Egyszer csak ránk talált ez a vonatozás. Tökéletesen véletlenül, mi több nem túl szerencsésen elsőre, ahol már az utazással gondok voltak. Most Tokaj volt a célpont és nagyon sajnálom, hogy Sárospatakkal párhuzamosan. Mint mondják ezek az utak vissza-visszatérőek.
Nagyon szép őszi időnk volt a Kopasz-hegy és a Tisza-part között, noha bort egy csöppet sem ittunk.
Készítettem egy jó csomó fotót is a helyi nézni valókról.
Elsőként Rákóczi és egy míves étkező között eléggé el nem ítélhetően a választásom igen egyértelműnek látszott elsőre is. Gyönyörű gyümölcsfából, intarziás, velencei ólomüveggel.... szóval azért hagytam el bánatosan végül, mert nem is tudnék méltó környezetet biztosítani neki. (majd, ha egyszer kúriám lesz...)
Az ismeretlen borivó a Bonchidai csárda falába véglegesítve. (Kár, hogy nem fértünk mellé, több pályázó lett volna rá, mint Veronában a Júlia szobornak.)
Dionüszosz és a bor, együtt egy szökőkúttal, bár szentségtörő módon, víz folydogált a mulatozó szobor alatt.
Középkori szerzetes egy mai számítógép billentyűzetével?
Nagyon szépen felújított zsinagóga épületét rongálja az eléje telepített villanyoszlop. Nem hiszem, hogy ne lehetne megoldani.
Akkor legyen, íme a pincék közül néhány. Nem igaziak a szememben így az állomással szemben, kinézetük is a turistákhoz igazodik. Sem a szőlővel való munka, sem a heggyel való meghittség nem jutott eszembe róluk. A mű-élményhez nem volt kedvem, ennél már a régi Taszár-hegyi sétánkon is jobb volt betérni és bódultan távozni.
Azért bort, természetesen hoztunk, és másnap igen jól esett kissé lehűtve kényelmesen kóstolgatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése