Nem tudom megmondani, hogy feltétlenül megnéztem volna akkor is, ha nem mutat fel a film és készítőstábja ilyen hihetetlen nemzetközi eredményeket. Szégyenletesen ritkán látok magyar készítésű filmeket, akkor is csak, szinte belebotolván.
De mindegy is, mert így történt, látni akartam, mi több úgy, hogy előtte nem olvastam el semmiféle kritikát. Persze hallani hallottam egy-két dolgot a filmről. Éppen tegnap délelőtt volt egy viszonylag hosszú interjú az operatőrrel, Erdély Mátyással. A riporteri kérdésekre elmesélte, hogy valóban, nem volt rögzített kameraállás a filmben, azaz nem gurították síneken és nem állt fixen a kamera. Vitte, vitte egész film alatt, előző hónapokban komoly edzésekkel készült rá, hiszen egy mostani apparátus nem pehelysúlyú.
Ebből persze következett nyilván, hogy ez a kamera igen sokszor mozog, rázkódik, így a vetített kép is. (J. szédült tőle.)
A másik jellegzetessége a filmnek a nézőpont kérdése. Sosem láttam még ilyent, csak a főszereplőre fókuszál, állandóan az ő arcát mutatja. Szemből, profilból, hátulról, de mindig ez a beállítás.
Minden egyéb látnivalót úgy érzékelünk, mintha mi a főszereplő lennénk és a szemünk sarkából látnánk, vagy éppen a háttérben, valakire ránézve.
A kép ezért többször homályos, vagy fontos események kerülnek (látszólag!) a vászon peremére.
Nehéz volt megszokni ezt a fajta közeli képet, az ember szinte várta, hogy na mikor tágul ki a világ, mikor lát valami "összesítő" tágabb horizontot valamiről, de nem lát, csupán a film legutolsó részében, a tájról egy-két kockányit.
Nagyon érdekes volt, hogy egy idő után már nem éreztem ezt a stílust "szorosnak", elfelejtettem és átálltam teljesen a főszereplőre, vele néztem azt, amit ő csinált. Ez azt hiszem eleve szenzációs elgondolás volt.
A főszereplő Röhring Gézát nagyon jól választották, emberi arcot egyhuzamban ennyi ideig még sosem néztem, és mindig volt rajta látnivaló.
A film cselekménye a holokauszt, a leggyötrelmesebb, kendőzetlen valóságában. Egy olyan holokauszt, ami tulajdonképpen csak háttér, egészen addig, míg azt hisszük róla. Hiszen miről szólna a film, pláne egy ilyen, mint arról a főszereplőről (gondoljuk logikusan, ám helytelenül), aki 100-nál több percen keresztül az orrunk előtt van, és ez nem képletesen szólván van így. A történet szinte puritán módon egyszerű. Egy gázkamrában megfojtott fiút (mert ő pechjére túlélte a gázt), el kell temetni. A halottnak jár a temetés, jár a rabbi.
Az számomra nem világos, hogy valóban Saul fia volt-e, mint a cím mondja és ő állítja, hiszen próbálja egyik társa meggyőzni, hogy nincs is fia. Valami motyogás van, hogy nem a házasságából, de ez sem világos.
Nekem úgy tűnt, ebben a pokolban, nem az a lényeg, hogy kinek a fia volt, jóval inkább az, hogy mitől maradhatunk még emberek. Szemet becsukni nem lehet, orrot védeni az égett hús és zsír szagától egy kis kendővel, aligha. De ragaszkodni egy normális időkhöz kapcsolódó normális hagyományhoz, az olyan, mintha ezzel megőrizhetnénk egy szikrányit abból az életből, ami a marhavagonok és a krematóriumok előtti világ volt.
Ezért dobja oda társai biztonságát, vagy a szökés sikerét is, és mint a görög drámákban, ez nem is sikerül, hiszen elúszik a holttest a folyóban, nem éri utol. (Igazi szimbólum, a halottal együtt majdan az élete is elúszik, alig pár perccel később.)
Nehéz azonosulni a főszereplővel, nem azért, mert ő zsidó, nem azért, mert ő ott van. Időnként eszembe jutott az a kifejezés, már nem is tudom miben olvastam:"mesüge". Volt valami határozott határozatlanság is a szereplőben, néha löktem volna egyet rajta...az én mozibeli párnázott székemből persze.
A holokausztról a film nem mondott újat nekem. Nem vagyok a téma teljes körű ismerője, de azokat az alapműveket elolvastam, amiről úgy gondoltam, hogy az általános tájékozottságomhoz szükséges.
Ám azzal szembesülni kell, hogy más egy könyvet olvasni és más látni, képileg. (Milyen érdekes, hogy ugyanazon a könyvön nem sírunk, viszont ha filmen látjuk, pláne nagyszerű színészek tolmácsolásában, hát simán bőgünk rajta.)
Lehet ez egy védekezés is, hiszen bár olvastam, a fantáziám nem dolgozott különösebben azon, hogy Mengele milyen kísérleteket hogyan végzett az áldozatain.
A film befejező része remek, távol áll mindenféle sablontól. (Bocsánat, a remek szót nem a konkrét megoldásra értettem, inkább a megoldás módjára.)
Lábjegyzet: Hollywood nem tudom, megemészti-e a filmet, kétkedem. Sajnos, ez Európa, a mi történelmünk. Bár, ha finnyásan húzza az orrát, nem kisebb holokausztot műveltek ők az indián őslakosokkal, még ha őket el nem égették. Az is valami.
Lábjegyzet 2: A fővárosban a középiskolásoknak ingyen levetítik a filmet. Alaposan fel kell rá őket készíteni, hogy lássák és értsék. (Ehhez a 18 év, vagy 16 , úgy gondolom nem elegendő.)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése