez a fa már gyermekkoromban is ott állt, és akkor is öregként emlékszem rá. Persze nem vagyok szakértője, de számolgatván, eljutottam odáig, hogy közel lehet a 100 éveshez is. Nosza, kimentem arra, és kezdtem keresgélni valakiket, akiket még kérdezhetnék erről.
Sokat voltam ott gyerekként, tudtam, hogy szinte senkit nem fogok már találni. Ahogy bolyongtam a házak között (szörnyülködve, mert régen olyan szép egyformák voltak, elvégre egy kórház-tábor volt), végül összeakadtam egy idős "papával", akiről kiderült, hogy ő a Környei bácsi. Nagyon megörültem, tőle aztán megtudtam, hogy ő ugyan 1942-ben került ide, tetejébe a Diófa utcába, de az apjától úgy tudja, hogy 1912-ben már ott volt a fa.
Előrébb nem tudtam jutni, de talán van még a faluban olyan, aki többet tud erről a fáról.





Szóval amíg ezért mászkáltam, odajött hozzám az a lakó, aki a nagyszüleim házát vette meg, és azzal, hogy szívesen lát, nézzem meg, hogyan alakították át. Örömmel mentem,  bár már voltam ott egyszer, és szomorú voltam, mert minden helyiség olyan hirtelen kicsinek tűnt. Emlékeimben sokkal-sokkal nagyobb volt a konyha, a szoba, de hát így van ez, ha főként  csak a gyerekkori emlékeinkben élnek dolgok.
Már régebben kiderült, hogy valami bekeretezett öreg kép hátulján ők találtak egy fényképet, amiről persze nekik semmilyen ismeretük nem volt, de megkérdezték, hogy érdekel-e engem.
Nagyon is érdekelt, így aztán meg is kaptam, tegnap el is hoztam. Persze rögtön felismertem, örültem is neki.


Hát csak úgy játékként mondom, lehet találgatni, vajon kinek a fényképét hoztam haza ilyen kalandos úton??!!

6 megjegyzés:

  1. Csak nem a nagymami?
    Nekem olyan furcsa, hogy pl. Móricz Zsigmond is volt fiatal. Mindig az öreg, bajuszos bácsinak látom, s nagymama is fölém magasodott. Pedig a nagymamák nem is magasak. Legalábbis ezen a fényképen látható hölgy biztosan aprócska. :-)

    VálaszTörlés
  2. Még nem árulom el, de figyelj arra, hogy mi van a kis gyerek kezében!

    VálaszTörlés
  3. No, mivel ennyi helyes megfejtés érkezett, megköszönöm az aktivitást és beismerem, a képen látható KISFIÚ az édesapám.

    VálaszTörlés
  4. Úúúú Anya! Fejemet tettem volna rá, hogy ez a kép egy kislányról készült. Tényleg a Papi az? És miben van? Skótszoknyában?

    VálaszTörlés
  5. Szerintem rövidnadrágocskában és a felöltője (milyen elegáns, pepita, és a kalap is!!), kicsit hosszú.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik az írásod! Valóban vannak még csodák. Ezek szépítik az életünket. Köszönöm.

    VálaszTörlés