Az igazi legitimáció

Miután kidübörögtük magunkat (??)  a toldozott foltozott "Alaptörvényen", és sikeresen (?) visszavertük az európai ellen piszkálásait, elég régóta nyugalomban lévőnek látszik az érvényes Alkotmány ügye. Nem volt napirenden mostanában, fontosabb dolgokkal bajlódtunk, bár e macerás választás alapjait és módját e fenti, számomra kevéssé tiszteletre méltó dokumentum tette lehetővé.

Ám ahogy közeledni látszik az új parlamenti okosok végleges (elvégre még jár a lelépési pénz nem?), beiktatása, csak egy valami kezd gyötörni békés (portfóliómentes) napjaimban: vajon milyen tudathasadásos, vagy kettétört lélekkel fogja letenni a hivatali esküt ERRE a szörnyszülött alkotmányra a baloldal, az ellenzék, a becsületesként induló, vagy éppen Gyurcsány??

Heller tuti tapsikolna (május 1-én úgyis születésnapja lenne), hiszen előállítódik az alaphelyzet, hogy nem lehet képviselő, aki nem teszi le az Alkotmányra a hivatali esküt, ám ha leteszi ezzel a saját maga részéről esküvel legitimálja azt, amit épp ezen eskü okán nem is szabadna piszkálnia, hacsak az eskü érvénytelenítésével nem, akkor viszont már nem is lehetne képviselő, és nem is szólhatna már fel.

Nincs új a nap alatt: 

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”

Nos, a probléma adott, eddig még nem hallottam, hogy ezen kialakult volna bármilyen vita, elgondolás, márpedig, ha így van, akkor nem kétséges, ezen nem fog senki fennakadni, képviselőkre szükség van, le fogják tenni egyöntetűen az esküt. Immáron a mű így befejeződik, s ha még a volt náci (szkinhed) jobbikos is elfogadtatik az Országgyűlés egyik alelnökévé, úgy mondhatom, ez már utolsó cseppként kicsordul közéleti poharamból, belső emigrációba vonulok. (Ennek tartalmán még gondolkodni fogok.)