Talán mindenkit elért az életben, lehet egyszer, vagy többször is, hiszen úgy nem nőhetünk fel jelenlegi kultúrkörünkben, hogy ne találkozzunk a tanulás eme tárgyiasult eredményével. Persze léteznek kellemes emlékek is, hiszen azt azért tapasztaltam, hogy a kicsi gyerekek között, éppen nem azok voltak a legnagyobb frászban, akiknek minden okuk meglett volna rá. Inkább azok tépték magukat, akiknek becsúszott az a nem kívánt négyes a sok jeles közé.
Nekem évente megújuló tevékenységem köt ezekhez az év végi dokumentumokhoz, és mivel most 3 évet kényszerűen kihagytam, újult erővel tört fel belőlem a dohogás, bár emlékeim szerint ezekkel az átdolgozott szörnyszülöttekkel már megtettem ezt. (Jó, akkor még nem írtam róla bejegyzést, mert nem vót.)
Szóval először is:
Amikor először megláttam, arra gondoltam, ej, de jól megy nekünk, hiszen egy elsős kis srác is diploma méretű holmival ballaghat haza, ráadásul arany nyomat, bőven kemény tábla, szóval igen meg lett csicsázva a régi egyszerű semmilyen színű (barna??) keskenyke bizonyítvány.
Ahhoz képest, hogy milyen szegényesen vagyunk ellátva sokszor, itt nem sajnálták a rávalót, bár a külcsín is eleve idegesített, nem leltem okát az egésznek. A továbbiakban hozzájött a használhatatlansága, ugyanis, akinek ebből 1 van, az nem gond, de nekem, ha egyszer összekutyulom őket (amit azért mindig megteszek, ha akarom, ha nem), semmilyen más módon nem tudom kideríteni, hogy kié, csak úgy, hogy egyesével fellapozom őket. Ugyanis a régivel ellentétben kívül semmilyen felirat, név, nem helyezhető el.
Szóval nem olyan egyszerű névsorba tenni őket, és mindig veszélyes, figyelni kell, nehogy valaki máséba írjak, mert nem figyeltem eléggé a belső lapjára.
Na ennyit egyelőre kívülről, és mondhatom, ez a kisebb probléma.
Megismerkedvén a beltartalommal (érdemjegyektől függetlenül), a felesleges pazarlás, és logikátlanság csimborasszója a tákolmány, íme:
Bocsi Panna, de ez volt legfelül. Szóval az aktuális oldalon az égvilágon semmi érdemleges nincsen a néven, osztályon, és a hiányzott órákon kívül. Az oldal gyakorlatilag szinte üres.
Fel nem foghatom, minderre minek egy oldal, pláne a tetemes mennyiségű helyre, ami "Záradékok" címszó alatt fut, ahová az esetek 99%-ban semmit nem írunk.
Most pedig jöjjön a dupla csavar:
Ahhoz, hogy ez végül valóban bizonyítvány legyen, valahová írni is kell, és ezt úgy gondolták megoldani, hogy a legutolsó oldalának belsején egy tasakot helyeztek el, benne frankón elveszíthető pótlapokkal, amelyekre rá kell írni évről-évre akkor a tantárgyakból szerzett zárójegyeket.
Ehhez ezt össze kell hajtogatni, és ügyesen belecsúsztatni ebbe a pazarul kiképzett fülbe, ami persze csakis abban az esetben megy, ha pont félbehajtod, és ne nagyon bukjon meg a tanuló, merthogy eléggé szűk a hely, szerintem 4-nél több lapot már csak kellő erőszakkal lehet beimádkozni.
Ez azért is klasszikus ötlet, mert míg ezelőtt egy lapot visszalapozván máris látható volt, hogy tavalyhoz képest javult-e, vagy romlott a nebuló eredménye, most ezzel a módival az összes pótlapot ráncigálhatjuk elő, mivel azonban ez eléggé munkás, igen egészségesen azt gondoljuk, hogy franc, akit érdekel, tavaly mi is volt.
Végezetül közelebbről megvizsgálva a jeles pótlapot, azt látjuk, hogy nagyon bőségesen van hely, hiszen az egyébként A 4-es méretű lapon jelenleg ennyi található:
Azon túl, hogy Panna munkája szép volt, valljuk be, ezt simán beleírhattam volna a bizonyítvány üresen tátongó oldalára is.
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindezt a szöveges értékelés bevezetésekor ötölték ki, és erre a pótlapra valóban írunk is rendesen elég sokat elsőben és második félévében. De ebből a szöveges értékelésből is visszavonult az oktatáspolitika, megengedi, hogy az iskola, ha akarja, ne alkalmazza ezt egy idő után.
Az intézmények többsége pedig nem is teszi, hiszen a szülői oldal felől is és a pedagógusok felől is eléggé nagy a nyomás abba az irányba, hogy írhattunk mi bármit, mégis azt kérdezték végül, hogy akkor ez tulajdonképpen hányas is lenne.
Több évtizedes beidegződéseket nehéz megváltoztatni, nálunk pedig mindig is az osztályzatok voltak érvényben, akár fentről lefelé, vagy lentről felfelé számozva.
Tehát maradt ez a szörnyeteg, szépen, csinosan és minden valódi ok nélkül ilyen szép méretesben.
Azért a végére vidulásként teszek ide egy linket, aki nem rest, nézze nyugodtan végig:
http://www.youtube.com/watch?v=UQWr--Hi3jI
Azért a végére vidulásként teszek ide egy linket, aki nem rest, nézze nyugodtan végig:
http://www.youtube.com/watch?v=UQWr--Hi3jI





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése