A kokárda keletkezéséről jól dokumentált leírások léteznek, eredete, jelentéstartalma francia származásától követhető. Fűződnek hozzá szokások, legendák, magyarázatok a helyes heraldikai színsorrendre, megvarrásának típusaira és azok nevére.
Nekem sokáig, iskolai éveimben végig, kedvelt jelképem volt. Azt hiszem, az 1848-as forradalom annyival megelőzi az összes többi szabadságharcunkat, hogy időben éppen jó helyen van, nem túl távol, nem túl közel. Eseményei gyerekek számára is követhetők, felfoghatók, szimbólumrendszere a kisgyerekek csákóján keresztül a kardozásig napi játékaikban is megjelenik.
Nem vitatkoznék azzal, hogy Szendrey Júlia elrontotta-e vagy sem a varrásánál a színsorrendet, a hagyományaink a kívül piros, belül zöld kokárdát részesítik előnyben.
A franciák csákójukon hordták, míg mi magyarok bal oldalon, szív felett kitűzve, esetleg a kabát hajtókáján.
Kevés itthoni hagyományom van e nappal kapcsolatban, a zászlófelvonást, ha tehetem, mindig megnézem. Ma is így történt ez, a szemerkélő esős-borús időben, feszes katonai tiszteletadással, díszszázaddal és lovashuszárokkal. Mindenre kiterjedő figyelemmel a díszszázad lócitrommentes elvonulásán méláztam éppen, amikor feltűnt az egyenruhákra tűzött kokárda.
Először teljes zavart éreztem, valami összeférhetetlenséget. Katonagyerekként felnőve, soha életemben nem láttam egy szem egyenruhán sem kokárdát. Kellően disszonáns is lett volna, ha bárki összeegyeztethetőnek gondolta volna a katonaságot és a kokárdát. S itt azért ki kell térni arra, hogy e szimbólum keletkezése a francia forradalomban, majd a magyarban, a fennálló elnyomó államhatalom elleni szembenállást jelképezte. Mindazok feltűzték, akik szimpátiájukat ilyen módon is ki akarták fejezni a felkeléssel.
A katonaság létének legelső alapvetése az ország védelme.....külső és belső ellenségeinek felszámolása. A katonaság az nem egyenlő az azonos elveken nyugvó önszerveződő felkelő sereggel. Az államapparátushoz tartozik, fizetést kapnak tagjaik, ilyen módon zsoldos sereg, bár hívták egykor néphadseregnek is
Nem áll szándékomban egyenlőségjeleket tenni elmúlt koraink különféle hadseregei között. Történész sem vagyok, hogy hosszan taglalnám milyen típusú és vezetésű katonai hatalom állt egyes kormányok mögött. Ám a kokárda szellemisége és a hadsereg az két nagyon különböző dolog.
Ha a hivatásos díszszázad feltűzi a kokárdát a hajtókára, azt hiszem, az 1848-as eszméknek örököseként akarja magát meghatározni, ami szép dolog, noha pechjére a mai kormányt képviselve már a 12 pont némelyike is erősen botladozik, hadd ne soroljam fel melyik.
Másrészt tudható, hogy 1848 két igen különböző eseményt is jelent, egyrészt magát a forradalmat, előzményeivel, napi-másnapi eseményeivel és a későbbi szabadságharcot is. A kokárda megjelenése a forradalmi előzményhez köthető, kevésbé a szabadságharchoz. (Egy harcnak egyébként is megvannak a szimbólumai, jelképrendszere, viselete, hagyományai, dalai stb. nem szorul már a forradalmi jelképekre.)
Tehát vissza a díszszázadhoz: a szabadságharc katonái, tábornokai ugyan viseltek kokárdát, de nem az egyenruhájukra tűzve, hanem a csákójukon, mint a franciák. Ilyen módon a magyar felségmegjelölés feladatát töltötték be, ami a későbbiekben is megjelent a katonai sapkák elején.
A seregben kokárdát (így hívják pedig), a légierőnél használtak egyedül, amikor egyezmény született a felségjelzések használatáról, és a szükséges jól látható nemzeti azonosításról.
A fenti jelölés volt hivatott felváltani a kokárda-szerűt, ahol is kevésbé lehet vitatni a színsorrendet, bár mára már ezzel sincs gond, győzött az egyen-szürke.
S itt a kokárda a gépen, hogy ebben megnyugodjunk.
Végső soron tehát, kissé (finoman szólva is) zavarosnak érzem a kokárdát a mai egyenruhákon, noha valószínűleg vannak olyanok, akiknek gondolatmenetébe ez simán és jól illeszkedik.
Arra pedig már ki sem térnék, hogy Orbán Viktor hadseregében, szemléletmódjában és eddigi, valamint eljövendő terveinek fényében mennyire koherens a sereg és a szabadságot szimbolizáló trikolór. Ezután pedig csak emlékeztetnék, hogy silányította, züllesztette a kokárdát 1998-ban választási szimpátia-jelképpé, megásva azt a széles (nemzeti) árkot, a kokárda-viselők és letevők között, ami azóta kőkemény, betonozott válaszfallá vált emberek, munkatársak, barátok, családok között.
Nem hiszek Orbán kokárdás hadseregében egy percig sem, még akkor sem, ha díszszázadként jelenik meg előttem, még akkor sem, ha az eső ugyanúgy esik, mint 1848-ban.






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése