Családom már régóta tudja, vannak ismétlődő és immár maradandó gyengéim. Egyikőjük a mindenféle "smukk", bármilyen szemrevaló csecsebecse boldoggá tesz, ha úgy adódik.
Aztán itt vannak ezek a régi dolgok, amiknek egy része e ház tulajdonát képezte egykor, más részét magam túrtam mindenféle lomos vásárokon, s időnként kapok is, mint most.
Andrásék licitáltak keményen érte, gyanítom holland eredetű, már tapintásra is árad belőle az idő.
Felette egy kedves, Pápán vadászott faképpel, ami olyan nürnbergi hangulatot ébreszt, a középkori kis belső udvar emlékével. Nem akármire akasztódott a gobelin falikép, hanem a több, mint 100 éves függönytartó félbefűrészelt rúdjára. Sajnos nem tudtuk felhasználni, mert hiányos volt, de a párja ugyanebben a szobában szolgál továbbra is.
A függöny sem mai gyerek, Bulgáriából hoztuk még 1971 táján, lassan közelít majd a fél évszázadhoz ő is.
Bár kicsire sikeredett ez a szoba, általam csak "budoár"-nak hívott, ám nagyon kedvelem a hangulatát, ha valamilyen ok miatt behúzódom ide.
Ez alkalomból ismét kitakarítottam a szobát, felmostam, mosott szőnyeget feltettem, remélem, a lakói, ha rövid időre is, kellemesen érzik magukat benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése