2015. október 18.

Közlekedési katasztrófa!

Több posztot kezdtem már olyasféle szavakkal, hogy ...előrebocsájtom....
Most bizisten, mindent előrebocsájtok, amit csak el lehet képzelni mindazzal, hogy legelsősorban én, aztán én, aztán megint én benne vagyok mindebben vastagon.  De mégis: nem letagadva semmit, azért életemben ekkora bénaságokba nem botlottam utazások címén.
Úgy kezdődött, hogy Anyu születésnapja pont hétvége tájékára esett, azonfelül úgy nézett ki, a várható köszöntési hullám csak a következő hétvégére fog esni. Így simán belecsusszantam a "résbe", kedvem is volt hozzá, tehát utazzunk Budapestre. Mindennapi bejáró lévén, a MÁV START állapotáról és a működés minőségéről mondhatom, hogy voltak előzetes fogalmaim, mi több, ugye első kézből...vagy lábból..
A különbség csupán a megtett távolságban és időben mérhető, ami a hibalehetőségek mennyiségét úgy tűnik exponenciálisan növelte. 
Tehát, elindultam Pétfürdőről 14 óra 35 perckor, tisztában lévén azzal, hogy csak Várpalotáig tudok a vonattal utazni, mert építési munkálatok miatt Várpalota és Székesfehérvár között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
1. hiba: nem néztem utána, hogy onnan milyen viszonylatok jöhetnek számításba. Azt gondoltam, részben a kalauz, részben a helyi hangosbemondó tájékoztatni fog. Leszálltam a buszról és egy paravánokkal elkerített folyosón mehettünk végig az egész állomás területén, nem látva semmit és nem is hallottam semmit. Kibukkanva a sínek közé, 2 vágányt láttam, egyiken állt egy szerelvény, kiírva rá, hogy Déli Pu. Felszálltam rá, örülvén, hogy megtaláltam, utazhatok tovább. 
2. hiba: nem tudtam, mit jelent az elektromos kiírás, hogy "zónázó"...
Amikor elment mellettünk a gyors vonat, már kezdtem rosszat sejteni, hogy tán az lett volna a vonatom, de végül is 20 perces várakozás után megindultunk. Megállva mindenütt, szóval lett az útból 1 óra 10 perces menetidő is.
3. hiba: a kijelzőn olvastam, hogy ez a vonat 17-én és 18-án a Kelenföldről fog indulni. Sokat nem törődtem vele, nem ezzel szándékoztam visszautazni másnap.
Zuhogó esőben evickéltünk már ki a vonatból, rögtön arra gondoltam, inkább most megveszem a jegyemet másnapra, jobb a helyszínen érdeklődni és tudni, hogy melyik vonattal tudok visszamenni.
A jegypénztárnál elmagyaráztam a nőnek, hogy feltétlenül gyors vonattal szeretnék visszautazni, mert személlyel jöttem és az nagyon sokára ért fel. Kértem, hogy nézzen utána, mert rengeteg a gyors vonat (alig van személy), de a gyorsok nem egyformák, legtöbbje megáll Pétfürdőn, de van, amelyik nem, és én Pétfürdőn kell, hogy leszálljak. A nő kiadta nekem a jegyet, megerősített abban, hogy a 14 órás vonat gyors, és tudok vele utazni.
4. hiba: nem néztem utána a pénztáros által elmondottaknak.
No, ezután már csak a Blaha Lujza térig kellett elmennem és egy megfelelő buszra felszállnom.  Rengeteg nép volt, szakadó esőben, a legelső buszra felnyomult mindenki, én is. Természetesen ez sem gyorsjárat volt, később láttam, ahogy elhúz mellettünk, így több, mint fél órát utaztam Újpalotáig. A végösszeg 4 óra tiszta időre jött ki, amikor megálltam a kapu előtt...
5. hiba: Nem is emlékszem, egyedül mikor voltam ott, tavaly együtt mentünk és érkeztünk, nem kellett minden megváltozott részletre figyelnem. Takarékos ember vagyok, alig figyelek meg valamit, ami nem nagyon érdekel, azt szinte sosem. Nos, hátraballagtam a hátsó bejárathoz, mert úgy emlékeztem, ott a kapucsengő, ott tudok felszólni. Hát nem volt, csak a kódok beütéséhez alkalmas számtábla. Felhívtam a Mamit, hogy itt vagyok, nyissa ki a kaput. Valamit makogtam, hogy a hátsó bejáratnál vagyok, de azt hiszem, erre meg ő nem figyelt eléggé, mert azt mondta, hogy lejön elém, de nem jött. Később kiderült, hogy lejött, de az első bejáratnál keresett, és mivel nem voltam ott, visszament, hogy azalatt felmehettem a másik lifttel, mert valaki kinyitotta az ajtót.
Egy idő után valóban jöttek és bejutottam a házba. Nem mentem viszont fel, mert nem akartam elkerülni, így várakoztam a lift mellett. Végül telefonon megoldottuk, hogy végre menjek már fel, mert ő meg ott fent keresett már.
Nos, innen azért sima ügy volt minden, jól éreztük magunkat. 
Gyanútlanul indultam tehát, jó időben, gyors járatú busszal vissza az állomásra másnap 13 óra előtt.
Beértem a Déli pályaudvarra 13 óra 20 perckor, azaz 40 perccel a vonatom indulása előtt. 
6. hiba: Mivel úgy gondoltam, bőven van időm, egy 8-10 percet ténferegtem alul, nézelődve. Igaz, még volt tiszta 30 percem, de úgy gondoltam, a vonat biztosan bent áll már, éppen fel is szállhatok rá.
Felérve a peronra azt láttam, hogy nem láttam semmit. Sem utasokat, sem vonatokat. Az jutott hirtelen az eszembe, hogy na mi van, kitört a háború???
Felnéztem az információs táblára, hát sötét volt. Csak pislogtam, aztán megjelent egy szalagfelirat,  miszerint elnézést kérnek, de 17-én és 18-án a vonatok a kelenföldi pályaudvarról indulnak.
Nos, itt olyan méreg futott el a tegnapi pénztáros nőszemély iránt és az egész vasút iránt, hogy ha lehetett volna, belerúgtam volna az üvegezett  személyváró oldalába.
7. hiba: (amit véletlenül nem én követtem el!!!): Amikor tegnap leszálltam, a pályaudvaron tartózkodtam legalább 10 percet. Sem a hangosbeszélő, sem a pénztáros egy szóval nem monda, hogy mi lesz, illetve nem lesz itt holnap. Kiadta a jegyet, aztán részéről el volt intézve a dolog, hülye utas, aki nem tájékozódik ugye.
Lesüvöltöttem újra a metróba, letámadtam az ellenőröket, hogy mivel jutok leggyorsabban Kelenföldre. Mondták, hogy menjek vissza a Keletibe, onnan a 4. metróval átmehetek Kelenföldre, cirka 30 perc alatt. Mutattam a jegyemet, hogy most jöttem ki vele, visszamehetek-e.  (Régebben, vagyis igen régen úgy volt, hogy megváltottam egy jegyet és az 1 óráig érvényes volt.)
Sajnálkoztak, hogy ők ugyan beengednének, de az ellenőrök nem fogadják majd el, mert a jelzés rajta nem fog megfelelni az útiránynak. Mivel kiszámolt jegyem volt és az elfogyott, elfutottam még 2 jegyet venni. Ez 4 perc veszteség volt, tehát elkezdtem komolyabban sietősre váltani.
Visszaértem a Keletibe, jó volt az eligazítás, hamar kiértem az alagútból. Fent a mozgólépcsőnél ellenőrök vártak, hogy mutassam a jegyemet. Két jegy volt a kezemben, egyik, amivel éppen utaztam és megmutathattam, másik készenlétben, hogy azonnal dughassam az átszálló jegykezelőbe és futhassak tovább. Megkérdeztem, hogy melyik folyosón mehetek tovább a 4. metróhoz, megmutatta.
8. hiba: Éppen elállhatta a jegykezelő készüléket, én elrohantam a mutatott irányba,  keresve , hová dughatom a jegyemet. Sehol nem láttam, és már mentem is lefelé a lépcsőn. Azt gondoltam, talán már lent, de ekkor már ideges voltam, mert emlékeztem rá, hogy a 2. és 3.  metró kereszteződésénél a Deák téren, már ott volt a jegykezelő, ahogy felértem az egyik metró alagútjából és a folyosó elején kezelnem kellett a jegyet. Tehát, ha már lent vagyok és várom a szerelvényt, akkor elkezdődött a bliccelésem, és tele van a metró ellenőrökkel.
Igazából, mire a szerelvényen ültem, feladtam az egészet, kevés volt az időm és minden megállónál  ellenőröket láttam. Azon gondolkodtam, hogy mit tegyek, hagyjam a fenébe az egészet, szálljak ki és kezeltessem valami ellenőrnél a jegyemet, vagy utazzak tovább, bár már értelmetlen.
Nagyon jellemzően döntöttem, általában ezt szoktam tenni, ha nem tudok aktuálisan dönteni: nem csináltam semmit.
Már 14 óra volt, amikor a Móricz Zsigmond körtérre értem, 2 megállónyira Kelenföldtől. S akkor eszembe jutott, ha a vonatom a Déli pályaudvarról indult volna 14 órakor, akkor Kelenföldről legalább 5 perccel később, azaz még nincsen teljesen veszve a meccs.
Megérkezve (egy teljesen ismeretlen terepen), már hallottam, hogy indulni fog a vonatom 14 óra 7 perckor. Az órámat sem néztem meg, csak az információs táblát, hogy az alagútból melyik vágányra kell kijutnom a szombathelyi vonathoz. Naná, hogy a legtávolabbi mozgólépcsős feljáró volt az. Futva értem, kezemben szatyor, és az idióta hosszú esernyőm
9. hiba:Nem változtattam a csomagjaimon, hogy legyen szabad kezem, csak ráálltam a lépcsőre, amit egyébként már számtalanszor megtettem. Ahogy talajt fogtam, azonnal tudtam, hogy a lépcsők találkozására sikerült rálépnem, de már arra sem volt időm, hogy a korlát után kapjak, dőltem hátra, és tudtam, nem fogom már megakadályozni, hogy hátraessek. Úgy is történt, teljes hosszomban eltanyáztam, a lépcső lendületesen vitt felfelé. Aki volt ilyen lábbal égnek álló helyzetben, tudhatja, mindegy hány éves vagy, ebből magadtól nem fogsz felállni.
Nagyon kedves utastársak azonnal segítettek, elölről, hátulról rángattak fel, közben hallottam több felől, hogy .."egy néni elesett..". Nagyon furcsa volt, mármint néninek lennem, és a bosszúságom itt tetőzött az hiszem, mert amikor megkérdezték, hogy jól vagyok-e, nem történt-e valami bajom, mosolyogva (!!!) megköszöntem ,hogy nem, igazából semmi bajom és ezt muszáj volt  legalább egyszer a halálom előtt kipróbálnom..!!! A sajnálatos reakciókra fel sem pillantva futottam tovább.
Aztán felértünk mindeközben, bent állt a vonatom és elértem, bár koppra, az igaz. Kis nyaktörő mutatvány volt benne, és már a vonaton jutott eszembe, hogy nem láttam Kelenföldön metró ellenőröket, és az is igaz, én úgy elfelejtettem őket, ha ott álltak volna is elfutottam volna mellettük.
Tehát győzelem, rajta vagyok a megfelelő vonaton, ami 38 perc alatt ért le Székesfehérvárra. A megismert paraván után a megfelelő busszal eljutottam Várpalotára.
S itt jött az összes eddigi dolog koronája, természetesen az összes utas fel tudott szállni a várakozó gyorsvonatra, csak én nem, mivel ez a vonat NEM!! állt meg Pétfürdőn.
10. hiba Tulajdonképpen megegyezik a 4. hibával. Miért gondolom én azt, hogy valakinek elmagyarázom, hogy olyan vonattal szeretnék menni, amelyik PÉTFÜRDŐN !! megáll, és a nőci kiadja rá a jegyet és én KIFIZETEM, és eljutok Várpalotáig, mert a legközelebbi megállója Veszprém.
Nos, 40 percet kellett volna várnom arra, hogy induljon a személy és megtegyem azt az 5 km-t, ami Pétig vissza van. 
Erre már nem voltam képes, telefonáltam, és eljöttek értem Várpalotára az állomásra.

Innentől már újra happy volt minden, evés és ivás és kacagás. Semmim nem fáj, de leszögezném, hogy az itt nagyon becsületesen felsorolt hibákból jó néhányat nem én követtem el, és akik elkövették, részben észre sem vették, másrészt igen közönyösen és automatikusan végezték a munkájukat.
Számtalan esetben megtehettem volna, hogy nem veszem észre azt, hogy egy kisgyerek belázasodik és kornyadozik a padban. Elvégre nekem csak tanítanom kell és vigyázni rájuk. Sem az anyjuk, sem az ápolójuk nem vagyok. De ha körültekintően ténykedem, akkor talán nem baj az, ha az orromnál pár centivel tovább látok és ennek megfelelően időben intézkedem.
Mindenki jobban jár, a gyerek, a szülő, mert tudja, hogy figyelek, és nekem is jobb, mert jó érzés, ha megbíznak bennem és rám bízzák a lurkókat bátran.
Nos, az én balgaságaimmal együtt a MÁV START is derekasan levizsgázott, és a szomorú az, hogy utólag visszagondolva ebben számomra semmi meglepő nem is volt.


2 megjegyzés:

  1. Szellemes, jó írás született a történésekről, így tehát megérte, még ha menet közben nem is volt a dolog olyan vicces.

    VálaszTörlés
  2. Jobb volt, mint egy Chaplin film...

    VálaszTörlés