Van egy magyar népmese, a napokban sokszor eszembe jutott. Többféle címen "fut", az egyik legismertebb: "Az már nem igaz". Arról szól röviden, hogy a próba szerint olyant kell hazudni a királynak, amire nem fogja azt mondani, hogy "elhiszem fiam". Sok próbálkozás után a nagybecsű mondat valami olyasmi volt, hogy "aztán nagyapám megtette felséged öregapját kanásznak...." Erre persze jött a "Hazudsz, akasztóf...!" -ára való ugye, és itt vége is lett a próbáknak, nyerés a vége, mese végén minden jó.
Hát szóval nem is tudom, mindenki ilyen bávatag kies hazánkban, vagy miről is beszélnek már napok óta, de nem értem az egészet. Győzelmi mámor a választási regisztráció eltörlése fölött, nagyívű beszédek arról, hogy lám, a fékek és ellensúlyok rendszeréből legalább egy kis inga még dolgozik, tehát valami demokráciánk megmaradt és általában vivát, hurrá!!
Én pedig itt hüledezek a konyhában a mosatlan edényeim fölött, és azon mélázom, hogy most mindenki hülye, vagy mégis én vagyok az?!!! Nem hiszek én a Fidesz-fiúknak semmit sem, olyan mélyen romlottak, hogy amihez érnek lepusztul. Ez vonatkozik mindazokra, akiknek valaha kapcsolata volt velük, és tudjuk, hogy Ádernek volt, és azt is, hogy az alkotmánybírák jó része milyen köpönyegből bújt elő. Szóval csöppet sem gondolom, hogy megtértek volna, vagy józan jogász eszükre hallgattak volna.
Nem, nem. A fiúk most röhögnek hátul a csapszékben, és egymás hátát veregetik, milyen frankón eldobták ezt a választási regisztrációt, amelyik már túl forró volt nekik is. Nem tudták kézben tartani, megmagyarázni, indokolni, kezdett a külföldi vélemény is erősödni, hát kapott Áder egy súgást. Az alkotmánybírák pedig egy zöld jelzést. Ennyi. Most pedig komoly emberek hosszú elemzésekbe bonyolódnak az egész fölött és hogy ez milyen vereség a Fidesz számára. Vicces. Bokros Lajos viszont ezt tökéletesen levezette tegnap, láttam és tapsikoltam is neki. Mindig tudtam, hogy az egyik legnehezebb ember, akit szinte lehetetlen megvezetni.
Nos, azért én már mégis maradnék a népmeséknél, ott a végén legalább megnyugtatóan rendeződik a bonyodalom. Talán kiderül, hogy a "kiráj" milyen hülye, és a legkisebb legény (aki momentán azért itt nem szegény!!), lefricskázza mozgékony orráról az odanőtt közkolbászt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése