2009. augusztus 19.

Testközelben

Nagyon más minden, ezért hát miért is ne volna akkor más közelről egy élő (!) lény, aki Az unoka. Eddig a hangját hallottam csak többnyire a telefonban és képeket, kicsit homályos videorészleteket láttam. Persze tudtam, hogy ezek töredékek csak, de mégis nekem ez volt eddig az egész. De mennyire más volt, amikor testi valójában dögönyözhettük, szerencsére hagyta magát és az édesanyja is hagyta, tehát megvolt az örömöm.
Nagyon érdekes érzés, mert ahogy azt nem tudtam elképzelni, mit érezhetek egy saját gyerek iránt, így az unokával való érzelemvilágot is nehezen képzeltem el. Ahogy az előzőekben a hirtelen bombasztikus élmény az, hogy a sajátom, és az, hogy felelős vagyok érte, itt a szeretet mellett azonnal belép, hogy nem az enyém, nem én felelek érte, nem is irányíthatok. Valamilyen öszvérszerű kívülállás, ami egyrészt furcsa, másrészt egy nagyon közvetett aggódás, mert őrajta keresztül megint a gyerekemet féltem, hogy az a nagy felnőtté vált egykori kislány ne legyen szomorú és örömét találja ebben a felnőtt anyai létében. Szóval itten azt hiszem nagy egyensúlyozások kellenek, mert képletesen a pályára ugye nem mehetek be, mert nem az én játszmám, de mégis ott álldigálok végig a pálya szélén és próbálom élvezni ezt az "életjátékot", s persze lehetőleg nem rosszkor, feleslegesen belekiabálni.
Meglátjuk, hogy mennyire sikerül, ezt is tanulni kell, s ebben is megszerezni a rutint, ha a gyermekeim "legyártják" hozzá nekem a "tananyagokat."
Tovább »

2009. augusztus 15.

Közelg az idő


Nos, nagyon izgi lesz, mert tényleg elindulnak és jönnek. Nem is hiszem el, márciusban láttam utoljára testközelben, hogy így mondjam. Közel fél éve. Hát ez felnőttnek alig idő, de egy ilyen kismókusnak, mint Andor, nagyon sok. 4 hónap, vagy 9 hónap az bizony más ügy.
Hát akkor nekigyürkőzünk a feladatnak, remélem Andor partner lesz hozzá. (mielőtt szédszedi a kocsiját persze.)
Tovább »

2009. augusztus 14.

Floh-markt?


Hát a bolha enyhe kifejezés, mert nem oly apró dolgok találhatók azért egy ilyen kipakolásban. Hasonlót azt hiszem láttam, de az nem tiszta homogén vacakos piac volt, hanem a kereskedők mellett létező, kicsit lerobbantnak tűnő árusítgatások. De hát itt, csak erről szólt az egész történet, hogy mint a reklámban, a pohártól az asztal-székig és a fürdőszobaszőnyegtől a vadiúj mosógépig mindent megkapj, márha éppen aznap árulnak ilyent. A dolog lényege azt hiszem, a rendszeresség. Nem lehet ezt úgy művelni, hogy kimegyek és ha van, jó, ha nem, akkor letettem róla. Itten kérem kitartó és céltudatos vadászatról kell, hogy szóljon a tevékenység, de úgy, mint az egyszeri vadászkutyánál, aki kergeti a rókát, s közben elkapja mellesleg a kisnyulat. Sebaj, erre is szükségem van. (vagy lesz.) Tehát könnyen el lehet csábulni is, mert ugyan nem most, de olyan kiváló alkalmi áron, hogy megbánom, ha nem hozom el. Kellő szilárdság is kell a bolhapiachoz, sőt még üzleti érzék is, hiszen aki elhozza azokat a cuccokat, amelyeket nem tud használni, de jó áruk van, el is kell tudni adni. Azaz megválni végülis tőle.
Miért is ilyen ismerős az egész? Talán hallottam már valakiről a családban? Azt hiszem, most megértettem (kicsit), miről is van itten szó.
Tovább »

2009. augusztus 10.

Életen át tartó utazások

Rohanó világok – galaktikus balesetek

Az Európai Űrkutatási Hivatal XMM-Newton röngten obszervatóriuma két galaxis összeütközésének nyomait térképezte fel a Hidra-csillagképben, bolygónktól mintegy 800 millió fényévre.


A csillagászok által „tökéletes kozmikus vihar”-ként jellemzett, csillagrendszerek összeolvadásával járó jelenség a földi természeti katasztrófák közül leginkább a magasnyomású hőmérsékleti frontok kialakulásához vagy a hurrikánképződéshez hasonlítható.

A két galaxis nagy sebességgel közeledett egymáshoz, majd gigászi örvényt alkotott. Az ütközés révén létrejött lökéshullámok akár 100 millió Celsius fokos gázokat is az intergalaktikus térbe juttattak - vélik a csillagászok. Az égi katasztrófa eredményeként megszületett az Abell 754 elnevezésű, gázokból, porból és a csillagrendszerek maradékából álló halmaz.


Az univerzum hierarchikus felépítése a galaxisok szüntelen változásának, összeütközésének, a kisebb galaxisok nagyobbakba olvadásának következménye. Az Abell 754 az univerzum egyik legnagyobb képződménye.A halmazt már több évtizede figyelik, azonban az új eredmények jócskán meglepték a kutatókat. A felvételek szerint a galaktikus ütközés pont az ellenkező irányból történhetett, mint azt eddig gondolták

A vizsgálatok során először elkészítették az Abell 754 „időjárási” térképét. Ez tartalmazza a halmaz hőmérsékleti, nyomás és denzitási jellemzőit is. A többi halmazhoz hasonlóan az anyag nagyobb része itt is a csillagközi térben, és nem magukban a csillagokban lelhető fel. Az ütközés nyomáshullámai a hatalmas gáz és por mennyiséget nagy sebességekre gyorsították. Ez a gáz hőmérsékletének extrém növekedése révén, a szem számára láthatatlan röngten-sugárzáshoz vezetett. A forró gáz röngtensugárzását mérte az orbitális pályán keringő XMM-Newton.

A felvételek betekintést nyújtanak az ütközés részleteibe is. Az egyik halmaz „északnyugati” irányból olvadt a másikba, és ékelődött dinamikusan annak belső tartományaiba. A körülbelül 300 millió éve - csillagászati léptékkel mérve nemrég - történt becsapódás hatásai még most is érezhetőek. A nagyobb halmaz magja maga felé vonzza a becsapódott halmazt, ami megbontja mindkettő szerkezetét. A feltételezések szerint még jó pár milliárd évet vehet igénybe, amíg kialakul az újonnan létrejött megahalmaz stabilabb szerveződése.

Az
Astrophysical Journal című szaklapban közölt eredmények rámutatnak több, lényeges következtetésre is. Ezek szerint a nagyobb galaktikus szerkezetek kialakulása világegyetemünkben még nem zárult le, a világ fő struktúrája még mindig formálódik. A megfigyelések közelebb vihetnek a halmaz anyagának akár 80 százalékát is kitevő sötét anyag viselkedésének megértéséhez. És nem utolsó sorban megjósolhatóvá válik, hogy a csillagok milliárdjaiból álló Szűz-halmaz felé száguldó Tejút, Naprendszerünkkel egyetemben, miként fog hasonló ütközést elszenvedni évmilliárdok múlva.

Ágoston Viktor

Tovább »

2009. augusztus 8.

Repülés a múltba


Azok a falusi búcsúk az Év eseményei voltak. Olyankor minden háznál már előre frászban (!) voltak, nem a tennivalók és a főzés miatt, dehogy. Mindenütt volt tyúk, kacsa, amit hirtelenjében le lehetett vágni, salátának való a kertben, vagy az üvegekben és süteményt is sütöttek. Nem ez okozta az izgalmat, hogy vajon kerül-e az asztalra méltó vendégváró. Merthogy mindig került. A drukkolás annak szólt, vajon eljönnek-e, akiket várnak, mindenki itt lesz-e, nem hagyja-e ki ezt az eseményt, hiszen utána végigkérdezték egymást a rokonok faluszerte, de még az ismerősök is, hogy "...aztán itt volt-e a Jóska, és milyen az új felesége?..." Szégyen volt, ha valakinél nem voltak, vagy kevesen, vagy nem érkeztek meg a "városiak". Szóval egy búcsú, hónapokra szóló beszélni és megbeszélnivalót nyújtott a falu megszokott életében. Délelőtt inkább a gyerekekkel kellett kimenni, hogy ebéd előtt ne legyenek láb alatt, meg amúgy sem hagyták volna nyugodtan beszélgetni a felnőtteket, márpedig annak a bőséges ebéd utáni borozgatásban meg kellett adni a módját. Végül késő délután a vonakodóbb, de fiatalabb asszonyokkal ismét kimehettek a férfiak, és legalább egy tükrös mézeskalácsszívvel megajándékozhatták őket. Az idősebbek közül esetleg a férfiak mentek ki körülnézni, inni egy pohárral a másokhoz érkezett régi falubeliekkel. A ház asszonya szinte sosem ment el, viszont a visszatérőkhöz több ezer kérdést tett fel, nyilván nem a búcsúról, inkább az odalátogatókról informálódva. Miért is révedtem el ennyire ebben: hát nem másért, mint a KÖRHINTA miatt. Nem volt búcsú nélküle, a fő helyen állt, és annyian voltak körülötte mindig, hogy alig lehetett közel menni hozzá. Hangosan szólt a zene, de nem nyomta el a sikításokat és a nevetéseket és ez olyan jellegzetes hangegyveleggé állt össze, még ma is a fülembe cseng, összetéveszthetetlenül. Amikor leszálltak róla, megindult a körben álló nép és futva kereste-foglalta le a helyeket. Volt, hogy 2-3 menetet meg kellett várni, hogy helyet raboljunk végre és persze úgy, ahogyan nekünk kellett akkor. A sima körhintázás gyerekkoromban sem volt igazi élmény. Ahhoz az kellett, hogy Apuval hintázzunk, aki mindig jókat lökött rajtunk és repültünk magasabbra, mint a többiek. A koreográfiához tartozott aztán hátrafordulva a kezünket nyújtani, mert utána Apu repült a magasba és bombasztikus gyorsan közelített, könnyű lett volna összekoccanni, vagy elszalasztani egymást. Mindezt a forgás közben, ahol a cipőm a fák koronája fölött, a házak tetejének szélén harangozott. Amikor leszálltam kicsit remegett a lábam és furcsa volt a földszint. Ez számomra mindig minden búcsú csúcspontja volt, ennél többet már nem is nyújthatott. Utána vártam egy évig a következő hintázásra. (Néha nem szálltunk le, egymás után mentünk 2 menetet is.)
A falunap nem búcsú. Ezt azért kezdetnek leszögezhetem. Nem is akarja azt pótolni, nem is azért tartják. De a hinta, pláne este, zene mellett és a sok néppel, kivált belőlem sokszor sürgető vágyat arra, hogy muszáj felülnöm rá. Nem mindig sikerül, mert társ nélkül érdektelen, körbe-körbe forogni, az nem hintázás. Ebben is a tevékenységet, az aktív szórakozást élveztem mindig, tehát kell hozzá partner. Így hát tegnap este, rásandítottam immár 50 felé közeledő Hugomra, ki más értené jobban, miről is van itt szó, mint Ő, akivel ezügyben közösek az élményeink és emlékeink. Nos sokat nem kellett noszogatni, nem felpattantunk, inkább feltoltuk magunkat a kellő székekbe és 4 (azaz: négy) személlyel mindösszesen elinditotta a hintáscsajszi a menetet. (Mindig legények voltak a hintások, a nőket talán meg sem tűrték volna.) Utólag tudom, hogy egy gyér utánzata volt a régi hintázásoknak, hiszen a tele hinta az igazi, és alig vitte magasra a sebesség a székeket, de mi mégis könnyfolytáig sikítoztunk, kacagtunk és repültünk rajta. Azt hiszem, akkor mi szórakoztunk a legjobban, talán az egész esti falunapi forgatagban. Na meg a férjeink, akik lent álldogálván csinos retikülökkel vállaikon, nem akartak hinni a szemüknek, hogy két nő, akik ketten bizony több, mint 100 évesek, mint viháncol önfeledten a magasban. Megérte bizony a kiadott 1000 forintot, és továbbsétálva láttuk a modern új játékokat, amelyek forogtak körbe, közben villódzva pörögtek is nagyon látványosan és tele voltak emberekkel. Miért az az érdekesebb, hiszen nem lehet benne tenni semmit, csak ülni, állni és elviselni a technikát?! Megfogalmaztuk és ebben egyet is értettünk: azért nem jönnek körhintázni, mert nem tudnak, mert nem értik és nem ismerik azt az érzést, amit egyedül ez a régi körhinta tud, és ez azért is pótolhatatlan már, mert ehhez hozzátartozik az a kor, amelyben a fénykorát élte, aminek a felidézése nélkül önmagában nem megérthető a körhinta sem.
Tovább »

2009. augusztus 5.

twitter

Hát én csináltam magamnak, még írtam is rá, csak éppen nem találom. Hát hová lett?
Pedig örökké mentettem, valahol itt kell lennie a vezetékek és huzalok között. Vagy a Cyber-térben? Hűűűűű!
Tovább »

twitter

Hát én csináltam magamnak, még írtam is rá, csak éppen nem találom. Hát hová lett?
Pedig örökké mentettem, valahol itt kell lennie a vezetékek és huzalok között. Vagy a Cyber-térben? Hűűűűű!
Tovább »

2009. augusztus 4.

Páyázat


Minden valamirevaló úgy kezdődik, hogy mennyiért. Hát egy frankó vacsorát fel tudok ajánlani itt a helyszínen. (nem hozott anyagból!!) A pályázat így szóla:

Tervezzen egy célszerű, látványos, jól rögzíthető elválasztó elemet a konyhát az étkezőtől elválasztó pultok fölé. Anyaga főleg fa, de lehet fémmel is kombinálva. Műanyag kizárt. Az elválasztó legyen egyszerű, dekoratív, illeszkedjen stílusában a környezethez, legyenek praktikusan felhasználható felületei, ugyanakkor ne akadályozza az átjárást és a két tér közötti vizuális kommunikációt.

Pályázatokat rajzosan, anyagszükséglettel és a hozzávetőleges költségeivel kérem. (Ja, és mindenekelőtt legyen alkalmas a házi buherálásra.)
Tovább »

Az agy csodája

Egy német nőről kiderült, hogy hiányzik a jobb agyféltekéje. Később nyilvánvalóvá vált, hogy csecsemőként így született. Nos, érdekes, mert a látásunk keresztben van "madzagolva". A jobb szemünkből érkező információt a bal agyféltekénk, míg a bal szemünkből jövőt a jobb agyféltekénk dolgozza fel, aztán szépen összeáll a kép. A fentiek dacára a nő teljesen jól lát, azaz magzati életkorában ezt a hiányt az agy összedrótozta, és a látása rendben van. Arról nem szól a továbbiakban a történet, hogy a csajszi akkor jobb, vagy balkezes-e, dadog-e, vagy az analitikus, esetleg az intuitív gondolkodása komplettebb-e. Szummázva, ez így is szuper.
Tovább »

2009. augusztus 2.

Bili, vagy trón??

Tovább »

Egy éve tájt..


Hajlamosak vagyunk az elégedetlenségre, mert bár az időt tudjuk, hogy relatíve folyik, mégsem tartjuk ezt szem előtt. Miért is: olyan lassúnak tűnik, hogy valami alakulgat itten, ugyanakkor szinte hihetetlen, hogy már elrepült egy év is, mióta itt vagyunk. Sőt, több. Sokszor tudatosan is fel kell idézni azt hiszem a honnan-hová folyamatot, s akkor rögtön azon ámulok, hogyan is csináltuk ezt végig, miket át nem éltünk és milyen jó, hogy vannak róla fotók is.
Tovább »