Befuccsolós advent

Lehet, hogy statisztikailag ilyennek is kell történnie, bár nem hiányzott egyébként...ebben a formában. A történet egyszerűen az, hogy már jó ideje, valamelyik adventi hétvégét kiszúrjuk és elvisszük a Mamit valamerre. Hozzáteszem, ez nekünk is élvezetes kirándulás, és nem is volt bajunk vele egy percig sem. Igazából ez úgy indult, hogy Húgommal cserélgetjük magunk között Mamit, a régi hagyományainknak megfelelően, amelyeket még Csizmadia nagyszüleink alakítottak ki az ő két gyerekük között.

Aztán ez a Papiékkal is folytatódott karácsonyi alkalmakkor, majd mivel Mami egyedül maradt, kis kiegészítésként jött, hogy ha nem nálunk karácsonyozik, akkor egy adventet töltsünk együtt. Most már mindegy hol a karácsony, ez a kis kirándulás megvan.

Nos röviden, kitaláltuk, hogy elmegyünk megnézni...egyúttal Mártuskát Szombathelyen, s a Szombathelyi Adventet is. Azután jött a folyománya, hogy ne legyen ez ennyire direkt, mondjunk inkább Kőszeget és egy hazafelé való (16 km) beugrást hozzájuk egy kávé erejéig.

Ezt letelefonáltam Pityuval, a férjjel, s mivel még mobil volt kissé, megneveztem 10-ét és 17-ét is azzal, hogy nagyobb a valószínűsége a 10.-i vasárnapnak, hogy akkor mennénk. Teljesen rendben volt, Pityu azt válaszolta, hogy nekik mindegy, előtte egy 2 órával szóljak oda.

Ebben is maradtunk, s mivel ez a mindegy szó elhangzott, én többet nem zargattam őket telefonnal.

Kőszegre végül mégis elmentünk, mert úgy döntöttünk, elég szép város és ha már ezt hoztuk fel kegyes hazugságnak, semmibe nem kerül ezt igazzá változtatni.

Aztán csak sétáltunk, hideg volt, és meglepetésünkre meglehetősen kihalt volt a város.

Főtér üresen

Nem nyüzsög a nép

Bezárva

Szóval tudomásul vettük, hogy Kőszeg igen megcsendesedett, szegényedett is. Ezt egyébként már érzékeltük, mert az utóbbi 5 évben 2-szer is voltunk ott és láttuk a sok eladó házat, telket. Ez sosem jelent túl jót egy városban. Gondoltuk, ipar híján csupán a turisztika nem hozhat lényeges gazdasági fellendülést, tetejében túl közel az határ is.

Ezek után ültünk be ebédelni az általunk már ismert és látogatott Kék huszár étterembe.

Nem túl flancos, olyan jó középkategóriás hely, Józsinak megfelelő adagokkal.

Elismerte, hogy a végét, már nem ette, hanem legyűrte.

Nekem ez a mai ebédem is, mert felét tudtam megenni.

Közben telefonon felhívtam Pityut, ez olyan 1/2 2 körül lehetett, hogy most ebédelünk itt Kőszegen és akkor beugranánk hozzájuk 3 óra tájékán. Aztán itt kaptam egy hideg zuhanyt, mert közölte, hogy nem alkalmas, éppen az Erika lányáék barátnőjének a házavatójára készülnek elmenni.

Hüledezve mondtam, hogy de hiszen ezt megbeszéltük, mire azt válaszolta, hogy nem fixáltuk le ezt a 10-ét.  Mondtam, hogy nagy valószínűséget mondtam, az igaz, de te meg azt mondtad, hogy nektek teljesen mindegy, melyik nap, csak előtte szóljak oda 2 órával.

Erre tanúm Józsi is, mert amikor ezt lebeszéltem vele, akkor Józsi telefonján ment a diskurzus és kihangosítottam.

Pityu elintézte ezt azzal, hogy ez most közbejött neki, én pedig eléggé dühös lettem ahhoz, hogy ne akarjak vele vitába keveredni. Elköszöntem és ennyi volt.

(Aztán persze úgy felhúztam magam, hogy éjjel 3-ig nem aludtam!)

Szóval nem tudok másból kiindulni, csak önmagamból. Egy ilyen esetben, ha én elkötelezem magamat azzal, hogy nekem mindegy, mert így szólt, s mégis közbejön valami, akkor vagy felhívom az illetőt, vagy a helyben lakó rokonnak, barátnak mondom azt, hogy bocs, késni fogok másfél órát, mert messziről jött rokonokat fogadok egy kávéra és majd utána megyek el.

Abszolút nem tett semmilyen megjegyzést, hogy ezt sajnálja, vagy akkor egy másik alkalommal próbálkozzunk. (Ezt amúgy nem ígértem volna már meg neki). 

Nagyon sajnáltam a Mamit, mert készült rá, sütött finom gyümölcskenyeret, becsomagolta, átkötötte, és valóban készült, hogy láthassa még a Mártuskát.

Én is leforrázódva ültem, mert ugye én voltam a szervező és ezek szerint, még indulás előtt, vagy előtte való napon, még egy telefont meg kellett volna eresztenem. Aminek sikerét illetően ugyan vannak kétségeim, mert nekem úgy jött át az egész, hogy ez valami váratlan dolog volt nekik is.

Még egyszer tehát: Ha hasonló esetben én kapnék egy telefont...mondjuk Várpalotáról, hogy itt vannak a városban és beugranának hozzám, mivel olyan ritkán látott rokonok, nekem tökéletesen mindegy lenne egyéb program itt helyileg és mindenképpen őket részesíteném előnyben. A többit meg aztán ráérek én pótolni..ha akarom. Nagyon jól tudta Pityu, hogy én a 83 éve s anyámat hurcolászom fél országon keresztül.

Nos ezek után aztán letettük ezt a témát és mivel arra folytatódott az utunk, megmutattuk Maminak, hol szálltunk meg, a várral szemben, melyik fogadóban. S ekkor jött a hab a tortán, mert lehetett valami hó, eső a városban és szóltam Maminak, hogy kerülje ki az előtte levő jeges, csúszós foltot. 

Az elsőt ki is kerülte, aztán elmondása szerint a másodiknál már nem a járdát nézte és rálépve azonnal elcsúszott, el sem tudtam kapni, már a földön volt teljes hosszában.

Na, ekkor fagyott belénk a még meglévő szusz is, hogy mije tört el, mi lett vele. Oldalára dőlt, óvatosan emeltük fel és tartottuk állva, hogy mit érez, nem tört-e valamije. Hát jó, hogy Mami nem csontritkulásos, a combját verte be, semmi mást, utána Józsiba kapaszkodva még tettünk bicegve egy kört a városban, hogy működik-e mindene.

Itt már tartotta Mamit erősen, nem engedte önállóan "kószálni".

Aztán annyira megjavult, hogy nem engedte, hogy hazafelé Veszprémben megröngeneztessük, azt mondta, érzi, hogy nincsen baj. Erre akkor ittunk egy forralt bort, meg úgy az egész napra cakk-pakk.

 Aztán este megvizsgáltuk, még be sem kékült igazán. Semmi hematóma, véraláfutás, kicsit kézzel simítva megdagadt egy tenyérnyi helyen. Arra kapott egy Flector tapaszt és reggel azt mondta, jól aludt és sántikálás nélkül közlekedett.

Lekísértem az állomásra , csodásan jött, nem fájt neki. 

Hát nem tudom, az eddig megélt adventjeink között, ez nem lesz a kedvencem, pedig szépen nekikészültünk és a végére olyan hölgyhöz nem illő gondolataim voltak magamban, hogy "tiszta kibaszás volt az egész!". (Idézet Józsi: 1970).

Veszprém