2010. március 3.

Rokoncsapás, avagy Máriákok!



Egyszerűen kedvenceim, mit szépítsem a dolgokat. Van és volt és lesz is, más családban is, hogy valakiknek vannak kedvencei a családon belül. (Mint Wickham Mr. Bennetnek pl.)
Ezek (EZEK!) a Máriák azt hiszem, nem tartoznak éppen az ékköveink közé. Hogy pontos legyek, úgy vélem, a szűk körben, az anyai nagyanyai ágról éppen 3-mat számolok, ha több van, elnézést kérek a többi Máriától, és örüljenek, hogy nem említettem őket. (Tuti, nem járnának túl jól.)
Most éppen mivel érdemelték ki ezt a kedves kirohanást? Nem én kezdeményeztem, ez a lényeges, mert éppen eléggé betegen és ebből fakadóan morózusan feküdtem itt a szobában, amikor Mária rám tört és bemasírozott. Hallván Teri nénitől, hogy éppen beteg vagyok, rögtön kijelentette, hogy nem marad itt sokáig, mert nem akarja elkapni tőlem a nyavalyát. Már éppen mondani akartam neki, hogy akkor szerbusz is, amikor lezöttyent a fotelbe, és rátért jövetele okára, hogy az örökségét akkor ő elvinné, ha megkeresném neki. (No ezen a ponton momentán nem érdekelte, hogy aktuálisan hogyan érzem magam.)
Szerencsére ezért már a nyáron engem a Teri eleget csesztetett, és akkor dérrel-dúrral lecuccoltam a készleteit. (Egyébként tuti, hogy még mindig a padláson lennének, mert profi módon becsomagoltam, bedobozoltam, és úgy gondoltam, ott van a biztos helyen.) Szóval, mivel már lehozatta velem, hát csak be kellett nyúlnom a vitrinbe és leraktam elé, hogy vigye.
Azt hiszem, meglepődött, látta, hogy eléggé terjedelmes is, hát úgy döntött, akkor most a csészéket és tányérokat viszi, a többit még itt hagyja. Kérdezte, hogy az Anyu nem vitte-e már el az övét. Mondtam neki eléggé hangsúlyosan, hogy hiszen ez örökség és úgy tudom, Teri néni még él odaát. No, ezen aztán nem akadt fent egy percig sem, ellenben felajánlotta, hogy majd úgyis visszakerül, mert rám hagyja. Sürgősen tisztáztam vele, hogy erre nekem eddig sem, és ezután sem lesz szükségem, bár szép és értékes darab,nem része az életemnek.
No azért nem ez volt a mérgem fő oka persze, hanem az, hogy ezután még 1 órát traccsolt nekem mindarról, ami nem érdekelt, fárasztott, s mindezt saját lakásomban. (nem felejtve el régi jó szokását, állandóan jártatva körbe-körbe a szemét, megjegyezte, milyen szép cuccaink vannak.) Juditnak teljesen igaza van, és Dórinak is és Andrisnak is, hogy én vagyok az idétlen, miért szenvedtem vele ennyit. Kezébe nyomni a szajrét, amiért jött és szerbusz, nem érzem jól magam.
Végül is eddig is én kaptam mindig a Teri nénitől, hogy miért nem vagyok kedves és barátságos ehhez a műremekhez, eggyel több már nem számított volna.
S az egészben az a legjobb, hogy reggel még eszemben volt, hogy mivel döglök itthon, bezárom az ajtót, amúgy sem akarok látni éppen senkit.
Végül elhessegettem, hogy ugyan, ki jönne éppen ma ide?! Hát úgy kell nekem, ha már így jártam.
Visszakanyarodva, arról pedig nem ejtett a lelkem egy szót sem, milyen jól jön havonta az a 10 ezer forint, amit utalok neki.
Azt hiszem, ezzel a mai nappal kitagadtam végleg, és kijelentem, hogy bár igaz, hogy a rokonainkat nem válogathatjuk meg, de azt talán igen, hogy a lakásunkba ki tolakszik be, ha hagyjuk.
Szóval most a maradék porcelán motyót átviszem a Teri néninek azzal, hogy ha jön legközelebb, ugyan adja ő át neki, ide hozzám esetleg (!!) éppen nem fog tudni bejönni.
Tovább »

2010. február 27.

Zenemágus III.

Már régen zenéltem, aktuális tehát egy újabb profi felkutatása. Szó, ami szó, el tudnak varázsolni. Azt hiszem, a művészetek közül a zene állt hozzám mindig is a legközelebb. Nem szeretnék élni nélküle, noha nem bömböl nálam állandóan, mi több, sajnos egyre ritkábban.
Viszont ennél maradva, azt hiszem az élő zenének és ennyi muzsikusnak egészen más a hatása, mint egy akármilyen jó elektromos hangzásnak.

A stílus nálam is sokféle, mint látható is, azt hiszem a vérkomoly és a habkönnyű között valahol középen.
Kicsit hosszabb ez a darab, mint amit ide be szoktam rakni, de nem véletlenül választottam.

Ami a klasszikus zenében ma igazán fontos, az Venezuelában történik" - hívja fel a figyelmet Sir Simon Rattle karmester arra az országra, amit eddig legfeljebb az olajjal és Hugo Chavezzel azonosítottak. Itt az ideje, hogy megtanuljuk Gustavo Dudamel, a 26 éves csodakarmester nevét, aki 2009-től, Esapekka Salonen visszavonulása után, a Los Angeles-i Filharmonikusokat irányítja fő-zeneigazgatóként. Az ifjú maestro vezette Simón Bolívar Ifjúsági Zenekar felemelő története pedig több, mint zenepedagógiai siker.


2004-ben a nemzetközi Mahler-karmesterverseny után Salonen hazatelefonált Los Angelesbe azzal a jó hírrel, hogy megtalálta utódját. A maximalista, szigorú finn nem szórja a dicséretet, de a győztes Dudamelt zseninek tartotta, aki tökéletesen azonosul a zenével, és ezzel képes elbűvölni a zenekart is. Úgy tűnik, véleményével nem volt egyedül, mert 2006-tól Dudamel már a legnagyobb zenekarokat, köztük a Bécsi, a Berlini és a New York-i Filharmonikusokat vezényelte. 2007 áprilisában ő dirigált a Vatikánban azon az ünnepi koncerten, amit XVI. Benedek pápa 80. születésnapjának tiszteletére

Aki Dudamel sikerét jogos büszkeséggel figyeli, nem más, mint mentora, José Antonio Abreu, annak a venezuelai, "el sistema" néven ismert zeneoktatási rendszernek a megálmodója, aminek a világ ma csodájára jár. Valóságos zarándoklat indult meg Venezuelába: Pavarotti állítólag sírt, Abbado, Rattle, Salonen katartikus élménnyel tért vissza. A sokoldalú zenész, közgazdász, politikus Abreu 1975-ben kezdte szervezni az ifjúsági zenekart, de célja sokkal messzebbre ment annál, mint hogy a már meglévő fiatal muzsikusokat összehozza. "Nekem az az elsődleges, hogy elvigyem a zenét a szegények közé. Azt szeretném, hogy szegény gyermek játsszon Mozartot. Miért is ne? Miért csak egy rétegnek lehet kiváltsága Mozart vagy Beethoveen?" - vallja az alapító.

A modern kori szentnek tartott Abreu valóban elvitte a zenét a kitaszítottaknak, az utcagyerekeknek: "Ezeknek a fiataloknak nagy része sebezhető, minden társadalmi osztályból kitaszított. Azzal, hogy a zenekari programban részt vesznek, lehetőség nyílik számukra, hogy terveket szőjenek, célokat tűzzenek ki, ugyanakkor a zenélés segítséget is nyújt a szebb életért folytatott mindennapi küzdelmükben."

Hallatlan ügyes politizálással Abreu tíz kormányt - a szélsőjobbtól a szélsőbalig - bírt rá a program támogatására. Legokosabb manőverként a zeneoktatást nem a kulturális, hanem a népjóléti minisztérium felügyelete alá helyezte, így a mindig esedékes kulturális megvonások sohasem érintették őket. A legbőkezűbb patrónus, Hugo Chavez kormánya évi 29 millió dollárral támogatja az el sistemát, és igyekszik nemzetközi hírnevüket saját politikai sikereként is elkönyvelni.

Jelenleg 250 ezer fiatal - kétévestől tizennyolc évesig - kap ingyenes hangszert és zenei oktatást napi 3-4 órában. Ezernyolcszáz tanár dolgozik az oktatásban, a gyermek- és ifjúsági szimfonikus zenekarok száma hatszáz. A zenészek életkor és tehetség szerint kerülnek a nagyobb városok együtteseibe, a legjobbak pedig a Simón Bolívar Ifjúsági Zenekarba. Művészi színvonalukat jelzi, hogy a tizenkilenc éves Edicson Ruiz nagybőgős mára a Berlini Filharmonikusok tagja lett.

Ebben a rendszerben kezdte pályáját Gustavo Dudamel hegedűsként, majd pedig hamarosan az egyik ifjúsági zenekar koncertmestere és segédkarmestere lett. Tizenhét évesen vezényelte Mahler I. szimfóniáját a venezuelai nemzeti gyermekzenekar olaszországi turnéján. 2007 novemberében a Simón Bolívar Ifjúsági Zenekar Dudamel vezetésével az egyesült államokbeli turnéján koncertet adott Bostonban, New Yorkban, San Franciscóban és Los Angelesben. Bár a venezuelai gyermekzenészeknél nincs meghatóbb történet manapság, hadd szögezzük le, ez nem elég ahhoz, hogy egy zenekar a Carnegie Hallban vagy a Disney koncertteremben játszhasson.




Tovább »

2010. február 26.

Növények mustrája

















Utolsókat rúgja ez a február, aminek nagyon is örülök. S mivel már nem várhatok tovább, ha meg is akarom érni azt, hogy a telepített növényeim megnőjenek, hát körül kell néznem, és beszereznem a legszükségesebbeket.
Figyelembe véve a meszes, száraz talajt, s főképpen az én lehetőségeimet úgy helyileg.
A 2 meggyfa, ami elől van teljesen beteg, használhatatlan, s mivel utcai és vezeték alatti, tűrőképes fajtát kellett néznem, ami nem is nő magasra. gyuszikát pedig gyorsan növő borókával kell elválasztanom mielőbb. Egyszóval lesz itt még pár kör, mert bizony a helyeket akkor is meg kell csinálni, ha amúgy még messze nem kész semmi. Hiába, most már úgy kell tennem, mint az arrogáns kismalac: Nem várok!!

Tovább »

2010. február 23.

Bori egérszemmel


Rém fontos egy hír, de nekem bizony az. Történt, hogy bejött hozzánk alattomban és nyitott ajtó mellett egy egér. Nem tudtam igazán elszeparálni, mert itt minden egyben van. Ugyan egyszer becsuktam a szobám ajtaját, mikor észrevettem, hogy ott van és Borit is bevittem, de meglógott előle az ajtó alatti résen.
Tegnap este aztán sóhajtottam egyet és lesz, ami lesz alapon bent hagytam Borit éjszakára. Hát reggel 4-kor ébresztett, előtte az egér kinyiffantva. Nagyon megdicsértem és feltartott farokkal, szinte kivonult vele az udvarra.
Mondtam is, hogy azt hiszem, állatsereglet ügyében most érzem jól magam. Nincs nagy bőség, de Basa és Bori teljesen elegendő, a feladatát mindegyik ellátja.

Tovább »

2010. február 21.

Nemzeti cirkusz 2010.


Mennek már javában ahogy nézem ezek a választási, vagy évértékelő beszédek. Némelyik siralmas, másik még siralmasabb. Hogy az embernek olyan jut eszébe róla, mint az út szélén rinyáló lányokról, hogy némi haszonért eladják magukat bárkinek. De komolyan, létezik ilyen politikai prostitúció is azt hiszem, és az a kár, hogy ezalatt az elmúlt 20 év alatt csak azt tanultuk meg páran, hogy bolond, aki elhiszi, hogy jobb lesz, vagy más lesz.
Öreganyámnak azt hiszem igaza van abban, hogy erről olyanokat mondogat, hogy a színpad ugyanaz, csak a bohócok változnak. (Bár ezt mintha kuplerájos változatban már hallottam volna.)
Hát egyszerűen lehangoló, hogy megint arról szól az egész választási cécó, hogy nem azért kellene szavazni erre, vagy arra, mert egyetértek azzal, amit közvetít, hanem azért szavazzak "ide", hogy ne győzhessen az "oda". Teljesen idióta ez a kialakult magyar választási szokás. S akkor még szót nem ejtettünk arról, hogy milyen hangnemben fogják egymást okítani végig. Hová kellene elutaznom, némi emberi és politikai, vezetői kulturáltságért, hogy ne ebben a csörtében kelljen már éldegélnem.
S nem az a legnagyobb bajom, hogy legyintek mindarra, amit mondanak, mert ha 20 évig blődli volt az egész, hát mitől lenne a továbbiakban nem?!
Ezért már nem is idegesítem magam. Egyszerűen szeretnék erről leszakadni, de teljesen, s nem tudom elképzelni, ezt hogyan lehetne megtenni. Valami nomád életmód esetleg, a civilizáció leszűkítése? De hát akkor mi lesz ezzel a bloggal is. Hát nem lenne kár érte?
Tanácstalan vagyok totál. Mégsem lehet azt tenni, hogy csak a High School Music sorozatot bámuljam, merthogy eddig nem tettem és ezután sem fogom.
Építettünk (felújítottunk) itten egy házat. Igazi neve nincsen még. Valami Elefántcsonttorony-szerűség esetleg? Eddig is eléggé politika-mentes terület volt, de ugye a külvilág azért bejön mindenhogyan.
Szóval uncsi ez a buli. (Tudom, ezek szerint kellően éretlen és komolytalan vagyok ehhez a fennkölt témához!)

Nos akkor hát tovább!
Ilyenekkel: kézfogás, párbeszéd, konzultáció, megújulás, reformok, modernizáció, egység és stb. stb. Ezek várnak ránk. Szóban.
Tovább »

Nemzeti cirkusz 2010.


Mennek már javában ahogy nézem ezek a választási, vagy évértékelő beszédek. Némelyik siralmas, másik még siralmasabb. Hogy az embernek olyan jut eszébe róla, mint az út szélén rinyáló lányokról, hogy némi haszonért eladják magukat bárkinek. De komolyan, létezik ilyen politikai prostitúció is azt hiszem, és az a kár, hogy ezalatt az elmúlt 20 év alatt csak azt tanultuk meg páran, hogy bolond, aki elhiszi, hogy jobb lesz, vagy más lesz.
Öreganyámnak azt hiszem igaza van abban, hogy erről olyanokat mondogat, hogy a színpad ugyanaz, csak a bohócok változnak. (Bár ezt mintha kuplerájos változatban már hallottam volna.)
Hát egyszerűen lehangoló, hogy megint arról szól az egész választási cécó, hogy nem azért kellene szavazni erre, vagy arra, mert egyetértek azzal, amit közvetít, hanem azért szavazzak "ide", hogy ne győzhessen az "oda". Teljesen idióta ez a kialakult magyar választási szokás. S akkor még szót nem ejtettünk arról, hogy milyen hangnemben fogják egymást okítani végig. Hová kellene elutaznom, némi emberi és politikai, vezetői kulturáltságért, hogy ne ebben a csörtében kelljen már éldegélnem.
S nem az a legnagyobb bajom, hogy legyintek mindarra, amit mondanak, mert ha 20 évig blődli volt az egész, hát mitől lenne a továbbiakban nem?!
Ezért már nem is idegesítem magam. Egyszerűen szeretnék erről leszakadni, de teljesen, s nem tudom elképzelni, ezt hogyan lehetne megtenni. Valami nomád életmód esetleg, a civilizáció leszűkítése? De hát akkor mi lesz ezzel a bloggal is. Hát nem lenne kár érte?
Tanácstalan vagyok totál. Mégsem lehet azt tenni, hogy csak a High School Music sorozatot bámuljam, merthogy eddig nem tettem és ezután sem fogom.
Építettünk (felújítottunk) itten egy házat. Igazi neve nincsen még. Valami Elefántcsonttorony-szerűség esetleg? Eddig is eléggé politika-mentes terület volt, de ugye a külvilág azért bejön mindenhogyan.
Szóval uncsi ez a buli. (Tudom, ezek szerint kellően éretlen és komolytalan vagyok ehhez a fennkölt témához!)

Nos akkor hát tovább!
Ilyenekkel: kézfogás, párbeszéd, konzultáció, megújulás, reformok, modernizáció, egység és stb. stb. Ezek várnak ránk. Szóban.
Tovább »

2010. február 18.

Torkos csütörtök


Nahát, milyen jót torkoskodtunk a Fejesvölgy vendéglőben és mindezt féláron. Persze előre kellett asztalt foglalni és az is 2 órára szólt, mert 8-tól már a következő csapat jött. Jó ez a kitalálás, hát biztosan üzletnek is jó. De van valami külön hangulata ennek az estének, amikor annyi az autó, és jövés-menés, mert mindenki enni igyekszik egyet.
Hű, de tele lettem, és még somlói galuska is. Majd jönnek éjjel a bikák! De holnap úgyis kezdődik a böjt, és ha 40 napig betartom, akkor végül remek lesz.
Tovább »

2010. február 14.

Variációk

Sokszor van létjogosultsága, de meg kell gondolni. Ha jobbat nem tudsz, mint az eredeti, kár nekiállni. Szerintem "Irigyéknek" sikerült, és nem is véletlen, hogy őket használtam fel a Guberakirály című nagy produkciónkra.
Ez az operaénekesi szösszenet nekem nem jön be, különösen a nő az, aki annyira nem érti a dolgot, hogy bőven túljátssza. Még a 3 férfi talán elmenne, bár kevesebb bohóckodással szimpatikusabb lenne.






Tovább »

2010. február 13.

Fifti-fifti?


Érdekes, hogy összhangban nyomjuk itt Jucival, de éppen a héten volt majdnem minden napra egy füstölögni valóm. Nem zúzós, de mégis. S ebben még az a pláne, hogy szerintem mindig igazam is volt. (Nyehe, milyen jó öregedni, vagy mi.)
Az egyik, merthogy a sorrendet nyilván elfelejtettem, az volt, hogy az én fiatalabb koromban ez a kifejezés, hogy esélyegyenlőség nem is létezett. Aztán, mivel nem volt rá szavunk, hát úgy tettünk, mintha maga a tartalom sem létezne. Pedig arra emlékszem még általános iskolás koromból, hogy az osztályunkba máshonnan jövő pár gyerek, alig járt be naponta, mert bár tankötelezettség volt ugyan, de ilyen kiépített rendszerben nem, és ha a gyerekek nem jártak, akkor a tanács ügyeletes ügyintézője ment ki a telepre és próbálta becincálni a gyereket a suliba. Szóval nem volt egyenlő esélye mondjuk velem, aki másféle normák között nőtt fel. De persze ez csak egy szelet, a nagyobb különbségek az élet más területein durvábbak voltak. Csak senki nem mert akkor ezekről beszélni, mert ki a fene akart magának problémákat. Most ugyan a vízcsapból is ez folyik, mégis meglepődtem egy kutatáson, ami adatokkal szolgált arról, hogy a nők és férfiak között még mindig nincsen egyenlőség mondjuk a vezető beosztások és a fizetések területén. Kimutatta, hogy ugyanazért a munkáért, ugyanabban a beosztásban egy nőnek évente 63 nappal többet kell dolgoznia, hogy megkapja a férfiéval egyenlő bért.De ezt mondhatnám akkor úgy is, hogy egy évben egy nő, a férfi kollégájához viszonyítva 63 napot dolgozik ingyen.
Azért ezen elcsapkodtam kicsit a konyhában (ott is én), mert azt meg tapasztaltam, jártamban-keltemben többször, több iskolában, hogyha egy tantestületben van egyszem nyamvadt férfi, biztosan az lesz az igazgató, nem pedig rátermettebb kolléganője.
Aztán pedig régóta kiderült, mennyire elnőiesedett a pálya. Akkor a nők itten felkarolják a kisebbséget, és nyomják a fiúkat? Végül is nem, mert az önkormányzatban a képviselő-testület dönt a pályázók személyéről, ott pedig a férfiak vannak túlsúlyban.
Taszáron is így volt, az igazgató egy szellemi törpe, le sem állnék vele tárgyalni, viszont simán legyőzött, mert nem voltam cimborája a polgármesternek. Ez nekem akkor sem a vereség miatt fájt, hanem mert tudtam, hogy alkalmatlan embert választottak, erkölcsileg is és agyilag is. Lelkük rajta, utólag asszem én jártam jobban.
De ha megnézem nagyban a mi díszes parlamentünk tagjait, hát hol reprezentálódik ott is az az arány, hogy a népesség több, mint 50%-a nő. Aztán kétlem, hogy az a sok férfi ott olyan fasza gyerek, mert érezzük a bőrünkön, hogy lagymatagon állnak (dülöngélnek) a helyzet magaslata helyett a padlón.
Hozzáteszem, messze nem vagyok sem feminista (isten mentsen tőlük), sem férfiellenes, hibáztatom magunkat is ezért, mert miért jó nekünk annyira ez az állapot, és miért mondjuk, hogy nem érdekel a politika és kinézzük azokat a nőket, akik törekednek többre, és azt mondjuk rájuk, hogy fújj, de karrierista.
Szóval amolyan tudathasadásos ez az egész és azért megjegyzem még azt is, hogy egy férfi feleannyit nem teljesítene a munkahelyén, ha várná őt még a családi munka is, és pluszban vagy 3 gyerek otthon. Szóval nőtársaim szerintem fél kézzel elgardíroznánk ezt az egész országot, rábrunyálnánk a fiúkra szintén 63 napot ingyibe , hogy ők is örüljenek egy kicsit, aztán meglesnénk a hatást. Ennyit egy "tróba" megérne nem?
Tovább »

Fifti-fifti?


Érdekes, hogy összhangban nyomjuk itt Jucival, de éppen a héten volt majdnem minden napra egy füstölögni valóm. Nem zúzós, de mégis. S ebben még az a pláne, hogy szerintem mindig igazam is volt. (Nyehe, milyen jó öregedni, vagy mi.)
Az egyik, merthogy a sorrendet nyilván elfelejtettem, az volt, hogy az én fiatalabb koromban ez a kifejezés, hogy esélyegyenlőség nem is létezett. Aztán, mivel nem volt rá szavunk, hát úgy tettünk, mintha maga a tartalom sem létezne. Pedig arra emlékszem még általános iskolás koromból, hogy az osztályunkba máshonnan jövő pár gyerek, alig járt be naponta, mert bár tankötelezettség volt ugyan, de ilyen kiépített rendszerben nem, és ha a gyerekek nem jártak, akkor a tanács ügyeletes ügyintézője ment ki a telepre és próbálta becincálni a gyereket a suliba. Szóval nem volt egyenlő esélye mondjuk velem, aki másféle normák között nőtt fel. De persze ez csak egy szelet, a nagyobb különbségek az élet más területein durvábbak voltak. Csak senki nem mert akkor ezekről beszélni, mert ki a fene akart magának problémákat. Most ugyan a vízcsapból is ez folyik, mégis meglepődtem egy kutatáson, ami adatokkal szolgált arról, hogy a nők és férfiak között még mindig nincsen egyenlőség mondjuk a vezető beosztások és a fizetések területén. Kimutatta, hogy ugyanazért a munkáért, ugyanabban a beosztásban egy nőnek évente 63 nappal többet kell dolgoznia, hogy megkapja a férfiéval egyenlő bért.De ezt mondhatnám akkor úgy is, hogy egy évben egy nő, a férfi kollégájához viszonyítva 63 napot dolgozik ingyen.
Azért ezen elcsapkodtam kicsit a konyhában (ott is én), mert azt meg tapasztaltam, jártamban-keltemben többször, több iskolában, hogyha egy tantestületben van egyszem nyamvadt férfi, biztosan az lesz az igazgató, nem pedig rátermettebb kolléganője.
Aztán pedig régóta kiderült, mennyire elnőiesedett a pálya. Akkor a nők itten felkarolják a kisebbséget, és nyomják a fiúkat? Végül is nem, mert az önkormányzatban a képviselő-testület dönt a pályázók személyéről, ott pedig a férfiak vannak túlsúlyban.
Taszáron is így volt, az igazgató egy szellemi törpe, le sem állnék vele tárgyalni, viszont simán legyőzött, mert nem voltam cimborája a polgármesternek. Ez nekem akkor sem a vereség miatt fájt, hanem mert tudtam, hogy alkalmatlan embert választottak, erkölcsileg is és agyilag is. Lelkük rajta, utólag asszem én jártam jobban.
De ha megnézem nagyban a mi díszes parlamentünk tagjait, hát hol reprezentálódik ott is az az arány, hogy a népesség több, mint 50%-a nő. Aztán kétlem, hogy az a sok férfi ott olyan fasza gyerek, mert érezzük a bőrünkön, hogy lagymatagon állnak (dülöngélnek) a helyzet magaslata helyett a padlón.
Hozzáteszem, messze nem vagyok sem feminista (isten mentsen tőlük), sem férfiellenes, hibáztatom magunkat is ezért, mert miért jó nekünk annyira ez az állapot, és miért mondjuk, hogy nem érdekel a politika és kinézzük azokat a nőket, akik törekednek többre, és azt mondjuk rájuk, hogy fújj, de karrierista.
Szóval amolyan tudathasadásos ez az egész és azért megjegyzem még azt is, hogy egy férfi feleannyit nem teljesítene a munkahelyén, ha várná őt még a családi munka is, és pluszban vagy 3 gyerek otthon. Szóval nőtársaim szerintem fél kézzel elgardíroznánk ezt az egész országot, rábrunyálnánk a fiúkra szintén 63 napot ingyibe , hogy ők is örüljenek egy kicsit, aztán meglesnénk a hatást. Ennyit egy "tróba" megérne nem?
Tovább »

2010. február 6.

Bölcsek Tanácsa (i)


Amikor először hallottam a rádióban, komolyan mérges lettem. Ugye így került a kommunikációba, hogy a fejlődéshez ahhoz van szükség, hogy egy ember élete alatt vagy 4-5-ször is szakmát váltson. Ehhez valóban hatékonyan oktató pedagógusokra van szükség, akik olyan képzésben, fejlesztésben részesítik a felnövő nemzedéket, hogy erre képesek is legyenek. Igen ám, de a pedagógiai pálya eléggé amortizálódott, a pedagógusképzésekben részt vevők már évek óta nem tartoznak a legtehetségesebb fiatalok közé, aztán pláne még, hogy nem is igen akarnak iskolákban dolgozni, csupán egy diploma kell. Szóval mindezzel egyet is lehet érteni, magam is évek óta tapasztalom, hogy biza vannak tanerők, akik finoman szólva sem állnak a helyzet magaslatán, sőt sehol sem állnak, szinte menekülnek a suliból.
Valóban vannak alkalmatlan pedagógusok a pályán, magam is ismerek és ismertem nem is egyet. Nem szívderítő mondhatom, a jól dolgozók "renoméját" is lerontják, hiába vannak egyébként jó pedagógusok a pályán, sőt többségben gondolom azért még mindig ők vannak.
Mindezek után mégis mivel nem értek egyet? A többi pedagógus nevében is mondom, hát azzal, hogy biza más pályán is találhatóak alkalmatlan emberek, akár az orvosok között, politikusok között, és bárhol, de bárhol. Miért kellett újra a pedagógusokkal kezdeni, miért nem fogalmazódik meg a nyilvánosság előtt tételesen és egyértelműen, hogy mindenkinek alkalmasnak kellene lennie saját szakmájában ahhoz, hogy menjünk előre úgy országosan.
Miért kell olyan látszatot kelteni, hogy mindennek okai mi vagyunk pedagógusok, és ha mi nem végeznénk ennyire szar munkát, akkor itt megteremtődne a földi Kánaán.
Szóval kell az a haladás, nem vitás és az oktatásban van ennek pár kulcsa, elismerem, de ezzel úgy vélem, megint a pedagógusok alig maradt tekintélyét, szaktudását tépázzák, ami már szinte nincs is, és ami már csak egyenként saját erkölcsi tőkeként biztosítható, nem pedig úgy általában és testületileg.

S ez egy 22-es csapdája végül, hogy mert ilyen a helyzet, nincsen a pedagóguspályának vonzereje és ezért nem is mennek továbbtanulni tehetséges fiatalok és akkor még ilyenebb lesz a helyzet.
Ki kellene szállni ebből a mókuskerékből, valahol felfejteni ezt a körláncot, nem tudom, hogy melyik pontján. Most bízzak abban, hogy a mit a Bölcsek javasolnak, az lesz a telitalálat? Hát nem bízom. (Mint az agresszív kismalac).

Tovább »

2010. február 3.

Oscar jelölések


Hah, tehát megvannak végre, ami a szereplőket illeti, nem lepődtem meg. (A képen a most ugyan nem szereplő Tom Hanks, aki a Philadelphiáért és a Forrest Gumpért 2-szer már elvitte a díjat.)
Rendezők között Cameron és Tarantino csatázik, de szorosabban talán Cameron és Kathryn Bigelow (4. nő, aki az Oscar történelmében rendezői díjat kapna, egyébként Cameron volt felelsége. Egek, micsoda család!).

Ja, és az is új, hogy a film kategóriában 10 jelölésre emelték ez évtől a eddigi jelölési lehetőségeket.
Érdemes utánanézni az Arany Málna díjazottainak is, jól lehet, őket is jelölik és díjazzák is, az átadóra ritkán szoktak elmenni. Viszont Sandra Bullock nagyszerűségét mutatja, hogy még itt is versenyben van. Hehe... tarol a csaj, senkinek nem ad lehetőséget sehol. Ha sikerül Oscart nyernie, az első lesz neki, Meryl Streepnek asszem a 8. talán, de egyébként is a 16. jelölése, ami önmagában is rekord. Még annyit, hogy amikor megnéztem a Becstelen brigantik című alkotást, már akkor is leírtam, hogy szerintem Brad Pitt simán le lett itten játszva, a német tiszt által. Tényleg nagyszerű volt és látom a jelölését a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. (Christoph Waltz) Hihi, akkor nem is írtam butaságot. Mostan ez még gondolom nem elég ahhoz, hogy bevegyenek a jelölőbizottságba.(Hm?)

Legjobb film:

Avatar

The Blind Side

District 9

Egy lányról

A bombák földjén

Becstelen brigantyk

Precious: Based on the Novel Push by Sapphire

A Serious Man

Fel!

Egek ura

Legjobb színész:

Jeff Bridges (Crazy Heart)

George Clooney (Egek ura)

Colin Firth (A Single Man)

Morgan Freeman (Invictus – A legyőzhetetlen)

Jeremy Renner (A bombák földjén)

Legjobb színésznő:

Sandra Bullock (The Blind Side)

Helen Mirren (The Last Station)

Carey Mulligan (Egy lányról)

Gabourey Sidibe (Precious: Based on the Novel Push by Sapphire)

Meryl Streep (Julie & Julia – Két nő, egy recept)

Legjobb mellékszereplő:

Matt Damon (Invictus – A legyőzhetetlen)

Woody Harrelson (The Messenger)

Christopher Plummer (The Last Station)

Stanley Tucci (Komfortos mennyország)

Christoph Waltz (Becstelen brigantyk)

Legjobb mellékszereplőnő:

Penélope Curz (Kilenc)

Vera Farmiga (Egek ura)

Maggie Gyllenhaal (Crazy Heart)

Anna Kendrick (Egek ura)

Mo'Nique (Precious: Based on the Novel Push by Sapphire)

Legjobb rendező:

Kathryn Bigelow (A bombák földjén)

James Cameron (Avatar)

Lee Daniels (Precious: Based on the Novel Push by Sapphire)

Jason Reitman (Egek ura)

Quentin Tarantino (Becstelen brigantyk)


OSCAR_DÍJAS MAGYAROK

A következő bejegyzésben körbepillantok a híres Aranyszobrocska alatt, keresvén mindenféle magyar kapcsolatot a csillogó bűvkörben. Mindenféle kategóriákban kaptunk díjakat, jelentős számú látványtervezőnk, forgatókönyvírónk, és jónéhány rendezőnk is akad, aki megjárta a vörös szőnyeget.

Mondjuk haladjunk időrendben, és lehessen beszámítani olyanokat is, akik amerikai-magyarok.

network.hu

Az első magyar, aki megérintette Oszkárt nem más, mint William S. Darling, aki 1933-ban, 1943-ban és 1946-ban nyerte el a legjobb látványtervező díját. [Kavalkád, Bernadette dala, Anna és a sziámi király] A filmek címei ugyan nem mondanak sokat ma, de ez semmit nem ront az elsőség értékén.

Herczeg Géza 1937-ben a legjobb forgatókönyvíró kategória győztese lett az Emile Zola élete című filmmel.

1939-ben Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály érdemelte ki a szobrot a legjobb rövidfilm kategóriában.

John S. Toldy az Arise, szerelmem című film forgatókönyvéért kapta meg az Oscart 1940-ben. Vincent Korda A bagdadi tolvajért legjobb rendezőként vehette át 1940-ben a kitüntetést, 1942-ben Emeric Pressburger a legjobb forgatókönyvíró címet és szobrot kapta meg.

network.hu


1944-ben Kertész Mihály Casablancája lett a legjobb film. Majd Paul Lukas, azaz Lukács Pál lett a legjobb színész az Őrség a Rajnán (Watch the Rhine) című filmben nyújtott alakításáért.

George Pal 1943-ban "különleges Oscart" kapott, majd 1950-ben és 1951-ben még két szobrot vihetett haza a legjobb speciális effektusok megalkotásért. "Különleges" teljesítményért kapott szobrocskát 1948-ban Adolph Zukor, azaz Cukor Adolf. George Cukor pedig a My Fair Lady-ért kapott rendezői Oscart rá 16 évre.

Rózsa Miklós 1945-ben a legjobb zeneszerző lett A város asszonya című film muzsikájának megkomponálásáért. De, hogy a Ben Hur zenéjét is ő írta azt gondolom kevesen tudjuk. Pedig nem kis teljesítmény...

network.hu

Robert Pirosh 1949-ben a legjobb forgatókönyvíró lett.

És ami teljesen váratlan, hogy egy bizonyos Vértes Marcell a Moulin Rouge rendezéséért kapott 1952-ben Oscart.

Alexander Traunert (Trauner Sándor) a Legénylakás című Jack Lemmon-film látványtervezőjeként díjazták, Joseph Kiss A bolondok hajójáért kapott látványtervezői Oscart 1965-ben.

És itt következhetnek az ismert, és sokat emlegetett Oscar díjak:

Zsigmond Vilmos, a világhírű operatőr [Eastwicki boszorkányok, Szarvasvadász] a Harmadik típusú találkozásokkal 1977-ben nyert.


Rófusz Ferenc A légy című filmjéért A legjobb animátor címet kapta meg

network.hu

1981-ben Szabó István [Csodálatos Júlia, Napfény íze] átvehette a Mephisto-ért a legjobb külföldi filmért járó arany szobrot.

A Maszk (nem, ez nem az a Maszk, amikor Jim Carrey feje zöldre vált) című filmben dolgozott Elek Zoltán, aki a legjobb sminkes lett 1986-ban.

2008 fontos híre volt, hogy M Tóth Géza Maestro című kisfilmje bekerült a gálára, a legjobb öt közé, de sajnos nem hozta haza a szobrocskát.

Zárszóként idekívánkozik, hogy a fentebbi urakat összeállítva elképzelhetnénk magunknak egy All-Star stábot és ebből a felindult lelkesedésből össze is rakhatnánk egy teljesen Oscar-díjas új magyar mozit.

Tovább »