2017. február 28.

Megint Oscar és környéke

Nem voltam érdekelt az idén, ami annyit jelent, hogy sem filmnek, sem színésznek nem szurkoltam. Ilyenre pedig nem is emlékszem!!
Arra viszont igen, hogy volt  valamikor egy elmélkedésem a színésznők odaillő, vagy nem odaillő ruhakreációiról. Tehát ez a téma is kilőve. S nem is jutott volna eszembe ez a bizonyos frizuratéma, ha nem mindig Vajna Timit látom a fészen, eszelős ruhákban, pazar kiegészítőkkel és lógó hajjal.

Erre indultam be az idén és meglátásom az volt, hogy páran azt hiszik, mondom hiszik csak, hogy a hanyagul feltűzött, vagy összefogott haj, az egyenlő a frizurával.

Nos lehet szemlélődni, nem az összes van itt, csak pár mintadarab:

Szóval pucér nyak és mellkas és pucér homlok, az összhang eléggé sivár.

A megmostam és most kész is fazon

Átszaladtam a boltba, aztán felvettem a rucit és a hajamat így felejtettem.

Kicsit lazán főnöztem, kifésülés után  már nem maradt idő több.

Mit akartok? Pongyolához ébredős haj dukál.

A középen elválasztott dögunalom

Nagyon híres vagyok és jól karbantartott 60-as. nem is a hajam a lényeg!

Tehát sorolhatnám még tovább (hovatovább!!) a műremekeket, de azért hoztam pihenésnek a végére olyanokat is, akik egy ilyen esemény okán, képesek ügyelni a korántsem apró részletekre:

Tünemény, a nő is, a haja is, a ruha is. Tökéletes.

Úgyszintén. Bár őt nem ekkora bozonttal szoktuk látni, nyilvánvaló, hogy a ruha adta az ötletet.  


Hibázni még őt sem láttam, sem kibontott hajjal, sem szorosabb frizurával.

Nos, összesen ennyi, zansásítva és röviden. Mert az bizony más, amikor én megyek reggel a suliba és bizony csütörtök táján már testben, lélekben és hajban is zilált vagyok. Na de hol vagyok én egy sztárhoz képest, és egy Oscar-díj kaliberű megjelenéshez. Legfeljebb egyszer mégis megpályázom, a nagyérdemű pedig elmondhatja majd: Nofene!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése