2011. március 22.

Tiszta hangot találtam

Nem régen hallottam, hogy az amerikai himnusz miből lett és hogyan született. Hiába, van, akinek minden vicc új.
De azért idehozom ezeket a kicsiket, mert hihetetlenül jók, függetlenül a műfajtól:

Tovább »

2011. március 15.

Megint támadunk!

Nekünk aztán meg lesz adva a tisztelet. Most már tudhatják a közel és távol lakók is, hogy vezérünk kiosztotta fél Európát. Így teljes az ünnep, így ragyog a dicsfény, ha legalább seggbe rúghatunk valakiket. Ja, hogy minket éppen még nem, csak a vezért, hát nem számít. Azt nem tudom, hogy mennyire nem mi találtuk fel a kommunizmust és a fasizmust, de a spanyol viaszt sem, tehát attól, ha mentesnek hirdetjük magunkat a konkrét eszmei létrehozástól, attól még nem ragyog makulátlanul nemzetünk, mert gyakorolni viszont tudtuk mindkettőt, sőt, egyiket nagyobb részt, mint macska a mustárt, önként és dalolva!
Aztán, hogy nem csak Brüsszelt cseszegetjük, hanem emelendő március idusának fényét, beleharapdálunk Németországba is, hát legyen. Elvégre és utóvégre fasza ellenfél tudunk lenni egy ekkora hatalomnak, amelyik egyébként az utóbbi 20 évben elégszer kezet nyújtott pénzzel, paripával, hogy kifelé húzzon ama gödörből, ahová jórészt mink toltuk magunkat.

Gusztustalan volt az egész és nem is haragszom erre a Hófehérkéből szalasztott és eltitkolt 8. törpére. Úgy nyaldosta a szája szélét, a bárgyú közönség nagy ovációja alatt, mint kövér macska aludttej után. Tehetséges, tudja, mit kell mondani a sok eszementnek, tapsvihar a jutalom érte. 

Okos embereket nem lehet megvezetni, az alulvezérelteké most a főszerep, az alantas gondolatoké és indulatoké. Remélem, nem gondolja senki, hogy ez 1848 öröksége, és a jelenkori állapotok méltóak hozzá.
Klári szerint, akkor szegények totál potyára haltak meg, s ez több, mint sajnálatos.
Tovább »

Ej, de Kossuth díjas!

Most mit lehet erre mondani? Szabad György mégis kezet fogott, hurrá! Akkor mégsem olyan finnyás, mint gondoltuk volt ezelőtt 4 éve. Bár akkor sem értettem, mivégre való is neki a Kossuth díj, nem lebecsülésként, de amit tett, arra vannak több százan mások is. Ha utcai járókelőt kérdeznének (vagy akár engem), hogy ugyan mondjuk el, milyen produktumra, életműre kapta, kapásból sem tudnék mást említeni, csupán azt, hogy 4 évig országgyűlésünk elnöke volt. De erre azért igazából a díj kiírása szerint nem jár. Tudományos munkásságot pedig mint mondtam is, amolyan ismertet nem fedezni fel.
Szóval az első díjjal is értetlen voltam, de most legalább nem. Most totál egyértelmű, hogy újra felkínálás esete forog fent, s ez a nem kinyújtott kéz megbecsülésének is felfogható.
Hát, ízlés dolga, ki-kivel fog kezet, vagy csókolja akár, nekem mindegy is, de azért én is szeretnék ilyen lehetőségeket a nyakamba, hogy bármilyen elszalasztott alkalmak úgy négyévenként térjenek újra vissza, és én pedig kegyeskedek revízió alá venni előző vélekedésemet.
Tovább »

2011. március 13.

Gumicsontok



Rémlik, ez a technika már az előző kormányozásuk alatt is bevált. Dobj a nép közé rágcsálnivalót, amíg ezen marakodnak, nem ugranak nekünk. Teljesen elképesztő, hogy komoly emberek, riporterek, jó műsorok tv-ben, rádióban el is rágódnak ezen, a zemberek telefonálgatnak, véleményt mondanak, visszaküldik 800 (??) ezren a kérdőíveket, az álságos kérdéskörre, és nem kiáltanak fel azok, akik hangját hallja az ország, hogy állj!!!

Ne foglalkozzunk érdemben hülyeségekkel! Ne foglalkozzunk azzal, amit össze-vissza, megfontolt aljassággal, vagy logikátlan böszmeséggel szórnak közénk. Ezeknek semmi teteje nincs, nem is visznek sehová. Tegyük fel az alapvető kérdéseket, csak egyszerűen azokat, amikre egy kormánynak meg kell válaszolnia.
Például, hogy hová vezet az a "gazdaságpolitika", ami Matolcsy "vezetésével"  immáron olyan sikeres, hogy áprilisra egészen biztosan újra kell gondolni a betervezett egész éves (!) hiányunkat, vagy júliusra elúszik vérrel-verítékkel szerzett országunk? S erre még azt sem mondja Orbán, hogy ejnye-ejnye jobb kezem, mégis nagyon béna vagy, egy műkézzel jobban jártam volna?
Vagy miért olyan természetes, hogy nem csak a cigányok verődnek ebben az országban, de most már a magyarok is, igaz nem a tehetősek, de a gyerekek (naná, a hátrányosabbja!), a munkanélküliek, a betegek, a nyugdíjasok? Miért ment le a köztársaság szó a Magyarországról? Csak röhögtem egy ismerősömön, aki mesélte (kormányőr volt a fia akkor), a korona átszállítása után "a Viktor" feltette a fejére kipróbálni. Hittem is, nem is, de most már egészen nyilvánvaló, mert tudom, egy sérült, beteg emberről van szó, aki sajnos a trónig jutott, mindannyiunk tragédiájára.
A legújabb gumicsont pedig egyenesen egy nonszensz, egy elve törvénytelen hülye kitalálás, de annyira le van öntve sziruppal, hogy már rengetegen be is vették. Milyen jogon tehetnek különbséget választói szavazatok között? Miért kellene rábólintani arra, hogy egy anyának több szavazati joga legyen, mert gyerekei vannak. Az volt a legutolsó okos magyarázatuk, hogy ne má' az idősek döntsenek a jövőről.
Ez valóban nagyon ésszerűnek TŰNIK!!. Én mégis azt hiszem, nagy ívben tojnak az anyákra (és egyébként a nőkre is, egy sincs a kormányuk közelében sem!), viszont beszartak a nyugdíjasoktól, mert nem fogják tudni bekasszírozni a szavazataikat ennyi disznóság után, az biztos, és itt van a korai középréteg is, akiktől leszipkázták a nyugdíjpénztári vagyont, hát ki a magasságos fog akkor szavazni rájuk? Hát majd a magyar anyák, akik átszellemülten vonulnak éhes gyerekeikkel a szavazófülkékbe. Bár ha ilyen sebességgel törvénykezünk és alkotmányozunk, nem lesz itt fülke,  még WC sem, mert csak Viktor fog egyedül trónolni, míg a nép majd kijár a hátsó udvarába, amit még meghagyott neki a bank. 

Tovább »

2011. március 10.

Manócska frászban van!

Nagy gáz van ám a Futrinka utcában, és ezt minden utcalakó tudja. A Manófalvi Manó nagyon rendes és jó pedagógiai érzékkel megáldott figura volt, eljárásai-tanácsai Mazsola ügyben bármelyik pedagógushallgató jegyzetébe példaként vehetők. Amikor ment a sivalkodás, visítás, furkálás, Manócska a létező legbölcsebben verte bele az ifjú zöld kis disznó orrát a feltúrt piszokba.


Hát most égetően szükségünk lenne bölcsességére, mert mostani inkább lila (ordibálás kissé színez!) figuránk teljesen eltévelyedve bolyong a kormányzás útvesztőiben. Kiderült mára (vagy tegnapra), hogy az egész évre szépen beosztott, kialkudott kukoricapénz (hiánya), már most februárra a 80%-on áll, hát mennyi hiánya leszen szegénynek nem decemberre, hanem csak júniusra?!!

Pedig aztán minden útkereszteződésbe állított legalább 15 dakota harcost, nem tudván, hogy ők nem is lakhatnának a mi Futrinka utcánkban, mert az eleve egy békés utca. Ezek pedig miket nem súgnak neki, hihetetlen. Hogy aszongya, nevezzük máshogyan ezt a Futrinka utcát, nem muszáj közölni azt is, hogy utca, legyen csak annyi, hogy Futrinka. Ez aztán hülyeség, mert a futrinka önmagában egy bogár, és senki nem gondol majd a mi jó kis utcánkra róla. (Másik lehetőség, hogy aljas módon teret akarnak az utcából csinálni!! Ott aztán lesz körforgalom oda-vissza!) Aztán meg itt van ez az Alapító Papiros, amelyről mindenki tudta eddig is, hogy nagyjából rendben van, vagy legalábbis, a nagy rendetlenségnek az utcában nem a papiros az oka éppen. De most ezt kell lengedeztetni minden utcalakó előtt, meg, hogy válaszoljanak neki, amikor mindenki tudja, hogy pl: a Böbe baba nem is tud olvasni, ahogyan Tádé és Egérke sem, csak  Varjú bácsi,  Cicamica és esetleg a Morzsi.

Szóval lett itt felfordulás szegény utcánkban, és most már semmi nincsen is a helyén. A futrinka utcai iskolából kiteszik a túlkoros mazsolákat mindet, mert már 15 év felett nem kell nekik iskolába járniuk, és azt is mindenki tudja itt az utcában, hogy azok a mazsolák nem rendes zöld színűek, mint a többi, inkább barna posztóból készültek. Burkolt szegregációs intézkedés ez, nem más, mert nem a kor a lényeg, hanem a bábok színe.
És akkor még a hitvallásról nem is szóltunk, mert már az is lesz, csak még nem világos, milyent kell magunkévá tennünk. Kötelező lesz-e minden lakót (ha már elkezdtük), befejezni, megvarrni, vagy nem, és muszáj lesz-e a szomszédos utcákból idejövőknek megengedni, hogy ők mondják meg, milyen legyen itt a mi életünk ebben a szegény Futrinka utcában. Azt mondják itt néhányan, hogy mivel Futrinka tér lesz, és mivel az nem is utca, majd térkövezés is lesz hamarosan, pedig Manócska mondta már pár évvel ezelőtt, hogy az nem jó játék!



Én biztosan a Manócskát tenném meg fő-főnöknek, mert őt aztán nem a hatalom érdekli, hanem az, hogy minden Mazsola rendesen viselkedjen, tanuljon, dolgozzon, hiszen lehetőség volna rá ebben az utcában.
De ezt a lila színű fércbábút azt hiszem el kellene innen küldeni, meg a sok harcos dakotáját is, és meg kellene beszélni az egész utcában rendesen, hogy az már igaz, hogy minden utcának 2 oldala van, de attól az még egy utca marad, ha marad!!
Tovább »

2011. március 8.

Ha már....

Szép kis Nőnapi hőmérséklet, -11 fok most reggel. Az időjárás leképezi most az emberi viszonylatokban történteket. Dermesztő!

Azért, teszek ide emlékénekeztetőnek, ha már a Google is köszönt: aranyos kakasok, de jók.

Tovább »

2011. március 6.

Mese helyett rémmese

Nem kell már riogatni senkit, hiszen mindenki látja, aki legalábbis nem fülkeforradalmár, vagy ugyan az volt, de már fogja a fejét, hogy mivégre épül ez a szép új világunk. Bergengócia királya, amikor ráparancsolt a jobbágyaira és görnyedten hordatta be udvarára a megtermelt szajrét, emberbarát uralkodónak tűnt, mert aztán semmilyen mesében nem volt később szó arról, hogy miféle addig létező egyéb jogokat vonogat vissza az ő népétől. Igaz persze, hogy a mesékben sosem voltak betegek az alattvalók (maradjunk most már ennél a kifejezésnél, a zemberek ideje is lejáróban van), semmiféle öregségi nyugdíjról sincsen bennük szó, így persze a megélhetést is a kis földecske, egy ló vagy tehén jelentette, jobb esetben némi kifogott beszélő aranyhal. A mesékben gyalog jártak, vagy szekéren, nem érdekelte a népet az adók (benzinek) lélektani határa sem, de nekem mindig kacagnom kell ezen a kifejezésen is. Ki találta ki, nem tudom, mert nem lélektanilag van pénz a bukszákban, hanem valóságosan és semmi köze a lelkemnek az egészhez. Lehet akár 1000 is literje, a lelkem bírná, havi milliós fizetésekkel. De az valóban lelketlenségre vall, ha jól kivehető az egész lázas, buzgó intézkedés álsága, és bizony egyre többen kiáltják, mint a mesében: "A király meztelen!"

Főként, mert a szóvirágok ugyan hullanak a szájából, de hátul csúnyán dugdossa kezében a papírjait és udvari főhopmesterrel jelenteti be a népszerűtlen dolgokat, amiket nem más, csak valami udvari bohóc találhatott ki.
De nem nagy a siker, mert ha az alattvalók nem lehetnek betegek, és ha ha nem járhatnak iskolába sem, akkor bizony már ott vagyunk a Taigetosz tövében és méricskélhetjük, kiket is kell onnan letaszítani. Már évekkel ezelőtt mondtam, hogy a gyerekek és öregek nem kellenek, mert azok mindig csak terhet jelentenek szegény királyság nyakában.
A jobbágyok jöhetnek, ha egészségesek, dolgozzanak jó sokat, 80 évig akár, ha megélik, de ne zavarják ősfélméltóságát azzal hogy már megint nincsen mit dolgozni. Hát keressenek munkát maguknak, kutyateremtette, elvégre ez is dolgukhoz tartozik, és oda is fognak hatni a királyi parancsok, hogy ha valaki renitens jobbágy mondjuk vagy 2 hónapig sem talál egy arasznyi vég munkát sem, akkor megbüntetődik és ezért plusz adókat kell befizetnie a királyi kincstárba. A miből nem érdekes, amíg van mondjuk 2 veséje vagy egyéb szervilis értéke. 

Még azt kellene eldönteni, hogy ez a történet melyik gyagya mesére hajazzon, ugyanis a magyar népmesék sajátossága, hogy a végén minden jóra fordul és a gonosz elnyeri méltó büntetését, míg a jók királyok, lesznek, vagy boldogan élnek, míg meg nem halnak, esetleg eszetlenül összeházasodnak.
Nem úgy a cigány mesékben, vagy a székely mesevilágban. Ott aztán prolongálják a gyereknek a való világot, mert sűrűn előfordul  a mesék végén a kudarc,  és belebukik a főhős a több oldalnyi történetbe pazarul.

A mi Pomádé királyunkról ugyan már kiderült, hogy meztelen, a 2 harmadába tartozók még vadul nyomogatják a gombokat mindenféle erkölcstelen és ostoba hülyeségre, de nem tudom mi lesz a valódi vége a mesének. Most láttam éppen, remek előadásban, de ott mindig vége van, amikor a kislány alattvaló bekiabálja az igazat. Régen okosabbak írták a meséket, ahol dramaturgiailag végének kellett lennie, ott be is fejeződött. Ha 9 hónapig valaki ostoba király, az a többi visszalevő 39 hónapra ugyan megokosodik? Nehezen hihető, és a történet mégis folytatódik.
Ebből logikailag kettő következhetne, az egyik, hogy bár levitézlett a dolog, nyújtják, mint a jó rétest, mert van még anyag benne, amit ki lehet az éheseknek ebből venniük, azt ki is veszik. A másik, hogy még sincsen vége még, és az eddigi rémmese csak a kedélyes bevezetés volt, hogy szokja a nép.  A Mama mindig azt mondta, addig nincsen baj, amíg nem lőnek. Igaza volt, elvégre megélt 2 világháborút, ő aztán tudta. 

Vagy felejtsem el a Mama mondását? Forrest Gump mindig azt mondta: "Az a hülye, aki mondja!"
Szegény Mama (béke rá), remélem, nagy hülyeségeket beszélt.



Tovább »

2011. március 3.

Kérdéskör Hungáriában

Na jól van. Eddig csak idétlenkedtem, ma pedig 3 levelet kaptunk kormányunktól, hogy hogy-é is képzeljük ezt az új Alkotmányt megújítani. Jó állampolgár módjára gondosan végigolvastam mind a két oldalt, külön figyelmet szentelve a röpirat aláíróinak. (Szili Katalintól lassan felfordul a gyomrom, mert hová jut még, ki tudja, ilyen síkos lejtmenetben.)
Hát különben nagy cirkusz ez, és kormányfőnk igen megtanulhatta a középiskolai leckét, miszerint a népnek cirkusz kell, a kenyeret pedig annyira elfelejtette, hogy immár 9 hónapja szó sincsen róla.

Őszintén szólva egyik kérdés sem hozott lázba, igen koncepciózusnak és politikainak, sőt sugalmazóaknak éreztem, és csöppet sem hiszem, hogy ezekre bárki odafent kíváncsi lenne.

Azért én is gyártok pár ilyent, ha nekem is lehet.

1. A fülkeforradalom hatásait tekintve, hogyan érzi az elmúlt 9 hónap fejlesztéseit?
 * Milyen fejlesztéseket?  **Ki született meg?    Mikor bontják le a fülkéket?   ****Nem tudom mi a kérdés.

2. Mi a véleménye az általunk létrehozott 1 millió új munkahelyről?
*Kik vitték el a milliót?  **Hol vannak a régi munkahelyek?  ***Kik hozták létre a milliókat? ****Kenyeret!

3. Támogatja-e, hogy 15 év legyen a tanköteles kor?
*Lehetne lejjebb is, 6 év? **Nem tudok olvasni! ***Mi az hogy "tan"? ****Kinek jutott eszébe?

4. Javasolja-e, hogy a rokkantnyugdíjasok álljanak vissza a munkába?
*Tudnak még állni? **Milyen munkába, hol?  ***A 15 évesekkel együtt, vagy külön? ****Beugróval?

5. Mennyire emelhető még a benzin, s vele együtt aminden ára?
*Nem is emelkedett.  **Amonnan máshogy látszik. ***Hiszen Uniós elvégre. ****A Bajnaiék tették.

6. Küldhetünk-e államköltségen a zembereknek félévente böszmeségeket?
*Csak tessék, de saját zsebből. **Nem olvassuk. ***Nem válaszolunk. ****Vékonyabb papírra!

Ja, és még egyet halkan:

Lehetne-e, esetleg a saját nevem, és címem a SAJÁTOM?????  Miért kell engemet örökké piszkálni????
Bőven elég, ha ellavírozok ebben a szeméthalmazban egyensúlyozva. Ilyenekkel kibillentenek az egyensúlyból, aztán végképp jön a pofára esés. Bár gyanítom, mink már edzettek vagyunk, a "fanoknak" most keserves.
Tovább »

2011. március 1.

Széll Kálmán Terv 2011.

Üdítő ez az újféle módi. Most Széll Kálmán terv, meg Széchenyi Terv is volt-van, akkor már vannak is ötleteim:

Vak Bottyán Terv- a közeljövő alakulására
Koppány Terv-a megyerendszer helyetti vármegyék kialakítására, legalább negyedrészt
Esze Tamás Terv-a közoktatás liberalizációjára
Anonymus Terv-az adók és képviselői átvilágítások reformjára
Nemecsek Ernő Terv-a munkanélküliség és az egymillió új munkahely megteremtésére
Báthory Anna terv-az egészségügy rendbetételére (de Drakula is megteszi ugyanezt)
Horthy Miklós Terv a Fehér Lószar Egyesület munkájának ápolására
....


Várom a további ötleteket, szerintem én csak kezdő vagyok e témában.

Tovább »

2011. február 26.

Megasztáros visszanézőben

Ismétlik bőszen és szívesen nézem vissza, őket még néztem is. De nem emlékeztem rá, hogy Bálint Ádám vette a bátorságot és Tarkant kezdjen énekelni. Jól rátátottam a számat, aztán becsuktam és odarohantam a számítógéphez, mert nem bírtam. Azt hittem, majd minden zsűritag udvarias lesz, de végül Pély Barna kimondta, milyen rettenetes volt az egész.


Azért a török zenevilág és pláne a  ritmus nem oly könnyen ehető, mint ahogyan azt az Ádám talán gondolta volna, és Tarkan pedig különösen nem.
Nekem régóta tetszett  a fiú, és amikor J. egy időben többször járt Bursában, hát lemezt hozattam vele. Aztán bömböltettem az autóban, mert ezt nem jó disztingváltan hallgatni. (Na jó, a mögöttem jövő szirénát sem hallottam volna, az tuti, de ennek éppen 10 éve, akkor még fiatal voltam és bohóóóóó!! Hehe...) De megjegyzem, ez a fiú, lehet, valami magyar lopott janicsárgyerek leszármazottja a kék szemével. Nagyon egzotikus, ja és tud énekelni is amúgy, sőt.

A lemezről ez volt a kedvencem:



Tovább »

2011. február 20.

Kibelezett ország?

Kezdek aggódni. Nem tudom, mire kell ez a sok lóvé. Emlékeztem rá, hogy nagyon éhes volt ez a társaság az első hatalmuk idején is. De mélán azt hittem, a  magánnyugdíjak lenyúlása bőven elég lesz egy darabig.  Most pedig még minek ez a költségvetési vésztartalék, hogyan fogják az elvonásokat kibírni a tárcák és vajon megtudjuk-e, hogy ez a bizonyos most képezendő alap mire költődik, vagy hová megy. Alig egy hónapja még arról szólt az ige, hogy micsoda fenomenális lesz az egyenleg, a 3000  milliárdos tétellel tartani fogjuk a költségvetési hiányunkat és mindenre fussa belőle, még az adósságok törlesztésére is. Aztán elképedtem, mert a nagy vezér beszámolójában tételes számadatokat sorolt, ami nem szokása volt eddig. Most pedig itt van az újabb lenyúlás.

Nem baj, mindenféle pénzemet kivettem a bankokból, az egészségbiztosítási kártyámon lévőt J. fogai vitték el, én nyugodtan alszom. Még sok minden elugorhat, pénzem már nem, úgy tettem, mint a székely ember, amikor 15 év kuporgatás után elment egyet kaszinózni Vegasba. Persze az egyszerre feltett pénze alig 1 perc alatt elszállt, mire vállat vonva így válaszolt a dermedten ránéző unokájának:

"Aham, könnyen gyött, könnyen ment!"
Tovább »

2011. február 16.

Bakács ára

Rágódom már napok óta ezen. A fő bajom, hogy Bakácsot lehet sok mindennek elmondani, de általában nem hülye gyerek. Ilyen csekély értelmű medvebocs, mint én, akit alig ismernek, felfogja tettei következményét. Miért olyan egyszerű Bakácsról elgondolni, hogy erre ne lett volna képes. Azt az idióta magyarázatot, miszerint éhes volt, röhejes elfogadnom, és nem azért, mert egyébként Bakács nem egy notórius éhezőnek kinéző típus. Ezzel nem azt mondom, hogy a jobban táplált emberek nem éheznek, inkább azt, hogy ahhoz, hogy valaki idáig eljusson, azért egy-két stádiumon keresztül kell bucskáznia és ezt sem igen látom rajta.
Ellenben a "Cui prodest?" mindinkább motoszkál az agyamban. Régi nóta, hogy valami rossz, valakiknek jól jöhet, egészen addig is akár, míg egyenesen érdeke is.

Bakács kezdett veszélyessé válni. Persze, hogy nem a Megasztáros hülyéskedései miatt, és talán még nem is a Klubrádióban elmondott szösszenetei miatt. Viszont kezdte komolyabban kinőni magát ahhoz, hogy akár civil, akár politikai kezdeményezések élére álljon és sikerrel. Nem gondolom, hogy ő lett volna egy bármilyen formáció vezéralakja, de hogy esetleg képes lett volna az emberek segítségével ezt létrehozni, az nagyon is lehetséges. Egy téliszalámis megakasztása ennek Bakácsnak semmilyen éhség miatt nem volt érdeke, sem az, hogy lenullázza magát. Vagy, ha igen, ennek ára volt. Nem kell finnyásnak lenni, töméntelen irodalom elsóhajtozott már ezen, hogy a tisztesség meddig rentábilis, és mikortól hülyeség. Mindenkinek van ára, mint azt már megírták volt, csak meg kell találni. S ez nem mindig pénz, lehet akár fenyegetés, zsarolás, bármi.
Innentől, már mindegy, hogy szalámi, vagy női bugyi.

Még hogy én maffiáról képzelgek, és üldözési mániám van? Majd elolvassuk, ha tudjuk, pár év múlva.

Ja, végül is létezhet egy másik variáció is. Ez a kontrolljukat elvesztett emberek tulajdonságai között keresendő. Azt hiszem, van ilyen, csak még nem voltam ilyen magaslatokban, vagy mélységekben. Nem akaródznék, az is igaz. Mert így aztán közel kerülnék vagy a szalámikhoz, vagy a boltosok megveréséhez. Igaz, azt meg képviselők szokták volt tenni, ha beidegesednek.

Hát akkor inkább a szalámi és a sok kitiltás mindenféle fórumról, aztán majd kiderül, hogy megérte-e.
Tovább »